Ahhoz, hogy megmérjük, milyen messze vannak tőlünk a csillagok, minden hétköznapi berögződést el kell felejtenünk, és Einstein nyomdokaiba kell lépnünk, mondja Szabó Róbert, a CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének vezetője, akivel a Naprendszerünktől a legtávolabbi galaxisokig kalandoztunk.
A csillagközi térbe tartó szonda mérései és váratlan porosodása arra enged következtetni, hogy van még egy ismeretlen törmelékrégió a Naprendszerünk határát jelző Kuiper-övön túl.
A világosabb színű régióból rögtön mém lett 2015-ben, amikor a New Horizons űrszonda elhaladt a törpebolygó mellett. Egy friss kutatás szerint a terület bal oldalát egy 700 kilométeres égitest becsapódása hozta létre.
Az eddig feltételezett 50 helyett valahol 80 csillagászati egységnél ér véget a Naprendszer törpebolygókat, bolygókezdeményeket és jeges törmeléket tartalmazó legkülső régiója.
A NASA New Horizons űrszondájának 16 évébe telt átszelni a bolygórendszert, de a teljes Naprendszer vége olyan távol van, hogy mai technológiákkal meg sem tudjuk kísérelni a megközelítését.
Lehet-e bizonyítani valamiről, hogy ott van, ha amúgy láthatatlan? Vajon módosítani kell-e a gravitáció törvényét a galaktikus skálán? Kun Emma és Molnár László csillagászokkal és állandó szerzőnkkel, Tóth Andrással folytatódik a Qubit csillagászati és űrkutatási podcastsorozata.
A NASA szondája már 50-szer messzebb jár a Naptól, mint a Föld és a Nap átlagos távolsága, jóval túl a Neptunusz pályáján. A 2015-ben a Plutót és 2019-ben az Arrokhoth bolygókezdeményt felderítő szonda hibátlanul üzemel, és tovább vizsgálja a Naprendszer külső vidékét.
Az idei év valóban fantasztikus és néha erősen vitatott eredményeket hozott az űrkutatásban és a csillagászatban. 2020-ban sokkal közelebb kerültünk a Naprendszer és az univerzum más szegleteinek megértéséhez.
Egy friss kutatás szerint a törpebolygó nem jeges, hanem forró anyagokból formálódott, így a felszíne alatt húzódó folyékony vízben akár egyedi életformák is kialakulhattak.
A New Horizons szonda a Naptól 7 milliárd kilométerre készült képein két hozzánk közeli csillag is teljesen más pozícióban látszik, mint a Földről nézve. Az új módszer, amelynek csiszolásában Brian May, a Queen asztrofizikus gitárosa is rész vett, egyszer még űrszondák és űrhajók csillagközi navigációjához is hasznos lehet.
Ambiciózus vállalkozás volt a New Horizons kameráit a legprecízebben az Ultima Thulére fordítani, de sikerült. A felvételek izgalmas részleteket tárnak fel az eddigi űrszondával vizsgált legtávolabbi objektum felszínén. Az is kiderült, hogy amit eddig hóemberhez hasonlítottak, inkább egy lapos tányér és egy horpadt dió kettősére emlékeztet.
A felvételek 6700 kilométeres távolságból készültek, és a csillagászok azt remélik tőlük, hogy a kő felszínén látható lyukak, illetve a különböző színű felszín alapján meg tudják majd állapítani, hogy milyen körülmények között született a rejtélyes szikla.
A valaha űrszonda által vizsgált legtávolabbi égitestről visszaérkező kezdeti adatok a kutatók minden várakozását felülmúlták. Hóemberre például a laikusok biztosan nem számítottak.
A szonda rádiójelei kedd délután érkeztek meg a Földre, tudatva az irányítókkal, hogy minden rendben ment az Ultima Thule felderítése során.
A NASA legendás űrszondája, a New Horizons 2015-ben a Plutót derítette fel, most pedig az Ultima Thule-t vette célba, a Földtől 6,6 milliárd kilométerre. A szonda január 1-jén reggel kerül a legközelebb a 30 kilométer hosszú, jeges objektumhoz.