„Gyereket soha nem akartam, de a kutyámért a végletekig hajlandó vagyok elmenni”
„Nem akarom, hogy még egy szörnyeteggel több legyen a világon. Senki nem úgy szül gyereket, hogy »ebből a gyerekből milyen sikeres sorozatgyilkost nevelünk majd mire felnő«, aztán mégis előfordul, és ez zsákbamacska! A kutya viszont szeretetet ad, hozzád bújik a kanapén, enni, inni kér és hálás mindenért. Nem veszekszik, nincs hisztirohama, hamar szobatiszta, nem követelőzik. Őszinte és ártatlan lelkű. Igyekszem felelősségteljesen élni, olyanokat szeretni és félteni akik viszonozzák, meghálálják. Van elég ember a világon és minél több van, annál gyengébb a minőségük”
– írta a Qubitnek az egyébként hagyományos házasságban élő Márti arról, hogy miért vállaltak gyerek helyett inkább kutyát.
A világ iparilag legfejlettebb részén a nők számára a világtörténelemben soha nem volt ennyire magától értetődő, hogy eldönthetik, szülnek-e gyereket vagy sem. A gyermektelen nők többségére ezzel együtt egyelőre mégis inkább az a jellemző, hogy a körülményeik, például a megfelelőnek ítélt partner hiánya vagy a fizikai egészségük vezet oda, hogy nem nevelnek gyereket. Sokaknak a gyermekkori traumái vagy a lelki egészségük járul hozzá, hogy tudatosan elkerülik a gyerekvállalást. A gyermektelen nőknek csak a kisebbik része dönt a gyerektelenség mellett úgy, hogy egyébként a számára kielégítő párkapcsolatban, fizikai és lelki ereje teljében, boldog gyermekkorral a háta mögött éli a mindennapjait, csak épp nem kívánja vállalni a gyermekneveléssel járó megpróbáltatásokat. Akárhogyan is, a gyerektelen nők minden csoportjában egyre több kutyatartóval lehet találkozni. A Nők gyermek nélkül zárt Facebook-csoport tagjai, valamint családszociológiával, kutyákkal foglalkozó szakemberek segítségével annak próbáltunk utánajárni, hogy miért vállalják a kutyatartással együtt járó gondokat a gyerekvállalástól elzárkózó nők, és mennyire jellemző, hogy gyerekpótléknak tekintik a kedvenceiket.
Ha szerettek volna saját gyereket, de bármilyen okból nem jött össze, miért nem gyereket, miért inkább kutyát fogadnak örökbe a gyerektelen nők? Miért vállalnak kutyát azok, akik a saját szabadságuk elvesztésétől való félelmük vagy a gyerekneveléssel járó lelki, egzisztenciális és anyagi áldozatok miatt nem vállalnak gyereket? Miben látják a különbséget, és mennyire tartják hasonlónak a kutyatartást és a gyereknevelést? Viszik-e a kutyáikat éttermekbe, kávézókba, esetleg a munkahelyeikre? Mit gondolnak azokról a hotelekről, ahová gyereket nem, kutyát viszont gond nélkül beengednek?
Ha egy gyerek túl nagy felelősség, a kutya is jó
A tudatosan gyermektelen nők többsége pontosan meg tudja magyarázni, miért nem akar gyereket vállalni. A cikkünk elején idézett Márti például azért, mert „van négy húgom, tudom milyen a gyereknevelés – gyerekként nehezebb. Mostam a kis kezemmel a hipós forró vízben a pelenkát, mert segíteni kellett. Fáradtan jártam iskolába, mert nem tudtam aludni a bőgéstől. Kösz, inkább kihagyom.” Kérdéseinket a Facebookon közösséggé szerveződő gyermektelen nőknek tettük fel, tucatnyit közülük telefonon is felkerestünk, ők az alábbi érvek valamelyikét hozták fel a gyerekvállalással szemben:
- „Az én szabadságvágyam mellett nem fér bele az életbe egy gyerek.”
- „Nem tudnék koncentrálni a karrieremre.”
- „Nem tudnám vállalni a gyerekneveléssel együtt járó érzelmi felelősséget.”
- „A gyerekvállalás túl nagy rizikó, nem lehet tudni mi lesz a gyerekből.”
- „Nem szeretem a gyerekeket, nem ugrik össze a méhem egy gyerek láttán.”
- „Nálunk generációs probléma, hogy nincs stabil anyakép a családban: anyám anyja, akit csecsemőként fogadtak örökbe, elhagyta anyámat, még gyerekkorában. Az én anyám aztán 15 éves korom környékén döntött úgy, hogy külföldre költözik.”
- „Többféle mentális zavar is öröklődik a családomban, és mivel érintett vagyok, nem szeretném ezt továbbörökíteni.”
- „Nem találtam a gyerekvállaláshoz megfelelő társat.”
- „Blokkolnak az otthonról hozott családi minták.”
- „Elcseszném magamat és a gyereket is.”
- „Nem tudnék olyan mintákat továbbadni neki, ami hasznos lenne a számára, vagy jó lenne neki.”
- „Gyereket soha nem akartam, de a végletekig hajlandó vagyok elmenni a kutyámért”
Gyereket soha, a kutya jöhet
Az általunk kérdezett gyermektelen kutyatartó nők közül egyedül a 45 éves, teljes nevét vállaló Szőke Anna mondta azt, hogy annak a gyászmunkája, hogy bár szerette volna, mégsem lett gyermeke, a mai napig nem zárult le. Azt vallja azonban, hogy „semmilyen összefüggés nincs esetemben a kutyavállalás és a gyermektelenség között, mert bár mindkettőt szerettem volna, a gyerek fölött nem volt kontrollom, kutyát viszont egyedül is tudtam vállalni. Felmerült bennem, hogy egyedül fogadjak örökbe gyereket, utána is néztem, hogyan lehetne, de nem keresek elég jól ahhoz, hogy egy gyerek felnevelését felelősséggel vállalhattam volna. Időközben talán már túl öreg is lettem hozzá, és nincs olyan családi hátterem, testvérek, szülők, akiknek a segítségére számíthattam volna.” Arra a kérdésre, hogy a kutya betölti-e egyfajta gyerekpótlék szerepét az életében, azt mondta, hogy a körülményei hozzájárulnak ahhoz, hogy
„a kutyának sokkal nagyobb szerep jut az életemben, mintha gyerekem, családom is lenne. A kutya segítségével ki tudom csatornázni magamból a szeretetet, törődést, odafigyelést, és nagyon aktív életvitelt is biztosít. A kutya az első számú prioritás az életemben, köré szervezem a munkámat, a napomat, a szabadságaimat. Szívesebben megyek olyan programokra, ahová el tudom vinni magammal. Nyáron például azért nem mentem el egy egész napos kerti partira, mert a házigazda nem szerette volna, ha a kutyámat is elviszem.”
A fővárosban élő, most 42 éves Ági Annához hasonlóan úgy gondolja, hogy a „pasihiány” miatt nem lett gyereke sem. Bár ő is elgondolkodott rajta, hogy egyedül örökbe tudna-e fogadni egy gyereket, de rájött, hogy ő elsősorban inkább partnerre, semmint gyerekre vágyott. Két éve él együtt egy menhelyről befogadott keverékkel, és úgy érzi,
„épp a kutya ébresztett rá, hogy nem is készültem még fel a gyerekvállalásra, és mivel lassan kifutok az időből, lehet, hogy sosem lennék rá felkészülve. Hoztam bizonyos viselkedési mintákat a családomból, és emiatt az sem volt rendben, ahogy a kutyát próbáltam terelgetni a szocializációjában. Meg kellett tanulnom, hogy hogyan jelöljem ki szeretetteljesen a határokat. Én otthonról hoztam a szigort, de abban semmi szeretet nem volt.”
Ági számára a kutya, akit saját bevallása szerint nem tekint gyerekpótléknak, mert „a gyerekemmel másképp viselkednék”, terápiás szerepet is betölt.
„Nekem nagyon sokat segít, hogy van egy lény, aki feltétel nélkül figyel rám, még ha ez nem is egy ember, hanem egy állat. Egy zavartalan délutáni sétán csak jön mellettem, figyel minden rezdülésemre, és én is figyelek rá: én ilyen összhangot nem tapasztaltam még meg egyetlen emberrel sem.”
A nekünk nyilatkozó nők közül több olyan is akadt, aki saját bevallása szerint azért nem szeretne gyereket, mert túlságosan nagynak érzi a gyereknevelés terheit, ugyanakkor a kutyájával való törődésben nincs a számára lehetetlen. A 35 éves, házasságban élő Nelliéknél például hétvégén is hatkor indul a nap, akkor viszik golden retrieverüket az első sétára, a napi utolsó pedig este 10-kor esedékes.
„Azóta nem aludtam nyolc órát, amióta megvan, mert korán kelős. A kutyának van orvosa, jár oviba, iskolába, ahol van szülői értekezlet. Szerintem többet költök havi szinten a kutyára, mint saját magamra. Régebben a munka után teljes szabadságot élveztem, most sietek haza a kutyához, mert igényli is, meg szeretnék is vele lenni”.
– mondja Nelli, aki soha nem akart gyereket, ahogy a 28 éves Rita is kamasz kora óta tudja, hogy nem fog gyereket vállalni, mert „nem érzek empátiát irántuk és nem okoz örömet a gyerekek látványa”. Puli keverék kutyájáról ugyanakkor Rita is azt mondta, hogy „a végletekig hajlandó vagyok elmenni érte”. Ennek megfelelően otthonról dolgozik, részben azért, mert így
„éjjel-nappal együtt vagyok a kutyával. Kirándulni, nyaralásra mindenhova visszük, egyértelműen olyan célpontot keresünk, ami a kutyának is minden szempontból megfelelő. Fontos, hogy ott se csak a szobában tartsuk, hanem minden programban részt tudjon venni. Bár a párommal szoktuk anyunak és apunak hívni egymást, de azért tudjuk, hogy ő egy kutya, nem gyerekként, de családtagként gondolunk rá.”
Nem tudni, hány kutya él családban Magyarországon, de az biztos, hogy több, mint gyerek
Pontos statisztikai adatok hiányában azt legfeljebb megsaccolni lehet, hány kutya élhet Magyarországon. Vetter Szilvia és kutatótársai a Magyar Állatorvosok Lapjában arról cikkeztek tavaly januárban, hogy a covidjárvány alatt jelentősen, a 2018-ban mért 36-ról több, mint 50 százalékra nőtt a hazai kutyás háztartások száma. Vetterék saját eredményeiket a KSH 2020-as adataival egybevetve arra jutottak, hogy 2,8 millió felett lehet azoknak a kutyáknak a száma, akiknek van gazdája, amihez „hozzáadva a gazdátlan egyedek számát, minden jel arra mutat, hogy teljes létszámuk Magyarországon 2021-re jócskán meghaladja a 3 milliót”. Egy tavalyi, Kubinyi Enikő etológus, az MTA-ELTE Lendület Társállat kutatócsoportjának témavezetője és Varga György, az ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékének doktorandusza által végzett reprezentatív felmérés szerint viszont 2022-re „Magyarországon a felnőtt lakosság 38,5 százaléka él olyan háztartásban, ahol tartanak valamilyen állatot elsősorban kedvtelési célból, leggyakrabban, a háztartások 30 százalékában, kutyát. Ez a szám jóval alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi, pandémia alatti felmérésben, ahol a kutyát tartó háztartások aránya 50 százalék volt.”
Még ha a Magyarországon élő kutyaállomány pontos létszáma bizonytalan is, annyi bizonyos, hogy a KSH adatai szerint Magyarországon alig több, mint 1,8 millió 18 évesnél fiatalabb ember él, a 14 éven aluli gyerekek száma pedig alig haladja meg az 1,4 milliót. Eszerint a hazai háztartásokban egészen biztosan több kutyát nevelnek, mint 14 éven aluli gyereket. Az általunk kérdezett Kubinyi szerint ez egyébként egész Európára és az Egyesült Államokra is igaz. Bár a kutyatartók túlnyomó többsége elismeri, hogy a kutya háziállat, kétharmaduk mégis családtagént tekint a kutyájára, és a reprezentatív mintában kérdezettek közül körülbelül minden tizedik hazai állattartó azt vallotta, hogy kedvence mindenkinél fontosabb számára. Ez az arány ráadásul azok körében sem volt alacsonyabb, akiknek gyerekük is van.
A költség-haszon elemzésben egy gyerek esélytelen a kutyával szemben
„Miközben a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást meg lehet kapni egy kutyától is, az ebtartás lényegesen kisebb erőfeszítést és felelősséget jelent. Egy kutyát sokkal könnyebb gondozni, mint egy gyereket, kevesebb a teher, és attól, hogy valaki beszerez egy kutyát, továbbra is eljárhat a megszokott programjaira, nem kell átszervezni a munkarendjét”
– mondja Kubinyi. Az ELTE Etológia Tanszékének társállattartást kutató tudósaival együttműködő Szalma Ivett családszociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Reprodukciós Döntéseket Vizsgáló Lendület kutatócsoportjának vezetője a Qubitnek hozzátette, hogy „azokat, akik nem vállalnak gyereket, jellemzően nem az tartja vissza, hogy úgy döntenek, hogy inkább kutyát tartanak gyerek helyett. Sokkal inkább az történik, hogy a körülményeik miatt, vagy tudatosan gyermektelenek az életük egy pontján úgy döntenek, hogy magukhoz vesznek egy kutyát.”
A nemzetközi szakirodalmat idéző Szalma szerint a nők hajlamosabbak gyerekpótlékként tekinteni a kutyájukra, mint a férfiak, ugyanakkor a gyerektelen kutyatartók sokszor, még ha nem is tudatosan,
„afféle költség-haszon elemzést végeznek, amiből többnyire a kutya kerül ki győztesen. A szakirodalomból és a mi felmérésünkből is teljesen egyértelműen kirajzolódik, hogy a kutya azért van előnyösebb pozícióban, mert sokkal kevesebb érzelmi és anyagi befektetést igényel. Volt olyan interjúalanyunk, aki kiemelte, hogy ahhoz, hogy kutyája legyen, nem kellett átvészelnie a 9 hónapig tartó terhességet és a szülést. A dolgozó nők életébe ráadásul könnyebben beilleszthető egy kutya, mint egy gyerek. Előfordul, hogy az újdonsült kutyatartók azért kezdenek távmunkában dolgozni, hogy együtt lehessenek kedvencükkel, ám a kutya – egy gyerekkel ellentétben – nem hátráltatja az otthoni munkavégzést. Többen említették azt is, hogy »a kutya akkor is szeret, ha nem játszol vele, mert aznap épp nincs hozzá kedved«. Előfordul, hogy a kutyatartást a gyerekvállalás előszobájaként értelmezik, és ahová később valóban született gyerek is, ott a kutya többnyire azonnal el is veszíti korábbi, a gyerekéhez hasonló családon belüli státuszát.”
Egy kutyától meg is lehet szabadulni, egy gyerektől már bajosabb
„Irritálónak találom, amikor azzal vádolják a gyerekteleneket, hogy a házikedvencükkel pótolják annak hiányát. Ahogy azt is, ha valaki a gyerekének nevezi a kutyáját. Ha valaki pótléknak érzi, rendben van, de ha nincs hiány, nincs mit pótolni. Hatalmas különbség, nyilván az állat is felelősség, de lássuk be, nem ugyanaz a súlycsoport. Ugyanakkor sosem nő fel, és jó esetben közel ugyanannyi ideig kell gondját viselni” – vetette fel kérdésünkre a Nők gyermek nélkül Facebook-csoport egyik tagja. Az élettársával egy Tolna megyei faluban élő Anita viszont úgy véli, hogy
„egy kutyától, még ha ez csúnyán hangzik is, meg lehet szabadulni, ha nem jön be a dolog. A gyerek óriási felelősség, felborítja az életet, a hormonháztartást, mindent. A kutya meg egyszerűen csak lesz, és ha a párnak mégsem jön be, mert úgy érzik, hogy túl sok mindenről le kell mondani miatta, vagy túl sok pénzt visz el, akkor akár el is tudják ajándékozni. Egy gyereken nem lehet csak úgy túladni.”
Bár korábban is tudta, hogy nem akar gyereket, a mintegy három hónapja hozzájuk került kölyöktacskó, mint mondja,
„az élő bizonyítéka, hogy helyes döntést hoztunk. Mivel ez egy kölyökkutya, előfordul, hogy az éjszaka közepén felkelt minket, és volt rá példa, hogy agresszívek voltunk vele. Fizikailag nem bántalmaztuk, de kiabáltunk vele. A gyerekével nem üvölthet az ember, ha felsír az éjszaka közepén. Belőlünk a kutya is ki tudott eleinte negatív érzelmeket hozni, megerősítette, hogy egy gyerek már túl sok lenne, mert a legrosszabbat is ki tudná hozni belőlem.”
A kutyatartók körében nemrég végzett hazai reprezentatív felmérés szerint a hazai ebtartók többsége egyébként nem a lakásban tartja a kutyáját. A fővárosban, de akár a vidéki nagyvárosokban azonban mindebből keveset érzékelni, ami magyarázhatja, amit kérdéseinkre Katalin reagált, aki szerint
„már plázába, étterembe, mindenhova viszik a kutyát. Biztos egy csomó embert zavar, de (...) rosszul kell éreznie magát az embernek, ha nem örül ennek a térnyerésnek. Momzillázzák a gyerekes anyukákat, de közben ők maguk ugyanazt az istenítést várják el és művelik a kutyák kapcsán.”
A vidéken élő Anita azonban azt hangsúlyozza, hogy a gyerekkorában tapasztalt normákhoz képest már az is nagy lépés volt számára, hogy a házukon belül kialakítottak a kutyának egy szobakennelt.
„Pedig volt, aki megszólt amiatt, hogy nem élhet a házban, de szerintem nagyon radikális, egészségtelen, amikor a kutyát bevásárolni, étterembe, kirándulni viszik, programokat mondanak le, ha nem vihetik magukkal. Nem is beszélve arról, hogy van, aki az ágyába is beengedi. Én nem értem, miért kellene az ágyamba engedni, abnormálisnak tartom. Mi is szeretjük, de a kutya az kutya.”
A gyerektelen nők Facebook-csoportját érdeklődésből követő, gyereket nevelő Beátát, mint azt kérdésünkre megírta, egyenesen felháborítja,
„ami Magyarországon kutyatartásként folyik. Tegnap olvastam egy állatmenhely segítségkérését, amiben gazdit kerestek egy kutyának, de nem ám akármilyet, hanem ahol ágyban alhat a kutya. Kéregetnek tápra, de ha valaki udvarra vinné a kutyát, annak ki se adják? Felháborítónak tartom, hogy emberi tulajdonságokkal ruházzák fel szerencsétlen állatokat, ruhát adnak rájuk, ágyban alszanak (...). Ilyen kutyakultusz szerintem a világon nincs. Sokkal kevesebb kutya kéne és sokkal több emberi kapcsolat.”
A gyerekek az emberi társadalmi egyre nagyobb szeletéből kiszorulnak, a kutyák épp ellenkezőleg
Bár a kutyatartók körében végzett hazai reprezentatív felmérésből kiderül, hogy a magyarországi gazdáknak csak a 16 százaléka nevezi „szőrös gyerekének” a kutyáját, a nemzetközi szakirodalomban azonban több cikk is megjelent arról, besorolható-e a gazdák gondozási stílusa ugyanazokba a kategóriákba, amelyeket a 20. század derekától a gyereknevelési stílusokról állapítottak meg pszichológusok és szociológusok. Bár felmérésükben nem vizsgálták, hogy van-e összefüggés a kutyatartás népszerűségének a növekedése és a gyermekvállalási kedv csökkenése között, mint ahogy azt sem, hogy a kutya a gazdák hány százalékánál tölti be a gyerekpótlék szerepét, Kubinyi szerint teljesen új jelenség, ami viszont kitűnik a vizsgálatukból: a 18 év feletti kutyatartók túlnyomó többségének, több mint a négyötödének egyálalán nincs semmilyen kapcsolata 6 éven aluli gyerekkel. Kubinyi szerint ilyesmire soha nem volt példa az emberi faj 200 ezer éves evolúciója során. Mint az etológus a Qubitnek kifejtette,
„az iparosodás és az urbanizáció előtt a gyerekeket egy közösség nevelte, így szinte minden felnőtt részt vett a gyerekek életében. A mai társadalmak teljesen máshogy kezelik a gyerekeket: az életünk nem gyereknevelésre van berendezve, a felnőtteknek épült. Miközben gyerekvállalásra ösztönöznék az embereket, a gyerekek nem olyan világba születnek, ahol megértenék vagy igazán figyelembe vennék őket. Nincsenek megfelelő közösségi terek és közösségek sem. »Egy gyerek felneveléséhez egy falu kell«, szólt a régi közmondás, ami azt jelentette, hogy a gyereknevelésben mindenki részt vett. Manapság viszont az a jellemző, hogy a gyerekek egy-két felnőttel élnek, akik nem tudják a gyereknevelés feladatait másokkal megosztani, ezért fáradtak, kizsigereltek. A gyerekek a felnőttektől kevés figyelmet kapnak, szinte csak az elvárásoknak kell megfelelniük. Egymással alig van lehetőségük szabadon játszani, az autóforgalom miatt a szülők nem merik kiengedni őket még biciklizni sem. Nem úgy élünk és nem úgy épülnek fel a településeink, ami segítené a gyerekek szocializációját, a spontán társas kapcsolataik kialakulását és azt, hogy a környezetükkel harmóniában élő, kiegyensúlyozott emberré váljanak.”
A gyerekek felnőttek világától való egyre nagyobb szegregációja vezethet például annak a mindössze 9 másodperces Tiktok-videónak a fergeteges sikeréhez, amelyben egy fiatal nő, lekezelő mosollyal az arcán azon értetlenkedik némán, üzenetét mindössze egyetlen feliratban közvetítve, hogyan nem vették még észre a légitársaságok azt a fogyasztói igényt, hogy akadnak, akik „annyira sok pénzt lennének hajlandóak fizetni”, csak hogy gyerekmentes járattal utazhassanak. Hogy pontosan mennyire sokat, az már egy 2023 januári cikkből derül ki: a Spectator egy olyan felmérést idéz, miszerint az amerikaiak 80 százaléka örülne, ha lenne lehetősége gyerekmentes repülőjáraton utazni, kétharmaduk pedig akár 30 százalékkal többet is fizetne a jegyért egy ilyen járaton. A cikk szerzője szerint joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon mekkora lenne a társadalmi igény arra, hogy a becsekkolásnál kiszűrjék a kapukhoz eleve ittasan érkezőket, azokat, akiknek kellemetlen a szaguk, vagy azokat a kórosan elhízottakat, akik mellett már nem lehet elférni az egyébként sem a kényelmességükről híres ülésekben a turista osztályon.
A kutyák az ágyban is aludhatnak, a gyerekeknek kívül tágasabb
Mindeközben a kutyák előtt, elsősorban a nagyvárosokban, egyre több olyan, korábban kizárólag emberek által látogatott szolgáltatóegység, bevásárlóközpontok, boltok, cukrászdák, éttermek nyílnak meg, ahol a jelenlétük 20-30 évvel ezelőtt még teljesen elképzelhetetlen lett volna. Még ha gyerekmentes repülőjáratok egyelőre nincsenek is, gombamód szaporodnak az eufemisztikusan „felnőttbarátnak” nevezett hotelek, amelyek azzal emelkednek ki a hasonló szolgáltatásokat hasonló színvonalon nyújtó szállodák sorából, hogy kizárják vendégkörükből a 14 éven aluli gyerekeket. Magyarországon is számos szálloda versenyzik a vendégek kegyeiért azzal, hogy nem fogad gyerekeket. Ezek sorában immár olyan is létezik, ahová gyereket nem, de kutyát bátran lehet vinni.
A hévízi Bonvital Wellness és Gasztro Hotelben például, mint azt kérdésünkre a szállodaigazgató, Győzőné Győri Emese megírta, a vendégek túlnyomó többsége 23-55 éves korosztályból kerül ki, az idősebbek elsősorban külföldről érkeznek. A vendégek 10-12 százaléka viszi magával a pihenésre a házi kedvencét, az esetek több, mint 90 százalékában kutyát, de szívesen elszállásolnak macskát vagy akár nyulat is. Azt már a szálláshely szolgáltatásai iránt érdeklődő vendégek beszámolóiból tudjuk, hogy bár a kutyák az étterembe nem, a bisztróba beülhetnek a gazdáikkal, és a hotelben azt sem tiltja semmi, hogy a kutya – a méretétől függetlenül – a szállodai ágyban aludjon, még ha egyébként a hotel honlapján szerepel is, hogy „kérésre kutyaágyat/párnát, etető-és itatótálat, valamint csemegét biztosítunk a kiskedvencek számára”.
A most 33 éves Eszter és a férje évek óta járnak a hévízi wellness-szállodába, ami szerintük a környék egyik legjobb szállodája. Szerinte azok, akik a kutyájukkal vesznek igénybe ilyen szolgáltatást, jól nevelt állatokkal utaznak, olyanokkal, akik nem mordulnak rá a liftben a másik vendégre, és nincs szeparációs szorongásuk, ha egyedül maradnak a szobában. Eszterék többnyire nap közben kellően lefárasztják a kutyájukat, majd este úgy használják a szállodai wellness-részleget, hogy tudják, a kutya már úgyis csak pihen. Ők azért szeretik a hévízi szállodát, mert
„bár vannak kutyabarát szállodák az országban, a legtöbb ilyen szálláshelyre nagytestű kutyát nem lehet vinni. Szerintem amúgy a legnagyobb diszkrimináció azokat éri, akiknek egyszerre van gyerekük és kutyájuk is. Mi nem azért járunk a Bonvitalba, mert felnőttbarát szállodát kerestünk, de tény, hogy mivel én szeretnék gyereket, viszont ez az én életemben egyelőre egy évek óta tartó küzdelem, nem bánom, hogy nem kell ezzel a nehézséggel foglalkoznom, amíg nyaralok. Ismerek hasonló helyzetben lévő nőket, és méltatlanul kevés figyelmet kap, hogy azok, akik nem azért gyerektelenek, mert így tervezték, hanem küzdenek, hogy gyerekük legyen, hogyan élik meg mindezt a mindennapokban, vagy akár egy nyaraláson, ahol adott esetben körül vannak véve boldogan ugrándozó gyerekekkel.”
A kutyákkal szemben hasonlóan befogadó gyerekmentes szállást az ország több pontján, például Ráckevén is lehet találni, a hazai felnőttbarát szállodák kínálatában egyelőre több olyan akad, amelyik egyformán kezeli a gyerekeket és a kutyákat: se az egyiket, se a másikat nem látják szívesen. A hévízi Bonvitált vezető Győzőné válaszlevelében a Qubitnek azt írta, hogy azok a szállodák, amelyek „nem fogadnak bizonyos kor alatti vendégeket, ugyanazon engedélyeztetési eljáráson esnek át, mint bármely más szálloda Magyarországon. Az érintett szállodák tevékenysége nem ütközik az egyenlő bánásmódról szóló törvény tilalmába, mivel ez a fajta működtetés nem sérti a hivatkozott jogszabály rendelkezéseit. Nincs egyébként olyan uniós vagy magyar szabályozás, mely szerint minden szálloda köteles lenne minden korosztályt fogadni.”
A szóban forgó jogszabály úgy szól, hogy „közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek minősül az olyan rendelkezés, amelynek eredményeként egy személy vagy csoport valós vagy vélt neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége (...), családi állapota (...), életkora, stb. miatt részesül kedvezőtlenebb bánásmódban, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben levő személy vagy csoport részesül, részesült vagy részesülne”. Ráadásul a törvény a következő paragrafusban arra is kitér, hogy „közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül az a (...) látszólag az egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz, mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport volt, van vagy lenne”.
Megkérdeztük az alapvető jogok biztosát, hogyan és milyen feltételek mellett működhetnek a 14 éven aluli gyerekeket a vendégkörükből kizáró, de a kutyákat a felnőtt gazdáikkal fogadó szállodák. Bár az alapvető jogok biztosának hivatala egyelőre nem válaszolt kérdésünkre, az ügyvédként a szegregáció elleni küzdelemre specializálódott Kegye Adél ügyvéd a Qubitnek elmondta, hogy
„az ilyen szállodák gyakorlata egyértelműen kimeríti a hátrányos megkülönböztetés fogalmát, ráadásul nemcsak azért, mert a potenciális vendégek egy adott körét életkora szerint diszkriminálja, hanem azért is, mert a családi állapotuk miatt közvetetten hátrányos megkülönböztetés éri azokat a gyerekes szülőket is, akik valamilyen oknál fogva ott szeretnének megszállni.”
Mint arra Kegye felhívta a figyelmet, „a törvény hatálya kiterjed a magánszolgáltatókra is, és ahogy egy diszkóra nem lehet kiírni, hogy csak fehérek léphetnek be, úgy életkor szerint sem lehet diszkriminálni, illetve a családi állapota miatt nem lehet hátrányosabb helyzetbe hozni egyik felnőttet a másiknál.” Arra a kérdésre, hogy akkor mégis hogyan működhetnek ilyen szállodák, Kegye azt mondta, hogy
„ameddig senki nem jelenti fel őket, addig tulajdonképpen azt csinálnak, amit akarnak.”
Csak így tudnak pihenni
„Engem idegesítenek a gyerekek, és ha voltál már wellnessben, ahova beszabadul két-három gyerekes család, akkor tudod, hogy ott lőttek a pihenésnek. Az ilyen wellness hotelek többnyire sokcsillagosak, költségesek, nem ideális, ha azzal kell tölteni a drága nyaralást, hogy mások gyerekének a visítozását kell hallgatom” – érvel a gyerekmentes szállások mellett Nelli, aki szerint egyébként is túl kevés olyan szálláshely van Magyarországon, ahová kutyát lehet vinni, de nem kell tartani attól, hogy gyerekek viszont felbukkanhatnak.
Az egyik budapesti kutyás egyesület vezetője szerint teljesen érhető, hogy a szállásadók szívesebben fogadnak egy kutyát, mint egy gyereket, mert
„a kutyával kevesebb a szállásadó problémája, mint a gyerekkel: nem zavarják a szomszédot, nem rombolnak, nem piszkolnak össze mindent. Teljesen elfogadható, ha a szállóvendégek szeretnének, például a medencénél a gyerekek kiabálása, viháncolása nélkül pihenni. Velük ellentétben a kutyákat többnyire nem lehet a szálloda minden területére bevinni, a medencés részből például ki vannak tiltva, még akkor is, ha a kutya – a gyerekkel ellentétben – nem pisilne a medencébe. Miközben a gyerekek hangosak lehetnek, ki merem jelenteni, hogy a kutyák nem ugatnak ok nélkül. Én kutyásként kifejezetten örülök, ha a szállodába nem jöhetnek be gyerekek, már csak azért is, mert sok szülő, például az étteremben azt gondolja, hogy azért vagyok ott, hogy a kutyámmal együtt a gyerekét szórakoztassam, amíg ő nyugodtan megvacsorázik.”
A nekünk nyilatkozó kutyás szakembernek van ugyan gyereke, de már felnőtt, és szerinte „a mai gyerekek nincsenek úgy megnevelve, mint 20-30 évvel ezelőtt”.
Bár nem keresi a kifejezetten gyerekmentes szálláshelyeket, a nekünk nyilatkozó Ági is úgy gondolja, hogy a 6 évesnél kisebbek „kiszámíthatatlanok, idegen környezetben esetleg végighisztizik a nyaralást, ami befolyásolja az én pihenésemet is.” Ennek ellenére Ági szerint igazságtalan, ha egy szálláshely gyereket nem, kutyát viszont fogad, mert
„a kutya is ugathat, rendetlenkedhet. Az én kutyám idegenek között éppúgy másképp viselkedik, ahogy a gyerekek. Ugathat az idegenekre, ugathat azért, mert játszani akar, ami ugyanúgy zavaró, mint a gyerekhiszti vagy a folyamatos sírás.”
Az általunk kérdezett gyerektelen kutyatartók közül egyedül a 28 éves Rita mondta, hogy a felnőttbarátnak nevezett szállodákat minden esetben diszkriminatívnak tartja, mert
„aki nyaralni viszi a gyerekét, az többnyire figyel rá, lefoglalja úgy, hogy élvezhető legyen a nyaralás nekik és másoknak is. Mi is ugyanígy próbálunk figyelni a kutyára, hogy ő se zavarjon senkit. A gyereknél, kutyánál egyaránt van olyan fejlődési stádium, amikor hangoskodással hívja fel magára a figyelmet. Azt gondolom, hogy egy pici elfogadás mindenki részéről szükséges lenne, akár gyereke van, akár kutyája.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: