Visszatérnek a gepárdok Indiába
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Szombaton, szeptember 17-én megérkezett az indiai Kuno Nemzeti Park területére az a nyolc gepárd, amiket egy nagyszabású visszatelepítési program keretében engednek szabadon a szubkontinens védett területein.
A BBC híradása szerint az öt nőstényt és a három hímet egy bérelt Boeing 747-es repülőgép szállította Namíbiából Indiába. Az érkezéskor jelen volt Narendra Modi, India miniszterelnöke is.
A zsákmányállatokban, elsősorban antilopokban és vaddisznókban gazdag területre visszatelepítendő ragadozók műholdas nyomkövető nyakörveket kaptak, minden példányra külön megfigyelőcsoport vigyáz majd.
A Föld leggyorsabb szárazföldi állatának tartott gepárdok indiai visszatelepítésére azután kerül sor, hogy 1952-ben India őshonos populációját hivatalosan kihaltnak nyilvánították. Ez az egyetlen nagytestű emlős, amely kihalt az országban a brit uralomtól való függetlenedés óta. Kihalását a rájuk való vadászat, a táplálékhiány és az élőhelyvesztés együttes hatásai okozták.
Az 1950-es évek óta már történtek erőfeszítések India gepárdállományának újjáélesztésére. Az 1970-es években volt egy kísérlet arra, hogy Iránból hozzák be az állatokat, ahol akkoriban mintegy 300 példány élt. Ez a projekt azonban kudarcba fulladt, amikor a sahot az iráni forradalomban megbuktatták.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ha ezt a 20 nagyemlőst visszatelepítenék az élőhelyére, helyreállhatna a világ biodiverzitása
Európában a bölények, a hódok és a rénszarvasok, Ázsiában a vadlovak és a farkasok, míg Észak-Amerikában a medvék és a rozsomákok visszatelepítésével lehetne helyreállítani a biológiai sokféleséget. A ragadozók a növényeket védhetik, a növényevőknek pedig a tápanyagkörforgásban és a tüzek megfékezésében is fontos szerepük van.
Ezer fogságban nevelt mogyorós pelét kellett visszatelepíteni Angliában, hogy ezzel is fékezzék a biodiverzitás drasztikus csökkenését
A széles körű társadalmi és tudományos összefogás keretében indított programra azért volt szükség, mert a többféle ökológiai funkciót betöltő rágcsálok 17 megyéből is kipusztultak.
A guami guvat megmenekült, a Spix-ara továbbra is bajban van
Megjelent a Természetvédelmi Világszövetség, az IUCN vörös listájának frissítése, és vannak benne jó és rossz hírek is: tíz faj helyzete javult a tavalyihoz képest, az eukaliptuszok negyedét viszont veszély fenyegeti.