Néhány éve még pénzt is adtak az elektronikai hulladékért, ma már ingyen is alig lehet megszabadulni tőle
Két évvel ezelőtt viszonylag nagy mennyiségű elektronikai hulladéktól próbáltunk családilag megszabadulni – sikertelenül. A környéken, a 15. kerületben voltak ugyan hulladékudvarok és átvevőhelyek, csakhogy a sérült, szétszerelt termékeket sehol nem akarták átvenni. Végül egy a város szélén található cég mégis megkegyelmezett, sőt pénzt is adott értük: az Inter-Metal telephelyén akkoriban viszonylag jól fizettek a csomagoló- és kartonpapírért, a műanyag- és fémhulladékért és a savas ólomakkumulátorokért is.
Két év alatt nagyot fordult a világ. Július 20-án felkerekedtünk, hogy megszabaduljunk egy nemrég tönkrement akksitól, néhány kiszuperált CD-olvasótól és a gyűjtemény koronaékszerétől, Bélától, a családunk által sokáig használt, MTC márkájú kazettás rádiósmagnótól. Ahogy tavalyelőtt, most is az Inter-Metal rákospalotai telephelye felé vettük az irányt, itt azonban meglepetésünkre nemhogy pénzt nem fizettek volna értük, hanem egyszerűen át sem vették őket.
Túl kevés a kiválasztott
Erre a csavarra csak azért számítottunk (és készültünk miatta B-tervvel), mert a sajtó hónapok óta hangos attól, hogy hamarosan indul az új hulladékgyűjtési rendszer, és életbe lép a MOL 35 évre elnyert hulladékkoncessziója. Ez azt jelenti, hogy a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. veszi át az összes hulladékgazdálkodással kapcsolatos feladatot az országban; az anyagáramok (vagyis egy-egy alapanyag és az abból készült feldolgozott termék, majd hulladék) kezelése az új cégben összpontosul, és ide futnak be a gyártók által kötelezően megfizetett – és többnyire a fogyasztókra terhelt – termékdíjak is, amik a keletkező hulladék kezelésének költségeit hivatottak fedezni.
De vajon mennyire hatékony az új rendszer? Egy intézményi szelektív hulladékgyűjtéssel foglalkozó kisvállalat vezetője a Qubit kérdésére név nélkül ugyan, de elmondta, hogy szerinte az egész koncessziós rendszer megvalósítása katasztrófa: „a megvalósítás átgondolatlan, hiányzik belőle a szakértelem és az egész csak a pénz lenyúlásáról szól”. Úgy látja, hogy a kisebb cégeknek esélyük sincs versenybe szállni a nagyokkal, az új rendszerben pedig csak másodszereplők, úgyhogy a hozzájuk hasonló méretű vállalkozásoknak ráfizetéses lenne a hulladékgyűjtés. Azok ugyanis, akik nem közvetlenül a MOHU-val szerződnek (ilyen cégből több mint 200 van van már, de korábban hasonló profilú vállalkozásból több mint 3000 működött az országban), kötelezően le kell adniuk az összegyűjtött hulladékot egy szerződött partnernek, az átvételi árat viszont központilag szabályozzák, és az sokszor a begyűjtés költségeit sem fedezi.
„Egyszerűen nem éri meg csinálni, és nem is látok reményt, hogy ez jobb lesz” – mondta a vállalatvezető. A koncessziót ráadásul adminisztrációs bukfencek tarkítják: a regisztrációs folyamat tele van ellentmondásokkal, ráadásul kizárólag cégekre szabták, ami azt jelenti, hogy szervezetek, alapítványok csak nehézkesen tudják elvégezni a szükséges adminisztrációt.
A koncesszióból kimaradt felháborodott cégek mellett szaporodnak a csalódott ügyfelek is: két évvel ezelőtt a koronavírus-járvány miatt volt nehézkes a hulladékleadás, a szelektív gyűjtés értelmét pedig időről időre megkérdőjelezik az emberek, akiket érdemes lenne hatékonyan tájékoztatni arról, hogy mit, mikor és hogyan lehet kidobni, illetve hogyan és hova lehet elszállítani. A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) viszont hiába próbálkozik, hiszen ha szűkülnek a leadási és begyűjtési lehetőségek, az emberek jellemzően nem szorgalmasak lesznek, hanem dühösek.
Ebben a kaotikus helyzetben nyerte el a MOL a hulladékkoncessziót 35 évre. Na de sikerül-e a július 1-én életbe lépett új rendszerben megszabadulnunk Bélától, a sokat látott kazettás magnótól?
Le lehet adni, csak nem fizetnek érte
Inter-Metal-os kudarcunk után egy FKF hulladékudvart vettünk célba. Szerencsére autóval terveztük az utat, mert a rákospalotai Inter-Metalhoz legközelebbi, munkaidő után is nyitva tartó hulladékgyűjtő udvar az újpesti Istvántelek utcában található. Itt rengeteg színes szemetessel és két óriási konténerrel találkoztunk, illetve magával az üzemeltetővel, aki ellenőrzi az idehozott termékeket, és megmondja, hogy mit melyik tartályban kell elhelyezni. Ez eddig is így működött, csakhogy az emberek többsége a hulladékudvarok helyett előszeretettel választott olyan cégeket a hulladék leadására, ahol fizettek is az átvételért. Itt, az újpesti hulladékudvarban, egy lakótelep közvetlen szomszédságában egy fillért sem kaptunk sem a CD-meghajtókért, sem Béláért.
Cserébe nem jelentett problémát, hogy a meghajtók bontott alkatrészek voltak: azokat egy olyan kukába dobhattuk, amiben egyébként tönkrement kávéfőző és ventillátor is volt. A kartondoboz egy óriási konténer mélyén lelt végső nyugalomra. Az üzemeltető elmondta, hogy a papírtól kezdve a tonerkazettákon át a lámpatestekig szinte mindenfajta szemetet átvesznek, festékes edényeket viszont nem lehet itthagyni, és nagyobb lomok tárolására sincs kapacitás. A nagy méretű tárgyakat, mondjuk a megunt szekrénysort Budapesten négy olyan hulladékudvarba lehet vinni, ahol egész évben átveszik a „nagydarabos lomhulladékot".
– De mi a helyzet a lomtalanítással? – merül fel a jogos kérdés. Az a helyzet, hogy Bélát lomtalanítás idején szigorúan tilos kitenni a szemétkupac tetejére. Lomtalanításkor ugyanis szigorúan szabályozzák, hogy milyen típusú hulladékok kerülhetnek utcára, az elektronikai hulladékok köre pedig abszolút tiltólistás. Ide tartoznak a tönkrement számítógépek, tévék, magnók (tehát Béla is), továbbá a kisebb és nagyobb háztartási gépek. Reménykedhetünk ugyan abban, hogy ha a régóta őrzött mosógépet kitesszük a ház elé, még a hivatalos szemetes autók érkezése előtt összeszedi valaki, de a július 1-én életbe lépett hulladékkoncesszió véget vet a maszek gyűjtögetésnek: amiért a lomizók nem kapnak pénzt, azt nem fogják elvinni.
A veszélyes hulladéknak számító e-hulladéknak tehát nemcsak azért nem szabad az utcára kerülnie (még lomtalanításkor sem), mert szennyezi a környezetet, hanem azért sem, mert nem lesz, aki esetleg begyűjtené. A leadásban ugyanis többé nincs pénz, és ugyanez igaz az autókban használt akkumulátorokra is. A Qubitnek nyilatkozó hulladékbegyűjtő vállalkozó ezt látja a legnagyobb problémának, hiszen, „ha az emberek nem kapnak majd pénzt a szemétért, egyáltalán nem lesznek motiváltak a helyes kezelésben. Egyre többen fognak illegális szemétlerakókat használni, vagy simán a kommunális hulladékgyűjtőkbe dobálják majd a veszélyes hulladékot”.
Mi lesz most az újrahasznosítható és a veszélyes hulladékkal?
Az elektronikai eszközökben számos ritka fém található, amik újrahasznosítása anyagilag is jövedelmező, viszont ha kioldódnak az eszközökből, súlyosan károsíthatják a környezetet. A világon mindenhol probléma, hogy ezeket a használati tárgyakat nem megfelelően kezeljük, válogatásuk nem profi körülmények között, hanem óriási szeméttelepeken és lassan történik, így a veszélyes anyagok elszennyezik a talajt és a vizeket.
A hatékony hulladékgazdálkodás tehát nemcsak a MOHU könnyelmű ígérete, hanem az EU felől érkező kényszer is. 2050-re az unió átállna a körkörös gazdaság modelljére, vagyis egy olyan megoldásra, ami biztosítja, hogy kevesebb szemét képződik, és a hulladék nagy része biztonságosan hasznosul. Ehhez jól tervezett anyagáramokra és hatékony kezelésre, begyűjtésre van szükség, de ennek Magyarországon egyelőre nem sok nyoma van.
A főváros még viszonylag szerencsés, a budapestiek viszonylag könnyen eljuthatnak egy-egy hulladékszigethez, hogy megszabaduljanak kisebb-nagyobb tárgyaiktól, de emlékezetből még itt sem érdemes nekiindulni: kollégánk például egy-két hete csalódottan tapasztalta, hogy a Sárkány utcai hulladékudvarban átmenetileg szünetel az e-hulladék átvétele, a belvárosi udvarokban pedig általában nem lehet nagyobb lomokat leadni, így a bútorokkal legalább az első lomtalanítást meg kell várni.
A mosógépek, hűtőszekrények és más nagy méretű háztartási gépek esetén maradnak az olyan szolgáltatások, amilyet a Media Markt is kínál: ha tőlük vásárolja meg az ember az utánpótlást, a házhoz szállításnál a régit elviszik, de egyébként az Ikeához hasonlóan ez a cég is átveszi az elektronikai eszközöket, elemeket és akkumulátorokat a saját üzleteiben.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: