Szenzációs leletre bukkant egy fémdetektoros hobbista Norvégiában, Innlandet megyében: a hegyekben, messze a tengertől egy XI. század elején készült aranypénzt talált. Amellett, hogy a lelet különösen ritkának számít, az sem lehetetlen, hogy az egyik leghíresebb viking királyhoz, III. (Keménykezű) Haraldhoz tartozhatott.

Az aranyból készült érme egyik felén Krisztus alakja látható, a másikon pedig két császár képe; ezek II. Baszileoszt és VIII. Kónsztantinoszt ábrázolják. A pénz pontos korát nehéz meghatározni, de May-Tove Smiseth régész szerint valószínű, hogy valamikor 976 és 1025 között verhették.

Azt ugyan nehéz meghatározni, hogy a pénz hogy került Norvégiába, pláne a valdesi hegyekbe, ahol végül előkerült, de a kora alapján nem tűnik túlzásnak Keménykezű Haraldhoz kötni.

Harald a II. Baszileosz által felállított elit császári testőrségben, a Varég Gárdában szolgált zsoldosként, mielőtt hazatért volna, hogy később király lehessen. A szolgálata alatt három császár halt meg, ilyenkor pedig a varégok hagyományosan kifosztották egykori uruk kincsestárát, de valószínűleg nem egyedül ez alapozta meg Harald mesésnek mondott vagyonát: a szolgálatait alaposan megfizették, és állítólag személyesen vakította meg az őt korábban bebörtönző V. Michaél császárt, így az udvari intrikákban is részt vehetett.

Több hajónyi arany

Harald 1046-ban tért vissza Norvégiába, a beszámolók szerint több hajónyi arannyal és egyéb kinccsel megrakodva, Smiseth szerint pedig ezt a vagyont kapcsolatépítésre fordította, így kerülhetett valakihez a most előkerült pénz is. A valdresi hegyeken, ahonnan az érme előkerült, fontos kereskedelmi útvonal vezetett át, elképzelhető, hogy egy erre járó kereskedő veszíthette el a pénzt.

Svein Harald Gullbekk numizmatikaprofesszor szerint is kiemelkedő jelentőségű leletről van szó: bár nem csak Harald szolgált a varég gárdában, a pénz kora megfelel annak az időszaknak, amikor Konstantinápolyban tartózkodott, az pedig, hogy nem kopott el, valószínűsíti, hogy nem is nagyon volt forgalomban – ez is megfelelne annak a feltételezésnek, hogy a visszatérésekor adta valakinek, aki nem sokkal később elvesztette.

A lelet késő ősszel került elő, amikor Norvégiában már fagyott a talaj, így a lelőhely alaposabb vizsgálatát tavasszal folytatják a kutatók. Smiseth szerint az elmúlt években, de főként a pandémia alatt egyre több leletet jelentettek a fémkeresős műkedvelő régészek.