Azonosították az elhízás két különböző típusát, és az egyik veszélyesebb, mint a másik
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A michigani Van Andel Intézet kutatói az elhízás két elkülöníthető típusát mutatták be szeptember 12-én, a Nature Metabolism folyóiratban megjelent tanulmányukban. A kutatócsoport 153 ikerpár adatainak vizsgálatával, illetve laboratóriumi egérkísérletekkel nyert információt a testtömeget befolyásoló tényezőkről és az elhízás lehetséges formáiról, írja a Science Alert.
A vizsgálatok alapján létezik egy, a zsírtömeg gyarapodásával kialakuló elhízási forma, illetve egy olyan is, amelyben nemcsak a zsírszint nő meg a szervezetben, hanem az izomtömeg is csökken. Utóbbi állapot gyakran együtt jár gyulladások kialakulásával és a felmérések szerint a diabéteszre is hajlamossá tesz. A kutatók nem zárják ki annak lehetőségét sem, hogy további elhízástípusok is léteznek, egyelőre azonban a felsorolt két fajtát tudták megbízhatóan szétválasztani.
J. Andrew Pospisilik, a Van Andel Intézet anyagcsere-betegségeket vizsgáló epigenetikai kutatója szerint azzal, hogy az elhízás legalább két különböző fajtájú metabolikus altípusát ismerik, személyre szabott kezelést kínálhatnak az érintetteknek, ami eredményesebbé teheti a terápiákat.
Azt, hogy kiben milyen elhízástípus alakulhat ki (vagy éppen miért hajlamosabb inkább arra, hogy sovány maradjon), a friss kutatás szerint nem pusztán a táplálkozáson, a környezeten és az öröklésen múlik, ahogy azt az egérkísérletek igazolták. Epigenetikai okok is állhatnak a háttérben, és a friss eredmények túlmutatnak az elhízáskutatásokon.
A csökkent izomtömeggel és megnövekedett zsírmennyiséggel, illetve gyulladásokra való hajlammal járó elhízást a kísérleti állatoknál véletlenszerűen is ki tudták váltani, és ez azt jelenti, hogy a jelenség az UPV-k (megmagyarázhatatlan fenotípusos variációk) kutatásában is jelentős lehet – ezekkel magyarázzák azokat az eltéréseket, amelyek a genetikából és a környezeti tényezőkből nem következtethetők.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Egyre inkább zsugorodik az emberi agy, és ehhez az elhízásnak is köze lehet
Míg évmilliók alatt folyamatosan nőtt az emberfélék agymérete, az elmúlt 50 ezer évben 5 százalékos csökkenést mértek, és a modern embernél még gyorsabb a zsugorodás. Ez az intelligenciára is hatással lehet, és könnyen megfordulhat a 20. században tapasztalt nagy IQ-növekedés.
Átlagosan 24 kilogrammot adtak le egy új elhízás elleni gyógyszer klinikai tesztjének résztvevői
Egy tavaly engedélyezett éhségérzet-gátló gyógyszerrel még csak 15 kilogrammos átlagos csökkenést értek el. Mielőtt benyújtanák a friss gyógyszer engedélyezési kérelmét, még két évig vizsgálják, hogy hatásos-e a 2-es típusú cukorbetegség megelőzésében is.
A gyerekkori extrém elhízás kevésbé függ az elfogyasztott ételtől, mint a szeretetteljes légkörtől
Egy új kutatás szerint a genetikai hajlamosító tényezőknél és a szociális háttérnél is jobban hajlamosíthat gyerekkorban az extrém elhízásra a rideg családi légkör.