A varázsgomba a színlátási zavarokat is gyógyíthatja
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A színvakság egyik legenyhébb, deuteranomáliának nevezett változatától szenvedő férfi önterápiáját hitelesítő új kutatási eredmény szerint már a pszilocibin egyszeri alkalmazása is részleges javulást eredményezhet olyan színlátáshiánynál is, amelyet genetikai mutációk okoznak – írja az IFL Science a Drug Science, Policy and Law folyóiratban május 2-án megjelent tanulmányra hivatkozva.
A férfiak mintegy 5 százalékát és a nők 0,4 százalékát érintő deuteranomáliának nevezett zavart a közepes hullámhosszúságra érzékeny, alapvetően a zöld fény érzékeléséért felelős fotoreceptorsejtek működési hibája okozza.
A kedden publikált tanulmány szerint a szóban forgó férfi korábban különböző pszichedelikus drogokkal történt önkísérletei után javult színlátást tapasztalt saját magán, ezért úgy döntött, hogy ezeket a változásokat az Ishihara-teszt önálló elvégzésével dokumentálja.
A színvakság felmérésére használt teszt egy sor színes pontokból álló alakzatokba rendezett mozaik segítségével méri fel a színészlelésben jelentkező zavarokat. A tudomány jelenlegi állása szerint általában a 17-es vagy annál magasabb pontszám normális színlátást jelent, a 13-as vagy annál alacsonyabb pontszám viszont már a színlátás hiányát jelzi. A szóban forgó alany gomba nélkül a 14-es pontszám érte el a teszten, ami a szemorvosok, pszichológusok és látszerészek praxisában azt jelenti, hogy az illető a színlátás szempontjából már a szürke zónát képviseli, nem véletlen, hogy a férfit optikusa korábban már „enyhe vörös-zöld színvaknak” diagnosztizálta.
Az 5 gramm szárított varázsgomba elfogyasztásával kiváltott pszilocibin-trip hatására az Ishihara-teszten a férfi 15-ös értéket produkált, ami a normális színlátáshoz szükséges határérték felett van. A 12 órával későbbi felmérésen a pontszáma 15-re emelkedett. Fél nappal később már 18-ra emelkedett a pontszám, hogy a gombázás utáni nyolcadik napon elérje a 19-es csúcsot, amely négy hónappal később sem süllyedt a 18-as érték alá.
Amikor a tanulmány szerzői több mint egy évvel később újra elvégeztették a férfival a tesztet, az alany 16-os pontszámot ért el. A kutatók szerint ez ugyan a normális látás küszöbértéke alatt van, de még mindig magasabb, mint a 14-es kiindulási pontszám.
„Természetesen az a tény, hogy az alany eddig a pontig az összes tesztet saját maga végezte el, megkérdőjelezi az adatok megbízhatóságát. Ezenkívül a pszichedelikus drogok folyamatos használata, amely 16 nappal az első pszilocibin-trip után kezdődött, megnehezíti a hosszú távú eredményekből való következtetések levonását” – teszik hozzá a kutatók, akik szerint ugyanakkor az eredmények azt sugallják, hogy érdemes ebbe az irányban is folytatni a pszilocibin jótékony hatásit firtató vizsgálatokat.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Egyetlen adag pszilocibin és néhány terápiás foglalkozás után gyors javulás értek el súlyos depressziós alanyoknál
A varázsgomba hatóanyagának eddigi legnagyobb klinikai tesztjében olyan embereket vizsgáltak, akik legalább kétféle antidepresszánsra sem reagáltak korábban. A legnagyobb dózisú csoport tagjainak közel egyharmada már 3 héttel később jelentős javulást tapasztalt.
Kísérletben bizonyították, hogy a varázsgomba segíthet leszokni az alkoholról
A New York-i Egyetem orvosi karán végzett 12 hetes programban részt vevő alkoholfüggők kétszer kaptak hallucinogén mennyiségű pszilocibint, és 9 hónappal a terápia után az alanyok fele arról számolt be, hogy teljesen felhagyott az ivással.
Az LSD és a gomba a szívbetegségek és a cukorbetegség megelőzését is segítheti
Tíz év kutatásait összegezve arra jutottak amerikai kutatók, hogy jelentősen csökken a betegségek kockázata azoknál, akik életük során legalább egyszer kipróbálták a pszichedelikus szereket.