Jövőre útjára indulhat az első kereskedelmi célú üvegház az űrbe, kender nő majd benne
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Nemzetközi Űrállomáson már eddig is termesztettek növényeket és zöldségeket, most pedig újabb üvegház-projekt valósulhat meg. A Redwire fejlesztése 2023-ban indulhat el az űrbe, hogy támogassa a jelenleg folyó kutatásokat. Az üvegházat a Hold esetleges kolonizációja során is felhasználhatják, ami a Mars meghódításának egyik megelőző lépése lenne, írja a Reuters.
A NASA Artemis programjával együttműködve az új üvegház célja a még hatékonyabb növénytermesztés. Ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy később emberek juthassanak el a Marsra egy-egy expedíció során. Ennek mintegy tesztfázisa lehet a Hold meghódítása és egy kolónia létrehozása.
Az üvegházban az első repülés során ipari kendert fognak termeszteni, amit később egy génexpressziós vizsgálathoz használ majd fel a megrendelő, Dewey Scientific vállalat. A hatvan napos kísérlet célja, hogy bemutassa az üvegházban rejlő lehetőségeket, tudományos eredményekkel alátámasztva.
A Redwire vállalat egyébként számos, az űrben is hasznosítható technológiával foglalkozik, köztük gyártóberendezéseket fejleszt, illetve termékei között szerepel egy teljesen automatizált növénytermesztő rendszer is, ami a Nemzetközi Űrállomáson végzett kutatásokban is használható.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Meg vagyunk mentve, egy nap rukkola nőhet a Marson
A Nemzetközi Űrállomáson végzett kísérletek szerint a rukkola csak egy kicsivel nő lassabban az űrben, mint a Földön, a kutatók ezért azt remélik, hogy a jövőben meghódítható bolygókon is lehet majd zöldséget termeszteni.
Leszüretelték az első űrben termesztett csilipaprikákat
A Nemzetközi Űrállomáson alig 5 hónapja elvetett magok máris termést hoztak, az űrhajósok tacóval ünnepelték a betakarítást. A NASA a Hold- és Mars-utazások előtt minél több zöldség és gyümölcs termesztésével igyekszik kísérletezni.
Kannabiszt küldenek az űrbe, hátha sikerül ellenállóbb fűfajtát nemesíteni
Hatalmas a buli a Nemzetközi Űrállomáson: miután nemrégiben 12 palack bordeaux-i bort szállítottak az űrbe, most kannabiszszállítmány érkezik az ISS-re. A tudósok arra kíváncsiak, milyen genetikai mutációkhoz vezetnek a növényben az űrbéli körülmények.
Ismeretlen baktériumokat fedeztek fel a Nemzetközi Űrállomáson
A NASA megbízásából dolgozó kutatók mindjárt hármat is azonosítottak az új és jótékony baktériumfajokból, amelyek a Methylobacteriumok közé tartoznak. Ha minden jól megy, forradalmasíthatják az űrkertészkedést.