Vastag gyémántréteg rejtőzhet több száz kilométer mélységben a Merkúr felszíne alatt – állítja egy friss kutatás, amelyről hétfőn a New Scientist számolt be.

Az amerikai űrügynökség MESSENGER szondájának köszönhetően, amely 2011-2015 között keringett a bolygó körül, már évek óta ismert, hogy a Merkúr szénben gazdag, és kérgében nagy mennyiségű grafit található. Az ezeket a régiókat érő meteorbecsapódások egy két évvel ezelőtt, Kevin Cannon bolygókutató által folytatott vizsgálat szerint gyémántmezőket hozhattak létre a bolygó felszínén.

Most úgy tűnik, mélyen a felszín alatt még nagyobb gyémántraktárak találhatók. Bernard Charlier, a Liège-i Egyetem geológiai tanszékének kutatója és kollégái a június közepén a Nature Communications folyóiratban közölt tanulmányukban azt mutatják be, hogy miként modellezték és tesztelték a Naprendszer legbelső bolygójának mélyében egykor lezajló folyamatokat. Ezek több mint 4 milliárd éve mehettek végbe, amikor a Merkúr kis méretű vasmagját egy magmaóceán vette körül.

A kutatók a Merkúron jelen lévő anyagokat, mint a kén, a titán, az alumínium-dioxid és a grafit összekeverték, 2000 Celsius-fok körülre hevítették, majd összepréselték 7 gigapascal nyomáson. A kutatók meglepetten tapasztalták, hogy a minta viszonylag alacsony hőmérsékleten, 1900 fokon megolvadt, ami egybevág az egykori magmaóceán feltételezett hőmérsékletével és megfelelő körülményeket biztosít stabil gyémántok képződéséhez.

Miután a gyémántok létrejöttek a Merkúr magjában, kissé közelebb jutottak a felszínhez és leülepedtek a mag és köpeny közötti mag-köpeny határon (core-mantle boundary, CMB). A CMB-n elhelyezkedő réteg az évmilliók során növekedett, és ma akár 200 méter vastag is lehet, amivel a bolygó tömegének 1 százalékát teheti ki. Az egyes gyémánt kristályok méretében nem biztosak a kutatók, de akár jóval nagyobbak is lehetnek, mint a földi megfelelőik.