Három természetes öregedésgátló vegyületet azonosítottak mesterséges intelligenciával

2023. június 15.
tudomány
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Az életkor előrehaladtával a szervezetben elöregedő sejtek eltávolítása lelassul, az immunrendszer működése kevésbé hatékony. Lassabbá válik a sejtosztódás, ami a sejteken túl a szövetek és a szervek öregedéséhez vezet. Vannak azonban olyan vegyületek, amik segíthetnek az elhalt sejtek eltávolításában, ezzel a sejtöregedés – és az elöregedett sejtek felhalmozódásának – káros hatásai is csökkenthetők. A New Atlas számolt be róla, hogy mesterséges intelligencia és gépi tanulási algoritmusok segítségével 3 ilyen vegyületet is azonosítottak.

A sejtöregedés és az öregedő sejtek számának emelkedése kapcsolatba hozható olyan betegségekkel, mint a rák, az Alzheimer-kór vagy a látásromlás és a mozgásfunkciók elvesztése.

Az úgynevezett szenolitikumok (szelektíven az öregedő sejtek kiválasztásáért felelős anyagok) azonban felveszik a kesztyűt az öregedéssel, cserébe mérgezőek lehetnek az egészséges sejtek számára. Ezért kiterjedten kutatnak olyan vegyületek után, amiknek nincsenek ilyen káros mellékhatásaik a szervezetre, mégis hatékonyak az időskori betegségekkel szemben. A skóciai Edinburgh-i Egyetem kutatói pedig mesterséges intelligenciát használtak arra, hogy azonosítsanak olyan anyagokat, amik képesek eltávolítani a hibás és öreg sejteket a szervezetből.

Ehhez először egy adatbázist építettek, ami 2523 vegyület leírását és tulajdonságait tartalmazta, ezek korábban elkészült tanulmányokban szerepelnek vagy az FDA által jóváhagyott és klinikai kísérletekben már bizonyított szenolitikus anyagok. Ez alapján a szenolitikumok jellemző tulajdonságait meghatározták, majd a betanított algoritmus egy többezer tételes adatbázist szűrt át. Először 21 olyan vegyületet azonosított, ami megfelelhet a feltételeknek.

Ezek közül viszont csak 3, a ginkgetin, a periplocin és az oleandrin felelt meg a kutatók által támasztott további elvárásoknak is a tesztelés során. A hagyományos növényi gyógyszerekben megtalálható anyagok alkalmazása egyelőre veszélytelennek, ugyanakkor hatékonynak tűnik. Mind közül pedig az oleandrin mutatta a legnagyobb hatékonyságot: szívbetegségek kezelésében a digoxintartalmú gyógyszerekhez hasonló hatással bír. Emellett rák- és HIV-ellenes szer, továbbá antioxidáns tulajdonságai is vannak.

A kutatók a kiválasztott anyagokkal további kísérleteket javasolnak, illetve kiemelték, hogy a gépi tanulás használata jelentősen csökkentette a keresési időt, de az emberi tesztelést nem helyettesíti. Alkalmazásával viszont töredékidő alatt lehet nagy elemszámú adatbázisokat szűrni, ami sokkal költséghatékonyabbá teheti a kutatói munkát.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

Az Alzheimer-kórt csak a halál után lehet pontosan diagnosztizálni

Az Alzheimer-kórt csak a halál után lehet pontosan diagnosztizálni

Boncasztal podcast 2023. május 14.

Miután az alzheimeres betegek száma a világon meghaladta az 50 milliót, a betegség kutatásába ömleni kezdett a pénz. A kutatók óriási nyomás alatt próbálnak eredményeket felmutatni, amelyek némelyikéről kiderült, hogy közönséges hamisítvány. Új podcastsorozatunk, a Boncasztal első részében az Alzheimer-kórt boncolgatjuk.

Egy genetikai folyamat módosításával sikerült lelassítani az állatok öregedését, és már az emberi alkalmazást vizsgálják

Egy genetikai folyamat módosításával sikerült lelassítani az állatok öregedését, és már az emberi alkalmazást vizsgálják

Tóth András tudomány 2023. április 26.

Egy új kutatás szerint minél idősebbek vagyunk, annál gyorsabban íródik át a DNS-ünk RNS-molekulákká. A Qubitnek Charles Brenner amerikai biokémikus elmondta, hogy a folyamat lelassításával állatoknál sikerült hosszabb élettartamot és egészségesebb időskort elérni, de az még odébb van, hogy gyógyszerrel lehessen lassítani az emberek öregedését.