Ősi vízépítési technikára utal a Nílus mentén felfedezett, gigantikus kőfalhálózat
Egy nemzetközi kutatócsoport kiterjedt kőfalhálózatot fedezett fel a Nílus mentén, Egyiptom és Szudán területén. A kutatók szerint ezek a hatalmas hullámtörő gátak a vízépítés egy kivételesen hosszú életű formájáról árulkodnak a Nílus-völgyben, továbbá fényt vetnek az Egyiptom és Núbia közötti kapcsolatokra.
A British Museum és a Szudáni Nemzeti Régiségügyi és Múzeumi Társaság közös vizsgálatát vezető Matthew Dalton szerint a műholdfelvételek, valamint a drónnal végzett és földi felmérések mellett történelmi források is segítettek a kutatóknak megtalálni a Nílus dél-egyiptomi 1. kataraktája és a szudáni 4. kataraktája között húzódó, közel 1300 hullámtörőt.
Ezek közül több száz ma már az 1970-ben átadott Asszuáni-gát víztározója, a Nasszer-tó alatt helyezkedik el, így egy 200 éves térkép, 19. századi utazók naplói és archív légifotók kellettek ahhoz, hogy megtalálják őket. A hullámtörőknek egy szintén nagyobb hányada pedig már a kiszáradt Nílus-ágak helyén létrejött sivatagokban található.
A kutatók szénizotópos és lumineszcens kormeghatározási technikákkal megállapították, hogy az ősi kőfalak egye szakaszai több mint 3000 évvel ezelőtt épülhettek. A céljuk az volt, hogy a folyó éves áradása idején visszatartsák a termékeny iszapot, ahol mesterséges öntözés nélkül lehetett gabonát termeszteni.
A Geoarchaeology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a tájépítés ezen formáját először a térség őslakos núbiai közösségei kezdték művelni, majd az ókori Egyiptom városainak lakói folytatták, de mint a kutatás során kiderült, Szudánban még az 1970-es években is folytatták a kőfalak építését, és az általuk visszatartott iszapon még ma is gazdálkodnak. „Ez a hihetetlenül hosszú élettartamú vízépítési technológia több mint 3000 éven át döntő szerepet játszott abban, hogy a közösségek élelmiszert termelhessenek és boldogulhassanak Núbia kihívásokat rejtő vidékein” – mondta Dalton.
A nagyobb kőfalak akár öt méter vastagok és 200 méter hosszúak is lehettek, és ezek már a folyó áramlását is irányíthatták, valamint a hajók navigálásában is segítségre lehettek a Nílus vad zuhatagjain keresztül. Dalton szerint ezek a monumentális gátak segítettek összekötni Egyiptom és Núbia népét azáltal, hogy megkönnyítették az emberek, erőforrások, katonák és eszmék messzire elérő cseréjét a Nílus mindkét irányában.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: