Nem betegség, mégis van rá gyógyszer, mi az?
„Világéletemben jó nőnek számítottam, kiálló, kerek fenekem, vékony derekam volt. Ez gyakorlatilag teljesen eltűnt: a fenekem lapos lett, a derekamon zsírpárnák jelentek meg, ezzel párhuzamosan önértékelési problémáim lettek, és az imposztor szindróma klasszikus tüneteit érzékelem magamon. Az történik velem is, amit egykor anyámon láttam: az elsárkányosodás jeleit érzékelem magamon, úgy érzem, hogy egy hülye picsa vagyok, aki az egyik percben még nyugodtan beszélget, a másikban meg szinte minden átmenet nélkül üvöltözni kezd.”
„Jó párkapcsolatban élek, amelyben nem éreztetik velem, hogy csökkent volna nőként az értékem, de közben a férjem észre sem veszi, amikor egy másik 50 feletti nőről úgy mond dicséretet, hogy »milyen szép lehetett fiatalabb korában«, vagy »a korához képest mennyire jól néz ki«.”
„Tíz évvel ezelőtt, ha beléptem egy terembe, elismerő tekinteteket kaptam, most pedig – mintha láthatatlanná váltam volna. Ettől függetlenül, ha valamit gyászolok, az nem is annyira az, hogy esetleg nem tartanak jó nőnek, hanem inkább az, hogy már engem sem érdekel annyira, mint régen.”
A fenti gondolatokat olyan 50 feletti nők osztották meg a Qubittel, akik a menopauzához vezető vagy azt követő éveiket, az úgynevezett változó kort élik meg éppen. A termékenység alábbhagyását majd végleges megszűnését kísérő fizikai tünetekről és érzelmi nehézségekről Magyarországon a legutóbbi évekig a nők többnyire mélyen hallgattak, ennek következtében a kellemetlen tünetek enyhítésének lehetőségeiről is kevés szó esett, érzelmi támogatásra pedig végképp nem számíthattak.
Bár a menopauzát övező tabuk döntögetése néhány éve Magyarországon is elkezdődött, arra továbbra is nehéz egyértelmű választ kapni, hogy vajon szükséges vagy érdemes-e éveken át hormonterápiával kezelni az egyébként a női szervezet természetes működéséhez hozzátartozó folyamatot. Kinek és mikor lehet elkezdeni és meddig érdemes folytatni a hormonterápiát? Lehet-e külön kezelni a tüneteket, vagy a hormonpótlás az egyetlen megoldás? A hőhullámokon, libidócsökkenésen túl vajon a hízás és a hasi zsírpárnák megjelenése is összefügg-e az ösztrogénszint csökkenésével? Érnek-e valamit a vényre kapható hormontabletták alternatívái, a fitoösztrogének? A termékenység elmúlásával vajon a társadalmi elvárások okozzák a csökkent értékűség érzését? Gyászolják-e a nők termékenységük elvesztését, vagy épp ellenkezőleg, felszabadultabbak lesznek, hogy végre a teherbe esés kockázata nélkül élhetnek nemi életet?
A menopauzához kapcsolódó hormonális és érzelmi változásokról az érintetteken kívül orvosokkal, pszichológusokkal beszéltünk, és arra is próbáltunk választ találni, hogy a menopauza medikalizációja tévút vajon, vagy a 21. századi nő képének és az orvostudomány fejlődésének szükséges velejárója.
Még a nevét sem tudjuk jól
Bár a köznyelvben a változókor teljes időszakát szokás menopauzának hívni, az valójában nem egy időszakot, hanem csak egyetlen időpontot, az utolsó menstruáció időpontját jelöli. Azt is csak utólag, 12 hónappal az esemény után, orvosilag ugyanis akkor tekinthető biztosnak, hogy egy nő életének termékeny korszaka lezárult. Az ehhez kapcsolódó tünetek azonban lényegesen hosszabb ideig, akár már az utolsó menstruációt megelőző 4-5 évben megjelenhetnek, és a posztmenopauzában is évekig fennmaradhatnak. Ennek oka az, hogy a menstruációs ciklus szabályozásában kulcsszerepet betöltő tüszőhormon, vagyis az ösztrogén szintje nem egyik pillanatról a másikra, hanem fokozatosan csökken.
Hogy pontosan milyen tüneteket okoz az ösztrogénszint csökkenése, az jóformán egyénenként változik, mint ahogy a tünetek kellemetlenségének a mértéke is széles skálán mozoghat. A legtöbben, az érintettek mintegy háromnegyede a hőhullámoktól szenved. Ezek miatt az érintettekre – sokszor éveken keresztül – naponta többször hirtelen hőérzet tör, ami szélsőséges esetekben szinte azonnali és teljes leizzadást, a bőr kipirosodását okozhatja. Vannak, akik a hőhullámok miatt éjszaka nem tudnak eleget aludni, a krónikus kialvatlanság pedig egy sor további tünetet eredményez, és a kimerültség fokozhatja a sokaknál egyébként is megjelenő hangulatingadozásokat.
Vannak nők, akik jelentős libidócsökkenést tapasztalnak, ami esetenként nem független attól, hogy a változókor jellemző tünete a hüvelyfal korábbihoz képest jelentős mértékű elvékonyodása és szárazsága, ami egyes nőknél együttlét közben diszkomfortérzetet vagy akár éles fájdalmat is okozhat. A szex közben tapasztalt fájdalom, akárcsak a szélsőséges hőhullámok vagy a hangulatváltozások korántsem azonos mértékben jelentkeznek, ráadásul ezeket a tüneteket nem is mindenki viseli egyformán nehezen. Bár a nők jelentős része a deréktáji zsírpárnák megjelenését is az ösztrogénszint csökkenésével, a menopauzával kapcsolja össze, az elhízásnak az ösztrogénszint csökkenéséhez – a Qubitnek nyilatkozó László Ádám nőgyógyászprofesszor, a Magyar Menopauza Társaság korábbi elnöke szerint – nincs sok köze, inkább csak az életkorból fakadó egybeesésről van szó. Az elhízás inkább az idősödés számlájára írható, például azért, teszi hozzá Pop Andrea szülész-nőgyógyász, mert a kor előrehaladtával nagyjából harmadával csökken az alapanyagcsere szintje, vagyis a súlyfelesleg elkerüléséhez változatlan életmód mellett nagyjából harmadával kevesebb kalóriát kellene fogyasztani.
A változókor nem betegség, de gyógyszer van rá
A menopauza általában a nők 45 és 55 éves kora között esedékes, míg a változókor teljes időszaka, vagyis az ösztrogénszint fokozatos csökkenése sokaknál 40 éves kor körül elkezdődik, és van, akinek 60 éves koráig is eltart. Ez nagyjából rímel az ókori görögök megfigyeléseire: Arisztotelész például már i.e. 300 körül 40 éves korra tette a menstruáció elmaradásának időpontját. Igaz, azzal sem a tudományok atyjának tartott görög filozófus, sem utódai nem foglalkoztak még jó néhány évszázadon át, hogy milyen fizikai tünetekkel szembesülnek a nők a változókor beköszöntével. Magát a menopauza kifejezést sem igen használták, egészen addig, amíg az 1800-as évek elején egy francia orvos, Charles de Gardanne el nem kezdett behatóbban foglalkozni vele. A menopauza hormonterápiájának történetét feltáró amerikai szerzőtrió szerint a francia orvos érdeklődése meg is pecsételte a változókorba lépő nők társadalmi megítélését: a menopauza, és ezzel a nők öregedése egyfajta betegséggé, de legalábbis nem kívánatos tünetegyüttessé vált, aminek kezelését az orvostudománytól várták.
Ennek nyomán a 19. század végén Németországban és Ausztriában több orvos is azzal kísérletezett, hogy szarvasmarhák petefészkéből készült kivonatokkal kezelték a náluk jelentkező középkorú nők szexuális jellegű panaszait. Az endokrinológia egyik atyjaként is emlegetett Charles Edward Brown-Séquard párizsi orvos saját magán is azzal kísérletezett, hogy állatok (kutyák és tengerimalacok) reproduktív szerveinek, nevezetesen heréinek kivonatát injektálta magába, ettől fiatalodást remélve. Miután azt hirdette, hogy ezek a kezelések a nők esetében is hatásosak lehetnek, az első petefészek-kivonatokon alapuló szexhormon-terápiák már a 19. század végén piacra kerültek. Brown-Séquard nem mellesleg neurológusként szerzett múlhatatlan érdemeket, reproduktív hormonokkal végzett kísérletei így ráerősíthettek arra a korábban kialakult nézetre, miszerint a változókorba lépő, vagyis a klimaxon (görög eredetijéből levezetve „krízisen”) áteső nők hajlamosak „hisztériás” kórképet mutatni.
A hisztéria egészen a 19. század végéig (Sigmund Freud bécsi pszichológus munkásságáig) kizárólag női betegségnek számított, és kialakulása legfontosabb rizikófaktorának a női lét során fellépő, hormonális változásokkal is egybekötött változásokat, a pubertást, a szülést, a szoptatást, és végül a menopauzát tekintették. A menopauzával foglalkozó francia orvosok többsége a 19. század utolsó, és a 20. század első évtizedeiben a változókorról mint a nők szervezetében fellépő, kezelésre szoruló degenerációs állapotról, afféle nemhez kötött betegségről beszélt.
Emberi petefészekből Edgar Allen és Edward Doisy amerikai orvosoknak 1923-ban, épp száz éve sikerült izolálniuk az ösztrogént, egy évtizeddel később pedig készen is állt az első humán, terhes nők vizeletéből kivont, specifikusan a menopauza körüli időszakban jelentkező tünetek ellensúlyozására készült hormonterápia. 1938-ban már a szintetikus ösztrogénkészítmények is megjelentek az amerikai piacon, ezek népszerűsítése során már a csonterősítő hatás is megjelent a gyógyszerek méltatásában.
Miután a hormonpótló terápiáról Robert Wilson nőgyógyász és felesége 1966-ban megjelent bestsellerükben azt hirdették, hogy nemcsak a kellemetlen tünetek enyhítéséhez, hanem a nőiesség megőrzéséhez is hozzájárulnak, a hormonpótló készítmények eladási mutatói soha nem látott mértékben lőttek ki. 1975-re a hormonpótló készítmények az ötödik legnagyobb mennyiségben eladott gyógyszerré váltak az Egyesült Államokban. Bár akkoriban az orvosok túlnyomó többsége még úgy vélte, hogy a hormonpótló terápiát (HRT) csak a súlyos tünetekkel küzdő nőknek érdemes felírni, a HRT lassan, de biztosan a női öregedés általános ellenszerévé vált. Olyannyira, hogy az 1990-es években a nem fogamzásgátlás céljából felírt hormonkészítmények vezették a gyógyszereladási listákat Amerikában. (A hormonpótló terápia során az egyébként egészséges nők olyan gyógyszereket szednek, amelyek a két legfontosabb női nemi hormon, az ösztrogén és a progreszteron kombinációját tartalmazzák.)
A természetes ösztrogénhiánynak is van kockázata
„Az 1970-es évek előtt senki nem foglalkozott azzal, miért szenvedett egy 75-80 éves néni combnyaktörést vagy miért kapott hirtelen szívinfarktust, annak ellenére, hogy korábban semmilyen szív- és érrendszeri panasza nem volt. Idős volt, gondolták, és kész. Sokan azért utasítják el a hormonpótlást, mert a menopauzára természetes folyamatként tekintve úgy vélik, »ha nagyanyám is 86 évig élt és nem kapott infarktust, én miért szedjek hormonokat?« Csakhogy a világ jelentősen megváltozott. Egy 55 éves nő még nem öreg, iskolában tanít, előadásokat tart, vállalatot vezet, szexuális igénye van, nem engedheti meg magának, hogy erős hőhullámai legyenek, vagy folyton kitörjön rajta az ingerültség. Ráadásul ma már az is biztosan kijelenthető, hogy a másfél-két évtizeddel későbbre várható csonttörések, szívinfarktusok hátterében a nők esetében gyakran az ötvenes éveikből eredeztethető hormonhiány áll”
– sorolja a hormonterápiától való tartózkodás rizikófaktorait László professzor, aki nemcsak szakembereknek, hanem laikusoknak szóló ismeretterjesztő könyvet is írt a menopauzáról. Az ösztrogénhiány ugyanis, mondták el a Qubitnek a szakorvosok, drasztikusan növeli három potenciálisan halálos betegség kockázatát: miközben termékenységük teljében a nőknek a férfiakhoz képest elenyésző az esélyük az infarktusra, a menopauza környékén nemcsak felzárkóznak, de még le is körözik a őket. Ennek az a magyarázata, mondja László professzor, hogy
„a szívkoszorúerek tele vannak tüszőhormon-receptorokkal: ha a szervezet jól el van látva ösztrogénnel, ezek az erek tágak maradnak, ha viszont az ösztrogénszint csökken, akkor rugalmatlanná, meszessé válthatnak, ami egyértelműen a szívinfarktus előszobája. A csontritkulás és annak következtében a pár évtizeddel később jelentkező csípőtáji, gerinc- és csuklótörések ugyancsak az ösztrogénhiány számlájára írhatók, illetve – különösen a menopauzán az átlagosnál korábban, 45 éves koruk előtt áteső nőknél – jelentősen nő a demencia, az időskori elbutulás kialakulásának a veszélye.”
Az első tömegeket érintő kutatásban a hormonpótló terápia megbukott
A humán ösztrogén hormon izolálásától az 1970-es évekig nemcsak azt fedte jótékony homály, hogy a tüszőhormon pontosan milyen összefüggésben lehet a szív- és érrendszerrel vagy a csontok sűrűségével, hanem azt is, hogy annak kívülről való bejuttatása a menopauzát követően mikor, milyen kockázatokkal járhat együtt. A rutinszerűen javasolt és felírt HRT első haszon/kockázat elemzésére az 1990-es évek közepétől került sor, két egymást követő, nagy ívű, hosszú távúra tervezett vizsgálatban, amelyeket az amerikai Women’s Health Initiative (WHI) kezdeményezés keretében végeztek. Az Egyesült Államokban a tanulmány készítői szerint a menopauza körüli tüneteket mutató nőknek legalább a 40 százaléka hormonpótló terápiában részesül. A vizsgálatokhoz több mint 27 ezer, a menopauzán már átesett, 50 és 79 éves kora között járó nőt toboroztak, akik 5-8 éven keresztül szedtek hormonpótlókat vagy a kontrollcsoportban placebót.
A meglehetősen nagy vihart kavaró vizsgálatok nem várt eredménnyel zárultak. Bár a hormonpótlás hatékonyan csökkentette a menopauza környéki tüneteket azoknál a nőknél, akik épp átélték például a hőhullámokat vagy az ízületi fájdalmat, a HRT-ben részesülők, különösen az idősebbek körében nemcsak az emlő- és petefészek-daganatok előfordulási valószínűsége nőtt (ere egyébként számítottak is a vizsgálat készítői), hanem egy sor olyan komplikáció is gyakoribbnak bizonyult, amelyek kockázatát a hormonpótlásnak épphogy csökkentenie kellett volna. A hormonpótló terápiában részesülők körében például nemhogy nem csökkent a szívkoszorúér-problémák vagy a mélyvénás trombózis és a sztrók kockázata, hanem még nőtt is. Az egyetlen olyan egészségügyi kockázatnak, amiben egyértelműnek bizonyult a kívülről pótolt ösztrogén jótékony hatása, a csípőtájéki csonttörések bizonyultak. Igaz, a vizsgálatokat végzők hangsúlyozták, hogy a fiatalabb korcsoportba tartozók többsége számára előnyökkel járt a hormonpótlás.
Nem mindegy, kinek és mennyi ideig adják
„Az ezredforduló környékén megjelent WHI-tanulmány olyan nagy port kavart, hogy a hormonpótló terápiákat világszerte szinte teljesen leállították, azoknak a nőknek az esetében is, akiknél a kezelés sikeresnek bizonyult. Az orvosok jó része nem is merte felírni a terápiát, féltek az esetleges jogi következményektől. Húsz év múltán ma már világos, hogy a vizsgálat volt rosszul összeállítva: a kutatáshoz kiválasztott alanyoknál ugyanis nem különítették el megfelelően a terápia hatékonyságát befolyásoló kritériumokat, például azt, hogy hány éve volt az utolsó menstruációjuk, milyen volt az általános egészségi állapotuk, voltak-e kísérőbetegségeik”
– mondja Pop doktornő. A szakértőként az első magyarországi menopauza-konferenciát szervező Hello, klimax! programban is részt vevő szakorvos szerint „a szakma kezdi újra felvetni, hogy a hormonpótlás nemcsak az akut tünetek enyhítésére, hanem – megfelelő adagolással és rendszeres felülvizsgálatok mellett – betegségmegelőzésre akár élethosszig is alkalmas lehetne. Ma már az életünk nagyjából harmadát hormonhiányos állapotban töltjük, ami egyes nőknél nemcsak átmenetileg, hanem akár évtizedeken keresztül is számos tünetet okozhat, amivel mégiscsak érdemes kezdeni valamit.”
A WHI-tanulmány és annak felülvizsgálata mindenesetre nagyban hozzájárult az hormonpótló terápia mai protokolljának kialakításához. Egy felkészült szakorvos már a perimenopauza időszakában, vagyis a tünetek jelentkezésekor, a menstruáció teljes leállása előtt elvégezteti a nőgyógyászati vizsgálaton kívül szükséges laborvizsgálatokat (a hormonprofilvizsgálatot és a csontsűrűségvizsgálatot), és azokra, valamint a menopauza tüneteinek súlyosságát értékelő úgynevezett Kupperman-indexre alapozva javasolhatja a menopauzális hormonterápiát azoknak, akik számára az adható, és akik nem elutasítók a hormonpótlással szemben, mert esetükben többet árthat, ha egy-két hónapig szedik, majd abbahagyják, mintha el sem kezdték volna – sorolja a mérlegelési kritériumokat László professzor, aki szerint bár a menopauza a női lét természetes velejárója, az nem természetes, hogy az ezzel járó tüneteket egy nő kénytelen legyen éveken át zokszó nélkül elviselni.
Az egészsége megőrzéséhez László professzor intelmei szerint a megfelelő életvitel is szükséges: a zöldségekben és fehérjékben gazdag étrend mellett ez heti legalább háromszor 30-45 perces edzésekkel biztosítható, és persze tartózkodni kell a dohányzástól és az alkoholfogyasztástól. De a kockázatok és mellékhatások pontos felmérése meglehetősen nehézkes, mondja a szakorvos, mert
„az egészséges életmód sem ellensúlyozza az ösztrogénhiányból fakadó egészségügyi kockázatok teljes spektrumát. Igaz, a hormonpótlás nettó előnyeit is csak akkor lehetne egészen pontosan felmérni, ha lehetne olyan vizsgálatokat végezni, amelyekben a kontrollcsoporttal szemben a hormonpótlókkal kezelt csoportba csak egészségesen táplálkozó, rendszeresen sportoló, káros szenvedélyektől mentes, makkegészséges nők tartoznának. Ilyen vizsgálatok azonban nem léteznek, az viszont tény, hogy a hormonpótlás azoknak a szívinfarktus-kockázatát is csökkenti, akik kevésbé tudatosan élnek.”
A nőgyógyászok nem lasszóval fogják a behormonozható nőket
„Nem érzem, hogy az orvosi szemlélet nyomást gyakorolna a páciensekre, a feladatunk nem is az, hogy döntést hozzunk a hozzánk forduló nők helyett. Az orvos felelőssége az, hogy tájékoztassa a páciensét, aki így jól informált döntést tud hozni a saját életéről. Az édesanyáink, nagyanyáink generációja még a női lét elmaradhatatlan velejárójának tekintette a menopauzával járó tüneteket, csendben tűrték, elfogadták őket. Annak, aki szeretné, ma vannak más lehetőségei is, és az igények is változtak. A nők nagy többsége például hosszabb ideig szeretne szexuálisan is aktív maradni”
– mondja Pop doktornő, hozzátéve, hogy bizonyos tünetek enyhítésére vannak a hormonterápián kívül más módszerek is. A hüvelyszárazságot például lokálisan, a kollagénrostok termelődését, így a hüvelyfal rugalmasságát növelő lézeres terápiával vagy a hüvelyfal őssejtes terápiájával is lehet kezelni. A hangulatingadozásra léteznek speciális gyógyszerek, igaz, azok esetében – még ha nincsenek is bennük hormonok – ugyancsak a mellékhatások széles tárházával kell számolni.
Csakhogy hormonpótlást nem kaphat mindenki: ellenjavallt azoknak, akik korábban emlő- vagy petefészek-daganattal küzdöttek, de Pop doktornő szerint még a diabétesszel, komoly túlsúllyal élők, magasvérnyomás-betegségben szenvedők esetében is megfontolandó. A tudomány mai állása szerint ráadásul az hormonpótlás az egyébként egészséges nők közül is csak azoknak ajánlott, mondja László professzor, akiknek panaszaik vannak, igénylik a kezelést, és akik az utolsó menstruáció jelentkezésétől számított tíz éven belül elkezdik azt.
„A trükk az, hogy ha még fiatalon, 50 éves koruk körül, viszonylag egészséges érrendszer mellett kezdik el a terápiát, akkor segít, de egy rozsdásabb szervezet számára, 60 éves kor felett, amikor az erek már meszesek, nagyobb a kockázata a terápiának, mintha nem szedne semmit. A jelenlegi szakmai konszenzus szerint pedig a terápiát a mellrák-kockázat növekedése miatt öt év után érdemes abbahagyni”
– ismerteti a szakmai protokollt László professzor, aki mindenkit óva int attól, hogy miközben az orvosától hallott kezelési lehetőségeket elutasítja, ellenőrizetlen forrásokból, az internetről rendeljen a változókor tünetei ellen csodaszerként forgalmazott termékeket.
„Miközben a patikákban vény nélkül kapható fitoösztrogénekkel legfeljebb annyi gond lehet, hogy a hatékonyságuk meg sem közelíti a hormonpótló gyógyszerekét, az interneten beszerezhető bevizsgálatlan termékek szinte bizonyosan nagyon veszélyesek és károsak az egészségre.”
A menopauza medikalizálása a nők érzelmi és anyagi kizsákmányolása?
A menopauza medikalizációját kárhoztató tanulmányok szerint a nők életében természetes folyamatként jelentkező hormonális változásokat a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárások démonizálják. Az Egyesült Államokban már az 1990-es évek végétől sorra jelentek meg olyan tanulmányok, amelyek arra hívták fel a figyelmet, hogy hiába hordozta annak ígéretét, a hormonpótlás több évtizednyi rutinszerű gyakorlata nem növelte jelentősen a nők átlagéletkorát. A British Medical Journalben tavaly megjelent tanulmány szerint a menopauza medikalizációja nem egészségügyi, hanem kulturális kérdés, ami amellett, hogy az Egyesült Államokban évente 2 milliárd dolláros bevételt termel a hormonpótló gyógyszerek gyártóinak, globálisan pedig nagyjából 600 milliárd dolláros piacot jelent, eleve hozzájárul ahhoz, hogy a nők negatívan élik meg testük természetes változásait.
Az általunk kérdezett középkorú nők közül többen fogalmazták meg, hogy imposztor szindrómától, vagyis attól szenvednek, hogy hiába értek el önerőből látványos sikereket a karrierjükben, mégis szorongva várják, hogy végül kiderül, semmi keresnivalójuk a szakmájukban sikeres (férfi) kollégáik között. „Hiába számítok sikeresnek egy nagy cég marketing igazgatójaként, értékcsökkentnek érzem magam, és elsősorban nem is a magánéletemben, hanem a munkaerőpiacon” – fogalmazta meg egyik interjúalanyunk.
A női nemi hormonok termelődésének drasztikus változásai a nők életében egybeesik az öregedéssel és az életközepi válsággal, így nehéz szétszálazni, hogy pontosan melyik változás okozza a megküzdés nehézségeit – mondta a Qubitnek Bibók Bea szexuálpszichológus, aki szerint
„a szerencsésebbek még a menopauza után is hosszú ideig megőrzik fiatalos külsejüket, de a kevésbé szerencsések arca és teste jelentősen átalakulhat. A bőrük ráncosodni kezd, túlsúllyal, zsírpárnákkal küzdenek, nehezen fogadják el a testük változásait, hiszen közben a kozmetikai reklámok is azt üzenik, hogy fiatalnak kell maradni, mert különben nem fogunk kelleni senkinek. Pedig az öregedés szép folyamat, különösen annak, aki függetlenedni tud a társadalmi elvárásoktól és a média által közvetített sztereotip képektől. Ugyanakkor egyre több olyan nő kér tőlem segítséget, akinek nagyon korán, már a 40-es évei legelején elmarad a menstruációja, és biológiai értelemben az öregedéssel kell szembenéznie akkor, amikor egyébként még egész fiatal. Aki szexuális diszkomfortot él át, annak még nehezebb elhinni, hogy ezzel együtt is kívánatos maradhat, így nem csoda, hogy a saját klienseim között is vannak, akik több évtizednyi házasság után egyszer csak nem akarnak meztelenül mutatkozni a partnerük előtt.”
A hangulatingadozás vagy a csökkentértékűség érzése ellen, a termékenység gyászmunkájának a megsegítésére, de akár még a szexuális diszkomfort ellen is léteznek Bibók szerint módszerek a gyógyszereken és más orvosi beavatkozásokon kívül is. Bár a szexuálpszichológus szerint vannak, akiknek érdemes a hormonpótlást mérlegelni, sokaknak az érzelmi megküzdést segítő pszichoterápia vagy az intimtorna is segíthet.
Sokan azt élik meg áldott állapotként, hogy többé nem eshetnek teherbe
„Azt, hogy a középkorú nők a menstruációjuk elmaradását valóban negatívumként élik-e meg, vagy egyszerűen csak magukévá teszik a társadalom által feléjük közvetített képet, miszerint a teherbe esési képességük egyenlő a nőiességükkel, legalább annyira nehéz eldönteni, mint azt, hogy a patriarchális társadalom és az abban előnyös pozícióban lévő férfiak kereslete nélkül létezne-e prostitúció. Nincs ugyanis semmilyen kontrollcsoport, amivel ezt vizsgálni lehetne. Bár vannak nők, akik állítják, hogy szabad akaratukból vállalkoznak az úgynevezett »szexmunkára«, valójában semmilyen módon nem lehet ellenőrizni, hogy hány nő vállalná ezt, ha a prostitúció csak az egyik lenne a sok – fizetett, és kizsákmányolástól, visszaélésektől mentes – munkalehetősége közül. Pont ilyen nehéz azt is megítélni, hány nőt zavarna, hogy már nem tud szülni vagy kicsit átalakult a teste, ha amúgy senki nem értékelné ezek mentén”
– mondta a Qubit kérdésére Wirth Judit nőjogi tanácsadó, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület, a NANE szakértője. Wirth egyébként egyetért az általunk kérdezett orvosokkal abban, hogy a hormonpótlás lehetőségéről minden nőnek magának kellene döntenie, teljes körű, vagyis a mellékhatásokra is kiterjedő felvilágosítást követően. Az egyik interjúalanyunk ezt úgy fogalmazta meg, hogy
„a magam részéről alig várom, hogy végre eljussak a posztmenopauza állapotába, hogy ne kelljen többé attól rettegnem, hogy teherbe eshetek. Miért kellene a termékenységemet elsiratni, ha egyszer nem is akarok gyereket?”
Az általunk kérdezett nőknek egyébként egyike sem él a hormonpótló terápia adta lehetőségekkel, és bár nem fogalmaztak meg különösebb aggályokat a tünetek gyógyszeres enyhítésével kapcsolatban, úgy vélték, tüneteik súlyossága nem éri el azt a szintet, hogy hormongyógyszerekhez nyúljanak. Igaz, mint mondták, ha lennének olyan gyógyszerek, amelyek specifikusan az egyes tünetek – elsősorban a hőhullámok – ellen hatnak, megfontolnák a szedésüket. Interjúalanyaink felvetéseire reagálva Kulcsár Katalin pszichológus, család- és párterapeuta is arról számolt be a Qubitnek, hogy a hozzá forduló nőket a menopauza
„érzelmileg nem viseli meg, a legtöbben legfeljebb a fizikai tüneteket érzik fárasztónak, azokon szeretnének túl lenni. A nők élete amúgy is a menstruáció körül forog, egy cikluson belül is több hormonális és fizikai változáson megy át a testük, emiatt a nagyobb változás sem feltétlenül annyira megrendítő számukra, ahogy azt kívülről feltételezik. A menopauza lelki vetülete az én praxisomban legfeljebb úgy kerül szóba, hogy a klienseimnek ambivalens érzései vannak, mert megkönnyebbülést éreznek, hogy már nem eshetnek teherbe, és bűntudatot, hogy egyáltalán nem élik meg drámainak azt, amit mások szerint gyászolniuk kellene. Ennek a kettős érzésnek pedig elsősorban az a gyökere, hogy a feléjük sugallt konzervatív nőképből, miszerint a nő életének a szülés és a gyereknevelés a beteljesülése, az következik, hogy a menopauza csökkent értékűséget eredményez. De ez a gondolatmenet a társadalomban létezik, nem a nők fejében.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: