Engedélyezték a kézi eszközt, ami felismeri a bőrrákot

A DermaSensor nevű amerikai cég szerdán bejelentette, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hivatal (FDA) jóváhagyta azt a kézi készülékét, amely mesterséges intelligencia segítségével képes kimutatni a bőrrákot – írja a Reuters.

A vállalat nevével megegyező DermaSensor eszköz az alapellátásban dolgozó orvosoknak nyújt segítséget abban, hogy a gyanús elváltozások, anyajegyek vizsgálata során azonosítani lehessen a rák jelenlétét. Az FDA egy olyan tanulmány alapján engedélyezte a terméket, ami szerint az 96 százalékos érzékenységgel képes felismerni a bőrrákot – a készüléktől kapott negatív eredmények 97 százalék eséllyel jeleznek jóindulatú elváltozást.

A bőrrákot általában a dermatoszkópia nevű vizsgálattal lehet észrevenni, amely során az orvos egy speciális, mikroszkópszerű nagyítóval nézi át a problémás bőrterületet.

Ehhez képest a DermaSensor a bőrhöz érintve fényt bocsát ki, és rögzít a bőr felszíne alatti sejtstruktúrákról visszaverődő fényt hullámhosszát. Ezután egy algoritmus segítségével elemzi a visszavert fényt, és ebből ki tudja mutatni a bőrrákot.

A cég vezérigazgatója szerint a készülék előfizetéses modellben lesz elérhető, öt betegnek havi 199 dollárért, míg 399 dollárért korlátlan felhasználással.

photo_camera Forrás: DermaSensor

A bőrrák az egyik leggyakoribb ráktípus a világon, a Magyar Dermatológiai Társaság (MDT) 2023. augusztusi közlése szerint Magyarországon évi 2500 melanoma, 4500 laphámrák és 17 ezer bazálsejtes karcinoma megbetegedést diagnosztizálnak. Mint a szervezet elmondta, az elmúlt 20 évben megduplázódott a magyarországi bőrrákos esetek száma, és a betegek negyede még mindig későn fordul orvoshoz. Bár a modern terápiákkal jelentősen csökkent a halálozások aránya a bőrrák legsúlyosabb típusa, a melanoma miatt, de a későn felfedezett betegség még így is évi 300-400 áldozatot követel.

A korai felismeréssel ugyanakkor 98,3 százalékos a túlélés valószínűsége 5 éven belül, de ez az arány az első nyirokcsomóáttét megjelenésével már 62,4 százalékra csökken, a melanoma távoli szervi áttéte esetén pedig 16 százalékra zuhan. Az MDT felvilágosító oldalán még több hasznos információt lehet találni.