Romák által készített, romákról szóló film nyerte a ljubljanai filmfesztivál fődíját
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
November 18-án este hirdették ki a 34. Ljubljanai Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjait. A szlovén filmfesztivál fődíját, a szlovén Telekom által szponzorált Jégmadarat Császi Ádám második nagyjátékfilmje, a Háromezer számozott darab kapta.
„A Háromezer számozott darab arról szól, hogy a fehérek vegyék már észre, mit gondolnak a cigányokról” – mondta a Qubitnek még áprilisban Horváth Kristóf, a film főszereplője és egyik szövegírója.
A film alapja a Cigány Magyar című, storytelling technikával íródott színházi előadás, amit a Tudás Hatalom (T6) elnevezésű, romákból álló kreatív műhely készített még 2018-ban. A színházi produkciót néhány éve meghívták a berlini Deutsches Theaterbe, és a filmben azt látjuk, hogy miután a darab roma alkotóit és nem roma rendezőjét meghívja a neves német színházi fesztivál, egy sajtótájékoztatón és különböző eseményeken olyan szituációkba kerülnek, ahol újra meg újra a romákkal kapcsolatos sztereotípiákkal kell szembesülniük. A film roma és a nem roma színházrendezőt játszó szereplői is mind romák: a főszerepeket Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Oláh Edmond Mizo, Varga Norbert, Pászik Christopher és a Színész Bob művésznéven ismert Horváth Kristóf alakítják.
„Azért akartam cigánynak születni, hogy legyen mivel takarózni. Nekem szar volt a gyerekkorom, érted? Sajnálsz? Persze, hogy sajnálsz. Akkor te jó ember vagy!” – mondja a Franciskát játszó Farkas Franciska színész a filmben. Bár az alkotásban sok erős mondat szerepel, ebben az egy monológban benne van a romák életét meghatározó minden probléma: az identitás, a sztereotípiák és a látható kisebbségi lét, amin a film aztán folyamatosan csavar még egyet. Hiszen ha valami, akkor a cigányság nem választás kérdése, a romák sajnálata pedig leginkább arra jó, hogy a nem romák a lelkiismeretüket megnyugtatva szerethessék önmagukat.
A Háromezer számozott darab az egyik első igazi magyar roma film, témáját tekintve pedig egészen biztos, hogy még sosem készült ilyen film Magyarországon.
A Qubit egy korábbi cikkében a film roma származású készítőit és roma aktivistákat kérdezett arról, hogy mit gondolnak a filmről.
A filmről készült cikkünk itt olvasható:
„A Háromezer számozott darab arról szól, hogy a fehérek vegyék már észre, mit gondolnak a cigányokról”
A főleg romák által írt és roma szereplőkkel eljátszott film az alkotók szerint nem a cigányokról szól, hanem arról, hogyan látják a nem romák a romákat. Az érintettekkel sztereotípiákról, identitásról, reprezentációról beszélgettünk.
További kapcsolódó cikkek a Qubiten:
„Beírtam hobbiként a cigány táncot, hogy még véletlenül se kerüljek olyan munkahelyre, ahol nem látnak szívesen”
A roma fiataloknak a nemzetközi céges világban még mindig jobb lehetőségeik vannak, mint más területeken, de még ott is sújtja őket az előítélet: a romák a legtöbbször nem tartoznak bele a sokszínűséget támogató vállalati kultúrákba.
A mama régi szoknyájában maradi cigány lánynak tűnnék, szóval inkább nem veszem fel
A romák újrakonstruált identitása alkalmas a cigányságon belüli szolidaritás kifejezésére, de arra is, hogy könnyebben át lehessen lépni a kisebbség és többség közötti, sokak számára még most is áthághatatlan határvonalat.
Hány cigány él Magyarországon?
315 ezer? Félmillió? Egymillió? Annyi biztos, hogy a Magyarországon élő romák számát felmérő tudományos kutatások rendre több százezer emberrel nagyobb számot kapnak, mint az önbevallásra épülő népszámlálások. Miért?