Caligula 2000 éves luxushajóiról származhatott a Nemi-tó fenekén talált márvány szoborfej
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A Rómától délre fekvő, vulkanikus eredetű tó, a Nemi-tó medrének tisztítására irányuló rutinmunkálatok során fedezték fel azt a márvány szoborfejet, amely a feltételezések szerint az első században élt római császár, Caligula egyik úszó palotáját díszíthette fénykorában.
Caligula úszó palotái alatt azt a két luxushajót értjük, amik a Nemi-tó partján horgonyoztak, és a korabeli műszaki tudományok minden vívmányát felvonultatták.
A 70 x 20 méteresnél is nagyobb hajókat néhány évtizeddel később, Néró bukásakor elsüllyesztették, és csak a 20. század elején, Benito Mussolini regnálásának idején emelték ki őket, de a második világháború végén felgyújtották a múzeumban elhelyezett leleteket.
A nagyobbik hajót a korabeli római történetíró, Suetonius beszámolója szerint gazdagon díszítették márványpadlóval, szökőkutakkal, vízvezetékekkel, fűtéssel és fürdőkkel.
Mivel a Nemi-tót szent víznek tartották, egyes szakértők feltételezése szerint az egyik hajónak vallási vagy szertartási funkciója is lehetett.
A márvány szoborfejet átadták a szakértőknek, akik hamarosan elkezdik feltárni a lelet és a Caligula-féle hajók közti lehetséges összefüggést.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Újraírhatja Róma történelmét a Toszkánában talált 24, több mint 2000 éves bronzszobor
Az etruszk civilizáció és a Római Birodalom kialakulása közötti átmenetet segíthet megfejteni a kitűnő állapotban fennmaradt, körülbelül 2300 éves leletegyüttes.
Kétezer éves Vénusz-szobrot találtak egy római kori szemétdombon
Az első században készült szobrocskát valószínűleg direkt dobták ki a mai Rennes területén, a régészek Vénusz mellett számos római kori érmét, cseréptöredéket és hasonló apróságokat találtak.
Görög istenek fejeire bukkantak az ókori Aizanoi város mai területén
A Kütahya Dumlupınar Egyetem régészei a mai Çavdarhisar területén végeznek ásatásokat, itt találták meg többek között Erósz, Dionüszosz és Héraklész fejét is.