Nagyobb ütemben nő a világ elektromosenergia igénye, mint azt előre jelezték
A globális villamosenergia-igény 2035-ben 6 százalékkal magasabb lesz, mint azt tavalyi előrejelzésében írta a Nemzetközi Energiaügynökség.
A globális villamosenergia-igény 2035-ben 6 százalékkal magasabb lesz, mint azt tavalyi előrejelzésében írta a Nemzetközi Energiaügynökség.
Vezető éghajlatkutatók segítségével néztük meg, miként válnak egyre valószínűtlenebbé az évszázad végéig 4-5 fokos felmelegedést előrejelző forgatókönyvek. Az is kiderült, hogy milyen forgatókönyvekre épülnek majd a jövő klímamodelljei.
Húsz ország 26 kutatócsoportja négy éven át vizsgálta, hogy 2050-re át tudna-e állni az Európai Unió minden országa – így Magyarország is – a kizárólag megújuló forrásokat használó energiagazdálkodásra, hogy elérje a teljes karbonsemlegességet. Spoiler: át tudna.
Rá lehet-e bízni a megújulókra a magyar villamosenergia-rendszert? A Klímapolitikai Intézet kutatási vezetője, Toldi Ottó válasza az ELTE Energiaföldrajzi Kutatócsoportjának kritikájára.
Az energiakrízis volt a témája a CEU Határtalan tudás sorozat kedd esti eseményének. Ürge-Vorsatz Diána, Holoda Attila és Aszódi Attila a globális és lokális helyzet ismertetése mellett a lehetséges megoldásokat is felvázolta.
Nem elég az ipart takarékosságra inteni, az ellátásbiztonsághoz és a környezetvédelmi célok eléréséhez az is kell, hogy a lakosság is visszafogja a fogyasztását – mondta a Magyar Tudomány Ünnepén tartott szerdai előadásában Aszódi Attila.
Németországban és Ausztriában 300 eurós, Olaszországban és Spanyolországban 200 eurós egyszeri segélyt kapnak a rászorulók megugró energiaköltségeik fedezésére.
Ahogy Európa országai egymás után fordulnak a megújuló energiaforrások felé, az orosz-amerikai energetikai vetélkedés a következő években szépen lassan kifullad a kontinensen. Hétfőn a Qubit, az Energiaklub és a TRIP hajó online rendezvényén Deák András György energiapolitikai kutató, Magyari Péter, a 444 újságírója és Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő beszélgetett az orosz-amerikai gázháború jelenlegi állásáról, ahol kiderült: ebben a háborúban leginkább a földgáz áll vesztésre.