A coulrofóbiások azért félnek a bohócoktól, mert nem értik az érzelmeiket
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A coulrofóbia tudományos alapokon nyugvó szorongással járó félelem, amit a bohócok látványa vagy a velük való találkozás vált ki az emberekből. A bohócfóbia létező jelenség, gyerekeket és felnőtteket egyaránt érint, kb. olyan arányban mint az egyes állatfóbiák. A valódi okával azonban kevés kutatás foglalkozik, írja a New Atlas. Korábban ugyanis a legtöbb kutatás megelégedett azzal a magyarázattal, hogy a bohócfóbiát valamilyen kisgyermekkori vagy korai életesemény válthatja ki, egy ijesztő jelenet vagy egy hirtelen mozdulat, esetleg a gyerekek a szüleiktől tanulják el, hogy a bohóc veszélyt jelenthet rájuk nézve.
Egy a Frontiers in Psychology folyóiratban februárban publikált tanulmány viszont igyekszik feltárni a valódi okát annak, miért fél az emberek egy része a bohócoktól, akik eredetileg szórakoztatásra hivatottak. A szerzők a majdnem ezer résztvevő adatai mellett rögzítették, hogy a bohócok milyen tulajdonságai váltják ki a félelmet. A legtöbb válaszadó pedig a várakozásokkal (vagyis a negatív korai életesemények megtapasztalásával) ellentétben azt állította, az okozza számára a szorongást, hogy a sminkelt arcokról nem tudják leolvasni a valódi érzelmeket.
Ez kiszámíthatatlanná teszi a bohócokat. A mimika ugyanis nagy szereppel bír az emberi kommunikációban, ha értelmezhetetlen, az pedig fenyegetően hat. Azok, akik szoronganak általában attól tartanak, hogy nem tudják, a bohóc dühös-e vagy épp mit gondol, mi lesz a következő lépése.
A kutatásban egyébként a vizsgált személyek kicsit több mint fele számolt be legalább enyhe félelemről, 5 százalékuk pedig kimondottan retteg a bohócoktól. De bennük nem csak a gonosz bohóc képe váltja ki a félelmet, hanem általánosságban szoronganak a bohóc figurájától.
A Conversation cikkében a kutatással kapcsolatban felvetik még azt a kérdést is, hogy vajon minden, az arcot egészében fedő smink (például, ha valakit állatnak festenek ki) is okoz-e hasonló szorongást. Azzal kapcsolatban ugyanis nem fogalmaztak meg még olyan nevesített fóbiát, mint a bohócokra nézve.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A vértől, a repüléstől, az injekciótól való félelmet is segíthet kezelni a VR-terápia
A pécsi Vice Lab kutatócsoport szerint a VR-technológia azért segíthet, mert a szorongást kiváltó inger nem a valós térben, hanem szimulált környezetben jelenik meg. A virtuális valóság segítségével végzett terápián akár otthonról is részt lehet venni.
Hogyan vesszük észre a környezetünkben leselkedő veszélyt?
A fenyegető ingerekre való érzékenység egy bizonyos szintig evolúciósan adaptívnak tekinthető, mivel elősegíti a túlélést. Csakhogy a túlságosan érzékeny védekező hálózat állandó készenléthez és stresszhez vezethet – így alakulnak ki a túlzott és irracionális félelmi reakciók, a fóbiák.
Nem minden oltásellenes hülye: van, aki a tűszúrástól retteg, és senkinek nem mer beszélni róla
A tripanofóbia, vagyis a tűszúrás miatt érzett rettegés nem beszédtéma, pedig százból nagyjából négy embert érint. Ők eddig a járvány miatt aggódhattak, most a közelgő védőoltás miatt fognak, és komoly lelki teherként élik meg ezt az időszakot.