A közösségi média fogyasztása növeli a depresszió kockázatát

2022.10.05. · tudomány

Nem kellene annyit internetezni, legalábbis a közösségi média használatával nem árt vigyázni – derült ki egy friss kutatásból, amelyben azt vizsgálták, hogy milyen összefüggések vannak a depresszió, a különböző személyiségjegyek és a közösségi média használata között. Az ezerfős minta vizsgálata alapján úgy tűnik, hogy a közösségi média túlzott használata személyiségjegytől függetlenül kedvez a depresszió kialakulásának.

A kutatáshoz 18 és 30 év közötti önkéntesek adatait használták, a résztvevők maguk számoltak be róla, hogy mennyit használják a közösségi médiát, ahogyan arról is, hogy tapasztalnak-e magukon depresszióra utaló tüneteket. A kutatók szerint az Egyesült Államokban már népbetegségnek számít a depresszió, ahogy a közösségi média túlzott használata is ijesztő méreteket öltött: egy 2017-es kutatás szerint egy átlagos amerikai naponta 2-4 órát tölt ezeken a felületeken.

Több módon árt

A tanulmány szerzői szerint a közösségi média több módon is kapcsolatban állhat a depressziós tünetekkel: a legegyszerűbb magyarázat az, hogy értékesebb dolgoktól veszi el az időt, és csökkenti a lelki egészség szempontjából fontos, szemtől szembeni interakciók gyakoriságát.

További problémát jelenthet az is, ha valaki folyamatosan másokhoz hasonlítgatja magát: attól is kialakulhat depresszió vagy szorongás, hogy az ember folyamatosan az agyonkozmetikázott instafotókra akar hasonlítani. A harmadik veszélyt a negatív tartalmak túlzott fogyasztása jelenti, ez is okozhat mentális panaszokat.

Renae Merrill, a tanulmány egyik társszerzője szerint az online kommunikáció megnöveli a félreértések kockázatát is, az ebből fakadó (például párkapcsolati) nehézségek pedig szintén nem tesznek jót az embernek.

A kutatás újdonsága nem igazán az, hogy a szociális média túlzott fogyasztása depressziót okozhat, Simon Stevens brit tisztifőorvos pedig 2018-ban azzal vádolta meg a Facebookot, hogy szándékosan függővé teszi a fiatalokat. Az érdekes az, hogy ez személyiségtípustól függetlenül kialakulhat, a depresszió kockázatát már magában az is megnöveli, ha valaki 300 percnél több időt szán a közösségi médiára.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás
link Forrás
link Forrás