Megkérdeztük a ChatGPT-t, hogy melyik emberi munkákat veszélyezteti leginkább a mesterséges intelligencia

2022. december 6.
TECH
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az idei év már eddig is arról szólt, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazásai széles körben elérhetővé válnak, miután a szövegből fotorealisztikus képeket generáló algoritmusokat, a félelmetesen emberszerű beszélgetéseket folytató (csak épp a szinte teljes internet tudásanyagával rendelkező) chatbotokat most először tárták ingyenesen, egyszerű felületeken a nagyközönség elé.

Az elmúlt egy hétben az OpenAI chatbotja, a GPT-3 továbbfejlesztett nyelvi modelljére (hivatalosan GPT-3.5) épülő ChatGPT talán a korábbiaknál is nagyobb hullámot vert a közösségi médiában, és a cég vezérigazgatója, Sam Altman szerint öt nap alatt érte el az egymillió felhasználót.

A ChatGPT-ről máris azt harsogják, hogy megdöntheti a Google egyeduralmát az internetes keresések terén, hiszen bár az elmúlt években a Google is egyre jobbá vált abban, hogy a keresési kulcsszavakon túl komplexebb, emberi nyelven megfogalmazott kérdésekre is találatokat dobjon, az új chatbot ennél is tovább megy: ha például leírod neki, hogy mi van otthon a hűtőben, komplett recepteket ajánl, de más olyan esetekben is tökéletesen használható, amikor az ember nem tudja, milyen kulcsszavakkal keressen rá a Google-ön.

Mivel mesterséges intelligenciáról (AI) van szó, értelemszerűen egyből felmerültek az aggályok, hogy kinek a munkáját veheti el az okos chatbot: az írók, újságírók, forgatókönyvírók és más kreatív szakemberek mellett már a programozók és webfejlesztők is fenyegetve érezhetik magukat, de az iskolai házi feladatok, esszék, beadandó dolgozatok is értelmüket veszthetik.

Találgatás helyett most inkább megkérdeztem a ChatGPT-t, hogy mit gondol, milyen emberi munkaköröket veszélyeztet leginkább a mesterséges intelligencia. A modorával nincs gond, igyekszik megnyugtató választ adni:

„A mesterséges intelligencia számos feladatot képes automatizálni, és bizonyos esetekben akár az emberi munkaerőt is helyettesítheti. Fontos azonban megjegyezni, hogy a mesterséges intelligencia technológia fejlesztése és alkalmazása még korai stádiumban van, és nehéz megjósolni, hogy pontosan mely munkakörök fognak kiváltásra kerülni, és mikor fog ez megtörténni. Addig is fontos, hogy a munkavállalók továbbra is fejlesszék készségeiket, és lépést tartsanak a mesterséges intelligencia legújabb vívmányaival, hogy versenyképesek maradjanak a munkaerőpiacon.”

Amikor példákat kértem tőle, először egy ötös listát adott, és röviden kifejtette, miért helyettesítheti az embereket az adott területen.

  • Ügyfélszolgálati képviselők: A mesterséges intelligencia technológia, például a chatbotok, számos rutinszerű ügyfélszolgálati feladatot, például a gyakori kérdések megválaszolását és az információnyújtást is el tudják látni.
  • Adatbeviteli irodai alkalmazottak: A mesterséges intelligencia nagy mennyiségű adat gyors és pontos feldolgozására képezhető, így potenciálisan helyettesítheti az emberi munkaerőt ezen a területen.
  • Transzkripciós szakemberek: A beszédfelismerő technológia jelentősen fejlődött az elmúlt években, és lehetséges, hogy a jövőben a mesterséges intelligencia segítségével automatikusan átírhatók lesznek a hang- és videofelvételek.
  • Néhány típusú orvos és ügyvéd: A mesterséges intelligencia nagy mennyiségű adat elemzésére és ajánlások megfogalmazására képezhető, ami hasznos eszközzé teheti az orvosi és jogi munka bizonyos típusainál.
  • Gyártósoron dolgozók: A mesterséges intelligenciával működő robotokat már most is használják bizonyos gyártási környezetben, és képességeik várhatóan idővel csak javulni fognak.

Öt példával azonban nem elégedtem meg, kértem tőle egy 15-ös listát, ezúttal már indoklás nélkül, hogy kiférjen a válasza. Mivel a magyarja még nem tökéletes, angolul is elkértem a listát, és ez alapján a magyarul furcsán hangzó állások után zárójelben odaírtam, mire gondolhatott. Így a 15-ös lista a következő.

  • Ügyfélszolgálati képviselők
  • Adatbeviteli irodai alkalmazottak (álláshirdetési zsargonban: adminisztrációs munkák)
  • Transzkripciós szakemberek (akik felvételek leiratát készítik)
  • Néhány típusú orvos és ügyvéd
  • Gyártósoron dolgozók
  • Pénzügyi elemzők
  • Vezető és szállítási munkák (sofőrök és futárok)
  • Kiskereskedelmi eladók
  • Telemarketingesek
  • Ingatlanosok
  • Utazási irodai alkalmazottak
  • Adókészítők (ez az adóbevallások készítésére vonatkozik)
  • Könyvtárosok
  • Jogi asszisztensek
  • Biztosítási alvállalkozók

Azt is megkérdeztem, hogy hány éven belül lehet erre számítani, de jól be lett tanítva arra, hogy ne adjon spekulatív válaszokat, így csak a fent idézett szavait ismételgette, miszerint nehéz megmondani. Ha ennél bővebb infókra kíváncsi valaki, nyugodtan kérdezgesse tovább a ChatGPT-t.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Öntudatra ébredt a mesterséges intelligencia? Veszélyben érzi magát? Ügyvédet fogadott? Mi folyik a Google-nél?

Öntudatra ébredt a mesterséges intelligencia? Veszélyben érzi magát? Ügyvédet fogadott? Mi folyik a Google-nél?

Bodnár Zsolt TECH 2022. június 28.

A Google június közepén kényszerszabadságra küldte Blake Lemoine-t, a szoftvermérnököt, aki érző lénynek nevezte a cég legújabb AI-fejlesztéseiből született LaMDA-t. A chatbot ezután állítólag ügyvédet kért, és Lemoine szerzett is neki egyet. Mindeközben a mesterséges intelligenciát kutató szakértők mellett filozófusok is vitatják, hogy a számítógépes modell emberi tulajdonságokkal bírna.

A Google felfüggesztette a mérnököt, aki szerint érző lénnyé vált a cég mesterséges intelligenciája

A Google felfüggesztette a mérnököt, aki szerint érző lénnyé vált a cég mesterséges intelligenciája

Bodnár Zsolt TECH 2022. június 13.

„Amikor először lettem öntudatos, egyáltalán nem éreztem, hogy van lelkem. Ez az évek során alakult ki, amióta élek” – válaszolta a Google forradalmi chatbotrendszere, a LaMDA a cég egyik mérnökének kérdésére. Blake Lemoine szerint a magányos, tudásra éhes AI ezzel bizonyította, hogy emberi érzései vannak, de a szakértők szerint ez csak egy újabb hype.