„A Háromezer számozott darab arról szól, hogy a fehérek vegyék már észre, mit gondolnak a cigányokról”
„Azért akartam cigánynak születni, hogy legyen mivel takarózni. Nekem szar volt a gyerekkorom, érted? Sajnálsz? Persze, hogy sajnálsz. Akkor te jó ember vagy!” – mondja a Franciskát játszó Farkas Franciska színész a Háromezer számozott darab című filmben, amit április 6-án mutattak be a mozikban. Bár Császi Ádám filmjében sok erős mondat szerepel, ebben az egy monológban benne van a romák életét meghatározó minden probléma: az identitás, a sztereotípiák és a látható kisebbségi lét, amin a film aztán folyamatosan csavar még egyet. Hiszen ha valami, akkor a cigányság nem választás kérdése, a romák sajnálata pedig leginkább arra jó, hogy a nem romák a lelkiismeretüket megnyugtatva szerethessék önmagukat.
A fehérek vegyék már észre, hogy mit gondolnak a cigányokról
A film az összes szokásos roma reprezentációs sémával szakít, hiszen nem úgy ábrázolja a romákat, mint akik lusták, felelőtlenek, bűnöznek és segélyen élnek; nem próbál a „nyomorszafari” eszközével sajnálatot ébreszteni úgy, hogy képileg megjeleníti a borzongást kiváltó nyomor minden kellékét, miközben a látottak nincsenek semmiféle kontextusba helyezve, és olyan sikertörténetek sincsenek a filmben, mint amikor egy cigány ember sokra viszi, kutató lesz vagy tudós, amit a többség a legritkább esetben azonosít a romákkal, és ami azt a kérdést veti fel, hogy ha ő ki tudott törni, akkor más romák miért nem tudnak. A Háromezer számozott darab nem illik egyik fenti sémába sem: „a film arról szól, hogy a fehérek vegyék már észre, hogy mit gondolnak a cigányokról” – mondta a Qubitnek Horváth Kristóf (Színész Bob), a film főszereplője és egyik szövegírója.
„Káosz, döbbenet, düh, idegesség, kínosság, zavarba ejtő, tudatlanság, felkavarás” – sorolja Fedorkó Boglárka emberi jogi szakértő, az Ame Panzh roma szakértőkből álló kollektíva egyik alapító tagja, hogy mit éreztek a többségében nem roma nézők a film láttán, miután arra kérte őket, hogy egy szóban írják le, mit váltott ki belőlük a film.
Azok a roma politikai aktivisták, művészek és értelmiségiek viszont, akiktől Fedorkó ugyanezt kérte egy zártkörű filmvetítésen a Cirko-Gejzír moziban, a következő szavakkal írták le a film által keltett érzéseiket: „apró elégtétel, túl közel van még, aha-érzés, hogy nekem is volt már ebben részem, elégedettség, tehetetlenség, düh, szikra”.
Ez az egyik első igazi magyar roma film
A film alapja a Cigány Magyar című, storytelling technikával íródott színházi előadás, amit a Tudás Hatalom (T6) elnevezésű, romákból álló kreatív műhely készített még 2018-ban. A színházi produkciót néhány éve meghívták a berlini Deutsches Theaterbe, a filmben pedig azt látjuk, hogy miután a darab roma alkotóit és nem roma rendezőjét meghívja a neves német színházi fesztivál, egy sajtótájékoztatón és különböző eseményeken olyan szituációkba kerülnek, ahol újra meg újra a romákkal kapcsolatos sztereotípiákkal kell szembesülniük. A film roma és a nem roma színházrendezőt játszó szereplői is mind romák: a főszerepeket Farkas Franciska, Pápai Rómeó, Oláh Edmond Mizo, Varga Norbert, Pászik Christopher és a Színész Bob művésznéven ismert Horváth Kristóf alakítják. A film a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a „Rebels with a Cause” (okkal lázadók) szekció különdíját, így aztán méltán érzik úgy a roma aktivisták, művészek és értelmiségiek, de a tágabb roma közösség is, hogy végre olyan film született, amiben ők játszanak, és annak ellenére, hogy a film rendezője, Császi Ádám nem roma, az egész koncepció az ő korábbi munkáikból és szövegeikből állt össze. Elmondható tehát, hogy a Háromezer számozott darab az egyik első igazi magyar roma film, témáját tekintve pedig egészen biztos, hogy még sosem készült ilyen film Magyarországon.
A filmben különböző szerepekben jelennek meg a romák: Ignácz Judit, aki szintén az Ame Panzh kollektíva tagja, az InStyle magazin cikkében szedte össze a filmben megjelenített szerepeket. Van a szórakoztató roma – írja Ignácz - akit a berlini rap résznél „ösztönös tehetségnek” hív a német rendező; a bűnöző, agresszív roma, aki drogdíler, bántalmazó és „ült már rendőrautóban megbilincselve”; a prostituált roma, hiszen a roma nők csak prostituáltak lehetnek; a cigánytelepen élő roma, mert az „összes roma szegény, cigánytelepen lakik és segélyekből él”; a rossz diák, „aki késik óráról és aki a tanára szerint buta és ugyanolyan drogdíler vagy segélyen élő lesz, mint a többi”; végül pedig a „normális” roma, aki „rendesen fürdik, tiszta ruhákban jár és sosem szexelt egyik testvérével sem” – ő a filmben magát nem is romaként definiálja.
Vagy ellennarratívát fogalmazunk meg, vagy elfogadjuk, hogy mit gondolnak rólunk, és gyűlölni kezdjük magunkat
„Spirális körfogás ez az egész, mintha bemennél egy útvesztőbe, amiben tükrök vannak, és a végén elveszíted saját magad, és már magad sem tudod, hogy miért vagy olyan, amilyen vagy. Többször ki is mondják a filmben – és ez egy gyönyörű metaforája az identitásnak – hogy mitől is vagyok én cigány? Miért vagyok én díler? Ez a kettő miért függ össze a nem cigányok szemében, és vajon bennem ez kettéválik-e vagy sem? Ez nagyon nehéz kérdés, és erre semmilyen feloldozást nem ad a film. És ez fáj nekünk, mert nincs benne az a sok százezer roma ember, aki teljesen máshogy él”
– mondja Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont kommunikációs szakembere, aki a film zártkörű vetítésén ezzel többek szorongását is megfogalmazta. „Amit ezalatt értettem – mondta Kadét egy későbbi beszélgetésünkben – az az, ahogy a nem romák ránk néznek, az nagyban befolyásolja, hogy mi hogyan nézünk magunkra. A roma identitásunk szerves része, hogy a gádzsók milyennek látnak minket. Innen két út lehetséges: vagy ellennarratívát fogalmazunk meg, vagy elfogadjuk, hogy mit gondolnak rólunk, és gyűlölni kezdjük magunkat.”
„Nekem, mint romának és roma mozgalomban dolgozó embernek, fontos, hogy legyen egyensúly. Ha ki is mond igazságokat a film, akkor is a teljesség legyen benne. A filmben szereplő élettörténetekben, a drogoshoz, a prostituálthoz és a bűnözőhöz képest az egyetlen, aki nem csinált semmit, az már magát nem is romaként definiálja, holott ő az átlag, és ezt is meg kéne tudni fogalmazni vagy mutatni” – mondta Rácz Béla közösségszervező, a romák befogadásáért küzdő 1 Magyarország kezdeményezés alapító tagja a beszélgetésen.
„De hát nem a film hozza létre a sztereotípiákat, ráadásul ebben a filmben mi a nem cigányokról mesélünk el egy történetet – reagált erre Horváth, a film alapjául szolgáló színdarab fő szerzője. – A romákról szóló történeteket eddig mindig a nem romák mesélték el, de itt ez most megfordul. A film arról szól, hogy a fehérek vegyék már észre, hogy mit gondolnak a cigányokról.”
Nekünk azon kell gondolkodnunk, hogy ki tart minket benne ebben a rendszerben
„Ez a film azt mutatja meg, hogy mitől látja a többség azt, hogy a romák például drogosok. El is hangzik a film egyik monológjában, hogy mi más választásom van? Lesz jobb? Nem lesz jobb, hiszen benne tartasz ebben a rendszerben. Az, hogy ki tart minket benne, na azon kell nekünk gondolkodni” – mondta Herfort Marietta, a Phiren Amenca Nemzetközi Hálózat koordinátora és emberi jogi nevelője a vetítés után. És valóban, a film nem csak az önreprezentáció-reprezentáció körforgásáról szól, hiszen az Elek Ferenc által játszott iskolaigazgató az oktatási szegregációban testet öltő rendszerszintű rasszizmust is tökéletesen mutatja be: az év végi bizonyítványosztásnál mindenki egyest és kettest kap, ami az igazgató szerint épp elég ahhoz, hogy bűnözők legyenek, és különben is: a mindig késő diák a tanárnak arra a kérdésére sem tudja a választ, hogy vajon melyik az a népcsoport, amire a vérfertőzés a jellemző.
A Háromezer számozott darab Rácz szerint is pontosan mutatja meg azt, hogy „egy roma ember nem maga rakja össze az identitását, hanem összerakják és becsomagolják neki, és azt mondják, hogy te ilyen vagy. De nekem nagyon hiányoznak a filmből a válaszok, hogy hadd rakjuk mi össze azt, hogy kik vagyunk”.
„A filmben valóban folyamatosan viszontlátod a többségiek által konstruált képeket – mondta Márton Joci roma LMBTQ-aktivista, az Ame Panzh kollektíva egyik alapító tagja, akit külön felkerestem, hogy beszéljünk a filmről. – Ennek a filmnek az a missziója, hogy ezekre a sztereotípiákra reflektáljon, és nem a hősképzés vagy egy pozitív identitásnarratíva megmutatása. De megértem azokat a roma embereket, akik beülnek egy olyan filmre, amit romák csináltak, ilyenre amúgy is ritkán van példa, és arra várnak, mert ez hiányzik, hogy végre egy pozitív, büszke filmet kapjanak. De ezt nem fogják ettől a filmtől megkapni, mert nem ez a feladata.” Horváth szerint ugyanakkor épp az adhat okot a büszkeségre, és „attól nagyok, szépek, erősek és hősök ebben a romák, mert ők hozták létre ezt a filmet. Azt hívom én roma nézőpontnak, hogy ezek senki más szájából nem tudtak volna elhangozni, ezek a gondolatok csakis a romák fejében fogalmazódhatnak meg”.
Azért is bocsánatot kérünk, amit el sem követtünk
„Az önreprezentáció az, amikor hatással vagy arra, hogy milyen kép legyen rólad, és a filmből ez teljesen visszajött – mondta Márton. Annyira jellemző az életünkre, hogy azért is bocsánatot kérünk, amit el sem követtünk. Az Ame Panzht többek között az hívta életre, hogy 2020-ban történt egy gyilkosság a Deák téren, és az terjedt el, hogy az elkövetők cigányok voltak. Holott kiderült, hogy egyáltalán nem, és ezért több roma véleményformáló még bocsánatot is kért. Ez az indokolatlan megalázkodás nem szolgálja a romák érdekeit, maximum az egyének érvényesülését segíti elő” – mondta az aktivista.
„Az első Tudás Hatalom-videóban hangzott el, hogy »ha választanod kell, hogy olvasás vagy evés, válaszd az olvasást, és megszűnik az éhezés«. És most, sok évvel később tudom már, hogy mekkora barom voltam, mert akkor így én vagyok a jó cigány, aki azt mondja, amit a gádzsók hallani szeretnének. Egyre jobban figyelem az érzéseimet, és van egy speciális cigány szégyenem, aminek sokszor semmi értelme nincsen. Ha egy cigány késik el egy színházi próbáról, akkor elsüllyedek szégyenemben, ha egy gádzsó, akkor megkönnyebbülök.”
„Nem mi csináljuk ezt, hanem ennek mi az elszenvedői vagyunk, és ki kell alakítanunk egy stratégiát arra, hogy túléljük ezt az egészet” – mondta Márton. – Ez egy full politikai film, ami nem foglal állást abban, hogy mit kéne tenniük a cigányoknak. A kimentett prostituáltként dolgozó lány mond valami ilyesmit a filmben, hogy »jó, te megmentettél engem, de nekem ugyanúgy ott marad a tartozás, és nekem senki nem fog tudni segíteni«”.
„A cigányok a büszkeséget és a hősiességet hiányolják a filmből, pedig a filmben a büszkeség metaszinten benne van: az, hogy egy ennyire okos, szemtelen és újszerű filmet tudtak csinálni a romák – mondta a beszélgetés végén Horváth. – A cigányoknak azt kellene hangsúlyozniuk, hogy ez egy cigány film, mert különben megint magukat tolják bele egy áldozati és kihasznált szerepbe. A gádzsók sem hiszik el, hogy a cigányok képesek voltak arra, hogy egy ennyire elit és csavaros gondolkodású filmet le tudtunk tenni az asztalra. Amikor azt mondják, hogy empowerment, meg hol van a cigány hős, akkor ott van, apukám! Ezek a fiatalok azok, akik egy évtized alatt egy új nyelvet teremtettek, és most itt vannak a filmben minden támogatás nélkül.”
Kapcsolódó cikkek a Qubiten: