Az USA a polgárháború óta nem volt ennyire megosztott, és csak a fiatalok tudják újra megváltoztatni a történelmet
Robert D. Putnam, a Harvard Egyetem professzora vehette át először az Andorka Rudolf társadalomtudományi medált. A medált a Rajk Szakkollégium 2020-ban alapította, hogy emléket állítsanak Andorka Rudolf akadémikus tudományos és oktatói munkásságának, valamint elismerjék azon társadalomtudományokkal foglalkozó kiválóságokat, akik nagy hatással voltak a kollégisták gondolkodására.
Putnam, aki korábban az Amerikai Politikatudományi Társaság elnöke volt, és 2012-ben Barack Obama amerikai elnöktől vette át a National Humanities medált, fontos referenciapont a szociológia, a politikatudomány és a nemzetközi tanulmányok területén is. Korábbi művei, mint a Bowling Alone, a Making Democracy Work vagy a legújabb Upswing, a társadalmi válságok eredetét és tüneteit vizsgálja, illetve keresi a megoldást ezek feloldására.
Én-mi-én
Putnam a tudományos előadása megkezdése előtt a Fővám Téri Palota, azaz a Budapesti Corvinus Egyetem „E” épületének történetéről áradozott. Szemmel láthatóan tényleg lenyűgözte a falakba zárt történelem, mivel szerinte rendkívül érdekes, hogy az épület a Monarchia korában a termény- és árukereskedők kiemelt állomása volt, most pedig az egyetemnek ad otthont.
Mint Putnam elmondta, „America is in a pickle”, vagyis az Egyesült Államok nincs jó állapotban, mivel egyszerre több válsággal is szembe kell néznie, hiszen emberemlékezet óta nem tapasztalt mértékű a politikai megosztottság, amely közelíti az 1861–1865 közötti polgárháborús szintet. Továbbá a gazdasági egyenlőtlenségek is kiemelkedők, valószínűleg még sosem nyílt ekkorára az olló gazdagok és szegények között, amit súlyosbít a társadalmi elkülönülés, az emberek közötti kapcsolatok számának – azaz Putnam értelmezésében a „társadalmi tőke” – csökkenése, illetve az individualizáció felemelkedése, a nárcizmus előretörése is.
Állításait a tavaly megjelent Upswing című könyvében ismertetett elemzésekre alapozza. Szerzőtársával, Shaylyn Romney-val együtt dolgozta ki a probléma szemléltetésére az úgynevezett „én-mi-én” görbét, amely egy fordított U alakú görbén ábrázolja, hogyan fogott össze az Egyesült Államok egy évszázaddal korábban, és hogyan sikerülhetne újra.
Ahogy az az ábrán is látszik, az Egyesült Államok társadalma gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális területen közel megegyező ívet járt be. A 19. század végén a politika nagyon polarizált volt, szinte törzsies, de ezt a 20. század közepére mégis felváltotta a pártok közötti együttműködés, ami Dwight D. Eisenhower és Lyndon B. Johnson idején tetőzött, amikor nagyszámú, az ellenzék soraiban ülő képviselő támogatta a kormánypárti javaslatokat. Az átszavazási hajlandóság viszont a század második felében szépen elmúlt, és a párt központi álláspontjától eltérő szavazás mostanra igen ritka, szinte példátlan mértéket ölt. De a polarizációért nem a legutóbbi kormányzat, vagy Donald Trump a felelős, sokkal inkább annak tünetei.
A társadalomtudományban bevett mérési módszer a csoportok közötti viszony megállapítására, hogy a megkérdezett mennyire támogatná, hogy ha a gyermeke a másik csoportból választana házastársat. Míg Putnam kutatásai szerint korábban a vallási csoportok közötti házasodás nem annyira volt elfogadott, sem jellemző, és a pártpolitika mentén való döntés szinte értelmezhetetlen volt, addig a helyzet mostanra megfordult. Már nem igazán számít a felekezeti hovatartozás, viszont a megkérdezettek nem repesnének az örömtől ha egy demokrata család gyermeke republikánussal kötne házasságot, vagy fordítva. Ezen keresztül könnyedén belátható a társadalom polarizációja. Ugyanakkor azt nem tudjuk, hogy a tömegek váltak szét, és ehhez igazodott a párt, vagy épp fordítva, de a jelenség megfigyelhető mindkét szinten, és Putnam szerint ideje lenne ez ellen tenni.
Hasonló történetet ábrázol a gazdasági görbe. Az 1910-es években még nagy vagyoni különbségek figyelhetők meg, amelyek mértéke az 50-es évekre mérséklődött, és a professzor állítása szerint „a jövedelem-eloszlás egyenlőbb volt még Svédországénál is”. A vagyoni olló zárását egyszerű lenne a New Deal hatásának tulajdonítani, de az már korábban elkezdődött, csak akkor csúcsosodott ki. Ahogy az 1980-as évektől fokozatosan nyíló olló sem pusztán a Reagan-kormányzat számlájára írandó, mivel a folyamat már a beiktatása előtt elkezdődött. Ugyanakkor Trump tehetőseket támogató adórendszeri reformja sokat rontott a helyzeten, és ezzel párhuzamosan a covidválság is a szegényebb rétegbe tartozókat sújtotta jobban.
A családi összetartás, a társadalmi bizalom és szolidaritás, a szomszédokkal való kapcsolatok mértéke, a civil szervezeti tagság és az agglegények száma közel megegyező görbét rajzol, ami a 19. század végén nagyon alacsony szinten áll, majd a második világháború során, a baby boom idején tetőzik, hogy a 21. század elejére visszatérjen a 125 évvel korábbi szintre.
Putnam két történettel szemléltette ezt a jelenséget. Bowling Alone című könyvében rámutatott a társadalmi és sportegyesületek elsorvadásának trendjére: bár még ma is többen tekéznek az Egyesült Államokban, mint ahányan szavaznak, míg ezt korábban csapatokban tették, most már egyedül teszik. Hasonlóképpen a társadalmi kultúra is megváltozott, ami a gyermeknévadásban is nyomon követhető. Az 1950-es években gyakori név volt a Mary és Bob, ami a szülők konformitását jelzi, most viszont azt szeretnék, hogy a gyerekük kitűnjön a tömegből, vagyis a különbségre, az indivudualitásra helyezik a hangsúlyt, és például a Penelope nevet választják az utódnak. Színtúgy megfigyelhető az egocentrikus trend a Google Ngram segítségével. Míg a kötőszavak (and) és a névmások (the, an) gyakorisága állandó, addig a személyes névmások (I, we) használata hasonlóan alakult a többi görbéhez – most az „én”-korszak uralkodik.
A probléma közös, de a megoldás a fiatalokra vár
Putnam szerint az elmúlt 125 év változásainak vizsgálatában az 1910-es évek a legérdekesebbek, amikor a mai amerikai társadalom problémáihoz rendkívül hasonló problémákkal kellett szembenézniük. A valódi kérdés az, hogy hogyan sikerült nekik.
Az előadás hangvétele ezen a ponton megváltozott, Putnam – Raymond Aron szociológus tipológiáját használva – a tárgyilagos tudomány főpapjának szerepéből az agilis nép orvosáéba váltott, amely tettre kész, hogy változtasson a fennálló helyzeten. Szerinte a problémákkal való szembenézéshez nem volt másra szükség, mint hogy megkérdőjelezzék a társadalmi determinizmust, és a társadalom egyes tagjai elhatározzák, hogy változtatnak.
Putnam szerint egyértelmű, hogy az egyes területeken mért változók összefüggnek, csak nem tudjuk, melyik vezeti az okságot. Állítása szerint – és Marx tézisének ellentmondva – nem a gazdasági eredmények, hanem sokkal inkább a kultúra határozza meg a többi változást. Azzal, hogy az 1920-as években szakítottak a szociáldarwinizmus gondolatával, és a social gospel tagjai a Biblia újraolvasásán keresztül visszatértek a társadalomban való gondolkodáshoz, megteremtették az alapot a társadalmi reformra, vagyis szükség van egy új progresszív éra eljövetelére. Putnam hangsúlyozta, hogy Amerikát sokkal közösségibbé kell tenni, valamint helyre kell állítani a moralitást és az emberek közötti kapcsolatot.
A fiatal közönséget egészen szíven üthette Putnam előadásában, hogy a professzor kimondta: a probléma közös, de a megoldás a fiatalokra vár, amelyhez társadalmi mozgalmakra van szükség, amelyek nem a fővárosból vagy vezető egyetemekről indulnak, hanem az amerikai kisvárosokból. Erre korábbi példának hozta az állami ingyenes középiskolai rendszer kialakítását, ahol a közösség tagjai hajlandók voltak adót emelni azért, hogy a gyermekeik jobb oktatásban részesüljenek, és így kedvezőbb helyzetbe kerüljenek a munkaerőpiacon. Kiemelte, nem a politikai elit kezdi a változást, az inkább követi a szavazókat. Fontos, hogy a változás nem csak úgy megtörtént, hanem a vészharangok ellenére kis csoportok elhatározták, hogy változtatnak. Putnam szerint itt most nem optimizmusra van szükség, hanem reményre, amiért érdemes tenni, mivel szerinte a társadalomtudomány morális kötelessége a társadalom jobbá tétele.
A monopóliumok megtörésével fellendülhetne az ország
Az előadás végén kérdésekre is válaszolt Robert D. Putnam, és kifejtette például, hogy az amerikai hegemónia és prosperitás nem a Pax Americana következménye, mivel az ok nem történhet később, mint az okozat. Sokkal fontosabb a közös identitás, az összetartozás tudata, ami egy egységbe köt, de ez nem lehet önmaga magyarázata. Az 1960-as években egyébként is sok minden történt: politikai gyilkosságok, olajválság, a fogamzásgátló elterjedése, diáklázadások – sokan sokféleképpen élték meg ezt az időszakot, amikor a közös identitás megroppant, de ez nem vezethető vissza egyetlen okra.
Arra a kérdésre, hogy a tavalyi nagy munkahely-elhagyási („Great Resignation”) és az erősödő szakszervezeti hullám tekinthető-e a fellendülés előszelének, Putnam elmondta, hogy a munkavállalók szerveződésének és öntudatának megszilárdítása fontos, de a folyamatot nem szemlélni kell, hogy mások csinálják, hanem aktívan részt venni benne, nehogy elmúljon. A fellendülés nagyon nehéz, és sok befektetést igényel, de attól, hogy megtörténik egy-két helyen, nem biztos, hogy megkezdődött a hullám.
Viszont arra, hogy a természettudományokba való nagymértékű tőkekoncentráció gátja lehet-e a felszálló ágnak, egyértelmű nemmel felelt. Az öt nagy technológiai vállalat jelentős tőkével és hatalommal rendelkezik, mert a korai belépés miatt közel monopol helyzethez jutottak, de ez korántsem egyedülálló a történelemben: Rockerfeller, Ford, Carnegie és társaik is hasonlóan gazdagodtak meg az olaj-, jármű-, vagy acéliparban. Ezen a ponton Massachusetts állam demokrata szenátorát, Elisabeth Warrent idézte, aki szerint vissza kell vezetni azokat az intézkedéseket, amelyek megtörték a korábbi monopóliumokat, és fellendítették az országot.
A teltházas előadáson megjelent a magyar társadalomtudományi közösség számos elismert szereplője, többek között Chikán Attila, Mihályi Péter, Hammer Ferenc, Tóth István György vagy az Andorka Rudolf Társadalomtudományi Társaság részéről Spéder Zsolt, de a Rajk Szakkollégium volt és jelenlegi diákjai mellett a hazai egyetemek oktatói és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat kutatói, illetve a néhai Andorka Rudolf családjának tagjai is részt vettek az eseményen.
A Rajk Szakkollégium diákjainak szervezésével és az Oriens támogatásával megvalósult előadás ide kattintva teljes terjedelmében megtekinthető.
A szerző a Rajk Szakkollégium alumnusa.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: