A magyar iskolarendszer nem a lányokat, hanem a konformitást részesíti előnyben
„Magyarország azt üzeni a nőknek, hogy nincs esélyük férjhez menni, ha okosabbá válnak, mint a férfiak” – írta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) nemrégiben nagy vihart kavart elemzéséről a brit Telegraph. A szóban forgó „Pink education” jelenség Magyarországon?! című, idén nyáron közzétett írás szerint a magyar egyetemisták és diplomások között túl sok a nő, ami oda vezet, hogy a hazai felsőoktatásban részt vevő nők ritkábban házasodnak és kevesebbet szülnek.
A Telegraph Instagram-oldalán kommentelők jó része azon értetlenkedett, hogy egy magyar állami intézmény miért a nők nyakába varrja a férfiak alacsonyabb iskolai végzettségét. Az ÁSZ-elemzés nem csak a Telegraphnak szúrt szemet: a Bloombergtől a Business Standardig számos külföldi lap szemlézte az elemzést. Akadtak azonban, akik szerint az írást teljesen félreértették és eltorzították, sőt, a Válasz Online publicisztikája szerint a felháborodás maga is hozzájárult ahhoz, hogy az ÁSZ-elemzésben felvetett, egyébként valós problémák teljesen elsikkadtak. Ilyen probléma lenne például, hogy akar-e bárki a 21. században olyan iskolát, ahol az önfegyelem és a szófogadás nagyobb érték, mint a kockázatvállalás és az innovatív gondolkodás.
Bár a számvevők jóformán semmi energiát nem pazaroltak arra, hogy kiderüljön, miért kezelik az általuk megkérdezett szülők és pedagógusok az innovációra, megújulásra való készséget vagy a logikát fiús, míg a szorgalmat és az alkalmazkodókészséget lányos tulajdonságként, az ÁSZ-elemzésből kétségkívül kihámozható, hogy „az egyik legkevésbé fontosnak tekintett készség a közoktatásban a technikai-műszaki érzék”. Nagy Beáta közgazdász-szociológus viszont, akinek egy 2014-es cikkét az ÁSZ-elemzés idézi és állítása szerint meghamisítja, a Qubitnek elmondta: abban, hogy a kompetenciákat a megkérdezettek nemi hovatartozás alapján csoportosították, nem kis szerepe volt maguknak a kérdéseknek, amelyek eleve azt sugallták, hogy léteznek fiús és léteznek lányos tulajdonságok.
Az úgynevezett sztereotípia-szorongás a kutatási eredmények objektivitásán úgy ront, hogy a rosszul megfogalmazott kérdések eleve a kérdezők előfeltevéseit hivatottak visszaigazolni. A szakirodalom, benne Nagy ÁSZ-elemzésben is idézett, jobban mondva szerinte a sarkaiból kiforgatott tanulmánya épphogy azt állítja, hogy az egyes emberek között, legyenek azok fiúk vagy lányok, jobbára nagyobbak a viselkedésbeli, készség- és kompetenciakülönbségek, mint a fiúk és a lányok csoportjának egésze között.
„Még ha egyes részeivel nem is, az ÁSZ-jelentés végkövetkeztetésével, miszerint valóban jó volna, ha a közoktatás 21. századi kompetenciákat nyújtana, teljesen egyet lehet érteni. Más kérdés, hogy sokkal inkább a kuruzslás, semmint a tudomány eszközeit használták, hogy idáig eljussanak. Tévút ugyanis a lányok 1-2 százalékos felül-, vagy ahogy az ÁSZ-szerzők írják: túlreprezentáltságán rugózni. A valós probléma sokkal inkább az, hogy a fiúknak az iskolában máshogy, jobban kellene fejleszteni a szövegértését, a kommunikációs készségét, mert nem szereznek megfelelő eszköztárat a továbbtanuláshoz, amit részben egyébként épp a hazai oktatásban meglévő nemi sztereotípiák okoznak” – mondta el a Qubitnek az ÁSZ-tanulmányban ugyancsak idézett Lannert Judit oktatáskutató.
A számvevők hallgatnak
Hogy a sokat vitatott elemzést, valamint annak vélt vagy valós hibáit jobban megértsük, nemcsak a rosszul idézett Nagy Beátát és Lannert Juditot kerestük fel, hanem az elemzést elkészítő számvevőket vezető Füzi Beatrixet, valamint a csoport munkáját szakmailag felügyelő Németh Erzsébetet is megpróbáltuk elérni. Az ÁSZ kommunikációs és protokollosztályától azt a választ kaptuk, hogy „az Állami Számvevőszék 2022. július 6-án hivatalba lépett új vezetése a korábbi vezetés alatt készült és nyilvánosságra hozott szakmai anyagot nem kívánja értékelni és kommentálni.”
Arra, hogy a szakmai felügyelőként feltüntetett, mind a korábbi, mind az új vezetés alatt az állami intézmény csapatát erősítő Németh miért nem értékeli vagy kommentálja a saját munkáját, semmilyen választ nem kaptunk, pedig izgalmas lett volna megtudni, hogy a pszichológus és gyógypedagógus végzettséggel rendelkező, az utóbbi évtizedekben az orvos-beteg kommunikációt, a közszereplésben megfigyelhető kommunikációt, a fiatalok kommunikációját, a pénzügyi kultúrát valamint a tévé- és internethasználat hatásait vizsgáló egyetemi tanárnak milyen tapasztalatai vannak az oktatási rendszer, valamint az oktatás és a demográfiai mutatók összefüggéseinek vizsgálatában. Utóbbi azért lett volna különösen érdekes, mert a Németh által lektorált dolgozat egyetlen szóval sem említi, hogy a nők magasabb arányú diplomaszerzése nem vonja maga után a nemek közti munkaerőpiaci egyenlőséget, arra viszont felhívja a figyelmet, hogy „a nők jelentős túlreprezentáltsága a felsőoktatásban demográfiai problémákat is okoz (...). Ha ez a tendencia folytatódik, a nemek közötti egyenlőtlenségek megfordulása a felsőoktatásban a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet, mivel a nők házasságának valószínűsége, és ezzel a gyerekvállalás esélye is csökken.”
Nem a férfiak száma csökkent szignifikánsan a magyar egyetemeken, hanem a diákoké
Még ha érintőlegesen foglalkozik is a vitatott tanulmány azzal, hogy a felsőfokú képzésekre járók száma az ezredforduló első évtizede óta folyamatosan csökken, arról mélyen hallgatnak, hogy a jelenlegi oktatáspolitika az egyetemi képzés helyett eleve a szakképzésekbe igyekszik becsatornázni a fiatalokat. A felsőfokú oktatásból nemcsak a férfiak, hanem a nők tízezrei is hiányoznak, miközben a szakképzések egyre bővülő tárháza elsősorban a férfiakat célozza. Arra irányuló szándékot nemigen látni, hogy az előítéletek lebontásával mindkét nem számára nyitottá tegyék a nemi szempontból kölcsönösen kirekesztő szakmai képzéseket, így fordulhat elő, hogy a középfokú végzettséget szerző lányok szinte kivétel nélkül a gondoskodó szakmákban szereznek képesítést, illetve fodrászok vagy kozmetikusok lesznek – mondja Nagy. A nemi arányok egyébként a felsőfokú képzésben is sokkal jobban elcsúsznak az egyes szakoknak megfelelően, és ott is az a jellemző, hogy a leginkább versenyképes végzettséget nagyobb arányban szerzik a fiatal férfiak. Más kérdés, hogy nem hazai, hanem globális jelenség, hogy a humán és bölcsész szakokra elsősorban nők, míg a műszaki képzésekre elsősorban férfiak járnak.
„Nem az a baj, hogy a szöveget empirikus vizsgálatokban mérsékelten iskolázott emberek csinálhatták, hanem az, hogy állami intézmény képviseli az alig alátámasztható állításokat, amelyeket így a legjobb véleménynek tekinteni. A közölt állítások valójában egyfajta politikai meggyőzés elemei, és nem tények. Közismert például, hogy a felmérésből származó számok önmagunkban semmit se mondanak, csak azáltal válnak adattá, ha értelmezik azokat. Az értelmezés nagy hatalmat ad, itt válik el, hogy a mondandó igazolása élvez-e elsőbbséget, vagy a szerzők igyekeznek úrrá lenni az elfogultságukon, hogy fel tudják tárni a valóságot. Ez az igyekezet az ÁSZ-elemzés esetében igencsak szerénynek látszik” – mondta a Qubitnek Sáska Géza oktatáskutató.
A szövegben számtalanszor hivatkoznak a „pedagógusok” és a „szülők” véleményére, miközben önmagában is kétséges, hogy a közoktatásban dolgozó 169 ezer pedagógusnak és oktatónak van-e közös véleménye, még ha többségi álláspontjuk lehet is. Azért is képtelenség egységességet feltételezni, mert az iskolatípusok pedagógusainak nem szerinti összetétele jelentősen eltér egymástól. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból tudható, hogy az elmúlt tanévben az általános iskolában 85,9, a középfokú oktatás iskolatípusaiban, a gimnáziumban 70,5, a szakgimnáziumban 62,5, míg a szakképző iskolában 50,4 százalék volt a főmunkaidőben dolgozó női pedagógusok aránya. Arról nem is beszélve, hogy az elit felsőoktatásra felkészítő gimnáziumokban általában magasabb a férfi pedagógusok aránya, vagyis a közoktatás nem homogén – akkor mitől lenne egységes értékrendjük? A kérdezettek közül kimaradnak a szakoktatók és az óvodában dolgozó nők, valamint az így kiválasztott 300 pedagógus nem reprezentálja sem a képzési típusokat, sem az ezekre jellemző nemi arányokat – sorolja az alapvető módszertani hibákat a pedagógusok és a szülők kiválasztását egyaránt problémásnak ítélő Sáska, aki szerint a valóság torzítása eleve be lett építve konklúzióba.
Az elemzett minta nagysága Sáska szerint ugyancsak nem engedi a részletesebb elemzést, mert túlságosan kicsi az elemszám: 117 064-ből 300 főállású pedagógus mindössze 0,27 százalékos reprezentáció, a ki tudja honnan kerített szülőkről pedig még annyit sem lehet tudni, mint a pedagógusokról. Sáska szerint abból is látszik, hogy a dolgozat aktuálpolitikai jellegű, hogy a pedagógus szakma elnőiesedéséről az ezredforduló utáni kontextusban ír, holott több mint száz ével ezelőtti jelenségről van szó: a férfiak már a 19. század végétől egyre kevesebben léptek a tanítói pályára, és a helyüket nők töltötték be.
„Ahogy terjed a tömegoktatás, egyre nagyobb területen kerülnek túlsúlyba a nők, ám a leginkább tekintélyes helyeken maradnak legtovább a férfiak, míg a nők dominálta képzési helyek tekintélye, vonzereje csökken. Itt sérül leginkább a nemek közötti egyenlőség, olyannyira, hogy még a végleg elnőiesedett területeken is a kevés férfinak is nagyobb az esélye vezetőnek lenni, mint a nőknek a többségben lévő nők közül. Efféle dolgok történtek az 1960-as években az expandálódó gimnáziumi oktatásban, és egy ideje ugyanez érte el a felsőoktatást is. Az expanzióval együtt járó politikai harcot a felsőoktatásban is meg kell vívni, aminek az ÁSZ dolgozat az egyik eszköze és állomása” – véli Sáska.
Nem a lányok mószerolása, hanem a fiúk fejlesztése lenne a megoldás
A nemi eltolódásnak ráadásul az egyes egyetemi szakokon nem is kizárólag a szakmák eltérő presztízse az oka – hangsúlyozza Lannert. Egy 2019-es OECD-kutatás szerint például a vizsgált országok közel felében a lányok nemhogy ugyanolyan jól, de még jobban is teljesítettek a fiúknál matematikából és természettudományokból, összességében mégis a globális átlaghoz hasonló továbbtanulási mintázatot produkáltak, vagyis elsősorban humán képzésben tanultak tovább. A vizsgálatot végzők szerint ez azért történhetett, mert sokan nem az abszolút, hanem a komparatív versenyelőnyük mentén döntenek a jelentkezéskor arról, hová adják be a felvételi papírjaikat. Ez magyarul azt jelenti, hogy még ha ők maguk jók is matekból, többet számít a jelentkezésnél, hogy tudják, a lányok összességében szövegértésből teljesítenek a legjobban a teszteken.
Lannert szerint egyébként a sztereotípiák lebontásához és az egyes képzéseken a nemi arányok egymáshoz közelítéséhez – mint azt az oktatási ügyekben lépten-nyomon mintaként emlegetett Finnországban például már rég felismerték – nem a lányokat kell a stem, vagyis a természettudományos képzések irányába tolni, hanem a fiúkat kell fejleszteni szövegértésből és érzelmi intelligenciából. A fiúk romló összteljesítménye mögött ugyanis azt sejtik, hogy nem olvasnak eleget, pláne nem hosszabb szövegeket, így aztán nemcsak arra kevesebb az esélyük, hogy bölcsész szakokra bejussanak, hanem arra is, hogy felvételt nyerjenek bármilyen egyetemre.
Amikor mégis bejutnak, a fiúk minden szakon, még a műszaki képzésben is jóval nagyobb arányban morzsolódnak le, mint a lányok. Az ÁSZ-jelentés megállapítja ugyan, hogy az egyetemekről a férfi hallgatók közel fele abszolutórium nélkül távozik, az alapképzésben „a férfiak másfélszer nagyobb hányada nem végezte el a tanulmányait a nőkhöz képest”, de azt meg sem kísérli megfejteni, hogy ennek mi lehet az oka. Pusztai Gabriella oktatáskutató és munkatársai ennek okairól azt írják, hogy a fiúkból számos olyan képesség hiányzik, ami segíti az egyetemek elvégzését: nehezebben szerzik meg a tanulást és a sikerességet könnyítő információkat, a lányokénál alacsonyabb a kudarctűrő képességük, nehezebben kérnek segítséget, rosszabbak a kommunikációs képességeik. Mindez valóban jelzi, hogy a nemi alapú sztereotípiák miatt sokan nem képesek az iskolapadban kiteljesedni, ám az legalábbis kétséges, hogy ezt a problémát megoldja-e, ha a lányok tanulás helyett inkább szülnek. Lannert szerint „a magyar iskolarendszer ugyanis nem a lányokat, hanem a konformitást részesíti előnyben. Annak, hogy ez a konformitás a lányokból könnyebben kipasszírozható, ugyancsak a nemi sztereotípiák állnak a hátterében, csakhogy a konformitásra való hajlandóságukkal a lányok később semmire nem mennek, mert az életben ezzel nem lehet előbbre jutni.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: