Hír:

2012 óta a nemzeti alaptanterv része a családi életre nevelés, vagyis a CSÉN, ami elvileg segítene eligazodnia a gyerekeknek a családon belüli szerepekben, megoldaná az egyszülős háztartások kihívásait, ráadásul tavaly óta még a nők és férfiak társadalmi egyenlőségét is ennek az órának kellene megoldania.

Kommentár:

„Sőt a magányosság ebben az értelemben mindenkinek természetes állapota: visszahelyezi, mint Ádám ősapánkat, az ős-eredeti, természetének megfelelő boldogságba.

De Ádámnak se apja, se anyja nem volt! Ezért ismét más értelemben, nem természete az embernek a magányosság; a mennyiben ugyanis világrajöttekor nem egyedül, hanem szülői és testvérei között, tehát közösségben találja magát. A magányosság szeretete ennek következtében nem valami kezdettől való hajlandóság, hanem csak tapasztalás és elmélkedés nyomán támad: és ez a magunk szellemi ereje fejlődésének arányában növekszik, de egyúttal életünk éveinek gyarapodásával is; minélfogva egészben véve kinek-kinek társas ösztöne fordított viszonyban fog állani életkorával.

A kis gyermek félelmében sírva fakad, ha csak néhány perczre is magára hagyjuk. Fiúgyermeknek nagy büntetés a magányosság. Ifjak könnyen összebarátkoznak: csak a kiválóbbak és nagyeszűek keresik közülök hébe-korba a magányosságot: mégis egy egész napot egymagukban eltölteni nehezükre esik még. Férfiembernek ez már könnyű dolog: sokat lehet el egyedül, és annál többet, minél korosabb lesz.

Az aggastyánnak, a ki letűnt nemzedékek közül egymagában maradt fönn és hozzá részint kivénhedt az élet élvezeteiből, részint elfásult irántuk, tulajdonképeni eleme a magányosság lesz. De emellett az elkülönülésre és egyedüllétre való hajlandóság az egyes emberben mindig az illető szellemi értékével arányban fejlődik.

Mert ez, mint mondottuk, nem tisztán természeti, közvetlenül a szükségletek előidézte valami, hanem inkább csak ilyenekről szerzett tapasztalatoknak és elmélkedéseknek, névszerint annak a meggyőződésnek az eredménye, hogy a legtöbb embernek erkölcsi és szellemi mivolta nyomorúságos; amiben az a legrosszabb, hogy az egyénben annak erkölcsi és szellemi tökéletlensége összeműködik és kölcsönösen elősegíti egymást, a mi a legtöbb emberrel való társalgást élvezhetetlenné, sőt elviselhetetlenné teszi.

Innen van aztán, hogy bár sok minden nagyon is rossz ezen a világon, mégis a társaság a legrosszabb benne; úgy hogy még Voltaire, a társaságot kedvelő franczia is azt mondotta: la terre est couverte de gens qui ne méritent pas qu'on leur parle (teli a föld emberekkel, kik még arra sem érdemesek, hogy szóba álljon velük az ember).”

Arthur Schopenhauer: Paraenezisek és maximák - Életbölcseleti oktatások. Budapest, Lampel R. KK. könyvkiadóvállalata, é. n. Fordította: Dr. Szemlér Lőrincz.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: