Az orosz politikai vezetésnek, a hadsereg természetének és az elkövetés iránt toleránssá tett társadalomnak is felelőssége van mindazokban a rémtettekben, amelyeket az orosz katonák elkövetnek ukrán áldozataik ellen. Ukrajna megtámadása, 2022 februárja és 2024 júniusa között óta több mint háromszáz ember esett nemi erőszak áldozatául, a legfiatalabb 4, a legidősebb 83 évesen. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen az eseteknek csak 5-10 százaléka kerül nyilvánosságra.

Miért fontos megérteni az Ukrajnában elkövetett háborús szexuális erőszak természetét? Részben azért, mert a történet nem ér véget a nemi erőszakkal, hiszen a túlélők és a társadalom még hosszú évtizedeken keresztül küzd az utóhatásaival. Részben pedig azért, mert a történet nem a nemi erőszakkal kezdődik, az elkövetést és annak mértékét számos megelőző tényező befolyásolja. Anélkül viszont, hogy megértenénk az odáig vezető utat, úgy tűnhet, hogy az pusztán a helyzet szülte jelenség, a háború elkerülhetetlen velejárója, ezért nem is lehet fellépni ellene.

A háborús nemi erőszak egyidős az emberiséggel, és minden konfliktusban jelen van. Mutathatja a nemek között békeidőben is jelen lévő egyenlőtlen dinamikákat, háborús fegyverként szolgálhat a tekintély demonstrálására, terrorizálásra, megalázásra és megfélemlítésre, az ellenség demoralizálására és az ellenállás megtörésére, bosszúra, az etnikai arányok megváltoztatására, de akár a katonai csoportok kohéziójának erősítésére is. A kilencvenes évek konfliktusai nyomán – délszláv háború, ruandai népirtás – megindult kutatások, valamint az eltérő mintázatok világossá tették, hogy egy ilyen komplex jelenség minden aspektusát nem feltétlenül lehet egyetlen szempont alapján átfogóan megmagyarázni. Az viszont mára egyértelművé vált, hogy a katonákat körülvevő társadalmi környezet megítélésének, a hadsereg szocializációjának és a katonai vezetésnek kulcsszerepe van abban, hogy egy konfliktus során jellemzővé válik-e a szexuális erőszak. Amennyiben például a fegyveres alakulatokat kibocsátó társadalom megtűri az erőszakot, esetleg az a katonák kiképzésének is része, a felettesek pedig nem lépnek fel érdemben ellene, vagy még támogatják is, jelentősen megnő az elkövetés esélye. (Mindezeket az elkövetés jellemzői igazolhatják.) Az orosz hadseregben megtalálhatók ezek a feltételek, és az eddigi információk szerint az Ukrajna ellen folyó háborúban a katonák széleskörűen és szisztematikusan követnek el szexuális erőszakot – számos más háborús bűn mellett.

Szexuális erőszak: a kínzás egyik formája

A magyarul gyakran csak háborús nemi erőszakként (wartime rape) használt kifejezés helyett a nemzetközi szakirodalom elsősorban a conflict-related sexual violence-t (konfliktushoz kapcsolódó szexuális erőszak) használja. Míg a nemi erőszak a testnyílásokba tárggyal vagy nemi szervvel történő behatolást jelenti, a szexuális erőszak egy sokkal tágabb fogalom. Ide tartozik a nemi erőszak, a szexuális rabszolgaság, a kényszerprostitúció, a kényszerterhesség, a kényszerabortusz, a kényszersterilizálás, a kényszerházasság, valamint a szexuális erőszak bármely más, hasonló súlyosságú formája, amelyet nők, férfiak, lányok vagy fiúk ellen követnek el szellemi vagy fizikai kényszerítő erővel, és közvetlenül vagy közvetve összefügg a konfliktussal.

Az Ukrajna területén elkövetett szexuáliserőszak-cselekmények 2022-ben kerültek igazán nyilvánosságra, de már 2014-ben, a Krím és a keleti területek elfoglalását követően is volt rájuk példa. AZ ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala (OHCHR) 2014-ben indította megfigyelő misszióját Ukrajnában, az ország vezetésének kérésére. Az OHCHR a 2017 elejéig terjedő időszakról szóló riportjában 31 esetet dolgozott fel, amelyek azt mutatták, hogy a szexuális erőszakot a fegyveresek kínzásként alkalmazták a fogva tartás során. A cél általában büntetés, megalázás, beismerő vallomások kikényszerítése, a tulajdonról való lemondás vagy egyéb cselekmények végrehajtására való kényszerítés volt. A riport készítői ugyanakkor azt is kiemelik, hogy nincs ok azt hinni, hogy ebben az időszakban a szexuális erőszakot stratégiai vagy taktikai célokra használta volna fel a konfliktusban szereplő bármelyik oldal.

A 2022. február 24-én kezdődő, nagy léptékű háború kitörése óta azonban megnövekedett a helyszínek és az elkövetések száma is. Az ENSZ 2022-es jelentése szerint az első eseteket három nappal az invázió kezdete után jelentették, és a további elkövetések körülményei egyértelműen azt mutatják, hogy az orosz hadsereg immár stratégiai célokkal követi el azokat.

A megszállt területeken és az Oroszországi Föderáció fogdáiban zajló eseményekről nem könnyű információt szerezni. Jellemzően két esetben lehet hozzájutni: ha felszabadítják az adott területet, vagy, ha egy fogolycsere során a hadifoglyok és civilek visszajutnak Ukrajnába. A Kijev környéki területeket, Zaporizzsja, Csernyihiv, Harkiv és Herszon megye egy részét az ukránok már felszabadították, így az ott történt nemi erőszakról és annak körülményeiről már bővebb tudásunk van.

Az ukrán főügyészség adatai szerint az invázió 2022. februári kezdete és 2024 júniusa között 303 szexuáliserőszak-esetet regisztráltak. A háborús bűnök dokumentálásában számos helyi és nemzetközi szervezet, valamint újságíró vesz részt már a konfliktus első szakaszának kezdete óta. Ők többek között szemtanúkkal és áldozatokkal készítenek interjúkat, amivel az ukrán hatóságok munkáját is segítik. Az események dokumentálásának kulcsszerepe van a felelősségre vonásban, a dokumentumokból készített statisztikák pedig támpontot tudnak adni a konfliktus elemzéséhez.

Hiba lenne azonban az esetszámokat önmagukban értelmezni, hiszen a szexuális erőszakot szégyen és tabu övezi, így az eseteknek mindössze 5-10 százalékát jelentik hivatalosan. A szexuális erőszakot és a nemi erőszakot másként határozzák az egyes államok, szervezetek, és az sem mindegy, hogy mit számítunk egy esetnek (pl. hány esetnek számítjuk, ha valaki ellen több alkalommal több elkövető követte el az erőszakot). Az áldozatok egy része ráadásul nem tudja jelenteni a történteket, mert még mindig megszállás alatt él, vagy külföldre menekült, és érdemes elgondolkodni azon a morális dilemmán is, hogy az áldozatok, túlélők szempontjából mennyire etikus egy ilyen mértékű traumát a számok szintjére redukálni.

Ami viszont még a hivatalos ukrán statisztikából kiderül, és fontos jelzőszám lehet,, az az, hogy rendkívül magas a férfi áldozatok aránya: a felvett esetek között 112 férfi és 191 nő volt. Ezt a megfigyelést támasztják alá az ENSZ évente, függetlenül felvett adatai is: a nemzetközi szervezet 132 férfit, 73 nőt és 3 gyereket regisztrált 2023 végéig. (A legfiatalabb áldozat négy, a legidősebb nyolcvanhárom éves volt.)

A nemek közötti, egyébként szokatlan megoszlásra viszont nem a statisztikákból lehet magyarázatot kapni, hanem az áldozatokkal, szemtanúkkal felvett interjúkból. Ezt a munkát az Ukrán Főügyészi Hivatalon belül létrehozott, háborús szexuális erőszakkal foglalkozó egység koordinálja, és főként helyi emberi jogi szervezetek segítik. A vallomások döntő többsége még anonim módon sem hozzáférhető teljes egészében. Elemzések viszont már készültek az elkövetés jellemzőiről, amiket nyilvánosan elérhető beszámolók igazolnak. Az eddig készített interjúk alapján a két legfőbb elkövetési mód a férfiakkal szemben a nemi szervek elleni ütések, áramütések, amire jellemzően a fogdákban kerül sor, a nők ellen pedig a nemi erőszak, ami jellemzően a megszállt területeken történik.

„Valamiféle csipeszt használtak… abba szorították a nemi szerveimet, és azzal fenyegetőztek, hogy levágják őket”

A statisztikában megjelenő férfi áldozatok magas arányát egyrészt az magyarázza, hogy civilek és katonák közül több ezren kerültek fogságba, ahol a kínzások sokszor szexuális jellegűek. Másrészt ezekről az esetekről tudomást is szerzünk, mondja Krisztina Kit, a JurFem nőjogi szervezet vezetője. Nem azért, mert a férfiak elleni szexuális erőszak ne számítana tabunak, hanem mert az elszenvedett kínzások a társadalom szemében a háborús heroizmushoz kapcsolódnak, ezért az áldozatok könnyebben beszámolnak róla, és eközben annak szexuális jellegéről is tudomást szerezhetnek az interjúztatók. A férfiakat az ukrán hadsereggel, hivatalokkal való együttműködés gyanúja miatt hurcolják el kihallgatásra, fogságba.

A Media Initiative for Human Rights (MIHR) idén februárig a pincéktől a börtönökig 51 fogvatartási helyszínt tudott azonosítani az elfoglalt ukrán területeken és 39-et az Oroszországi Föderációban, miközben a valós számok ennél jóval magasabbak lehetnek. Az itt bebörtönzöttek között vannak nők és férfiak, hadifoglyok, aktivisták, újságírók és olyan civilek is, akiket minden magyarázat nélkül vittek el. A polgári túszokat gyakran a hadifoglyokkal együtt tartják fogva, egészségtelen környezetben, ahol nincs elegendő élelmiszer, ivóvíz és megfelelő orvosi ellátás. A fogvatartás során rendszeresek a kihallgatások, amelyek órákig vagy napokig is eltarthatnak. Céljuk, hogy a vallatók információt szerezzenek az ukrán csapatok állásairól, terveiről, hogy megbüntessék az áldozatot valós vagy vélt együttműködéséért az ukrán hadsereggel, hivatalokkal, illetve, hogy megtörjék ukránbarát hozzáállásukat A Him Too című dokumentumfilmben megszólaló négy herszoni férfi (és feltehetően a többi áldozat is) a szexuális kínzások nagyjából teljes sorát élte át nap mint nap, a tárgyakkal történő behatolástól a nemi erőszakkal való fenyegetésen át az áramütésekig. Volodomir így emlékszik vissza a történtekre: „Valamiféle csipeszt használtak… abba szorították a nemi szerveimet, és azzal fenyegetőztek, hogy levágják őket.”

Sztanyiszlav Aszejev újságíró a Donbasz Dachaujaként elhíresült Izoljacija börtönről írt beszámolója alapján a kínzásokat az őrök saját szórakoztatásukra is elkövetik. A számos másfajta erőszak mellett tehát bevett gyakorlattá vált, hogy az áldozatoknak a nemi szervükön keresztül okoznak fájdalmat. Olha Opalenko, a Truth Hounds szervezet bizonyítékokat gyűjtő részlegének vezetője szerint az oroszországi fogdákból hazatérők szinte kivétel nélkül szexuális erőszak áldozatává váltak.

„Nem kihallgatás volt. Nemi erőszak volt”

A statisztikák nem feltétlenül reflektálnak a nők elleni nemi erőszak volumenére, hiszen az – elsősorban a kisebb településeken – az árulással és a prostitúcióval kapcsolódhat össze a közösség szemében (főleg azokban az esetekben, amikor a nők a túlélésük érdekében kénytelenek szexuális kapcsolatot létesíteni a katonákkal), ezért a hallgatást választják. Harmadrészt a nők sokkal könnyebben hagyhatják el az országot, amit sokan meg is tesznek, így a vallomástétel elmarad.

A megszállt területeken rendszeresek az agresszióval és pszichológiai terrorral kísért házkutatások és kihallgatások, de megszokott az otthonok több hetes megszállása is. A nők jellemzően ezekben a helyzetekben vannak a leginkább kitéve a nemi erőszak veszélyének. Az indíték ugyanaz, mint a férfiak esetében. Bármilyen kollaborációra utaló nyom miatt (de akár anélkül is) vallatás és megalázás vár az áldozatokra. Az ENSZ 2023-ban kiadott riportjában beszámol egy olyan esetről, amikor a házkutatás során a férfit megverték, a nőt három katona megerőszakolta, majd miután az áldozatok jelentették az esetet az orosz parancsnoknak, három másik katona visszament, és fejbe lőtte őket. A Kyiv Independent két fiatal nő történetének járt utána 2024-es dokumentumfilmjében, akik a főváros-környéki megszállás idején váltak nemi erőszak áldozatává. Dariát a családja köréből vitték el vallatásra több egymás utáni napon is, de a válaszok valójában nem érdekelték a katonát: „Nem kihallgatás volt. Nemi erőszak volt.”

A szexuális erőszak áldozatai között továbbá ott vannak az LMBTQ közösség tagjai is, akiket nem csupán ukránbarát hozzáállásuk, hanem szexuális irányultságuk miatt is támadnak. Az orosz hatóságok melegnek vagy leszbikusnak tartott személyeket is őrizetbe vesznek, amit homofób kijelentések, nemi erőszak vagy nemi erőszakkal és megöléssel való fenyegetés kísér.

A szervezetek beszámolói alapján a legjellemzőbb elkövetési formák mellett számos egyéb eset is előfordul: tárgyakkal vagy kézzel történő nemi erőszak (behatolás), nemi erőszakkal való fenyegetés, nemi szervek megütése, kényszermeztelenség (például feladatok meztelenül történő végrehajtása), nyilvánosan vagy kamerával felvett mosdó- és zuhanyzóhasználat, családtagok egymás előtti megerőszakolása, önkielégítésre kényszerítés, illetve az áldozat arcához közeli önkielégítés is. Bár az esetek elsősorban zárt térben (otthon, elhagyatott épületben, fogdában stb.) történnek, előfordult olyan eset is, hogy valakit a nyílt utcán erőszakoltak meg, és az is, hogy a házaspár mindkét tagját és négyéves kislányukat is megerőszakolták otthonukban.

Az áldozatok köre, a helyszínek és az elkövetési módok végtelen számú kombinációja látható. Közös viszont bennük, hogy azok mind a háborús narratívába illeszkednek.

„Azért csináljuk, hogy ne lehessen gyereked”

Az erőszakos kihallgatások túlélői beszámolnak arról, hogy az elkövetők Sztyepan Bandera antiszemita politikusra utalva „banderitának”, „nácinak” nevezték őket, és azt mondták, hogy „az ilyen embereket meg kell ölni”. Opalenko szerint a férfiak nemi szerve ellen irányuló erőszak közben gyakran elhangzik, hogy „azért csináljuk, hogy ne lehessen gyereked”. De vannak nők is, akik arról számolnak be, hogy a katonák kimondott célja volt, hogy addig erőszakolják áldozatukat, amíg az többet nem akar majd szexuális kapcsolatot létesíteni ukrán férfiakkal. Az ukrán identitás megtörése, annak eltörlése tehát egyértelműen megjelenik az elkövetésben, amit a putyini politika tükrében nem lehet véletlenszerűnek tekinteni.

A fegyveres hadviselés elemi tézise, hogy első lépésként az ellenséget dehumanizálni, az elkövetést legitimálni kell. Az orosz politikai vezetés régóta, módszeresen teszi fogékonnyá az orosz társadalmat arra, hogy elfogadja az ukránok elleni erőszakot. Ahogy a finn írónő, Sofi Oksanen 2023-ban megjelent Ugyanaz a folyó – Putyin háborúja a nők ellen című könyvében írja: „az Oroszországban működő belső propaganda már évtizedek óta hasonlóan működik. A régi ellenségképet visszhangozza: ha már a korábbi nemzedékek is hozzászoktak ahhoz, hogy a nem oroszokat fasisztának, nácinak és nacionalizmusuk miatt beteg egyénnek tartsák, akkor a megbélyegző szavak csengése és használata már generációk óta ismerős és erkölcsileg elfogadott számukra.” A háborút megelőző években már megjelentek az egyértelmű üzenetek, például Putyinnak az oroszok és ukránok egységéről és Ukrajna létezésének megkérdőjelezéséről szóló értekezéseiben, 2022-től pedig Ukrajna „nácitlanítását” tűzte a zászlajára. Az ideológia ellen felszólaló gondolkodókat egyúttal a rendszer bebörtönzi, elhallgattatja.

Oroszország régóta hadat üzent a nyugati eszméknek, például a társadalmi egyenlőségért küzdő NGO-knak vagy genderkutatóknak. Putyin egy 2021-es konferenciabeszédében egyértelműen kijelölte, kiket tekint a társadalom elfogadott szereplőinek: „támogatom azt a hagyományos megközelítést, hogy a nő nő, a férfi férfi, az anya anya, az apa pedig apa”. Ez ugyanakkor nem jelenti automatikusan a tradicionális család tiszteletét, hiszen például a családon belüli erőszakot magánüggyé tette. Oroszországban 2017 óta már csupán 15 nap börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal büntetendő a házastárs csonttörést nem okozó megverése, ha arra évente többször nem kerül sor. Oroszországban a becslések szerint minden negyvenedik percben meghal egy nő családon belüli erőszak következtében. Sokatmondó, hogy gyakran használt közmondás a „bjot znacsit ljubit”, azaz „ha ver, azt jelenti, hogy szeret.” Nem meglepő ez ott, ahol magas rangú politikusok is nyilvánosan szexista vicceket mesélnek a nőkről. Mindeközben ellenpontként megjelenik az erős, a vad természetben félmeztelenül lovagló Putyin mint hazafias ideál. Az ország vezetője, akiről feltételezhető, hogy az Ukrajnának célzott „tetszik, nem tetszik, tűrjed, szépségem” kijelentésével a szovjet érában alakult, máig aktív jaltai punkegyüttes, a Krasznaja pleszeny (Vörös penész) Hogy a vendég nem menjen el című számára utalt, ami egy halott nő megerőszakolásáról szól.

A katonaság szocializációja – elszámoltatás helyett kitüntetés

A tömeges és szisztematikus szexuális erőszak elkövetéséhez nem szükséges egyértelmű utasítás, elég ha a hadsereg szabad kezet kap, és büntetlenül marad. Az orosz hadseregben ráadásul hagyománya van az erőszaknak. A gyedovscsina, az újoncok testi-lelki bántalmazása az első pillanattól a katonalét szerves részévé teszi az agressziót. Mindezt fokozza, hogy az elítéltek közül kikerülő katonák révén a börtönkultúra is átszivárog a hadseregbe, ahol a kínzás és a szexuális erőszak a mindennapok része.

Az eredetileg magánhadseregként induló Wagner-csoport 2022-től kezdett a börtönökből toborozni – többek között olyan fogvatartottakat, akiket gyilkosságért és rablásért ítéltek el. (Ennek a Wagner-csoportnak volt része az az alakulat is, amelyiket a Közép-Afrikai Köztársaságban egy szülészeti központban elkövetett nemi erőszakkal vádoltak.) 2023 óta már a hivatalos orosz hadsereg toborozza a katonákat a börtönökből. Az ország legszegényebb régióiból származó, alacsony képzettségű haderő, valamint a katonák és vezetőik elszámoltatásának hiánya szinte szükségszerűen vezet az egyik legolcsóbb, néma fegyverhez, a nemi erőszakhoz. Ezt láttuk Európában a Vörös Hadsereg esetében 1945-ben, és később Csecsenföldön is.

Bár egyes ukrán túlélők beszámolói szerint voltak olyan orosz katonák, akik próbálták megakadályozni, hogy a társaik nemi erőszakot kövessenek el, az ilyen fellépés nem rendszerszintű. Az Ukrajna elleni agresszió során elkövetett szexuális erőszakkal kapcsolatban az OHCHR 2022-2023-ról szóló jelentése szerint Oroszország egyetlen esetet sem vizsgál mint háborús bűnt. Sőt, a háborús bűnök elkövetőit esetenként még ki is tüntetik, mint ahogy tették ezt a bucsai mészárlásban részt vevő dandárral (Az ENSZ-nek arról is tudomása van, hogy a katonák potencianövelő szereket használnak.) Az orosz társadalom jelentős része pedig a jelek szerint szemet huny a történtek felett – legalábbis ez derül ki a kiszivárgott hangfelvételekből, amelyeken anyák és feleségek is beleegyezésüket adják a nemi erőszak elkövetéshez.

Ebben pillanatban is több millió ember van veszélyben

Ukrajna területének mintegy 18 százaléka ma is megszállás alatt van, és ezekben a régiókban több millió ember él. A jelenleg fogságban levők számáról nincsenek pontos, de még megközelítő adatok sem. Oroszország nem ad tájékoztatást a fogvatartottakról, akiknek jó része semmilyen kapcsolatot nem létesíthet a külvilággal, és az ENSZ és a Vöröskereszt megfigyelői missziói sem működhetnek az érintett területeken. Emiatt az orosz megszállás alatt élők mindennapjairól, az információkorlátozásról (például a hívások, az internetes keresések és applikációk folyamatos orosz ellenőrzéséről), az ott élők rendszeres kihallgatásáról, megfélemlítéséről és a velük szemben elkövetett háborús bűnökről csak a már kicserélt vagy felszabadított túlélőktől tudunk, miközben jelen idejű információnk gyakorlatilag nincs. Feltételezhető, hogy az orosz megszállás alatt élő több millió ukrán civil és hadifogoly jelentős része most is hasonló erőszakot szenved el nap mint nap.

A cikk elkészítésében közreműködött Rácz András.

A szerző kulturális antropológus, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi humanitárius szervezet munkatársa. Kutatási területe a háborús nemi erőszak mintázatai; független kutatóként jelenleg az ukrajnai eseményekkel foglalkozik.