Hogyan működik a kémiai kasztráció, ha működik egyáltalán?
Ma negyven olyan ország van a világon, ahol a törvények így vagy úgy lehetővé teszik a szexuális bűnözők gyógyszeres kezelését; Magyarország és a legtöbb európai uniós ország nincs köztük. A kémiai kasztrálásnak is nevezett eljárás bizonyos országokban és államokban kötelező érvénnyel elrendelhető (többek között Lengyelországban, Oroszországban vagy az USA ötven állama közül kilencben), máshol kizárólag önkéntes alapon, az elítéltek beleegyezésével hajtható végre (Egyesült Királyság, Észtország). A teljes képhez tartozik, hogy a gyakorlatban sok ország bíróságai viszonylag ritkán folyamodnak ehhez az eljáráshoz, és vannak olyan országok is, ahol csak kísérletekről lehet tudni (Portugália).
Ennek fő oka, hogy a kémiai kasztrálás számos olyan egészségügyi, jogi és etikai kérdést vet fel, amelyeket a jogalkotóknak, a jogalkalmazóknak, az orvosoknak, a pszichológusoknak és a morálfilozófusoknak mindezidáig nehezen vagy egyáltalán nem sikerült megválaszolniuk. A társadalom jogos igénye, hogy a szexuális bűncselekmények elkövetői büntetésük letöltése után ne kövessenek el több rémtettet, a libidót csökkenteni szándékozó gyógyszeres kezelés ugyanakkor, bár elvben visszafordítható változásokat okoz az emberi szervezetben, számos súlyos egészségügyi mellékhatással járhat. Kérdés az is, hogy ki számít kémiai kasztrációra ítélhető szexuális bűnözőnek; mennyire éri el célját az eljárás (tudni olyan esetekről, amikor az elkövető kezelés alatt állt, mégis újabb áldozatot szedett), és mi történik a kezelés után. Az általunk megkérdezett orvos-bioetikus szerint a kémiai kasztráció bizonyos feltételek mellett elfogadható lehet, míg a börtönpszichológus azt mondja, hogy nehéz eldönteni, kit lehet kasztrációra ítélni, és a kémiai terápiák önmagukban valószínűleg nem hatásosak.
35 év börtönben, utána kasztrálás
A gyógyszeres kezelés során alkalmazott antiandrogén készítmények úgy működnek, hogy csökkentik a libidót és ezzel a szexuális aktivitást. A kezelés végső célja annak megelőzése, hogy a szexuális bűnelkövetők visszaesővé vagy bűnismétlővé váljanak.
Az eljárást az USA kilenc államában jelenleg nem önkéntes alapon is alkalmazzák az elkövetőkön úgy, hogy szakértői és orvosi vélemények alapján bírósági döntéssel kötelezik őket a kezelésre. Miután a bíróság elrendeli a kémiai kasztrációt, az elkövetőt arra kötelezik, hogy rendszeresen szedje be az előírt gyógyszereket. A kezelés általában orvosi felügyelet mellett történik, és szakemberek gondoskodnak arról, hogy az elkövető szabályosan szedje a gyógyszereket.
Idén márciusban a Newsweek számolt be a 34 éves Ryan Clark kémiai kasztrálásáról. A Louisianában elítélt férfi összesen 35 évet tölt majd rács mögött, miután számos bűncselekmény elkövetését ismerte be, köztük egy fiatalkorú megerőszakolását, valamint egy 13 év alatti fiatalkorú molesztálását és szexuális zaklatását. A bíróság döntése szerint szabadulása után kémiai kasztrációnak kell alávetnie magát. Ennek során rendszeresen beadnak majd neki egy medroxi-progeszteron-acetát (MPA) nevű készítményt, ami a tesztoszteronszint csökkentésével nyomja el a libidót. A kezelés legalább egy héttel a börtönből való szabadulása előtt elkezdődik majd.
Clark esetében kényszerkezelést rendeltek el, de maga az elkövető is kötelezettséget vállalhat arra, hogy betartja az előírt szerek bevételét: az USA bizonyos államaiban előfordul, hogy a kémiai kasztráció a feltételes szabadlábra helyezés feltétele. Ha az elkövető megszegi a kezelési protokollt vagy nem veszi be a gyógyszereket, jogi következményekkel, például újabb bírósági eljárással vagy a büntetés tényleges végrehajtásával kell számolnia.
Új-Zélandtól Dél-Koreáig
Egy nemrég a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán vitára bocsátott doktori értekezés adatai szerint a pszichiátriai értelemben is szexuálisan deviáns, azaz parafil bűnelkövetők többsége férfi (a parafíliák eleve gyakoribbak a férfiaknál, mint a nőknél). A női szexuális bűnelkövetők az összes szexuális bűncselekménynek mintegy 10 százalékát követik el, és így a női parafíliás szexuális bűnelkövetők aránya még ennél is alacsonyabb. Jelenleg nem is létezik olyan elismert gyógyszeres beavatkozás, ami nők esetében hatékonyan csökkentené a késztetést.
Ami a férfiakat illeti, jelenleg a világ 40 államában használják különbözőféleképpen a kémiai kasztrációt mint büntetőjogi szankciót: ide tartozik Ausztrália, Új-Zéland, India, Dél-Korea, Svájc, Moldova, az Egyesült Királyság, Belgium, Csehország, Ukrajna, Franciaország, Finnország, Dánia, Észtország, Lengyelország, Németország, Törökország, Oroszország, Kanada, illetve a már említett USA több tagállama.
A konkrét gyógyszerek tekintetében sincs megegyezés. Az USA-ban, így a Ryan Clark esetében is alkalmazott medroxiprogeszteron-acetát (MPA) használatát Európában annak mellékhatásai miatt már nem használják erre célra. Az MPA, de egyébként más antiandrogén készítmények is durva mellékhatásokkal járhatnak: a lehetséges következmények között szerepel a csontritkulás, a szív- és érrendszeri betegségek vagy az anyagcsere-károsodás. Egy másik gyógyszert, az Új-Zélandon szexuális bűnözők libidócsökkentésére használt ciproteron-acetátot (márkanevén a Magyarországon is forgalmazott Androcur) jellemzően túlzott testszőrnövekedésre, transznemű nők hormonterépiás kezelésére, prosztatarákra és nőknek szánt fogamzásgátló tablettákban alkalmazzák; a szer a kívánatos cél, a szexuális diszfunkció mellett depressziót, fáradtságot és elhízást idézhet elő, súlyos esetekben pedig májkárosodáshoz és agydaganat kialakulásához vezethet.
Hatásos?
Az emberi jogok és a demokratikus értékek felett őrködő szervezet, az Európa Tanács jelentése szerint Németországban 2022-ben 11 olyan elítélt volt, akiken önkéntes alapon, a büntetésük enyhítése érdekében kémiai kasztrálást alkalmaztak; a jelentés problémásnak találta, hogy az érintetteket nem tájékoztatták a lehetséges mellékhatásokról. (Németországban a sebészeti úton végzett kasztrálás sem olyan régen tűnt el: a jelentés szerint 2013-ban még hajtottak végre ilyen beavatkozást.) A gyógyszeres beavatkozás hatékonyságával kapcsolatban is merülnek fel kérdések: Új-Zélandon legalább két esetben megtörtént, hogy a gyógyszer hatása alatt követtek el szexuális bűncselekményt.
Az általunk megkérdezett Bodnár János Kristóf, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának adjunktusa, bioetikus szerint a problémát érdemes kettős módon szemlélni. Van egy biológiai és pszichés rendszer, ami a szexuális vágyakért felel, és van egy tudatos, akaratlagos kontrollmechanizmus, amivel kultúránknak megfelelően viszonyulunk ezekhez a vágyakhoz: teret engedünk nekik, vagy épp kordában tartjuk őket. A kémiai kasztráció az elsőre hat, azaz magukra a vágyakra, de nem feltétlenül tud mit kezdeni az utóbbiakkal, vagyis az etikai, morális, kulturális természetű megfontolásokkal, döntéseink ezek alapján történő meghozatalával.
Bodnár mindezzel együtt úgy véli, hogy ha egy ilyen terápia nem jár súlyos, elfogadhatatlan mellékhatásokkal, és valóban, kutatásokkal igazolhatóan képes megakadályozni vagy csökkenteni a bűnismétlést és ezzel ártatlan emberek áldozattá válását, akkor elfogadható lehet az alkalmazása. Az adjunktus szerint nem mindegy ugyanakkor, hogy a jogrendszeren belül hová helyezzük ezeket a kezeléseket: ha elfogadjuk, hogy az elkövetők beteg emberek, akik gyógykezelésre szorulnak, azzal is szembe kell néznünk, hogy jogilag nem úgy vonhatók felelősségre a tetteikért, mint azok, akiket a bíróságok és az orvosszakértők beszámíthatónak minősítenek.
Ez a szempont egyébként jogilag is helytálló. 1990-ben, a halálbüntetés intézményének magyarországi eltörlésekor Szabó András alkotmánybíró többek között azzal érvelt a halálbüntetés alkotmányellenessége mellett, hogy „nem a büntetés hatásossága, célbeteljesítő alkalmassága és egyöntetűsége a büntetésalkalmazás alapja, hanem az az elv, hogy bűn büntetlenül nem maradhat, illetve, hogy a bűn büntetést érdemel." Tehát a büntetés nem arra való, hogy közvetlenül megelőzze a további bűncselekményeket, hanem arra, hogy a társadalom kimérje az adott cselekmény következményét a bűnelkövetőre. A büntetőjogban használt olyan intézkedések, mint a kényszergyógykezelés, az elkobzás vagy a pártfogói felügyelet éppen arra valók, hogy a beszámíthatóság esetleges hiánya mellett is alkalmazhatók legyenek büntetés helyett.
Pontosan meg kell határozni, hogy kin alkalmazzák
„Mivel a szexuális vágy és a hormonális hatások között nem kizárólagos a kapcsolat, mindent elsöprő eredményt ezektől a szerektől sem lehet várni” – mondja Fiáth Titanilla börtönpszichológus. Szerinte már az is kérdés, hogy kiken lehetne alkalmazni az eljárást, hiszen a szexuális bűncselekmény inkább jogi kategória; rengeteg különböző és különbözőképpen motivált bűncselekmény tartozik ide, azaz a szexuális bűnelkövető kategóriájánál jóval pontosabban kellene definiálni, hogy kiken alkalmaznak egy ilyen eljárást. Fiáth, aki jelenleg éppen egy perui tanulmányúton tartózkodik, elmondta: a dél-amerikai országban is jól látszik, milyen könnyen használják ki a fiatal, vidéki lányok kiszolgáltatottságát egyébként „hétköznapi” férfiak, ami arra utal, hogy bizonyos helyzetekben nehéz választóvonalat húzni a devianciák és a társadalom által normalizált erőszak között.
A pszichológus arra is felhívja a figyelmet, hogy pszichiátriai értelemben nem mindenki pedofil, aki kiskorúakkal létesít szexuális kapcsolatot, és úgy véli, hogy a segítség egyéb formái nélkül (pszichoedukáció, terápia, az elérés lehetősége civilben is), a kémiai terápiák önmagukban valószínűleg nem hatásosak.
Csirkét lopott? Kasztráljuk!
Ami a műtéti úton történő kasztrálást illeti, azt az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága már 1942-ben, a Skinner kontra Oklahoma ügyben jogsértőnek találta. Az ügy úgy jutott a testület elé, hogy egy 1935-ös jogszabály szerint a visszaeső bűnözők esetében el lehetett rendelni a műtéti kényszersterilizációt. Akkoriban ez ráadásul nem is csak a szexuális jellegű bűncselekmények elkövetőire vonatkozott, hanem minden oklahomai visszaeső elkövetőre: a kegyetlen büntetéssel azt akarták megakadályozni, hogy a bűnözőknek gyerekük születhessen.
Az első ilyen büntetés kiszabása után börtönlázadások kezdődtek, és az első sterilizálásra ítélt férfi, Hubert Moore meg is szökött a börtönből. A második kényszersterilizálásra ítélt bűnelkövető, Jack Skinner ügyvédje volt az, aki a Legfelsőbb Bíróságig vitte az ügyet. Ekkor mondta ki a testület, hogy a műtéti, visszafordíthatatlan kényszersterilizáció nem alkalmazható büntetésként általánosságban a visszaeső bűnözőkre.
Az Európa Tanács álláspontja szerint választási lehetőségként érdemes felajánlani az ilyen jellegű kezeléseket, mert ha az elkövetők önként vállalják, akkor egyrészt nem sérül az önrendelkezési joguk, másrészt a terápiák is hatékonyabbak lehetnek. A szervezet ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a lehetséges mellékhatásokat, az orvosi és az etikai vonatkozásokat.
Összességében elmondható, hogy a kémiai kasztráció valójában akkor lehet hatásos, ha bizonyított, hogy egy elkövetői csoportra nézve működik; ha az elkövető önállóan dönt; ha birtokában van minden a lehetséges mellékhatásokról is szóló információnak, és ha a gyógyszerek szedése a szabadulás után is kontrollálható. Az azonban továbbra is kérdés, hogy mennyi ideig tarthat egy ilyen kezelés, és hogy mi történik utána.
A szerző a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Regionális Programjának munkatársa. A cikben nem a TASZ véleményét fejti ki.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: