„Kirendelődtem” – friss hazai kutatás tárja fel a járvány ellen bevetett egészségügyi hallgatók tapasztalatait
Ma még nem mondhatjuk ki teljes bizonyossággal, hogy a COVID-19-járvány a múlté, de az már látható, hogy az elmúlt két év egyéni, társadalmi és gazdasági szinten is számos tanulsággal szolgált. Ezek a tanulságok az egészségügyi ellátórendszerek működésében mutatkoztak meg a legszembetűnőbben.
Mint ismert, a járvány elleni védekezés világszerte jelentősen túlterhelte az egészségügyi rendszereket, és országonként különböző megoldások születtek a járvány okozta betegellátási feszültségek oldására. Magyarországon az egészségügyi kormányzat – az önkéntesség és a kötelező kirendelés kombinációjával – példa nélküli, kétszintű megoldást alkalmazott az orvos- és egészségtudományi hallgatók járvány elleni küzdelemben való bevetésére.
Frissen megjelent tanulmányunk ezt a közel kétéves időszakot vizsgálta az orvos- és egészségtudományi hallgatók kérdőíves (408 fő) és interjús megkérdezése (13 fő) alapján. A tanulmány egyik fő célja az volt, hogy összegezze a hazai orvos- és egészségtudományi hallgatók kötelező részvételének tapasztalatait (aktivitás gyakorisága, felkészítés és járványügyi tapasztalatok, tevékenységi területek), mivel a magyar járványügyi politika ezen megoldása eltért a nemzetközi gyakorlattól. A kutatás másik fő célja az volt, hogy feltárja azokat a kirendeléssel kapcsolatos pozitív és negatív tapasztalatokat, amelyek a védekezésben résztvevő hallgatók szakmai elköteleződését erősíthették vagy gyengíthették.
Egy folyamat anatómiája
A kötelező kirendelések 2020. november 19-én kezdődtek meg, és egészen 2022. április 24-ig tartottak két súlyponti, vészhelyzeti időszakkal.
Az orvos- és egészségtudományi hallgatók önkéntességének és kirendelésének időszakai a COVID-19-járvány egyes hullámai alatt
Az első kirendelést, az úgynevezett pedagógusszűrést (2020. november 19-től 2021. január 31-ig) az interjús vizsgálatban résztvevők a „váratlanság”, „kiszámíthatatlanság”, „rajtaütés-szerű” „hatósági szemlélet” „választási lehetőség hiánya”, „retorzió” kitételekkel jellemezték leggyakrabban. Ezek a jelzők a szerzők szerint jól leírják azt a helyzetet, amire sem a járványügyi igazgatás, sem a hallgatók nem voltak kellő mértékben felkészülve és felkészítve. Mindezt tetézte az információhiány, a kommunikációs deficit, ami az első időben szervezetlenséghez vezetett:
„Egyik napról a másikra kaptunk egy Neptun üzenetet, hogy reggel 8 órára jelenjek meg az OMSZ-nél. Ráadásul az OMSZ is egy órával előtte tudta meg, hogy fogadnia kell X számú hallgatót. Ezt az üzenetet a IV.-V.-VI. évesek kapták meg, de közülük sem mindenki, hanem körülbelül 80-100 ember, és ez elég felháborító volt.” (V. éves orvostanhallgató)
„Azt sem tudtuk az első napon, hogy mit vigyünk, meddig leszünk, hol leszünk a héten, és mit is fogunk igazából csinálni. Egyszerűen nem lehetett előre tervezni.” (V. éves orvostanhallgató)
A hallgatók beszámolóiból megállapítható, hogy az első kirendelés idején az volt a legfőbb probléma, hogy kevés hivatalos információt kaptak, leginkább informálisan tájékozódtak, és a kirendelés részletei „szájhagyomány útján” terjedtek.
Az első kirendeléshez való hozzáállást nagyban meghatározta egyfelől az is, hogy miként tudták összeegyeztetni a kéthetes kirendelést az akkor már online folyó tanítással, mivel nem volt választási lehetőségük:
„Ha valakit egy hathetes blokk oktatása közben ért a kirendelés, az szinte behozhatatlan helyzetbe került, nagyon nehéz volt a pótlás.” (VI. éves orvostanhallgató)
Másfelől a fertőzésveszély és az attól való félelem is befolyásolta aktivitásukat, hiszen ekkor még nem voltak védőoltások (ezzel kapcsolatosan lásd a Benjamin Herman és szerzőtársai által 2007-ben leírt vitát):
„Decemberre már alsóbb évfolyamokat is behívtak, akik között nagy volt a félelem és szorongás, de ez később elmúlt.” (III. éves orvostanhallgató)
„A 2021-es kirendelést már azért vállaltam, mert ekkorra már biztonságot adott, hogy volt oltás, és ez sokat jelentett.” (V. éves orvostanhallgató)
A második és a többszöri kirendelésen lévők azonban már így írták le a 2021 márciusa és 2022 áprilisa közötti helyzetet:
„Bár már az elején lehetett volna másképp csinálni, de a rendszer tanulóképes volt. Kormányhivatala válogatta, hogy ez miként történt, de már felhívtak, lehetett egyeztetni, mikor lenne alkalmas nekem is, sőt volt már Excel tábla, ahová be lehetett magunkat írni.” (V. éves orvostanhallgató)
„Kirendeltettem magam”
A többszöri kirendelés vállalásában megfigyelhető az önérdek-érvényesítő racionalitás is, ami a „kirendeltettem magam” gyakorlatában öltött testet. Ezt egyrészt azok alkalmazták, akik el akarták kerülni, hogy „rajtaütés-szerűen” rendeljék ki őket:
„Úgy döntöttem, hogy inkább magam jelentkezek a kormányhivatalnál a kirendelésre, nehogy vizsgaidőszakban kelljen mennem.” (V. éves orvostanhallgató)
Másrészt pedig azok éltek ezzel a lehetőséggel, akik a második kirendelési hullámban csak egy hetes kirendelésen voltak, mivel időközben kiderült, hogy a nem materiális kedvezmények (kredit, meghosszabbított vizsgaidőszak) csak 56 óra teljesítése után jártak.
A kirendelések pozitív tapasztalatai
A kutatás egyik központi kérdése volt, hogy milyen pozitív és negatív tapasztalatokat szerezett az a 408 válaszadó, aki legalább egy kirendelésen részt vett, és ezek mennyiben erősítették vagy gyengítették szakmai elköteleződésüket. A válaszok elemzése azt mutatta, hogy ennek megítélése az első és második kirendelés szerint, illetve annak alapján is változtak, hogy az adott hallgató egy vagy két kirendelésen vett részt. A pozitív tapasztalatok említésekor hét fő kategóriát sikerült azonosítani, de amint az alábbi ábrán látható, ezek közül legmeghatározóbbak a megbecsülés (az intézmények, a kollégák vagy a betegek részéről), valamint a szakmai tapasztalatszerzés voltak. Mindezek arra utalnak, hogy a válaszadók az értékalapú és célracionális tapasztalatokra voltak a legfogékonyabbak.
A kirendelések alatt szerzett pozitív tapasztalatok összehasonlítása (a válaszadók százalékában)
A kirendelések negatív tapasztalatai
A negatív tapasztalatok vezető tünete minden vizsgált esetben a szervezetlenségi problémákban volt azonosítható (ide tartozik a fogadóhelyek felkészületlensége, illetve a munkaszervezés). Az alábbi ábrán jól látható, hogy ezt leginkább az első kirendelésen részt vettek említették a legmagasabb arányban (34 százalék), de a mindkét kirendelést teljesítők közül is 29 százalékuk jelezte a problémát.
A kirendelések alatt szerzett negatív tapasztalatok összehasonlítása (a válaszadók százalékában)
A kirendelésen szerzett negatív tapasztalatok struktúrája exogén túlsúlyú problémákat jelenít meg, nem elhanyagolható endogén feszültségekkel. Amíg a nem megfelelő körülményeket és felkészítést a preklinikai/alsóbb évfolyamok említették nagyobb arányban, a külső és belső stresszt a klinikai/felsőbb évfolyamok emelték ki leginkább.
Volt-e alternatívája a kötelező kirendelésnek?
A nem reprezentatív mintán végzett kutatás korábbi elemzése (Bartal et al. 2021) azt mutatta, hogy az első hullámban igen alacsony volt a hallgatói affinitás az önkéntes szolgálatra. Ez összefügghetett azzal, hogy Magyarországon az első hullám még nem járt a fertőző esetek olyan robbanásszerű növekedésével, mint más országokban. De magyarázhatja az is, hogy itthon a felnőtt népesség csak egyharmada vállal önkéntességet, és az önkéntesek aránya a 18-29 éves korosztályban 26 százalék körül alakult például 2019-ben (Váradi 2021), ami nemzetközi összehasonlításban is alacsony aránynak számít. Kritikusan meg kell állapítani, hogy a magyar egészségügyi kormányzat nem számíthatott arra, hogy a betegellátási feszültségeket nagyszámú, önkéntesen jelentkező orvos- és egészségtudományi szakos hallgatókkal is enyhíteni tudja – annak ellenére sem, hogy ezt az önkéntességet különböző juttatásokkal ösztönözték.
Tanulóképes rendszer, információs deficit és aszimmetria
Az első kirendelés időszakát (2020. november – január) jelentősen megnehezítette a (fő)szereplők között fennálló információs aszimmetria, a kormányhivatalok túlterheltsége, a hatósági szerepkör olykor túlzott érvényesítése. Ugyanakkor mind a kvantitatív, mind a kvalitatív kutatási eredményeink azt támasztják alá, hogy a második kirendeléstől (2021 márciusától) már kevesebb zökkenőkkel ment a szervezés. A kormányzati hivatalok is felkészültebbek és rugalmasabbak voltak a beosztásoknál, és egyre inkább win-win helyzet kezdett kialakulni kirendelők és kirendeltek között, azaz a rendszer tanulóképes volt, bár az információs deficit végigkísérte a folyamatot.
Az önként vállalt önkéntesség erősítésének egyéni és társadalmi haszna
Az orvos- és egészségtudományi hallgatók értékes erőforrást jelentenek a járvány elleni védekezésben, ugyanakkor a kirendelés alatti tapasztalataik rávilágítanak az előzetes szakmai felkészítés és a folyamatos pszichés támogatás fontosságára.
A kutatás azon eredményei, miszerint aki többször volt önkéntes a pandémia három hulláma alatt, az nagy valószínűséggel mindkét kirendelésben is részt vett, arra hívják fel a figyelmet, hogy felkészítéssel jól kidolgozott elismerési- és feltételrendszer mellett az orvos- és egészségtudományi hallgatók körében általánosabbá lehet tenni az önként vállalt szolgálatot. Ennek mind személyes, mind társadalmi szempontból kiemelt haszna lenne.
A cikk szerzői: Bartal Anna Mária szociálpolitikus, szociológus, az Önkéntes Szemle főszerkesztője; Lukács J. Ágnes (PhD) szociológus, tanársegéd, Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Társadalomtudományi Tanszék
Kapcsolódó cikk a Qubiten: