A testi fenyítés már nem divat, de a gyerekek érzelmi bántalmazása mindennapos a magyar iskolákban

A Qubit a szabad és tájékozott magyar nyilvánosságért dolgozik. Segítsd a munkánkat!

„Egy kamasznak nem a jogokról, a kötelességekről kell beszélni. Van nekik elég szabadságuk, a korlátaikat kell nekik megtanítani. Vegánság, klíma – hihetetlen fontosak. Nem kellene inkább a tiszteletről beszélni nekik?” 

„Nem tudják mik a korlátok, amin belül szabadon mozoghatnak??? Ők szabnak határokat nulla élettapasztalattal??? Elcseszett egy nemzedék lesz ez is. Kurva nagy pofájuk lesz, és semmihez sem fognak érteni.” 

„Nehogy már a diák mondja meg, hogy mit tehet a tanár!!” 

A fentiekhez hasonló kommentek tucatjai érkeztek a május 21-én tartott Kamaszkonferenciáról szóló riportunk Facebook-posztjához. Míg akadtak, akik örültek annak, hogy van olyan magyar diák, aki nemcsak magában, de környezetében is tudatosítani igyekszik a gyerekeket megillető jogokat, ijesztően sok hozzászólásból az derült ki, hogy sokan már azt a felvetést sem értik, miszerint bizonyos jogok életkortól függetlenül bárkit megilletnek. 

A gyerekjogok, amelyektől a magyarok nagy része úgy fél, mint a tűztől 

A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szerint minden gyereket megillet az iskolában (és nem mellesleg az otthonában vagy bármilyen közösségi térben is) annak a joga, hogy 

  • szükség esetén igyon vagy vécére menjen;
  • bármikor átmozgathassa a tagjait;
  • megtanulja, hogyan gondoskodhat az alapvető szükségleteiről;
  • játékosan megismerje és megtanulja kimutatni az érzéseit;
  • felfedezze a körülötte lévő világot;
  • próbálkozzon, gyakoroljon, tévedjen és hibázzon;
  • a saját tempójában tanuljon;
  • számonkérés előtt teljesen megértse a tananyagot;
  • véleményt nyilváníthasson az őt érintő ügyekben, amit a felnőttek figyelembe is vesznek;
  • ne szégyenítsék meg, ha téved;
  • ne szégyenítsék meg olyasmiért, amiben más, mint a többiek;
  • ne büntessék és ne erőszakoskodjanak vele;
  • pozitív megerősítéssel, önszabályozásra tanítással tartassák be vele a szabályokat;
  • ne hasonlítgassák a társaihoz és ne versenyeztessék a többiekkel;
  • önálló, saját véleménnyel, saját tulajdonságokkal, saját kompetenciákkal bíró lényként tekintsenek rá;
  • minden őt érintő kérdésben az ő legfőbb érdeke érvényesüljön.

És hogy mi az, ami mindebből megvalósul? A pisiléshez való jog talán még átcsúszik  a gyereket nevelő vagy iskolában oktató felnőtt generációk szigorú szűrőjén, de az önálló vélemény egy gyerek szájából még mindig sokszor ellenérzést vált ki. Németh Barbara, a Hintalovon Alapítvány gyermekrészvételi programjának vezetője szerint 

„sok iskolában még a kíváncsiság is hiányzik a gyerekek véleménye iránt. Nemcsak a zsámolyok öröklődnek generációkon át, hanem azok a szokások is, hogy a házirendet a felnőttek írják, a versek értelmezését a könyvből olvassák, a diákképviseletek legfeljebb az iskolanap szervezésében vesznek részt, az ünnepi műsort a tanárok találják ki, és leginkább a szülők hozzájárulását keresik. Ha mégis ott a kíváncsiság, nem jut idő azokra a felbecsülhetetlen értékű beszélgetésekre, melyek során a gyerekek megtanulnak érvelni, vitázni, a másik nézőpontjába helyezkedni. A vélemény fogalma összekeveredik az ellentmondással, a véleménykülönbség egyet jelent a konfliktussal, vagyis a problémával. Aki egy ilyen kultúrában mégis kiáll a véleménye mellett, az felesel, lázad, bomlaszt. A vélemény a legtöbb helyen provokáció.” 

A diákság nagy része azért sem mer ellenvéleményt megfogalmazni a tanárával szemben, mondja Siadik Nóra, a 2014-ben még Független Diákparlament néven alapított ADOM Diákmozgalom most 17 éves szóvivője, mert fél a retorziótól, ami teljesen abszurd, hiszen ahogyan a diákokat – szerencsésebb helyzetben a diákok munkáját – értékelik, úgy a tanároknak is szükségük lenne a visszajelzésre. Erre a jelenlegi oktatás rendszerben semmilyen lehetőség nincs, de Siadik szerint megoldást jelentene egy olyan, a Kréta néven futó elektronikus naplóhoz hasonlóan iskolánként hozzáférhető tanárértékelő rendszer, amelyben a diákok akár anonim módon is értékelhetnék a tanáraik munkáját. 

A véleménynyilvánításhoz való jog alapja az a tér lenne, mondja Németh, „amelyben a gyerekek szabadon és biztonságosan mondhatják el a gondolataikat és kritikájukat. Úgy, hogy biztosak lehetnek afelől, hogy nem fogják emiatt cikizni őket, nem hat majd ki az érdemjegyükre, ahol szabad nemet mondani, lehet csendben maradni, mást gondolni, és van idő és lehetőség mindezt meg is beszélni. Ha olyan társadalomban szeretnénk élni, ahol tisztelik és védik a jogainkat, akkor a legjobb, amit tehetünk, hogy megtanítjuk a gyerekeknek, milyen jogaik vannak, és büszkék vagyunk azokra a gyerekekre, akik ki is mernek állni értük, és ezáltal mindannyiunkért.”

A jogtiprás a hatalomféltésből fakad

A gyerekjogi törekvésekkel szemben mutatott ellenállás korántsem magyar találmány, igaz, a demokratikus működés iránt elkötelezett országokban jobb a helyzet, mint a közép-kelet-európai régióban. A 35 országban alapítványi hálózatot működtető Eurochild gyerekjóléti szervezet idén februárban közzétett jelentése szerint a gyerekjogokat ma is sokan kezelik úgy, mintha azok a szülők vagy a tanárok jogait csorbító kellemetlen tényezők lennének, amelyek ráadásul aláássák a hagyományosnak mondott értékeket. A Hintalovon 2019-es kutatása szerint viszont a magyar gyerekek 80 százaléka hall rendszeresen a kötelességeiről, miközben a jogairól jó, ha 40 százaléka. 

A gyerekjogok betartatása azért rendkívül nehéz, mert elsősorban nem is a gyerekeknek, hanem a szülőknek, tanároknak, gyerekekkel foglalkozó szakembereknek és a döntéshozóknak kellene tisztában lenniük a gyerekek alapvető jogaival annak érdekében, hogy azok ne sérüljenek. Csakhogy itthon – mint az a Hintalovon frissen kiadott gyerekjogi jelentéséből is kiderül – a felnőttek az alatt a 30 év alatt sem sajátítottak el szinte semmit a gyerekjogokból, amióta Magyarország csatlakozott az ENSZ gyerekjogi egyezményéhez. Amellett, hogy még a gyerekek sorsáról életbevágó döntéseket hozó szakemberek sem feltétlenül értik, hogy egy szülő-gyerek vagy egy tanár-gyerek viszonyban kinek mi a joga és mi a kötelessége, ahogy az ADOM mozgalomban önkéntes Schermann is kiemelte, „egy ötödikes gyereknek a legtöbbször eszébe sem jut, hogy joga lenne ellenszegülni, amikor a tanára megalázza vagy önkényesen korlátozza valamiben, sőt, előfordulhat, hogy számára épp az autoriter felnőtt viselkedése tűnik természetesnek.”  

A gyerekjogokról nem kötelező hallaniuk a leendő tanároknak

A tanárképzésben a kötelező tananyagban nem szerepel a gyerekjogok oktatása, bár a Hintalovon munkatársai úgy tapasztalták, hogy vannak olyan intézmények, ahol figyelnek arra, hogy ez se sikkadjon el. Az akkreditált képzések között speciálisan gyerekjogi képzés ugyancsak nem elérhető, és a gyerekek oktatásában sem szerepel a jogaik ismertetése. Az iskolákból a témával foglalkozó civil szervezeteket kitiltották, így teljes mértékben a tanáron múlik, hogy bármilyen szinten foglalkozik-e a gyerekeket megillető jogok megvitatásával. „De nemcsak a gyerekek jogairól szóló, hanem a bántalmazással kapcsolatos képzések is teljesen hiányoznak” – teszi hozzá Németh.

Az ADOM Diákmozgalom 2022 februárja óta járja meghívásos alapon az ország iskoláit, tagtoborzó előadásaikon a diákjogokat ismertetik és népszerűsítik. Mint Bozai Ákos szombathelyi gimnazista a Qubitnek elmondta, programjuknak általában osztályfőnöki órák keretében adnak teret az arra nyitottabb tanárok. Többnyire diáktársaik hívják őket, de előfordult már, hogy tanárok kérték fel a diákszervezetet az ismertető óra megtartására. A most 9. osztályos Bozai szerint a diákjogi részt a tanárok is kedvelik, igaz, sokszor arra is használják, hogy a diákjogi aktivisták szavaival is nyomatékosítsák, mi az, amit a diákoknak – bármennyire is szeretnék – nem szabad. 

„Amíg beteg voltál, könnyebb volt megtartani az órákat”

A fenti mondat egy budai általános iskolában hangzott el; címzettje egy második osztályos kisgyerek volt. Neki persze az egészből csak annyi jött le, hogy a tanító néni azt kívánja, bárcsak beteg lenne. Általánosan elterjedt, hogy a tanárok az együttműködés jó példákkal való bemutatása és jutalmazása helyett az erőszak eszközeivel próbálnak fellépni az erőszak ellen. Pedig az még a köznevelési törvényben is szerepel, hogy „a gyermek, a tanuló személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani, és védelmet kell számára biztosítani fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek és a tanuló nem vethető alá testi és lelki fenyítésnek, kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó büntetésnek vagy bánásmódnak.” Bár a fizikai bántalmazás mára szinte teljesen eltűnt a tanári eszköztárból, az érzelmi abúzus a mai napig mindennapos – osztotta meg a Qubittel tapasztalatait az ADOM mozgalmat képviselő, 16 éves Julcsi. Az ugyancsak a szervezetben dolgozó, négy évvel idősebb Schermann Fruzsina szerint „sok tanár a 80-as évek óta tanít egy szerinte bevált módszerrel, és gyakran akaratlanul is érzelmi abúzust követnek el. Nem ritkák az olyan megjegyzések, miszerint »könnyebb volt az osztállyal nélküled«, vagy »te se leszel kémikus«, ami, főleg ha sokszor ismételgetik ugyanannak a diáknak, bőven kimeríti a megalázó bánásmód fogalmát.” 

Az ADOM egyik vidéki gimnáziumba járó szóvivője azt emelte ki, hogy „a katonás virtustól eltávolodni képtelen oktatási rendszerben a tanárával konfrontálódó diákot a pedagógusok jelentős része előszeretettel pécézi ki magának, gyakrabban felelteti, szigorúbban pontozza, egyszóval mindent elkövet, hogy a jegyei lerontásával vegyen rajta revansot. Amikor matekórán helyettesítő tanárt kaptunk, ő azzal szórakoztatta az osztályt, hogy az előző munkahelyén mennyivel nagyobb volt a fegyelem, mert ott például nem ihattak a diákok kedvükre az órán. A diákmozgalom tagjaként fontosnak éreztem, hogy tájékoztassam a nemzetközi és a hazai gyerekjogi egyezményekről, amit akkor látszólag nagyon pozitívan fogadott, kérte, küldjem el ezeket emailben. A levelemre reagált is, csakhogy azóta minden alkalommal, amikor valaki ki akar menni a mosdóba órán, rám néz, és maró gúnnyal megkérdezi, helyesen jár-e el, ha kiengedi.”

Ahogy büntetődolgozatot nem lenne szabad fegyelmezési eszközként használni, úgy az érdemjegy szimpátia alapján való manipulálása, a kipécézés, szekírozás is jogellenes a tanárok részéről, ráadásul nemcsak a gyerekjogi egyezmények, hanem a hatályos törvényi szabályozás értelmében is. Németh szerint „ez részben a hatalomról szól, amit a felnőttek nem szeretnek megosztani. Ez arra a félelemre vezethető vissza, miszerint a gyerekjogok csak a felnőttek, szülők, tanárok jogainak a rovására érvényesíthetők. Pedig ez nem egy torta, amiből annál kevesebb jut egy embernek, minél többen esznek belőle. A gyerekeknek átadott hatalom nem arról szól, hogy onnantól csak az lehet, amit a gyerek mond, hanem annak elismeréséről, hogy saját fejlődésük, biztonságuk aktív alakítóivá válhatnak. A jogaik ismerete a gyerekekben épphogy a felelősségvállalást segíti, ezen keresztül tanulják meg, hogy milyen fontos a másik jogainak a tisztelete is.” 

A tűzvédelmi szabályzat mellé gyerekjogi irányelvet is kéne akasztani

A Kamaszkonferenciáról szóló cikkünk alatt sok kommentelő aggodalmaskodott azon, mi lesz a tanárok jogaival, ha a gyerekek öntudatra ébrednek. A Hintalovon vonatkozó tájékoztatója szerint nincs ok az aggodalomra, mert „a jogok ismerete nem jelenti azt, hogy nem kellenek a gyerekeknek támpontok, keretek, amelyek segítenék őket a boldogulásban. A gyerekeknek (...) figyelniük kell, elsajátítani a tananyagot, és be kell számolniuk a tudásukról. (...). Ha egy pedagógus úgy érzi, hogy a gyerekek megsértik a jogait, például azzal, ahogyan beszélnek vele, akkor ezt fontos nyíltan visszajelezni és erről beszélni.” Miután a gyerekeknek – a felnőttekhez hasonlóan – joga van tévedni, előfordulhat, hogy tévesen hivatkoznak például arra, hogy gyerekmunka lenne, ha ki kell vinniük a szemetet vagy ki kell takarítaniuk az osztálytermet. A megoldás az alapítvány szerint erre nem a „feleselésért” gyorsan kiosztott büntetés, hanem a jogtudatosságot növelő beszélgetés. 

A gyermekjogi alapítványnál dolgozó Németh szerint „a családok és iskolák működésén az uralkodó társadalmi folyamatok, a külső kontrollra, engedelmességre épülő normák is nyomot hagynak. A megerősítésén, tájékoztatáson, megelőzésen alapuló szemlélet, annak felismerése, hogy nem létezik gyermekvédelem a gyerekek megerősítése, és a véleményük figyelembe vétele nélkül, nagyon hiányzik a gyerekekről való gondolkodásból Magyarországon.” 

Az általunk kérdezett gyerekjogi szóvivők szerint a tanároknak legfeljebb elenyésző része ismeri akár az egyezményes nemzetközi gyerek- és diákjogokat, akár a köznevelési törvény vonatkozó passzusait. Németh szerint már az is sokat segítene, ha az iskoláknak nemcsak tűzvédelmi szabályzatuk, hanem gyermekvédelmi irányelvük is lenne. Ez ugyanis nemcsak egyértelművé, hanem egyúttal elszámoltathatóvá is tenné az erőszakmentes, biztonságos közösség kialakításáért felelős tanárokat és intézményvezetőket. 

A hivatal hallgat

A gyerekek alapvető jogainak a magyar iskolákban való érvényesülésére vonatkozó kérdéseinkkel megkerestük az oktatási jogok biztosának hivatalát is. Egyebek mellett arra a kérdésre vártunk választ, hogy évente hány panasz érkezik az oktatási ombudsmanhoz a gyerekekkel szemben az iskolákban tapasztalt jogsértések miatt. Megkérdeztük, szervez-e a hivatal oktatást, vagy bármilyen programot a pedagógusok szélesebb körű tájékoztatása céljából, valamint azt is, milyen szankciókkal kell szembenézniük azoknak a tanároknak, akik megsértik a gyerekek emberi méltósághoz való jogát. Kérdéseinkre eddig sem az ombudsman hivatalától, sem a Nemzeti Pedagógus Kar vezetőségétől nem kaptunk válaszokat, ha megérkeznek, ismertetjük őket. 

A Pedagógusok Szakszervezete mindenesetre kérdéseinkre küldött válaszlevelében azt írta, hogy a szakszervezet efféle jogsértésekkel nem foglalkozik, és azt nem is tekinti feladatának. Hozzátették, szerintük a problémák forrásai a pedagógusok, diákok túlterheltségére, valamint a szakemberhiányra vezethetők vissza. Úgy vélik, ha több lenne az oktatási intézményekben az iskolapszichológus, mentálhigiénés szakember, fejlesztő pedagógus, gyógypedagógus és pedagógus, a konfliktusok 90 százaléka elkerülhető lenne. 

Nyitóképünk a Fortepan-archívum tulajdona, a felvételt Szalay Zoltán készítette.

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: