Nem több munkahelyre van szükség Magyarországon, hanem magasabban képzett munkaerőre
Felzárkózik-e valaha a kelet-közép-európai régió a nyugati centrumhoz? Ha igen, akkor mik azok az ágazatok, amik ehhez közelebb visznek ehhez, és hogyan teljesít Magyarország? Ezeket a kérdéseket próbálja megválaszolni Csontos Tamás Tibor, a Corvinus Egyetem kutatója a Közgazdasági Szemle legfrissebb számában közölt tanulmányában. A kép vegyes: vannak ugyan perspektivikus iparágaink, de a termelékenység szempontjából az elmúlt évtized kifejezetten rosszul alakult.
Csontos szerint az általa vizsgált 11 kelet-közép-európai országot általában a függő piacgazdaság modelljében kezelik a szakemberek: a fő koordináló erő a multinacionális vállalatoktól való függőség. A beruházások a külföldi tőkebefektetéseken és a külföldi tulajdonú bankrendszer hitelein alapszanak. Ez a függés a piaci folyamatokra és az állam szerepére is hatással van a régióban, és az alábbi következményekkel jár:
az iparági és munkapiaci kapcsolatokban a külföldi tőke érdekei diktálnak;
a munkaerőpiac rugalmas;
a szakszervezetek gyengék;
ágazati alkuk helyett az alacsony bérezés jellemző;
a külföldi leányvállalatok menedzsmentjének döntései elsősorban a fejlett országokban lévő vállalatközpontokban, és nem helyben dőlnek el;
a külföldi tőke maga alá rendeli az oktatást és az innovációs folyamatokat is, például a szakképzés ennek eredményeképpen kerül előtérbe az érintett országokban.
Csontos a szakirodalom alapján a vizsgált régiót három modellbe rendezi:
- a balti államokat, Romániát és Bulgáriát az úgynevezett neoliberális modellbe sorolja, amelyben a jóléti rendszer kevésbé kiterjedt;
- a visegrádi négyek és Horvátország szerinte a rendszerváltás után szociálisan érzékenyebb politikát folytattak;
- a harmadik csoportba Szlovénia tartozik, ahol a vállalatok, az állam és a munkavállalók érdekegyeztetésre alapulva kiterjedt jóléti állam jellemző.
Vannak ugyan olyan szerzők, akik szerint a függőség változik, enyhül, sőt vannak, akik szerint Magyarország és Lengyelország már nem ebben a modellben működik, hanem konzervatív fejlesztő államként. Csontos szerint azonban az iparban továbbra is a multinacionális vállalatok a meghatározók a régió összes országában. Sőt, egyes kutatások szerint a külföldi működőtőke mellett már az európai uniós források és a hazautalások szerepe is megnőtt, és ezek tovább erősítik a függő fejlődést.
Léteznek a fentinél rosszabb képet vázoló értelmezések is: Scheiring Gábor közgazdász például olyan felhalmozó államként kezeli a 2008-as válság utáni Magyarországot, ahol továbbra is fennmarad az erőteljes külső függőség, ami ráadásul kiegészül az állam nagyfokú szerepvállalásával. Ennek célja a nemzeti tőke irányított felhalmozása.
A közepes jövedelem csapdája
Az olyan országok, mint Magyarország és a régió többi országa gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy a nyersanyagon vagy akár külső erőforrásokon és a munkaerő mennyiségén alapuló növekedés egy ponton túl nem képes hajtóerőt nyújtani a további fejlődéshez. A külföldi tőke bevonzására és az alacsony bérekre épülő modell a közepes jövedelmű országokban óhatatlanul csapdahelyzetet alakít ki. Ez a csapda a szakértők szerint akkor kerülhető ki, ha az érintett ország átáll a termelékenységnövekedésre. Ez azt jelenti, hogy egy foglalkoztatottnak egy óra alatt egyre több értéket kellene megtermelnie. Tehát nem mindegy, hogy a foglalkoztatottak közmunkát végeznek, gyártósor mellett állnak, vagy mérnöki munkáért kapják a bérüket. Hiszen az egy óra alatt megtermelt érték a pár száz forintos órabértől a több tízezer forintos órabérig változhat. A cél, hogy minél többen dolgozzanak jól megfizetett, sok értéket előállító munkakörben és nem kizárólag az, hogy sokan dolgozzanak.
A magyar modell ígéretes, de a növekedés elmaradt
Csontos a kutatás során kiválasztotta a régió tizenegy országában a 2011 és 2018 közötti öt húzóágazatot. Azokat az ágazatokat sorolta ide az egyes országokban, amelyek a legjobban növelték a hozzáadott értéket. Ezek az ágazatok voltak tehát azok, amelyek a leginkább erősítették az adott ország gazdaságát.
A feltörekvő, függő fejlődésben lévő régión belül is négy modellt határozott meg:
a balti régió modelljét, amelyet nagykereskedelem-, szállítás-, raktározás- és építőipar-alapú modellnek nevez;
információra és kommunikációra, szakmai, tudományos tevékenységre és egyéb magas produktivitású szolgáltatótevékenységekre épülő modell Csehország; Lengyelország és Magyarország esetében;
a kereskedelemre és turizmusra építő bolgár és horvát modell;
a feldolgozóipari bajnok, Szlovénia modellje.
(Románia és Bulgária olyan vegyesnek tűnt ebből a szempontból, hogy a kutató egyik modellhez sem tudta őket besorolni).
Csontos szerint tehát a régiót nem szabad egyszerűen feldolgozóipari összeszerelő üzemnek tekinteni: a járműgyártás megjelenése Csehországban és Magyarországon megerősíti ugyan az összeszerelőüzem-narratívát, de a két országban a magas produktivitású szolgáltató jellegű ágazatok is kiemelkedően fontosak.
A kutató azt is megvizsgálta, hogyan növekedtek az egyes országok húzóágazatai, hogyan javult a termelékenység, és mennyivel több érték jött létre az adott ágazaton belül egy foglalkoztatottra vetítve.
A fenti ábrán az látható, hogy Magyarországon a kiválasztott húzóágazatokban egy foglalkoztatottra lebontva nagyjából a régió átlagának megfelelő érték jött létre 2018-ban – ezért vagyunk közel a vízszintes 100-as vonalhoz. Csakhogy 2011 és 2018 között nálunk alig növekedett ezekben az ágazatokban a termelékenység; így kerülünk az átlagosan növekvő országok csoportjába. A vizsgált hét évben egyébként csak Horvátország húzóágazatainak termelékenysége növekedett kevésbé, mint a magyar húzóágazatoké.
Románia esetében például azt látjuk, hogy 2018-ban ugyan nem sokkal haladta meg az ottani húzóágazatok termelékenysége a régiós átlagot, de 2011 és 2018 között több mint 120 százalékkal, rakétaként kilőve nőtt ezeknek az ágazatoknak a termelékenysége. Ezért lesz Románia feltörekvő ország. Magyarországnak ugyanakkor a régión belül kifejezetten fejlettnek és dinamikusnak tűnő modell ellenére sem sikerült elérnie azt a növekedést, amit mások produkáltak.
Már nem a járműgyártás vezet
Csontos megvizsgálta Magyarország 2000 és 2007 közötti felzárkózási periódusát is. Ekkor az első számú húzóágazatunk a közúti és egyéb járművek gyártása volt, ami önmagában majdnem 12 százalékát adta a növekedésnek. Ebből a szempontból egyébként még útfüggőségben is vagyunk, hiszen 2011 és 2018 között tovább nőtt a járműgyártás szerepe, ami a gazdasági hozzáadottérték-növekedésének már 12,4 százalékát adta.
2018-ra viszont a járműgyártás az első helyről lecsúszott a másodikra, ugyanis megelőzte a szakmai, tudományos tevékenység. Hogy pontosan mi tartozik ide? Csontos a Qubit kérdésére elmondta: ezekbe az ágazatokba a jogi, számviteli és adószakértő tevékenységet végző vállalatok, az üzletvezetési és vezetői tanácsadó vállalatok, mérnöki és építészmérnöki vállalatok, tudományos és kutatásfejlesztő vállalatok, reklám- és piackutató vállalatok sorolhatók. Ide tartozik például a számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenységgel foglalkozó KPMG, az Ernst and Young, az Exxon Mobil és a Diageo, a piaci és közvélemény-kutató Nielsen, a társadalomtudományi, humán kutatással, fejlesztéssel foglalkozó Morgan Stanley, de ide számítható a Bosch és a Thyssenkrupp mérnöki és műszaki tanácsadási tevékenysége is.
A járműgyártás mellett a másik ágazat, ami mindkét vizsgált időszakban tartja a harmadik helyet a magyar húzóágazatok között, nem más, mint az információ és kommunikáció. Ezekben az ágazatokban a kutató szerint egyértelműen külföldi szereplőkl dominálnak. A közúti és egyéb járművek gyártásában a külföldi tulajdon extrém magas, 95 százalékos mértékű, de az információ és kommunikáció ágazatban is jelentős: 59 százalék. Arra a kérdésre, hogy vajon ezen a 2018-as arányon változtatott-e a magyar kormányhoz kötődő 4ig szárnyalása és a Vodafone felvásárlása, Csontos elmondta: az utolsó, 2020-as adatok alapján a 2020-as adatok alapján a hozzáadott érték 59%-át továbbra is külföldi vállalatok állítják elő, frissebb adatok pedig egyelőre nem elérhetők. A kutató egyébként a Vodafone állami felvásárlásnak kapcsán fontos kérdésnek tartja, hogy vajon a cég innovatív és versenyképes marad-e állami kézben is. Ha nem, akkor egy ilyen tranzakció sem tud változtatni a függő piacgazdaság modelljén.
A húzóágazatok közül viszont kiesett a nagykereskedelem, a villamosberendezés-gyártás és a szállítás, a raktározás; helyettük a szakmai, tudományos és műszaki tevékenység, az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység, illetve a kiskereskedelem vált húzóágazattá. Hogy mely vállalatok végeznek adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenységet? Ilyenek a kölcsönzéssel, operatív lízinggel foglalkozó cégek, a munkaerőpiaci szolgáltatással foglalkozó cégek (munkaerő-kölcsönzők és munkaerő-munkaközvetítők), az utazásszervezéssel, közvetítéssel foglalkozó vállalatok, a biztonsági és nyomozói tevékenységgel foglalkozó cégek, az építményüzemeltető és karbantartó cégek, illetve az adminisztratív és egyéb kiegészítő üzleti szolgáltató cégek. Például főtevékenység alapján ide tartozik a BT ROC, a Black Rock, Celanese, az utazásszervezés terén az OTP Travel vagy az IBUSZ, a munkaerő-kölcsönzés terén a Prohumán 2004, a Pannonjob vagy a Humán Centrum.
A régión belüli helyzetünk szempontjából Csontos szerint az a legfontosabb, hogy a növekedési modellben csökkent a feldolgozóipar szerepe, és helyette a szolgáltatások, különösen az adminisztratív szolgáltatások irányába történt elmozdulás, ami mögött a szolgáltató központok dinamikus növekedése állhat.
Fontos észrevétel, hogy a magyar modell 2010 után elkezdett eltérni a régiós országokétól: a bankrendszer és így a befektetési hitelezés nálunk egyre kevésbé függ a külföldi bankoktól, bár a működőtőke jellegű befektetésekben tapasztalható függőségeket ez nem érinti.
Összességében a munkatermelékenység 2008 utáni változásai nem értékelhetők pozitívnak: 2000 és 2007 között jobban növekedett a munkatermelékenység, mint a 2011-2018-as periódusban. A 2008-as válság után tehát az ország egy alacsonyabb munkatermelékenység-növekedésű pályára állt, és azon is maradt 2018-ig.
Termelékenységben az utolsók között
A kutatás 2018-ig elemzi az adatokat. Hogy minél pontosabb képet kaphassunk, megnéztük a legfrissebb elérhető adatokat az Eurostat adatbázisában ugyanerre a tizenegy országra vonatkozóan, bár ezek nemcsak a Csontos által vizsgált húzóágazatokra vonatkoznak, hanem a teljes gazdaságra.
Egész pontosan azt néztük meg, hogy az utóbbi tíz évben hogyan változott az egy munkavállalóra eső termelékenység az egyes régiós országok gazdaságaiban. A 100 százalék az adott év EU-s átlaga, tehát a számok azt mutatják, hogyan zárkóznak fel az egyes országok gazdaságai termelékenységben az unió átlagához.
Ahogy a fenti adatokból látszik, két olyan ország van a régióban, ami nem közeledett az unió átlagához, hanem távoldott tőle: Szlovákia és Magyarország. Ez egybevág a Csontos által levont tanulsággal is: ő azzal zárja a tanulmányát, hogy „a magyar felzárkózási modell előtt álló egyik legfontosabb kihívás a következő évtizedben a termelékenység növelése, ami a közepes jövedelmi csapda elkerülésének is a legfontosabb előfeltétele.” Azaz nem több munkahelyre van szükségünk, hanem magasabban képzett munkaerőre.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
