„Nekünk, magyaroknak különösen sok szenvedés jutott a történelem során”
Elég jól meghatározható, hogy kik érzik át a legjobban a magyarok történelmi szenvedését, és a kollektív traumatudat a személyiséggel és a politikai választásokkal is összefügg - erre a következtetésre jutott Máté-Tóth András és Balassa Bernadett, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem Convivence Vallási Pluralizmus Kutatócsoportjának tagjai, akik A traumatizált társadalmi tudat dimenziói című, a Szociológiai Szemlében megjelent tanulmányban írták le eredményeiket.
Kollektív identitás
Balassa és Máté-Tóth abból indul ki, hogy nem feltétlenül igaz az az sokak által egyetemesnek tekintett evidencia, ami szerint minél modernebb egy társadalom, annál kevésbé vallásos. Ezt az elméletet ugyanis a legtöbb kortárs szerző már vitatja, a Nyugat-Európára vonatkozó érvényessége azonban továbbra is igazoltnak tekinthető. Azaz mindenképpen vannak olyan tényezők, amiket érdemes egyes régiókra lebontva vizsgálni, és a kutatók szerint ezek közé tartozik a kollektív traumatizáltság is.
De mi az a kollektív identitás, amin keresztül meg tudjuk élni a múltbéli sebeket és sérelmeket? Balassa és Máté-Tóth fogalomhasználatában a kollektív identitás „a régió vonatkozásában kisebb vagy nagyobb csoportok, közösségek tudata, amely révén a közösség önmagát meghatározhatja, másoktól elkülönítheti, és tagjait közös érzésekkel tölti el, valamint közös cselekvésekre motiválja”. Kollektív identitás tehát az, aminek alapján magyarnak érezzük magunkat.
Ez a kollektív tudat is képes traumákat szenvedni, amit a közösség tagjai személyesen is érezhetnek, magukénak gondolhatnak, és ennek megfelelően alakíthatják ki a véleményüket bizonyos kérdésekben, vagy e szerint viselkedhetnek. Ilyen traumák fakadhatnak Trianonból, a holokausztból, a Vörös hadsereg bevonulásából, az államosításokból, az ‘56-os forradalom leveréséből vagy a Kádár-rendszer puhább elnyomásából is.
A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy a kelet-közép-európai régiót vizsgáló tudományos művek között sok tulajdonít jelentőséget a régió elmaradottságának, múltba forduló önértelmezésének, áldozatiságot és fenyegetettséget hangsúlyozó tényezőknek. Természetesen sok ilyen mű született Magyarországról is; a leghíresebb talán Bibó Istvánnak a kelet-európai kisállamok nyomorúságát tárgyaló munkája.
Bibó a kelet-európai társadalmak nyomorúságának forrását a történelmi traumák által előkészített kollektív hisztériában jelölte meg, és arra is rámutatott, hogy a súlyosabb hisztéria elsősorban amiatt alakult ki, hogy itt az egyes országok puszta léte és identitása újra és újra kétessé vált a történelem viharaiban.
Nem csak magyar szerzők és nem csak Magyarországgal kapcsolatban jutnak nagyon hasonló megállapításokra. Balassa és Máté-Tóth gyűjtéséből az látszik, hogy a történettudományi és társadalomtudományi szakirodalom már régóta, de az elmúlt tíz-tizenöt évben különösen nagy figyelmet fordít a kelet-közép-európai régió történeti traumáira és ezeknek a jelenkor társadalmi és politikai viszonyaira gyakorolt hatására.
Persze a traumák továbbélése nem teljesen spontán, mutatnak rá a kutatók. A mindenkori elit részben ezekből farag nemzeti emlékezetet az állami megemlékezések és ünnepségek segítségével. A régió országaiban pedig az emlékezetpolitika jellemzően hangsúlyosan a nemzeti sérelmekre és a nemzeti autonómia megvalósulásának akadályozására épít.
Mindezek alapján a kutatók alapvetése, hogy a régió jelenkori társadalmainak megértéséhez legalább részben a traumatizált kollektív identitás megértésén keresztül vezet az út. Ez pedig jelentős finomhangolás ahhoz a politikatudományi, szociológiai irányhoz képest, ami a jelen helyzet megértéséhez a populizmus jelenségét állítja fókuszpontba.
Személyes sérelmek és kollektív tudat
A kutatók a sebzett kollektív identitás meglétét a következő állítással mérték: „Nekünk, magyaroknak különösen sok szenvedés jutott a történelem során”. A válaszadók 89 százaléka egyetértett ezzel az állítással, ami már megnehezítette az adatok elemzését, hiszen ha csak egytizednyi kisebbség nem ért egyet valamivel, már nagyon nehéz további következtetéseket levonni.
A vizsgálat tárgya az volt, hogy a sérelemérzet hogyan függ össze más tulajdonságokkal. Első körben a társadalmi memóriát vizsgálták a kutatók, ezen belül is a történelmi sérelmekkel kapcsolatos egyéni (családi) emlékezést, az állami megemlékezés iránti igényt és a múltbeli károkért való jóvátétel szükségességét. Olyan kérdéseket tettek fel a megkérdezetteknek, amelyek az 1989–90-es rendszerváltást megelőző események átélésére vonatkoztak. Arra voltak kíváncsiak ugyanis, hogy a személyesen átélt traumák (deportálás, a vallásgyakorlás akadályozása, a külföldre utazás, a továbbtanulás és a szakma gyakorlásának akadályozása) összefüggenek-e a sebzett kollektív identitással.
A felsorolt sérelmeket a válaszadóknak eleve csak 5-8 százaléka tapasztalta; a legtöbben (13,5 százalék) a külföldre utazás akadályozását élték át (természetesen az ilyen személyes sérelmek az idősebb generációk tagjaira voltak jellemzők).
A deportálásokról kevesebben emlékeznének meg (51-52 százalék), Trianonra és az ’56-os forradalomra viszont kifejezetten sokan (68,9–72,3 százalék). A 18–29 éves és a 60 év fölötti korosztály tartja leginkább szükségesnek az ezekhez az eseményekhez kapcsolódó állami megemlékezéseket. A kutatók szerint a fiatalok esetében ennek magyarázatában az iskolai megemlékezések normává válása játszhatja a fő szerepet. A megemlékezéseken túlmutató jóvátétel szükségességét leginkább a 60 év feletti korosztály erősítette. Hiába alacsony tehát a személyes sérelmek megtapasztalásának aránya, kifejezetten jelentős igény van a megemlékezésre és még a jóvátételre is.
Sokan gondolják úgy, hogy Magyarország a különböző nagyhatalmak közötti ütközőzónában helyezkedik el. A kutatásból kiderült az is, hogy minél inkább egyetértettek a válaszadók Magyarország ütközőzóna jellegével, a külföldnek való kiszolgáltatottságával, annál inkább azonosultak a sebzett kollektív identitás érzésével, sőt a vizsgált változók közül ez mutatta a legerősebb összefüggést.
Sebzett kollektív identitás és személyiség
A kutatók azt is vizsgálták, hogyan függ össze a személyiséggel a kollektív traumák átélése. A megkérdezettek személyiségének megismeréséhez a következő állításokkal való egyetértést vizsgálták:
A legfontosabb, amit a gyermeknek meg kell tanulni, az engedelmesség.
Az a nagy szabadság, amivel a mai fiatalok rendelkeznek, biztosan nem vezet jóra.
Ahol szigorú a tekintély, ott érvényesül az igazságosság.
A közügyekben csak annak kellene hogy számítson a szava, aki munkájával már letett valamit az asztalra.
A biztonság és a jólét fontosabb, mint a szabadság.
Ezek alapján rajzolták fel az inkább szabadságpárti és az inkább tekintélyelvű személyiségtípust. Az is érdekes, hogy a magyar társadalomra sok szempontból reprezentatív mintában 60 százalék volt az inkább tekintélyelvű személyiség, és 40 százalék az inkább szabadságpárti.
Kifejezetten jól látszott a különbség a két személyiségtípus között: a tekintélyelvű megkérdezettek között kimagasló azoknak az aránya, akik a „Nekünk, magyaroknak különösen sok szenvedés jutott a történelem során” állítással teljes mértékben egyetértettek. Az inkább szabadságpártiak körében hozzájuk képest négyszeres az állítással való egyet nem értés, ami azonban még köztük is a kisebbségi álláspont.
Érdekes, hogy a tekintélyelvű csoporton belül is a gyermekek engedelmességére vonatkozó elvárás mutatja a legerősebb összefüggést a sebzett kollektív identitással.
Anyagi jóllét és sebzettség
Balassa és Máté-Tóth előzetes feltevése az volt, hogy az egzisztenciális fenyegetettség inkább hajlamosít a sebzett identitásra, így kifejezetten meglepődtek azon, hogy az elmúlt tíz év anyagi értelemben vett nyertesei az átlagnál jobban egyetértenek a kollektív sebzettségre vonatkozó állítással. Sőt, azok, akik várakozásuk szerint tíz év múlva jobban fognak élni, mint jelenleg, szintén jobban azonosulnak a traumatikus múlttal, mint azok, akik rosszabbra számítanak. Magyarázatként a kutatók csak lábjegyzetben jegyzik meg, hogy a kérdésfeltevés politikai irányultságra is utal, ami összefügghet az elmúlt tíz év megélésével és a jövőbeni várakozásokkal.
Nemcsak a jólét mutat azonban összefüggést a kollektív trauma megélésével, hanem a nélkülözés is. Ez pedig egybevág a kutatók előzetes feltételezésével: minél inkább nélkülöz valaki, annál hajlamosabb teljes mértékben egyetérteni a sebzett identitást leíró állítással.
Demográfiai háttér
A sebzett kollektív identitás szempontjából meghatározó, hogy a válaszadó hol él, mutatnak rá a kutatók. A fővárosban és megyei jogú városokban élők hajlamosabbak inkább csak egyetérteni az identitásra vonatkozó állítással, míg a községek és városok lakói között az átlagnál magasabb a teljes mértékben való egyetértés. Mindebben az iskolázottságnak is jut szerep, de meglepő lehet, hogy az csak kevésbé jelentős: a sebzettség érzésének csökkenése kisebb összefüggést mutat a magasabb iskolázottsággal, mint azzal, hogy valaki nem faluban, hanem megyei jogú városban vagy a fővárosban él.
Talán nem meglepő, hogy a vallásnak is jelentős magyarázó szerepe van a sebzett identitás kialakulásában. A múltbéli sok szenvedésre vonatkozó állítással teljes mértékben egyetértők között szignifikánsan magasabb a vallásosak aránya, és ők gyakrabban is imádkoznak, mint az állítással egyet nem értők. Túl ezen, akik egyetértenek az állítással, azok úgy tartják, hogy a vallásosság és a történelmi egyházak szerepe pozitív a társadalomban.
Kik a leginkább sebzettek?
A kutatás eredménye szerint azok élik meg leginkább a sebzett kollektív identitást,
akik szerint Magyarország kiszolgáltatott a nagyhatalmaknak;
őket követik azok, akik szerint a legfontosabb, amit a gyermeknek meg kell tanulni, az engedelmesség;
majd azok következnek, akik gyakran imádkoznak;
azután azok, akik számára eleve fontos a történelmi eseményekről való megemlékezés;
ez után jönnek a faluban élők,
végül azok, akik úgy érzik, hogy viszonylag jó anyagi körülmények között élnek.
A kollektív történelmi trauma érzését tehát leginkább egy faluban, jó anyagi körülmények között élő, az átlagnál vallásosabb és tekintélyelvű honfitársunk tudja megélni, aki szerint Magyarország mindig is ki volt szolgáltatva a nagyhatalmaknak.
Balassa a Qubit kérdése azonban hangsúlyozta, hogy a kutatásuk csak az összefüggéseket tudja kimutatni, az oksági viszonyokat nem. Sok esetben nem egyértelmű, hogy mi lehet az ok és mi lehet az okozat: nem biztos például, hogy valaki a vallásosság miatt éli át könnyebben a kollektív sebzettség érzését - az is lehet, hogy fprdított a helyzet. és aki jobban átéli a kollektív sebzett identitást, az könnyebben válik vallásossá.
A kutatók szerint a továbbiakban vizsgálni kellene azt is, hogy mutat-e összefüggést a kollektív traumatudat például azzal, hogy mennyire bízunk egymásban vagy az intézményekben, de fontos lenne azt is megvizsgálni egy nemzetközi kutatás keretében, hogyan alakul mindez a régió többi országában vagy a traumatizált múltnak kevésbé kitett nyugat-európai országokban.
A szerző a TASZ Regionális Programjának koordinátora. A cikkben nem a TASZ álláspontját fejti ki.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: