Nagyobb ütemben nő a világ elektromosenergia igénye, mint azt előre jelezték

A világ villamosenergia-igénye a vártnál gyorsabban nő, ez pedig megnehezíti, hogy az egyes országok csökkentsék kibocsátásaikat és kordában tartsuk a globális felmelegedést – közölte szerdán a Nemzetközi Energiaügynökség.

A következő évtizedben a világ évente Japán éves villamosenergia-szükségletének megfelelő mennyiségű villamos energiát fog a hálózatokba táplálni az új gyárak, elektromos járművek, légkondicionálók és adatközpontok növekvő energiaigénye miatt - áll az ügynökség éves World Energy Outlook című, a globális energetikai trendekről szóló átfogó jelentésében, amelyet a New York Times szemléz.

Az ügynökség most azzal számol, hogy a globális villamosenergia-igény 2035-ben 6 százalékkal magasabb lesz, mint a tavalyi előrejelzésében.

Klímaszempontból azonban nem csak rossz hírekből áll a jelentés: az országok az évtized végéig valószínűleg elegendő alacsony kibocsátású – elsősorban nap-, szél- és atomenergiáára alapozó – erőművet fognak építeni az energiaigény növekedéséhez. Ez pedig megakadályozhatja a globális kibocsátás drasztikus emelkedését.

Számos ország vállalta, hogy az évszázad közepére nullára csökkenti kibocsátását, és ez a cél egyre inkább kicsúszik a kezünkből: a jelenleginél kétszer gyorsabban kellene alacsony szén-dioxid-kibocsátású villamosenergia-forrásokat építenünk 2035-ig, hogy elérjük az éghajlati céljaikat.

Az energiaigény jobbára a társadalmak jólétének növekedésével párhuzamosan emelkedett, a jelentés szerint azonban a közelmúltban néhány tendencia felgyorsította ezt a növekedést. Például sok helyen az emelkedő hőmérséklet egyre több embert ösztönöz arra, hogy légkondicionálókat vásároljon, és azokat gyakrabban üzemeltesse. Indiában az idei brutális hőhullámok után megduplázódott a légkondicionálók eladása.

Az elektromos járművek is egyre népszerűbbek: az Egyesült Államokban és Európában idén ugyan lassult az eladások növekedése, Kínában más a trend. Az év végére a Kínában eladott új autók fele várhatóan elektromos lesz, és ezek többsége már olcsóbb, mint benzinüzemű társaik. A tech cégek a mesterséges intelligencia iránti érdeklődés miatt szintén növekvő ütemben építenek energiaigényes adatközpontokat. Bár az adatközpontok a globális villamosenergia-igénynek mindössze egy százalékát teszik ki, gyakran klaszterekbe tömörülnek, és megterhelhetik a hálózatokat.

Az ügynökség szerint a globális szén-dioxid-kibocsátás 2030-ig várhatóan 3 százalékkal csökken a jelenleg alkalmazott gyakorlatok mellett, pedig 33 százalékos csökkenés kellene ahhoz, hogy teljesüljenek az ambiciózus éghajlati célok, amelyekről a kormányok az ENSZ éghajlat-változási tárgyalásain megállapodtak.