Ki a legnagyobb király? A 7. helyen: Mária Terézia

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

A magyar történeti emlékezetben hagyományosan kevés Habsburg uralkodót tartunk számon az igazán népszerű királyaink sorában – az egyik kivétel az 1740–1780 között regnáló Mária Terézia. Sok tényező játszik ebben szerepet: önmagában női mivolta és az ezzel járó erények is közkedveltté teszik őt (tulajdonképpen a magyar történelem egyetlen hosszabb ideig uralkodó királynője volt – a sorban még Mária királynőt lehetne megemlíteni, akinek rövid 14. század végi uralmát viszont leginkább trónharcok határozták meg), illetve a Habsburgok közül elsőként nyitott számos komoly gesztussal a magyarok felé. Nem mellékesen pedig négy évtizedes uralma alatt folytatódott a békés regenerálódás a török kor pusztítása után, annak ellenére, hogy trónra lépésekor a Habsburg Monarchia történetének egyik legnagyobb krízisével kellett megküzdenie.

Mária Terézia az 1750-es években, a Szent Koronával, a jogarral és az országalmával (Martin van Meytens festménye)Forrás: közkincs

Nem akarták elfogadni a királynőt, kirobbant az örökösödési háború

Mária Terézia III. Károly, a Rákóczi-szabadságharcot lezáró uralkodó elsőszülött lánya volt. Miután Károly minden reménye ellenére egyetlen, kisgyermekkorban meghalt fia után nem született újabb férfi örököse, úgy döntött, hogy lánya, Mária Terézia kövesse a trónon. Ennek érdekében minden tartományával és királyságával (köztük Magyarországgal is) elfogadtatta a nőági örökösödést (ez a nevezetes „Pragmatica Sanctio”), sőt az európai királyi udvarokkal is megállapodott lánya trónra lépésének elismeréséről. Ennek ellenére a király halála után kirobbant az osztrák örökösödési háború, ugyanis sem a poroszok, sem a franciák nem ismerték el Mária Terézia királyságát. Az uralkodónőnek rengeteg akadályt kellett leküzdenie: fiatal életkora és tapasztalatlansága mellett az alapvetően férfiak által dominált katonai-politikai döntéshozói körben sokszorosan is hátrányos helyzetben volt, így ellenségei arra számítottak, hogy könnyen legyőzhetik.

A háború elején a Habsburg Monarchia több évszázadnyi fennállás után valóban közel került az összeomláshoz. Éppen ezért döntő jelentőségű volt, hogy a magyar rendek 1741-ben, a pozsonyi országgyűlésen Mária Terézia mellé álltak a híres „Életünket és vérünket!” kiáltással. Tulajdonképpen innen eredeztethető a magyarok és Mária Terézia különleges kapcsolata. A rendekre bizonyára komoly hatást gyakorolt a fiatal, a sors által próbára tett, ráadásul nemrég gyermeket szült királynő, de a segítség ellentételezéseként természetesen a rendi jogok (pl. nemesi adómentesség) garantálását is törvénybe iktatták. Bár az örökösödési háború végén Mária Terézia kénytelen volt lemondani birodalma legiparosodottabb tartományáról, Sziléziáról a poroszok javára, végeredményben mégis elégedett lehetett: sikerült egyben tartania a Habsburg Monarchiát és immár egész Európa elismerte uralkodói jogait.

A magyar nemesség 1941-ben hűséget esküszik Mária Terézia királynőnek, aki a 3 hónapos II. Józsefet tartja karjaiban (romantikus ábrázolás)Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

Erős állam, oktatásügyi mérföldkő és a madéfalvi veszedelem

Mária Terézia belpolitikájának megértéséhez előzetesen el kell fogadnunk, hogy a Habsburg Monarchia uralkodója szükségszerűen nem kizárólag Magyarország, hanem a teljes birodalom érdekeit tartotta szem előtt. Ez magyarázza a Habsburgok meg-megújuló központosítási törekvéseit is, ugyanis ők egy jól működő közép-európai államkonglomerátumot szerettek volna létrehozni, amelyet modern eszközökkel, hatékonyan, egységesen és egészséges munkamegosztás jegyében lehet kormányozni. Ezek a célok sokszor ellentétben álltak a magyar érdekekkel (főleg rövidebb távon), így érthető, hogy a rendek számos esetben síkra szálltak korábban garantált jogaik mellett, ellenállva az uralkodók központosító reformtörekvéseinek.

Fontos tudnunk, hogy a korszakban nem volt hivatalos neve a Habsburg Monarchiának, így ha valaki nem akarta hosszan felsorolni Mária Terézia különböző címeit és rangjait, akkor röviden legmagasabb rangú címén, azaz magyar királynőnek titulálták. Ebből következik, hogy ellentétben elődjeivel és utódaival, ő nem volt német–római császár, hiszen erre a méltóságra nem választottak meg nőket – uralkodása idején férje, Lotaringiai Ferenc, majd fia, (II.) József töltötték be a korszakban már csak reprezentatív jellegű császári tisztséget.

Mária Terézia koronázási menete PozsonybanForrás: közkincs

A királynő egész uralkodását meghatározta a trónra lépésekor kirobbant osztrák örökösödési háború. A konfliktus lezárása után Mária Terézia számára egyértelmű volt, hogy a birodalmat modernizálni kell, ha egy következő konfliktust győzelemmel szeretne lezárni. Ehhez társultak a felvilágosodás bizonyos modernizációs céljai, bár Mária Teréziát egyáltalán nem tekinthetjük a felvilágosodás képviselőjének: mélyen vallásos volt és alapvetően a hagyományos, hierarchikus világrendet tartotta természetesnek. A hatékonyan működő birodalomhoz egyértelműen szükség volt felkészült közigazgatásra és erős modern hadseregre, ehhez pedig az állami bevételeket is meg kellett emelni. Itt érkezett el az első összeütközése a magyar rendekkel: amikor osztrák mintára a nemességet meg kívánta adóztatni, a magyar rendi országgyűlés a kéréstől elzárkózott, sőt törvénybe iktatták, hogy még napirendre sem lehet tűzni az országgyűlésen ezt a kérdést.

Többek között a magyar elutasításra válaszul döntött Mária Terézia a vámrendelet kiadásáról (1754). A magyar „kurucos” szemlélet ezt az intézkedést nagyon negatívan ítélte meg, egyenesen kijelentve, hogy Magyarország „gyarmati sorba” (nyersanyagforrás és felvevőpiac) került ezáltal. Kétségtelen, hogy a birodalmon belül vont vámhatár segítette a magyar mezőgazdasági exportot a birodalom nyugati felébe, míg fordítva alacsony vámokkal érkezhettek osztrák termékek Magyarországra, de a modernebb történetírás kiemeli, hogy a korszakban ez volt a birodalom egészséges munkamegosztása, ugyanis Magyarországon néhány céhtől eltekintve még semmilyen ipar sem létezett, ami vámokkal védve el tudta volna látni akár csak a hazai igényeket. Ugyanakkor a magyar mezőgazdaság számára védett belső birodalmi piacot teremtett.

Az uralkodó következő nagy rendelete az 1767-es „Urbarium” volt.  Ennek előzményeként meg kell jegyezni, hogy Mária Terézia ismételten megpróbálta a rendek egyetértését elnyerni az adóemeléshez, különösen azzal a céllal, hogy az ne egyedül a köznépre, hanem a kiváltságos rendekre is terhelődjön. Az 1764–65-ös országgyűlésen azonban ismét nem sikerült megfelelően megállapodnia rendekkel, így a királynő többször nem is hívta össze az országgyűlést (ebben fia is követte), így tehát a továbbiakban rendeletekkel kormányzott, az országgyűlés pedig a török kor utáni leghosszabb szünetét szenvedte el: 1765–1790-ig, negyed századon keresztül nem hívták össze). Mivel a gabonaexport a korszakban kifejezetten jövedelmező ágazat volt, a földbirtokosok igyekeztek a saját kezelésükben álló területeket (majorság) kiterjeszteni, akár a jobbágyok által művelt szántók rovására is – hiszen ezeken a területeken a jobbágyok munkajáradék (robot) keretében művelték meg a földet és a nyugatra jó áron exportálható termény teljes egészében a földesurat illette. A királynő éppen ezért rendeleti úton rögzítette a majorsági földek arányát, és megszabta a jobbágyok robot munkájának heti maximális idejét is. E döntésében egyfelől az állami adóalap védelme érhető tetten, másfelől azonban kétségtelenül megjelenik a felvilágosult uralkodókra jellemző jobbágyvédelem is. Ide kötődik a híres Mária Teréziához kötődő szállóige is: „Etetni kell a juhot, hogy nőjön a gyapja!” Az intézkedés természetesen ellenérzéseket szült Magyarországon, hiszen a magyar közjogi hagyomány az úrbéri (azaz jobbágy-földesúri) viszonyt hagyományosan a két fél közötti magánjogi kérdésnek tartotta, ahol nincs helye állami beavatkozásnak.

Mária Terézia utolsó fontos rendelete az 1777-ben kiadott Ratio Educationis (azaz tanügyi rendelet) volt. Itt is tetten érhetjük a fentebb említett modernizációs célt, csakúgy, mint a felvilágosodás fejlődésbe, tanulásba vetett hitét. Óriási jelentőségű mérföldköve volt ez a magyar oktatástörténetnek, ugyanis ez a rendelet fogalmazott meg elsőként az állam részéről elvárásokat (egységes tantervek) az alapvetően az egyház által irányított oktatás felé. Mindemellett pedig elvi szinten bevezette a hatosztályos tankötelezettséget is, ám a törvény szövegében is szerepelt, hogy ezt az adott korabeli körülmények (iskolák, tanítók hiánya – a parasztgyerekek részvétele a mezőgazdaságban) között nem volt reális.

A Nagyszombati Egyetemet Budára költöztették, egyenesen a királyi palotába (Alt J. A. kőnyomata Raussmann rajza után)Forrás: Digitális Képarchívum

Nem lehet a belpolitika bemutatásánál figyelmen kívül hagyni az 1764-es madéfalvi veszedelmet, vagy más néven siculicidiumot. A modernizáció keretében a török elleni, a déli határokon működő határvédelmi rendszer Erdélyre való kiterjesztéséről is döntöttek. A román többségű területeken ez könnyen ment, ugyanis a zömmel jobbágyi sorban élő románok számára előrelépés volt a katonaparaszti lét. A Szent István óta kiváltságokkal bíró székelység azonban hallani sem akart a besorozásról és szabadságuk elvesztéséről. A császári katonaság végül a székelyföldi Madéfalva mellett brutálisan lépett föl: mintegy 200 békés, tiltakozó székelyt gyilkoltak meg kegyetlen módon. Ennek következtében az átszervezést végre tudták hajtani, ugyanakkor több ezer székely menekült az akkor még török fennhatóság alatt álló Moldvába, majd onnan a később meghódított Bukovina tartományba vándoroltak Hadik András kormányzó hívására – ahol ma is tanúskodnak a településnevek a székelyekről és letelepítőjükről (Hadikfalva, Andrásfalva, Istensegíts).

Apjával és fiával ellentétben nem keveredett török háborúba

Mária Terézia uralkodása első felének külpolitikáját az osztrák örökösödési háborúban elszenvedett vereség miatti revans gondolata határozta meg. Amellett, hogy igyekezett belső reformokkal a birodalmat teherbíróbbá és a hadsereget erősebbé tenni, a diplomáciában is fontos lépéseket tett. Az örökösödési háború és a bizonyos részben annak revansaként kirobbanó hétéves háború (1756–1763) között sikerült a Habsburg Monarchia több évszázados ősi ellenségével, a Francia Királysággal szövetséget kötnie – ezt a fordulatot a történetírás „diplomáciai forradalomnak” is nevezi. E szövetség jegyében adták később hozzá Mária Terézia lányát, Marie Antoinette-t a francia trónörököshöz, a majdani XVI. Lajoshoz – szerencsére a királynőnek nem kellett megélnie veje és lánya kivégzését a francia forradalom során.

Ebben a jóval kedvezőbb nemzetközi helyzetben robbant ki a hétéves háború, melyben Mária Terézia Sziléziát kívánta visszaszerezni a poroszoktól. A háború az osztrák örökösödési háborúhoz képest sokkal kiegyenlítettebb erőviszonyok között zajlott, sőt egy nevezetes alkalommal a magyar huszárparancsnok, Hadik András vezetésével egy gyors betörés erejéig a porosz székvárost, Berlint is meg tudták sarcolni. Nem véletlen, hogy a hálás utókor Hadiknak szobrot állított a budai várnegyedben, Mária Terézia pedig kegyeivel halmozta el (pl. a Habsburg Monarchia történetében egyedüli magyar származású katonaként állhatott az Udvari Haditanács élén). A hétéves háborút lezáró hubertusburgi béke azonban végül egy „döntetlen” konfliktust zárt le, Szilézia megmaradt a poroszok birtokában.

A hétéves háborút lezáró hubertusburgi béke megkötésének helyszíne, a wermsdorfi Hubertusburg vadászkastély korabeli metszeteForrás: közkincs

A királynő – ellentétben apjával vagy fiával – nem keveredett török háborúba, ezzel szemben részt vett Lengyelország első felosztásában, így szerezte meg előbb Galíciát, majd Bukovinát is.

Mária Terézia és a magyarok

A királynővel kapcsolatban Magyarországon leginkább közszájon forgó történetek a magyarokkal való különleges kapcsolatát mutatják be. Kétségtelen tény, hogy Mária Terézia elődeivel szemben sokkal erőteljesebben és tudatosabban nyitott a magyarság és Magyarország felé. Jól felismerte, hogy a magyar rendek nagyra becsülik az uralkodót és könnyen „le lehet venni őket a lábukról” néhány színpadias gesztussal, uralkodói látogatással. Mivel a magyarságnak 1526 (II. Lajos halála) óta nem volt „saját” királya, aki Magyarországon élt és a magyar államot szimbolizálta volna, Mária Terézia – szakítva elődei hagyományával – számos alkalommal látogatott Magyarországra, egészen mélyen (akár például Gödöllőig) bemerészkedve az országba. Leghíresebb látogatásait Eszterházára (Fertőd) tette, ahol állítólag valóban azt mondta, hogyha jó operát akar hallani, akkor Eszterházára kell mennie (nem csoda, hiszen ebben az időszakban Eszterházy „Fényes” Miklós szolgálatában állt Joseph Haydn).

Szintén nevezetes Gödöllőre tett látogatása, amelyre a Grassalkovich-kastélyban ma is emlékeztet a királynő márvány hálószobája, ám az kétségtelen, hogy a són (mint nyári havon) való szánkázás közismert története valójában nem történt meg, hiszen az uralkodónő óriási pazarlásnak tekintett volna egy efféle mulatságot. Vácott az ország egyetlen diadalíve emlékeztet a királynő látogatására: a híres emlékművet a váci püspök építtette Mária Terézia tiszteletére, ám az uralkodónő érkezésekor – félve annak összeomlásától – nem mert alatta átmenni.

Látogatásai mellett számos más intézkedése is jelezte a magyarok megbecsülését. Annak érdekében, hogy jobban integrálja a birodalom vezetésébe és a császári udvari körökhöz a magyar rendeket, megszerveztette a magyar nemesi testőrséget (ennek keretében egyszerre mintegy 100 fiatal magyar nemes teljesített szolgálatot a királynő közelében), illetve létrehozta a nemesifjakat képző, magas színvonalú bécsi iskolát, a Theresianumot is. Ezek mellett fontos elismerésként Szent Istvánról nevezett érdemrendet alapított, és Dalmáciából hazahozatta Magyarországra Szent István kézereklyéjét, azaz a Szent Jobbot is. Emellett Mária Terézia Magyarországhoz csatolta Fiumét mint tengeri kikötőt, sőt Lengyelország felosztása után a még Luxemburgi Zsigmond által elzálogosított tizenhárom szepességi várost is visszacsatolta.

Fiume visszacsatolása Magyarországhoz (Dudits Andor historizáló festménye)Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

A szimpatikus királynő, akinek emlékét nem nagyon őrzi az ország

Mária Terézia népszerűségéhez nemcsak sikeres és békés fejlődést hozó uralkodása, vagy magyarbarát gesztusai járultak hozzá, hanem magánélete is kifejezetten szerethető uralkodóvá teszi. Már trónra lépésének körülményei (férfiak között kénytelen helytállni, ráadásul fiatal, uralkodásra nem kielégítően felkészített) is szimpátiát ébresztettek iránta.

Férjével, Lotaringiai Ferenccel többé-kevésbé boldog házasságban élt. Kétségtelen, hogy a birodalom gondjai által leterhelt uralkodónő mellett a császárnak voltak szeretői, de a korszakhoz képest mégis bensőségesebb szerelmi viszony fűzte össze az uralkodópárt. Mária Terézia ennek ellenére nem engedte férjét a birodalom kormányzásába belefolyni, Ferenc inkább gazdasági téren ért el sikereket, manufaktúrákat alapított, és saját hercegségéből, Toszkánából mintaállamot hozott létre. Férje iránt táplált mély érzéseit jelezte az is, hogy Ferenc 1765-ös halála után kizárólag fekete gyászruhában mutatkozott.

Az özvegy Mária Terézia (1772 körül, Anton von Maron festményén)Forrás: közkincs

Mária Terézia az utódlás terén nem küzdött apjához hasonló gondokkal: Lotaringiai Ferenccel kötött házasságából 16 gyermeket szült (akik már a velük kezdődő Habsburg–Lotaringiai-ház tagjai voltak), ami a korabeli orvostudományi viszonyokat figyelembe véve még inkább elismerésre méltó. Gyermekei között két későbbi császárt (II. József, II. Lipót) is megtalálunk.

Szemben a hagyományos uralkodói gyakorlattal, gyermekei nevelését nem hagyta kizárólag az általa megbízott nevelőkre, hanem napi szinten igyekezett figyelemmel követni fejlődésüket, és ha ideje engedte, részletes tanácsokkal is ellátta őket. Ezt a szokását akár felnőtt korukig is megőrizte, ami az önfejű és akaratos József főherceget különösen zavarta, de a már a francia udvarban élő Marie Antoinette-nek is több esetben írt még levelet.

Mária Terézia családja körében, 1751Forrás: közkincs

Emlékezetét Magyarországon sajnos kevés helyszín őrzi. Legnagyobb (lovas)szobra Pozsonyban állt (az 1741-es országgyűlés emlékére), ám a város Csehszlovákiához csatolása után azt lerombolták. Ugyanakkor Mária Terézia a Habsburg-család azon kevés tagja közé tartozik, akinek ma is áll Magyarországon köztéri szobra: a gödöllői kastélyparkban megtalálhatjuk a II. világháború előtt a Hősök tere jobboldali szoborcsoportjában álló Mária Terézia-szobrot.

Legismertebb közterületként a budapesti Nagykörút egyik szakasza, a Teréz körút (sőt a környező városrész, Terézváros) kapta róla a nevét, de Budafokon is nagy tiszteletnek örvend, ugyanis a svábok által alapított településrész Mária Terézia idején jött létre – nem csoda, hogy Budafok fő utcája is Mária Terézia nevét viseli. Ha földi maradványait szeretnénk fölkeresni, akkor pedig Bécsbe, a kapucinus kriptába kell ellátogatnunk, ahol nem lehet eltéveszteni férjével közös impozáns, barokkos síremlékét.

A szerző a Történelemoktatók Szakmai Egyesületének elnöke.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!
Create a Poll

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: