Tehénbarát szelfizésre szólítja fel az internet népét a PETA

06.14. · majom

Nyílt levélben fordult a PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) egy gyakornoka a BeReal szociális média app vezérigazgatójához, amiben azt kérte, hogy változtassák meg az alkalmazásban megjelenő „say cheese!” felszólítást, mert az sérti a tehenek jogait, és a fiatalok körében már egyébként sem menő. Katherine Hampton alternatív megoldást is javasolt, szerinte a Z generáció értékeit jobban képviselné az, ha szelfizés közben inkább azt mondanák, hogy „peace”.

A BeReal nemrég cserélt gazdát, az appot megvásárló Voodoo alapítója, Laurent Ritter pedig két év alatt meg akarja négyszerezni a platform forgalmát, ennek alkalmából kapta meg az állatjogi szervezet levelét is – no meg azért, mert a sajt (cheese) emlegetése egy olyan világban, ahol a teheneket még mindig kizsákmányolják, érzéketlenség.

A sajt ugyanis, ahogy a levélben áll, nem tréfadolog: a tejelő teheneket embertelen körülmények között tartják, elválasztják őket a borjaiktól, a bikákat pedig szintén embertelen körülmények között hizlalják vágóállatnak. Az anyjuktól elválasztott borjakat ráadásul ugyanaz a sors várja, mint az előző generációt, ennek pedig a PETA szerint véget kell vetni.

Nem menő a sajt

Hampton szerint a mai fiatalok már kiállnak a rasszista, szexista, homofób és fogyatékosellenes beszéd ellen, és mivel a szavaknak erejük van, a sajt ellen is tiltakoznak. Hiába van a szavaknak erejük, itt valójában persze nem a sajtról van szó, hanem a megfelelőnek ítélt arckifejezésről, amihez véletlenül ez a szó tűnt alkalmasnak – az viszont igaz, hogy bármi más is lehetne.

A Medium gyűjtése szerint valamikor a negyvenes években jöhetett divatba éppenséggel a „cheese”, korábban más szavakkal próbálkoztak, a 19. században angolszász nyelvterületen például a „prunes” (szilva), majd a húszas években a „whisky” volt divatban.

Nem ez az első eset, hogy a PETA bevett kifejezések ellen indul harcba: 2019-ben a szervezet állatbarát közmondások, 2022-ben pedig polkorrekt állatmesék bevezetését szorgalmazta.