Friss kutatás tárja fel, milyen tapasztalatokat szereztek a járvány idején önkénteskedő egészségügyi hallgatók

Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

A koronavírus 2019. decemberi megjelenése és gyors, járványszerű terjedése idején a kormányzatok különböző stratégiákat alkalmaztak azért, hogy a betegellátási feszültségeket oldani tudják: az Egyesült Királyság, Olaszország vagy a New York-i Egyetem például lehetővé tette az utolsóéves orvostanhallgatók számára, hogy korábban diplomázzanak, és mielőbb munkába álljanak. Gyakori megoldás volt, hogy nyugdíjas orvosokat, ápolókat hívtak vissza, illetve egészségügyi dolgozókat irányítottak át a COVID-19-osztályokra. Csaknem minden egészségügyi rendszer élt azzal a megoldással is, hogy önkéntesen jelentkező orvostanhallgatókat vonjon be ápolási feladatok ellátására. Jellemző volt, hogy maguk a hallgatók is szervezeteket hoztak létre a járvány elleni védekezéssel járó feladatok megszervezésére és az önkéntesek koordinálására.

Egy magyar kutatás nemrég azt vizsgálta, milyen motivációkkal vágtak bele a hazai szakirányú felsőoktatásban tanuló diákok az önkénteskedésbe a járvány idején, és milyen tapasztalatokat szereztek az események sűrűjében. 

Több mint ötezer önkéntes hallgató

Magyarországon már 2020. márciusban elindult az orvos- és egészségtudományi tanulmányokat folytató hallgatók önkéntességének szervezése a koronavírus-járvány idejére – párhuzamosan az online oktatásra való átállással. Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter körlevelének megjelenése után a négy orvos- és egészségtudományi képzést folytató egyetemen felálltak azok az operatív stábok, amelyek a hallgatók önkéntességét koordinálták. 

Noha az Országos Kórházi Főigazgatóság regisztrációs honlapján az szerepelt, hogy a járvány elhárításában való közreműködés önkéntes jogviszony keretében, a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény rendelkezései alapján, ellenszolgáltatás nélkül történik, az egyetemek azért különböző mértékben és módon ösztönözték hallgatóikat az önkéntes részvételre: vagy ösztöndíjjal, illetve kreditként elismerve, vagy a szolgálati helytől kapott juttatással. Az önkéntesek munkaideje nem volt egységesen szabályozott, főként a fogadószervezet munkarendjétől függött (így előfordulhatott napi 5 órás, de 12 órás önkéntes szolgálat is). Az ellátott tevékenységek a gyakorlatban – a hallgatók tanulmányi felkészültségétől függetlenül – főként segédápolói vagy kiegészítő (felvételi, adminisztratív, logisztikai) feladatokat jelentettek. A jellemző segédápolói feladatok közé tartozott egyebek mellett az oxigénpalackok cseréje, a gyógyszerelés, a vércukorszint, a vérnyomás, a véroxigén-telítettség mérése, az infúziók bekötése, az étel- és italosztás, az etetés-itatás, az ágyazás, a pelenkázás, az inzulin beadása a cukorbetegeknek étkezés előtt. 

A COVID-19-járvány második és harmadik hullámában a járványügyi politika súlypontja a kötelező kirendelés lett. Így a 2020. szeptember és 2021. április közötti időszakban az orvos- és egészségtudományi hallgatókat már vagy kivezényelték, vagy önkéntesként vettek részt a járvány elleni védekezésben, segítve a kórházak, klinikák és az Országos Mentőszolgálat munkáját. A 2021. februári kormányzati adatok szerint több mint ötezer hallgató vette ki részét a koronavírus-járvány elleni védekezésből.

A felmérés

Az orvos- és egészségtudományi hallgatók önkéntességéről az Önkéntes Szemle folyóirat és a Társadalomtudományi Kutatóközpont együttműködésében végeztek kutatást 2021. április 11. és május 6. között. A Google Forms kérdőívekre 560 érvényes válasz érkezett be, ami a kormányzati statisztika szerinti adatok több mint 10 százalékának felelt meg. 

A nem reprezentatív felmérésben részt vevő 560 orvos- és egészségtudományi hallgató 70,5 százaléka (395 fő) volt önkéntes a COVID-19-járvány három hullámában. Az önkéntesként dolgozó válaszadók áltagéletkora 24,67 év volt, háromnegyedük nő. Az önkéntes tapasztalatokról beszámoló kitöltők egyharmada a Semmelweis Egyetemről, míg kétharmaduk a három másik orvos- és egészségtudományi képzést is folytató vidéki egyetemről került ki, közel azonos arányban. Az általános orvostanhallgatók közül inkább a klinikai évfolyamok, míg az egészségtudományi hallgatók közül inkább az első két évfolyam hallgatói határozták meg a válaszadói mintát.

Az önkéntesek típusai

Az önkéntességgel foglalkozó szakirodalmi eredmények (Hustinx 2001; Hustinx – Lammertyn 2003; Hustinx et al. 2008; Bartal – Kmetty 2011; Fényes 2015; Hyde et al. 2016) szerint a korábbi önkéntes tapasztalatok, valamint az önkéntesség gyakorisága szerint az önkéntesek különböző jellemzőkkel írhatók le. 

Kékkel, akiknek volt korábbi önkéntes tapasztaltuk, narancssárgával, akiknek nem

A tapasztalatszerzők. A felmérés alapján a járvány önkénteseinek közel kétötöde (155 fő) a pandémia idején találkozott először az önkéntességgel, de többször is volt önkéntes 2020 márciusa és 2021 áprilisa között. Esetükben az önkéntesség iránti elköteleződés a minta átlagánál valamivel alacsonyabb volt, inkább befolyásolták őket erős individualista motivációk, mint a többi alcsoport tagjait – ilyen volt például az önbecsülés és a megszerezhető szakmai tapasztalatok. Ezek pedig kihatottak arra is, hogy a csoport tagjai többször is vállalkoztak az önkénteskedésre. Erre az alcsoportra Rovers et al. (2016) alapján a kutatásban azt találták jellemzőnek, hogy önkéntességük motivációi sokkal inkább szolgálatuk szakmai hátteréhez kapcsolódtak, mint az önkéntes munka eredendő vágyához, ezért is nevezték el őket tapasztalatszerzőknek.

Akik megpróbálták. Az önkéntesek mintájának másik nagyobb alcsoportját (102 fő) azok alkották, akik ugyancsak a járványhelyzetben önkénteskedtek először, de csak egyszer próbálták ki magukat. Többek között ezért is illették őket az „akik megpróbálták” elnevezéssel. Ami ennek az alcsoportnak a tagjait a leginkább motiválta, az a sajnálat és a segítés altruista motivációi mellett a szakmai környezet visszajelzésétől függő önmegerősítés vágya. Az elismerésnek ezt az erős motivációját, úgy tűnik, náluk visszaigazolták az önkéntesség pozitív tapasztalatai. A kérdés az, hogy mindezek a pandémia idején vállalt önkéntességből nyert tapasztalatok mennyire konvertálódnak majd egy későbbi rendszeres önkéntesség helyzetében.

Az elkötelezettek. A kutatásban részt vevők 22 százaléka (85 fő) korábbi önkéntes tapasztalatokkal felvértezetten önkénteskedett a járvány idején. Ők azok, akik a legelkötelezettebbnek mutatkoztak a felmérés adatai szerint, hiszen több időszakban is vállaltak önkéntes munkát. Shi et al. (2021) eredményeivel egyezően a dominánsan altruista motivációkkal rendelkező „elkötelezettek” csoportjára stimulálóan hatott a járványhelyzet. Erre a – nem túl népes – csoportra pozitív önkéntestapasztalataik, erős elköteleződésük és altruizmusuk miatt mindig, minden vészhelyzetben számítani lehet.

Forrás: Önkéntes Szemle / Bartal et al. 2021

A csalódottak. Végezetül a válaszadók legkisebb hányadát (52 fő) azok az önkéntesek alkották, akikben a korábban is megtapasztalt önkéntesség öröme és az állampolgári aktivitás megvolt, de feltételezhetően a járványhelyzet munkakörülményei és negatív élményeik miatt önkéntességük inkább kedvezőtlen tapasztalatokat hozott számukra. A csalódottak csoportjában a részletes adatok szerint felülreprezentáltak voltak az általános orvosi és egészségügyi karok alsóbb évfolyamos hallgatói, illetve a Semmelweis Egyetem diákjai.

A krízisönkéntesség tapasztalatai

A vizsgált csoport járvány idején végzett munkája speciális önkéntes tevékenységként valósult meg, ezt a szakirodalom a krízis- vagy katasztrófaönkéntesség kategóriájába sorolja. Ezt támasztja alá egyrészt, hogy a vizsgált önkéntesek motivációs struktúrája sok hasonlóságot mutatott a vörösiszap-katasztrófa önkénteseinek motivációival. Másrészt pedig, hogy a társadalmi-szociális értékek által erősen meghatározott motivációikban jelentősen eltértek a magyar 18-25 éves önkéntesek, de más egyetemista csoportok motivációitól is. 

A szerzők eredményeik alapján úgy látják, hogy az önkéntesség számos olyan pozitív tapasztalatot és megerősítést jelentett a koronavírus-járvány idején önkénteskedő orvos- és egészségtudományi szakos hallgatók számára, amelyek erősíthetik szakmai elhivatottságukat. Ugyanakkor a problémás beteg- és munkatársi kapcsolatok, a külső és belső stressz, trauma kezelésére a hallgatók nem voltak kellően felkészítve. 

A kutatók remélik, hogy e differenciált elemzés hozzájárulhat az orvos- és egészségtudományi hallgatók járvány idején vállalt önkéntességének árnyaltabb értékeléséhez, és hasznosítható tapasztalatokat nyújt jövőbeni képzésük újragondolásához, valamint az egészségügyi önkéntes-fogadó szervezetek önkéntes-gyakorlatának fejlesztéséhez. A kutatás részletes eredményei az Önkéntes Szemle 1. évfolyam 2. számában olvashatók.

Bartal Anna Mária (PhD) szociálpolitikus-szociológus, az Önkéntes Szemle főszerkesztője;  Fényes Hajnalka (PhD) közgazdász-szociológus, egyetemi docens, a Debreceni Egyetem Szociológia és Szociálpolitika Tanszékének munkatársa;  Szalóczy Nóra egészségszociológus PhD-jelölt, tanársegéd, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar Társadalomtudományi Tanszékének munkatársa.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: