Magyarországon ma több mint 19 ezer ember ül börtönben valamilyen bűncselekményért, amivel az ország éllovas az Európai Unióban. Ez a 19 ezres létszám a rendszerváltás idején regisztrált 12 ezer fogvatartott 160 százaléka. De vajon hogyan tudtak ennek a növekedésnek megfelelni a magyar börtönök?

A második világháború előtti időszakról nem egyszerű börtönbelsőket találni, az alábbi felvételen a Budapesti Törvényszéki Fogház (ma a Fővárosi Büntetésvégrehajtási Intézet börtöne) meglehetősen puritán függőfolyosói láthatók a 19. század és a 20. század fordulóján.

Ugyanebben az időszakban Budapest ma már nem létező belvárosi börtöne látható. A kaszárnya úgynevezett Újépülete az V. kerület közepén, a mai Szabadság tér helyén állt 1897-ig.

Az alábbi képeket a kitűnő fotóriporter és-művész, Urbán Tamás 1974-ben készítette Aszódon, a Művelődésügyi Minisztérium 2. számú Fiúnevelő Intézetében.

Ugyancsak fiatalkorú fogvatartott a cellájában a Fiatalkorúak Börtönében Tökölön, 1985-ben, ahol Urbán több mint tíz évvel az aszódi sorozat elkészítése után dolgozott:

Urbán az 1970-es évektől több évtizeden keresztül fotózott a hazai börtönökben. Mint 1989-es Ernst múzeumban rendezett, A rácson túl című kiállítása alkalmából elmondta, „a nyolcvanas években nem volt divat újságírónak, fotográfusnak a rácson túlról tudósítani, igaz, lehetőséget sem nagyon kaphattak. A börtönök világa a politika tabutémái közé tartozott, a droggal, a prostitúcióval együtt.” Urbán az összes büntetés-végrehajtási intézetet bejárta, olykor napokat, vagy akár heteket is eltöltött egy-egy börtönben egyhuzamban. Volt, hogy a börtönök vendégszobájában, máskor az igazgatói irodában, de ha úgy adódott, akár a börtön előtt, a saját autójában töltötte az éjszakákat.

„A reggeli zárkanyitásnál, létszámellenőrzésnél már én is ott álltam sötétkék overallomban, fényképezőgéppel a vállamon, s amikor az elítéltek indultak a munkahelyükre, mentem én is velük. Velük tanultam a széklábkészítést, a seprűkötést, a kötélfonást, a zacskóragasztás technikáját és általában mindent, amire az intézetek mellett működő ipari létesítményekben lehetőség volt. Egyedül a futball labda varrás nem ment, pedig Európa szerte híresek voltak a Márianosztrán varrt labdák!” –mesélt Urbán a munkamódszeréről is. Ennek a munkamódszernek köszönhetőek az alábbi felvételek. A Márianosztrai Fegyház és Börtön beszélőjéről, 1987-ből:

Ugyanitt, a márianosztrai börtönben készülnek a híres futball labdák:

A beszélő ünnepi hangulata és a világhírű futball labdák mellett sokkal veszélyesebb tárgyak is készültek Márianosztrán. Az Urbán alábbi felvételén látható szúró- és vágófegyvereket mind a raboktól kobozták el a börtönőrök:

Amikor Szegedi Fegyház és Börtön, ismertebb nevén a szegedi Csillag területén fotózott, Urbán furcsa és életre szóló barátságot kötött az egyik elítélttel. Urbán 1988-ban, a börtönsorozata szegedi állomásán találkozott először a még az elítéltek között is szélsőségesen különcnek számító Deák Ferenccel, alias Pillangóval. A következő években, Deák hat évvel későbbi haláláig Urbán az egykori elítélt életének legkülönbözőbb állomásait örökítette meg, sőt szabadulása után azt is vállalta, hogy pártfogóként áll jót érte. Az alábbi portrén látható agyontetovált Deák alig negyven évének a felét börtönben töltötte.

A következő felvételeken a székek és az étkezőasztalok, valamint a börtöncellák rácsai még az Urbán által is fotózott 1980-as éveket idézik, de Váci Fegyház és Börtön rádiós szakkörében részt vevők ma már laptopokat kapnak – a fotózás erejéig legalábbis biztosan. A képen látható elítéltek többsége rablásért vagy fegyveres rablásért ült, 2014 decemberétől azonban új programot indítottak számukra: ők készítették a börtönrádió, a Rács FM adásait. A rádiós szakkör egyik céljaként akkor azt tűzték ki, hogy szabadulásuk után segítse az elítéltek visszailleszkedését a társadalomba.

Ugyanabban az évben, 2014-ben a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben konyhát újítottak fel. Ujvári Sándor felvételén az akkor mintegy 400 elítéltet ellátó börtönkonyha főszakácsa, Kovács Imre kóstolja az aznapi ebédet.

Néhány évvel ezelőtt, 2015-ben már a szegedi Csillag egyes helyiségei is inkább tűnhettek modern péküzemnek, mint börtönműhelynek. A Csillagban az elítéltek négyszáz órás tanfolyamon tanulhatták meg a kenyérsütéshez és a kelt tészta készítéséhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati ismereteket.

A márianosztrai börtönben a rabok foglalkoztatását az utóbbi években igyekeztek az aktualitásokhoz igazítani. 2015-ben például az ideiglenes biztonsági határzár építéséhez szükséges dróthengereket gyártottak, az egyébként vadonatújnak tűnő munkacsarnokokban.

Részleges felújítások egyébként több hazai börtönben is voltak a rendszerváltás óta. A váci fegyházban 2017-ben így nézett ki a felújított épületszárny fürdőrészlege. A ráncfelvarrást egyébként szakképzett rabok végezték, munkájuk következtében a börtön befogadóképessége 120 fővel bővült.

Deák Ferenc Pillangó egykori ideiglenes lakóhelyén, a szegedi Csillagban új gyárakat is létesítettek. Az alábbi képeket idén készítette Rosta Tibor, a felvételeken egy olyan, a körforgásos gazdaságba illeszkedő üzem látható, ahol környezetbarát burkolatokat gyártanak a rabok.

Az utóbbi évtizedben az Urbán Tamás 1980-as években készített fotóinak a bensőségességét akárcsak távolról megközelítő felvételek sem készültek a hazai büntetés-végrehajtási intézetek egyikében sem. Bár a nagyközönség láthatta a felújított konyhát és a rabok által renovált fürdőhelyiségeket, a cellákba, a beszélőkre, a fegyőrök helyiségeibe a fotósok és újságírók éppúgy nem jutnak be, ahogy Urbán börtönsorozata előtt. Amint azt a hazai börtönök világáról a legátfogóbb fotós anyagot elkészítő Urbán megfogalmazta, „a börtönök világa a politika tabutémái közé tartozott”.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten:

link Forrás

link Forrás