Vasutat telepítene a Holdra az Egyesült Államok

Holdi vasúthálózatot tervez az Egyesült Államok, amely űrhajósokat, készleteket és erőforrásokat tudna szállítani az égitest felszínén. A Northrop Grumman vállalat keddi közleménye szerint a céget az amerikai védelmi minisztérium kutatási és fegyverfejlesztési részlege, a DARPA választotta ki a koncepció kidolgozására.

A vasúthálózat a közlemény szerint magáncégek holdi projektjei közötti szállítást oldaná meg, amivel hozzájárulna az Egyesült Államok és nemzetközi partnereinek űrbeli gazdaságához. A szakemberek által Föld–Hold-gazdaságnak (Cis-Lunar Economy) nevezett koncepció értelmében az emberiség kiaknázná a Hold és a Földhöz közeli kisbolygók erőforrásait, ami többek között lehetővé tenné űrhajók utántöltését, és ezzel a Naprendszer távolabbi területeinek elérését.

A repülőgépgyártó, űripari és hadiipari cég vállalta, hogy a vizsgálat során kidolgozza egy működőképes holdi vasúthálózat koncepcióját, és hogy milyen prototípusokkal lehetne demonstrálni annak működését. Emellett felmérik majd, hogy az egész projekt mennyibe kerülne, és milyen anyagokra, eszközökre lenne szükség a megépítéséhez.

A cég azt is megnézi majd, hogy a Földtől átlagosan 384 ezer kilométerre található égitest felszínén történő vasútépítés milyen technológiai és logisztikai kockázatokat tartogat, és hogy azt meg lehet-e valósítani kizárólag robotizált rendszerekkel. Ezek a közlemény szerint a sínek lefektetését, összeillesztését, ellenőrzését és karbantartását végeznék el.

Az Egyesült Államok 52 év után idén februárban tért vissza a Hold felszínére az Intuitive Machines vállalat Odysseus holdszondájával
photo_camera Az Egyesült Államok 52 év után idén februárban tért vissza a Hold felszínére az Intuitive Machines vállalat Odysseus holdszondájával Forrás: Intuitive Machines

„A komplex rendszerek integrációja és a kereskedelmi forgalomba hozott autonóm rendszerek terén szerzett, már bizonyított tapasztalatunkkal tovább fogunk dolgozni a fenntartható űrökoszisztéma létrehozásához szükséges fejlesztéseken” – mondta Chris Adams, a Northrop Grumman stratégiai űrrendszerekért felelős vezetője.

A Northrop Grumman közleménye arra nem tér ki, hogy a vizsgálatra mennyi pénzt kaptak a DARPA-tól, de a Space.com hírportál szerint maximum 1 millió dollárról lehet szó.

A vasúthálózat koncepciójának kidolgozása a DARPA 10 éves holdi architektúra (LunA-10) programjának keretében valósul meg, amely a holdi gazdaság alapjainak lefektetését célozza. A tavaly decemberben bejelentett kutatási programban a Northrop Grummannal együtt 14 cég, köztük az Elon Musk által vezetett SpaceX és Jeff Bezos Blue Originja vesz részt.