Hogyan alakul Magyarország és a világ gazdasága az elkövetkező években? Mi okozza a magas inflációt, és mi tehetünk ellene? Mibe érdemes fektetni a pénzt ma, hogy holnap is érjen valamit? Ezeket a kérdéseket boncolgatták a HOLD Alapkezelő munkatársai, Zsiday Viktor és Móricz Dániel szeptember 14-én tartott online előadásukban.

Móricz rögtön azzal kezdte a választ, hogy évtizedes viszonylatban nem a jelenlegi magas kamatok az abnormális, hanem a 2011 és 2021 közötti alacsony kamatkörnyezet volt az. Az alacsony kamatoknak pedig az volt az egyik legjelentősebb oka, hogy az infláció a globalizációs folyamatok miatt nagyon alacsony tudott maradni a világban. A nyugat-európai és amerikai vállalatok kiszervezték a termelést Ázsiába és Kelet-Európába, megszervezték a hatékony ellátási, szállítási, logisztikai láncokat, és ez vezetett ahhoz, hogy a különböző termékek árai csak lassan emelkedtek.

A globálissá váló munkaerőpiac ráadásul a munkabéreket is lenyomta, hiszen a nyugati munkásoknak a keletiekkel kellett elkezdeni versenyezni. Az alacsonyan maradó árak és a lenyomott bérek pedig megálljt parancsoltak az inflációnak. A covid, az orosz-ukrán háború és főleg a kiéleződő kínai-amerikai konfliktus azonban véget vetett ennek az időszaknak. Ezek a problémák ugyanis arra intették a nyugati, gazdaságilag fejlett országokat, hogy lassítsák, sőt visszafordítsák a globalizációs folyamatokat. A deglobalizáció elindulása viszont az árak emelkedésével jár, mert az USA-ban vagy Németországban gyártani és csak a saját nyersanyagokra hagyatkozni még mindig sokkal drágább, mint Ázsiából vagy Oroszországból beszerezni azt, amire az amerikai vagy a német gazdaságnak szüksége van.

Az infláció emelkedése miatt viszont a jegybankoknak emelniük kellett a kamatokat is, hiszen csak így tudták rávenni a cégeket és a magánszemélyeket arra, hogy ne költsék el a pénzüket, hanem fektessék állampapírba vagy bizonyos helyeken bankbetétbe. A költések ilyen módon történő visszafogása ugyanis a tankönyvek szerint letöri az árakat, vagy legalábbis csökkenti az áremelkedés ütemét. Így jutottunk el ahhoz a magas inflációs és kamatkörnyezethez, amiben most is vagyunk. Hozzátartozik ehhez, hogy Magyarországon számos további negatív tényező is szerepet játszott abban, hogy Európa-rekordot sikerült összehozni ezen a két területen is.

A kérdés Móricz szerint az, hogy milyen választ adnak az egyes államok erre az új helyzetre. Szerinte egyértelmű, hogy a globalizáció visszafordítása valamilyen formában folytatódni fog. A Hold csapatán belül arról volt vita, hogy ez pontosan mit jelent: az valószínűtlen, hogy a termelés kiszervezése megszűnne, de az elég valószínű, hogy az USA-hoz és Európához közelebb elhelyezkedő térségek előnybe kerülnek majd Ázsiával szemben.

Emellett Móricz szerint az is valószínű, hogy a nyugati országok költségvetése lazább lesz az eddig megszokottnál. A covid és az energiaválság ugyanis megmutatta, hogy nem kell nagyon feszesen tartani az államkasszákat, emellett várhatóan a hadi kiadások is emelkednek. Ráadásul az elmúlt évtizedekben annyira megnőttek az egyenlőtlenségek, hogy ennek már komoly politikai tétje is van. Az USA-ban például ez az év gyakorlatilag a sztrájkokról szól. Ha pedig a munkavállalók már a munkáltatóikat nyomasztják ilyen eszközökkel, akkor szinte biztos, hogy a politikusaikat is fogják. A lényeg, hogy a fejlett államok valószínűleg többet fognak költeni a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentésére.

Az idősek elköltik, amit összespóroltak

A nyugati országok elöregedése miatt viszont minden egyre drágább lesz. Hiszen ha arányaiban egyre több az idős ember, akkor egyre kevesebben vannak, akik munkát tudnak vállalni. Ez egyrészt felszámolja a munkanélkülésiget, másrészt megdrágítja a munkaerőt. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy 40 éve nem volt olyan alacsony a globális munkanélküliség, mint ma.

Ráadásul az idősek a közhiedelemmel ellentétben a fejlett országokban nem takarékosak, hanem jellemzően elköltik az életük során felhalmozott vagyont – különösen akkor, ha az állam időskorúakkal kapcsolatos emelkedő, főleg egészségügyi jellegű kiadásait is ide számoljuk. A szűkösebb munkaerőt tehát jobban meg kell fizetni, a megtermelt árukra és javakra pedig nő az igényt. Ez pedig maga az infláció.

Mindezt tetézi, hogy a vállalatoknak a klímaváltozás miatt egyre több mindenhez kell alkalmazkodniuk, és egyre nagyobb többletköltségeket kell érvényesíteniük az árakban, ami szintén mindent megdrágít, azaz inflációt gerjeszt.

A közgazdászok között vita volt arról, hogy pusztán a technológiai innováció, például a mesterséges intelligencia fejlesztése képes-e megállítani az árak emelkedésé: az innováció mindig segít az árak letörésében, hiszen javítja a hatékonyságot, kevesebb munkaóra alatt nagyobb érték megtermelését teszi lehetővé, így pedig az előállított cikkek ára csökkenni tud. Van vita a közgazdászok között arról, hogy a mostani technológiai fejlődés vajon ugrásszerű-e, azaz, gyorsabb-e, mint az elmúlt évtizedekben volt. Amennyiben nem az, akkor nem biztos, hogy a technológia fejlődés elég ahhoz, hogy képes legyen teljesen ellensúlyozni az inflációt felpörgető faktorokat.

Ha pedig magasabb a kamat és eluralkodik az infláció, a jegybankok nem lesznek többé a befektetők barátai, és a tőzsdei esések alkalmával nem feltétlenül fogják a korábban megszokott módon kamatvágásokkal kisegíteni a befektetőket. Változik tehát a környezet, nehezebbé válik a befektetés, nem feltétlenül működik majd a korábban jól bevált stratégia – mondta a Qubit kérdésére Móricz. A magasabb inflációs környezetben nem lenne meglepő, ha globálisan emelkedne a kereslet a reáleszközökre, vagyis a részvényekre, nyersanyagokra és ingatlanokra. Ezek közül a HOLD alapkezelői szerint érdemes azokat a részvényeket keresni, amelyek olcsók, és a kibocsátó cégek valójában sokkal jobban teljesítenek, mint azt a részvényeik árfolyama mutatja.

Az ilyen környezet egyébként nem ismeretlen a gazdaságtörténetben: Móricz szerint a 70-es években nagyjából hasonló volt a helyzet. Ha egy tanulságot kell abból az időszakból levonni, az az, hogy nagyon drága lesz semmit nem kezdeni a megtakarításokkal, mert az infláció képes lesz azok értékét radikálisan csökkenteni.

Magyarország: ortodoxia vagy unortodoxia?

A globális folyamatokba jól illeszkedik Magyarország is – erről Zsiday Viktor beszélt. Bemutatta, hogy az elmúlt 12 évben a kelet-közép-európai térség államai mind jelentősen felzárkóztak az EU átlagához az egy főre eső GDP tekintetében, és ez alól Magyarország sem volt kivétel. Szerinte ez azzal volt magyarázható, hogy a térség országainak munkaereje, a humántőke fejlettsége nagyon hasonló volt a nyugati országokéhoz, és az EU-s közös piac miatt a termelő tőke ezt észlelte és kihasználta. A drágább helyi munkaerő alkalmazása helyett a nyugat-európai cégek elkezdték kiszervezni a termelésüket az újonnan csatlakozott országokba, ami gazdasági fejlődéshez, felzárkózáshoz vezetett.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan radikálisan csökkent a munkanélküliség, nemcsak Magyarországon, hanem a térség minden országában. (Arról nem beszélt a közgazdász, hogy nemcsak az ide áramló tőke szívta fel a munkaerőt, hanem az ezekből az országokból kivándorló lakosság is csökkentette azt.) A lényeg azonban, hogy a munkanélküliség és az inaktivitás Magyarországon is és a régió más országaiban is radikálisan csökkent.

Ez viszont ahhoz vezetett, hogy a különböző cégek és szektorok elkezdtek versenyezni a munkaerőért, és így elkezdtek emelkedni a reálbérek. Az más kérdés, és ebben szintén nem ment bele a közgazdász, hogy ebben a versenyben a magyar kis- és középvállalkozói szektor képtelen állva maradni, de tény, hogy a multicégek és a korábban EU-s forrásokat felszívó magyar cégek felhajtották a béreket.

A reálbérek emelkedése pedig a fogyasztás bővüléséhez és így inflációhoz vezetett, amit most a nemzeti bank magas kamatokkal próbál letörni.

Arra a nehéz helyzetre, amibe kerültünk, Zsiday szerint két típusú válasz van: az ortodox és az unortodox. Ő azt mondja, hogy ha végül megérkeznek majd az EU-s támogatások Magyarországra, valószínűbb, hogy ezen megoldások keverékét fogja alkalmazni a kormány, de ha a források mégsem jönnek meg, elképzelhető, hogy a kormányzat unortodox megoldások keresésére kényszerül.

Hogy melyek ezek a megoldások? Az ortodox változat az lenne, hogy a magasan tartott kamattal és a befektetők bizalmának visszaszerzésével erősen tartjuk a forintot, és ezzel párhuzamosan különböző eszközökkel kordában tartjuk a bérnövekedést, hogy az infláció csökkenni tudjon. Zsiday szerint az állam a bérnövekedésre is tud hatni kommunikációval, szabályozással, a kamatok magasan tartásával és az állami szektor béreinek kordában tartásával. A bérnövekedés csökkentése persze Zsiday szerint sem feltétlenül helyes dolog, ugyanakkor rámutatott arra, hogy hiába volt például tavasszal a KSH szerint 16 százalékos bérnövekedés, ha eközben 26 százalék volt az infláció. Szerinte érdemesebb hosszú távon gondolkodni, hogy a reálbérek értéke lassan és fenntarthatóan emelkedjen és közelítse az európai bérekét.

Az unortodox megoldás az lenne, hogy az állam különböző támogatásokkal tovább ösztönzi az alacsony kamattal történő hitelezést, és ezzel próbálja hajtani a gazdaságot. Emellett a továbbiakban is le lehet értékelni a forintot, hogy az exportáló vállalatok még jobb helyzetbe kerüljenek, hiszen így az euróban szerzett jövedelmükhöz képest sokkal olcsóbbá válik számukra a magyar munkaerő, de ez mindig csak ideiglenes megoldás, hiszen a gyenge forint igen gyorsan megugró inflációhoz és magasabb forintban kifejezett bérekhez vezet. Így egyre gyorsuló pályára kerülhetne a bérnövekedés és ezzel párhuzamosan az infláció is.

Zsiday szerint a tisztán unortodox eszközök végül teljesen elszabaduló inflációhoz vezetnének, és még az a pont is eljöhetne, ahol már nemcsak a cégek, hanem a magánszemélyek is elkezdik átváltani a megtakarításaikat euróra. Ez a fajta tőkekimentés pedig tragédia lenne az ország számára, és ha beindulna ez a spirál, akkor az állam gyakorlatilag nem tudná megakasztani a lejtmenetet.

Megoldást jelentene az ország jelenlegi gazdasági helyzetére, ha csatlakoznánk az euróövezethez? Zsiday szerint nem feltétlenül: mint a Qubitnek elmondta, hiába tartozott például Görögország 2008-ban az euróövezethez, ha amúgy tele volt belső gazdasági problémákkal. A görög államcsőd be is következett, és a görög gazdaság csak hatalmas, 10 éven át tartó, pusztító recesszió után kezd mostanában lassan talpraállni, és még ehhez is az EU sok milliárd eurós segítsége és támogatása kellett.

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: