„Beírtam hobbiként a cigány táncot, hogy még véletlenül se kerüljek olyan munkahelyre, ahol nem látnak szívesen”

A politikusokat tényekkel kell szembesíteni. A tudomány tényeket gyárt. Segíts minél többet publikálni belőlük!

„Az egyetemet végzett vagy még egyetemre járó roma fiatalok sokkal könnyebben integrálódnak a for-profit, mint az állami szférába, legalábbis a mi tapasztalataink alapján – válaszolja Fedorkó Boglárka, a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok támogatására 1996-ban alapított Romaversitas Alapítvány munkatársa arra a kérdésre, hogy mi a helyzet azokkal a romákkal, akik a multicéges világban próbálnak elhelyezkedni. – És ez onnan is jön, hogy a legtöbb, főleg a nemzetközi munkahelyeken van törekvés a diverzitásra, van erről beszélgetés, van egyértelmű értékválasztásuk a cégeknek. Ők sokkal inkább hozzá vannak szokva ahhoz, hogy sokféle ember dolgozik náluk az indiaitól az afrikaiig, így a romák sem lógnak ki annyira a sorból. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lenne egyáltalán rasszizmus ezeknél a cégeknél, de a helyzet jobb, mint az állami szférában”, vagy pláne a magyar kis- és középvállalkozások világában. 

Ennél jóval borúsabb eredményre jutott két kutató, Árendás Zsuzsanna szociális antropológus és Messing Vera szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont (TK) és a CEU Demokrácia Intézet (DI) kutatói, akik az Intersections folyóirat idén szeptemberi számában megjelent tanulmányukban foglalták össze kutatási eredményeiket arról, hogy mivel néznek szembe a legalább érettségivel vagy diplomával rendelkező, magukat romának valló munkavállalók a for-profit szférában.

A diverzitást támogató intézkedések a legtöbb cégnél nem vonatkoznak a romákra 

Egyes vállalatok külön is támogatják a roma munkavállalók felvételét: a kutatók példának hozzák fel az egyik bank HR-esét, aki azt mesélte, hogy ők „felvettek egy roma srácot, akinél megoldották, hogy tudjon a munka mellett az egyetemen is tanulni és mentorfeladatot is kapott, hogy segítse a céghez felvett roma munkatársaknak egy védett közeg kialakítását” – idézi az esetet Messing. A legtöbb cégnél viszont a sokszínűséget támogató intézkedések nem vonatkoznak a romákra, sőt a helyzetükből eredő különbségeket gyakran hiányosságként értelmezik. „A multiknál létezik egy diverzitást támogató kultúra Magyarországon, de abban a romák nincsenek benne. Inkább a melegek, a mozgássérültek, a nők, az idősebbek, a valamilyen szempontból sérültek vannak a fókuszban” – mondja Árendás. - A cégek HR-politikáját alapvetően az anyacég HR-policyja határozza meg, és ha az anyacégnél fontos a diverzitás, akkor azt itt is átveszik, de nem adaptálják a hazai viszonyokra.” 

– Ez egy hibrid modell – olvasható Árendás, Messing és Fejős Anna társadalomkutató még megjelenés előtt álló tanulmányában, aminek címe Az egyenlőség és sokszínűség vállalati megközelítései Közép- és Kelet-Európában. A globális stratégiák helyi adaptációja a romák foglalkoztatásának gyakorlatán keresztül. A tanulmány rámutat, hogy a romák felvételében különböző szempontok keresztezik egymást, köztük az egyenlő bánásmódnak való jogi megfelelés és az anyavállalattól érkező, a vállalati diverzitásra vonatkozó alapelvek. A helyzetet bonyolítja az egyenlő bánásmód, a pozitív diszkrimináció és a sokszínűség elvei körüli zűrzavar: felmerül például a kérdés, hogy ha pozitív diszkriminációban részesítik a romákat, azzal nem sértenek-e bármilyen más egyenlő bánásmóddal kapcsolatos elvet.  

„Az olyan »soft elemek«, mint az önprezentáció, a beszédmód vagy az önbizalom fontos szerepet játszanak a vállalati döntésekben, hogy kit vesznek fel. Nyilvánvaló, hogy a kisebbségi jelöltek ezeken a területeken alulteljesítenek a kisebbségi létből eredő tapasztalataik miatt. És ezt a »gyengébb teljesítményüket« a munkáltatók (tévesen) az »érdem« vagy a »tehetség« hiányaként értelmezik” – olvasható Árendás és Messing tanulmányában. A kutatók szerint a csavar az, hogy miközben a vállalatvezetők azt vallják, hogy ez egy tisztán meritokratikus világ, ahol mindenki egyenlő esélyekkel indul egy-egy álláshelyért, hiszen csak az érdem számít, a valóság az, hogy a verseny egyenlőtlen, mivel a kiváltságos osztályhelyzetekben lévőknek, akik privilegizált családi környezetből és elit iskolai környezetből jönnek, már a nyelvhasználatuk és a szókincsük is olyan finoman kódolt kulturális tőkét jelent, amit a munkaadók szakmai kompetenciákra, tehát jobb „készségekre" és megérdemelt „érdemekre" fordítanak le, ezeknek pedig a romák nagyon ritkán tudnak megfelelni. „Azt, ahogyan egyes roma emberek beszélnek, bizonyos testbeszéddel kísérve, a cégek munkatársai gyakran a szakmai alkalmatlanság jeleként értelmezik” – olvasható a tanulmányban. Voltak olyan munkahelyek is, ahol a roma jelentkezőket figyelmeztették a megfelelő öltözködésre és megjelenésre. A HR-esek által „kémiának” nevezett jelenség nem más, mint a romákra vonatkozó sokszor téves percepció, ami szerepet játszik abban, hogy felveszik-e őket, vagy ha már bent vannak, mennyire tudnak előrejutni  a munkahelyükön. 

Szemben Árendásékkal, akik kutatása az érettségizettekre is kiterjedt, tehát olyan romákat is bevontak, akik érettségivel pénztárosi vagy műszakvezetői állásban tudnak elhelyezkedni, ahol sokkal gyakoribbak voltak a negatív megkülönböztetések, Fedorkó, akinek a Romaversitason keresztül olyan  egyetemre járó vagy már diplomás romákra van inkább rálátása, akik a filmiparba vagy magasabb presztízsű nemzetközi cégekhez jelentkeznek, jóval optimistábban beszélt a munkafelvételről. „Ezeknél a nemzetközi cégeknél nem egy ember dönt a munkavállaló felvételéről, szóval ez a fajta rekrutációs politika abból a szempontból jó, hogy ott már nem lehet ezt az összekacsintós, cigányozós, »nem az idén barnult le« típusú megjegyzéseket tenni, mert lehet, hogy a HR-igazgató egy pakisztáni brit ember, és akkor ott már eleve van egy önreguláció, ami elhallgattat bizonyos rasszista mechanizmusokat. Az is lehet, hogy a végső döntést meghozó HR-es nem is Magyarországon dolgozik. Ez a fajta multikulturális környezet azért jobban kezeli ezeket a helyzeteket” – magyarázza Fedorkó. 

Azt, hogy a roma fiataloknak sokszor többféle képzettségük is van, Árendás és Messing a munkáltatói elvárásoknak való jobb „megfelelésre" adott válaszként értelmezik, és az úgynevezett navigációs tőke meglétével magyarázzák. A munkáltatók viszont erről a sokoldalúságról nem azt gondolják, hogy a roma fiatalok sikeres stratégiát alkalmaznak annak érdekében, hogy folyamatosan alkalmazkodjanak a megváltozott munkaerőpiaci igényekhez: mindezt a „a HR-szakemberek gyakran úgy értelmezik, mint a karriercélok fókuszálatlanságát, és nem úgy, mint ami valójában: a fiatalok változásra való képességének és gyors reagálási képességének jeleként. (…) A perifériára szorult emberek sokszor már egész fiatalon megszerzik ezt a fajta (navigációs) tőkét, míg egy felső-középosztálybeli háttérrel rendelkező HR-es számára ez értelmezhetetlen, vagy ami még rosszabb, hátrányként értelmeződik” – olvasható a tanulmányban.

Álljunk meg egy pillanatra a számoknál: bár az adatok sok okból nagyon bizonytalanok, abban nagyjából konszenzus van a kutatók között, hogy ma Magyarországon a romák körülbelül mindössze 1 százalékának van egyetemi diplomája, de az érettségizett romák aránya is csak 5 százalék körül alakul. Azoknak, akik mégis megszerezték az érettségit, „nagyon kis százalékuk járt szegregált iskolákba, illetve sokan kezdték ott, de a szülők tudatosak voltak abból a szempontból, hogy ez nem jó a gyereknek, alacsony az oktatás színvonala, és kimenekítette innen a gyerekét – mondja Messing. – Az új iskolákban sokszor ők voltak az egyetlen romák az osztályban (ez főleg a gimnáziumra igaz), ahol a gyerekek, de a tanárok részéről is sok  hátrány és piszkálás érte őket”. Az érettségi vagy a diploma megszerzéséhez a család a legfőbb támogató erő, mondják mindannyian. Fedorkó szerint „vannak egyéni csodák, például jó tanárok, de a rendszer nem segít ezeken a gyerekeken. Minél kisebb helyen él valaki, annál kevésbé jut el az érettségiig, illetve hozzánk”. 

Messziről látták, hogy cigány

„Amikor anyukám bejött egy fogadóórára, és ellentétben velem, róla már messziről látták, hogy cigány, onnantól kezdve elkezdtek szekálni, aminek az lett a vége, hogy kirúgtak a suliból” – meséli a Budapesten élő, 22 éves, roma származású Iváncsik Fanni a Qubitnek. Innen egy második esély gimnáziumba került, ahol nagyon jól bántak vele, leérettségizett, és utána felvették egy egyetemre. Fanni példája is jól illusztrálja a kutatók állításait, hogy „az látszik, hogy sok iskolában megfordultak, mert ha a bántalmazás már olyan méreteket öltött, akkor a szülők megint elvitték őket egy másik iskolába. Sokan két-három általánosba és két-három gimnáziumba is jártak. És ha ránéz egy ilyen CV-re egy HR-es, akkor azt fogja mondani, hogy »ajjajj, ezzel az emberrel valami baj van, mert folyton iskolát váltott«. Pedig épp ellenkezőleg, ez inkább a család tudatosságát és ellenállását bizonyítja” – magyarázza Messing. 

Iváncsik FanniFotó: Romaversitas Alapítvány

Fedorkó ezt kicsit másképp látja, igaz, neki inkább a diplomás romák helyzetét ismeri: „szerintem a készségek jobban számítanak, amikor ötkörös felvételi procedúrák vannak, és kevésbé nézik a CV-t, hogy hányféle iskolába járt korábban. A cégek sokszor nem kérnek motivációs levelet, mert abban bárki bármit leírhat, de nem ez fog számítani a munkahelyen, hanem a készségei. És ezt próbáljuk meg bennük tudatosítani, hogy mi az, amiben te fejlesztésre szorulsz, és mi az, amiben jó vagy. Itt van nagy szükség segítségre.”

Nagy akadály, hogy a legtöbben vidéken élnek, a multicégek viszont Budapesten vannak

Fanni idén szeptember 15-e óta dolgozik az AMC Networks International tévécsatornánál gyakornokként. „Sem pozitív, sem negatív megkülönböztetést soha nem éreztem náluk – mondta a Qubitnek. – Nagy meglepetésemre fel is vettek, pedig én közgázt tanulok és nem is médiát és kommunikációt. Az önéletrajzomban világossá tettem, hogy én roma lány vagyok, a hobbinál pedig beírtam, hogy hagyományos cigány táncot táncolok. Azért is beírtam a CV-mbe, hogy még véletlenül se kerüljek be egy olyan munkahelyre, sőt még interjúhelyzetbe se, ahol nem látnak szívesen cigányokat”. Fannit, akit a Romaversitas mai napig segít az angoltanulásban, a gyakornoki álláshely felkutatásában is segítette az alapítvány. „Itt van nagyon nagy szükség ránk, hogy az illető, aki legtöbbször egy vidéki egyetemről jön, eljusson egy komoly multicéghez. A roma fiataloknak legtöbbször nincs meg a kapcsolati rendszerük, nem fogják tudni, hogy mi az a Deloitte, és az egyetemi képzés sem készíti fel őket az álláskeresésre. Itt jó, ha van egy kitaposott út, és valaki tud segíteni” – mondja Fedorkó. 

Sokan alacsony színvonalú közép- és felsőfokú oktatási intézményekben szereznek diplomát – írják a kutatók is: „vidéki, nem rangos középiskolákban és kis főiskolákon, ahol az oktatás minősége alacsony, az infrastruktúra pedig lényegesen rosszabb, mint a nagy városi intézményekben. Ez egyrészt a gazdasági és társadalmi tőke hiányának közvetlen következménye, és abból a tényből következik, hogy a romák többsége marginalizált régiókban él, ahol csak alacsonyabb színvonalú felsőfokú oktatás érhető csak el”. Fedorkó is megerősíti, hogy a Romaversitasba járó diákok nagy része nem elit egyetemeken végzett, hanem kisebb egyetemek HR-es vagy általános gazdálkodási és menedzsment képzésére járt. 

A szegénység mellett a kapcsolati tőke hiánya is megnehezíti a fiatal, feltörekvő romáknak, hogy a fővárosba vagy más egyetemi városokba költözzenek – írják a kutatók. Mivel a legtöbb multicég Budapesten működik, a legtöbb roma viszont nem a fővárosban él, Messingék is meséltek több olyan a kutatásban résztvevő roma fiatalról, akik a végén azért nem tudtak Budapesten elhelyezkedni, mert nem tudták megelőlegezni az albérlet több havi kaucióját. 

A multiknál való elhelyezkedést más tényezők is nehezítik. „A szüleimnek nehéz volt engem elengedni. Két évükbe tellett, mire elfogadták. Először azt akarták, hogy naponta ingázzak, de amikor látták, hogy nagyon nehéz, sok időt elvesz, meg így nem tudtam részt venni az esti programokban, amik 5 után kezdődtek, végül beleegyeztek, hogy beköltözzek a kollégiumba" – idéznek Árendásék a tanulmányukban egy fiatal lányt. A képzett romák földrajzi mobilitásának nemcsak a szegénység és a kapcsolati tőke hiánya a gátja, de a család féltésével is meg kell küzdeniük. Vagy sokszor – és ez különösen a nőket érintő probléma – otthon kell maradniuk amiatt, mert például a családi munkamegosztás részeként a testvérekre kell vigyázniuk vagy beteg családtagot kell ápolniuk. És ha mindezek az akadályok el is hárulnak, az sem mindegy, hogy mit tanulnak, mi az, ami a család szemében reális tanulási útnak tűnik. Ide tartozik a tanítás, a gyermekgondozás, a szociális segítő szakmák, de a közgazdász, az ügyvéd vagy a humán tudományokkal kapcsolatos szakmák „nem elterjedtek igazán a képzett romák körében. (…) A mi diákjaink közül is a legtöbben szociális munkások és nem villamosmérnökök” - mondja Fedorkó arról, hogy a képzett romák között miért vannak olyan kevesen, akik a for-profit szférában tudnak elhelyezkedni.

Ha bevallja, hogy roma, ugorhat a karrier, ha nem vallja be, akkor meg rosszul érzi magát

És ha mindennek ellenére egy roma fiatalnak mégis sikerül megvetnie a lábát a multik világában, akkor még nem beszéltünk a kutatók által identitásválságnak vagy identitáslimbónak nevezett jelenségről. A romák egy jó része azt érzi, hogy a karriervágya, ami kényelmes egzisztenciát teremthetne, nem összeegyeztethető azzal, hogy felvállalja roma identitását. „A többség ügyel rá, hogy ez ne tematizálódjon, vagy csak nagyon óvatosan és nagyon védett helyzetben merüljön fel” – mondja Messing. 

„Beküldtem a CV-met egy csomó álláshirdetésre. Behívtak (a nyilatkozó neve nem utal roma származásra), és amikor odamentem, azt mondják, hogy az állást már betöltötték. Volt munkatapasztalatom pénzügyekben és bolti kereskedelemben. Például jelentkeztem bolti eladónak az X-ben (Budapest egyik nagy bevásárlóközpontja): elmentem próbanapra, de az első órában megmondták, amikor látták, hogy egy roma lány vagyok...tudod, van a pestieknek az az arckifejezése, »Ki ez a cigánylány?« - megköszönték és azt mondták, hogy már betelt az állás" – idézik Árendásék egyik interjúalanyukat. „És nem azért van ez így, mert ezeknél a cégeknél feltétlenül hátrány érné őket, hanem mert a roma származásukból egész addigi életük során csak probléma származott. Az egész iskolai karrierjükben jelen voltak az előítéletek, és akiknek voltak korábbi munkatapasztalataik, azok is sok diszkriminatív élményről számoltak be, ami arra ösztönzi őket, hogy ezt ne tegyék ki” - mondja Árendás. 

Ehhez jön még az, amit a kutatók identitáslimbónak hívnak: a romák sokszor úgy érzik, annyit kaptak, hogy abból vissza is kell adni saját közösségüknek. „Több olyan esetet is láttunk, hogy valaki az üzleti szférából visszament egy romákat segítő NGO-hoz, de akkor meg fölkopik az álla, és megint visszamegy valami biznisz-állásba, szóval az egésznek része egy identitás- és egy egzisztenciális limbó is. Ha az önazonosságához ragaszkodik, nem fog neki összejönni a középosztálybeli élet, így viszont az identitása és az egzisztencia van állandó feszültségben egymással” – mondja Messing.

Fanni úgy oldja fel az identitásválság dilemmáját, hogy eleve elébe megy a lehetséges megkülönböztetésnek. „Nekem van egy erős identitásom, amit semmilyen munkahelyért nem adnék fel. Rólam nem látszik annyira, hogy cigány vagyok, és nem szoktam direkt mondani, hogy heló, én cigány vagyok, hanem kis apró megoldásokkal adom tudtára mindenkinek azzal, hogy például a telefonom csengőhangja cigányzene, így nem hozok senkit és magamat sem kényelmetlen helyzetbe."  

Az a legnagyobb dolog, ha elhiszi magáról, hogy ezt meg tudja ugrani

„Volt egy tanárom, magyar tanár (…) állandóan piszkált. (...) Szavalóversenyre készült az osztály, de engem nem engedett. Vagy pikkelt rám, vagy átnézett rajtam. Magyarból leromlottak a jegyeim, másból kitűnő tanuló voltam, és kialakult egy mentális blokk bennem, egy gát, amivel a mai napig küzdök. Ha kizökkenek a komfortzónámból, például egy vizsgán vagy feleltetésen, egyszerűen lefagyok, nem találom a szavakat, nem tudok megszólalni. Szerintem ez ehhez az emlékhez köthető, ezzel a tanárral" „ mondja az egyik interjúalany Árendásék kutatásában. 

A „nem vagyok elég jó” érzésről Fedorkó is beszélt a Qubitnek. „Itt van nagyon nagy szükségük a diákoknak a támogatásra, mert itt jön be nagyon erősen az imposztor szindróma, hogy én nem vagyok elég jó, nem beszélek öt nyelven, csak két nyelven; hogy más jó egyetemre járt, én csak egy kis egyetemre, és ezt kell bennük legyőzni. Ez erős önismereti munka, amit a diákjaink vagy magukban végeznek el, vagy segíti őket ebben egy mentor vagy a közösségük. De rengetegszer előjön, hogy én nem is vagyok olyan jó, és én nem is gondolkodhatok ebben a karrierben. Az, hogy elhiszik magukról, hogy ezt meg tudják ugrani, ez a legnagyobb dolog a roma fiataloknál.”

A Qubit szerkesztősége azért dolgozik, hogy a magyar nyilvánosság hiteles, alapos és közérthető tudományos ismeretekhez jusson. Tesszük ezt politikamentesen, közszolgálati hevülettel, száznál több kutató és tudós bevonásával. Égető kérdések, dermesztő válságok és zavaros álhírek sűrűjében igyekszünk tartani a fáklyát immár havi bő hétszázezer olvasónknak. Cikkeink ingyen olvashatók, de nem ingyen készülnek. Segítsd a munkánkat!

Kapcsolódó cikkek a Qubiten: