A Pluto hatalmas, szív alakú régióját egy másik égitesttel történő ütközés hozhatta létre – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a korábbi elképzelésekkel szemben a törpebolygó felszíne alatt nem feltétlenül rejtőzik óceán.

A Tombaugh Regionak nevezett szív alakú területet az amerikai űrügynökség (NASA) New Horizons űrszondája pillantotta meg 2015-ben, néhány nappal azelőtt, hogy elhaladt volna a törpebolygó és holdjai mellett. A környezetétől nagyobb fényvisszaverése miatt elkülönülő régió nyugati részén egy egynegyed európányi területű mélyföld található, a Sputnik Planitia síkság, amelyet poligonális alakba rendeződött nitrogénjég borít.

Harry Ballantyne, a Berni Egyetem Fizikai Intézetének bolygókutatója és kollégái most egy háromdimenziós számítógépes szimuláció alapján azt állítják, hogy a 2377 kilométer átmérőjű Plutót a Naprendszer korai időszakában egy 730 kilométeres égitest találhatta el. A hétfőn a Nature Astronomy folyóiratban publikált tanulmány szerint a kutatók által modellezett égitest ferde szögben történő becsapódása képes megmagyarázni a terület furcsa alakját és a Plutón való elhelyezkedését is.

„A Sputnik Planitia világossága annak köszönhető, hogy nagyrészt fehér nitrogénjég tölti ki, amely mozgásban van, áramlik, és folyamatosan kisimítja a felszínt. Ez a nitrogén valószínűleg gyorsan felhalmozódott a becsapódás után a [terület] alacsony magassága miatt” – mondta Ballantyne. A Sputnik Planitia átlagosan 3-4 kilométerrel mélyebb, mint környező területek, és lényegében krátermentes, vagyis a felszíne fiatal.

Eddig a kutatók úgy gondolták, hogy a régió egyenlítő közeli helyzetét csak egy felszín alatti óceán tudná biztosítani, mert enélkül a mélyföld sok millió év alatt fokozatosan az égitest pólusai felé kezdett volna vándorolni. Ballantyne és munkatársainak hidrodinamikai modellje viszont belső vízréteg nélkül is képes megmagyarázni a Sputnik Planitia elhelyezkedését.

„A szimulációnkban a becsapódás kivájta a Pluto ősi köpenyét, és ahogy a másik égitest magja ráfröccsent a Pluto magjára, helyi szinten egy tömegtöbbletet hozott létre, ami megmagyarázza az egyenlítő felé történő vándorlást egy felszín alatti óceán nélkül, vagy legfeljebb egy nagyon vékony vízrétegű óceánnal” – mondta Martin Jutzi, a tanulmány társszerzője. A kutatásban szintén résztvevő Erik Asphaug szerint „valahol a Sputnik alatt egy másik masszív égitest magjának maradványa található meg, amit a Pluto sosem tudott teljesen megemészteni”.

A New Horizons volt az első űrszonda, amely 5 milliárd kilométeres utazás után felderítette a Naprendszer egykor kilencedik bolygójának tartott égitestet. A Pluto a Kuiper övnek nevezett, jeges objektumokból, bolygókezdeményekből és törpebolygókból álló Neptunuszon túli régió legnagyobb objektuma, amelynek különleges és aktív felszíne lenyűgözte a kutatókat.