Az evés és az alvás összevonásával teszik hatékonyabbá táplálkozásukat a rénszarvasok
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A rövid sarkvidéki nyár idején az eurázsiai rénszarvasok (Rangifer tarandus tarandus) folyamatosan legelnek. A Current Biology folyóiratban december 22-én megjelent norvég tanulmány szerint a téli táplálékhiányt úgy képesek bepótolni, hogy evés közben rendszeresen alszanak, vagy ha úgy tetszik, alvás közben képesek táplálkozni.
Ismert, hogy a rénszarvasok a kérődzők (Ruminantia) taxonómiai alrendjébe tartozó párosujjú patások, így a táplálékforrásul szolgáló növényi részeket előrágva nyelik le, hogy a bendőben történő előemésztés után visszaöklendezzék (visszakérődzék) és ismét alaposan megrágják, hogy a takarmányból minél több tápanyag szívódhasson fel emésztőrendszerük mélyebb traktusaiból.
A brit Guardian ismertetője szerint a norvég kutatók non-invazív EEG-technológiával az év minden szakában egy-egy napon át vizsgálták négy vadon élő példány agyi aktivitását.
Az adatok elemzése azt mutatta, hogy a rénszarvasok a nappalok hosszától függetlenül átlagosan ugyanannyi időt töltöttek alvással minden évszakban. De az is kiderült, hogy a kérődzés alatt az állatok agya a mélyalvásra, vagyis az úgynevezett non-REM fázisra jellemző lassú hullámokat produkált. A kutatók szerint az (elő)emésztés közbeni alvás különösen fontos lehet a rövid nyári időszakban, amikor a rénszarvasok egész nap nagyon aktívak, hogy elegendő táplálékot vigyenek be a szervezetükbe a táplálékszegény téli hónapokban létfontosságú zsírtartartalékaik feltöltéséhez.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Ez a pingvin naponta több ezerszer alszik
Átlagosan 4 másodperces mikroalvásokkal vészelik át a napokat az állszíjas pingvinek, de a leghosszabb napi szundításuk sem tart sokkal tovább fél percnél.
Alvás közben sikerült kommunikálni egy kísérlet résztvevőivel
Korábban csak tudatos álmodókkal és narkolepsziás emberekkel sikerült alvás közben kommunikálni, de most kiderült, mások is képesek reagálni külső jelekre az alvás egyes szakaszaiban.
Génmutáció az oka, hogy van, akinek 6 óránál kevesebb alvás is elég
A Kaliforniai Egyetem neurológusai kevés éjszakai alvás után is fitten ébredő embereknél azonosították azt a génmutációt, amelynek további kutatása az alvászavarok terápiájában is jelentős távlatokat nyithat.