Írország védelmezője, a kígyók kiűzője, a whiskey feltalálója – ki miatt részegedik le a fél világ március 17-én?
Március 17-én világszerte koccintanak az emberek Írország védőszentje, Szent Patrik tiszteletére, aki egy katolikus római angol (esetleg ír vagy walesi) származású, római műveltségű férfi volt, aki a 4-5. század környékén térített az írek földjén, ahová helyi kalózok hurcolták el rabszolgának, és ahová később önszántából, már szerzetesként tért vissza, hogy a pogányokkal megismertesse Jézus Krisztus tanításait.
Ha ez így még nem lenne elég zavaros, lehet fokozni: J. B. Bury ír történész 1905-ben írt könyvének elején egyenesen arra jut, hogy hiteles forrásból alig lehet tudni valamit a valódi Szent Patrikról, amit pedig mégis, az könnyen lehet, hogy egy teljesen másik Patrikra vonatkozik – annak ellenére, hogy a szentnek két, hitelesnek tekintett oklevele is fennmaradt, és a kutatók ezek alapján próbálják rekonstruálni az életét, amiben már úgy összemosódtak a kelta mitológiai történetek és a keresztény legendák, hogy ember legyen a talpán, aki külön tudja választani őket.
A helyzetet persze tovább nehezíti, hogy Szent Patrik az igazságos Mátyás királyhoz vagy Szent Lászlóhoz hasonlóan időközben népmesei és nemzeti hős is lett, így Bury szerint alig akad olyan tudományos igényű kutatás, amit ne lehetne elfogultsággal vádolni. Ezért ő a maga részéről azt javasolja, hogy ha valakit történészként érdekel a valódi Patrik, annak elölről kell kezdenie a munkát, és meg kell próbálnia elsődleges forrásokból, a történelmi kontextus ismeretében feltárni, hogy ki volt ő és mit művelhetett.
Patrik és a bimbajak szopogatása
Alwyn és Brinley Rees walesi etnográfusok a Celtic Heritage című könyvükben egy sor példát sorolnak fel arra, hogy milyen változásokon estek át a kereszténység előtti mitologikus történetek, hogy keresztény legendákként bukkanhassanak fel újra: az egyik Szent Patrikról szóló történet például valószínűleg már korábban is ismert volt, csak régebben nem Patrik győzte le benne a druidákat, hanem a druidák a démonokat. És ez még csak a jéghegy csúcsa; a szerzőpáros több kereszténység előtti vonást is felvonultat a szentről szóló történetekből, amelyeket érdekes módon az ír kereszténység (a főszereplők megváltoztatásával) ugyanúgy megőrzött, mint ahogy Honor Tracy brit írónő regényében, a Vannak még csodákban az apácák a tűzugrás pogány hagyományát.
No de honnan jött, mit csinált és hová tartott Szent Patrik, az ír apostol, aki számtalan csodás tette mellett alkalmat adott a hívőknek arra is, hogy a böjti időszak kellős közepén is berúghassanak, mint az albán szamár, ami már magában is egyfajta csodának számít?
Patrik a hagyomány szerint 387-ben született Cumbriában, esetleg Walesben, Írországban vagy Skóciában, attól függ, hogy milyen nemzetiségű volt az a történetíró, aki megpróbálta az országához kötni a szentet (a tudományos közmegegyezés a brit születést tartja a leginkább meggyőzőnek). Tizenhat éves koráig ott is lakott, ahol, míg ír kalózok el nem rabolták, és rabszolgaságba nem vetették. Rabszolgaként kitanulta a gael nyelvet, majd álmot látott, amiben egy hang megnyugtatta, hogy jól teszi, ha böjtöl és istenfélő életet él, mert megpróbáltatásai hamarosan véget érnek, és egy hajó vár rá, ami hazaviszi majd.
A hangnak nem volt egészen igaza, mert a hajó Írország másik feléről indult, Patrikot pedig a kapitány és a legénység folyamatosan szívatta, sőt, Ted Olsen, a A kelták és a kereszténység szerzője szerint még arra is megpróbálták rávenni, hogy „szopogassa a tengerészek bimbaját”, Patrik azonban erre nem volt hajlandó, ahogy a pogány isteneknek előzőleg felajánlott vadmézet sem kóstolta meg. Végül saját bevallása szerint bimbajszopogatás nélkül szabadult, és úgy döntött, hogy szerzetesnek áll.
Patrik és a szekrénykészítés
Ez sikerült is, vagy Franciaországban, vagy Angliában, de aztán 23 éves korában újra álmot látott, amiben Victorius, egy harmadik századi mártír arra szólította fel, hogy térítse meg Írország pogányait. Victorius valószínűleg egyébként egy harmadik századi keresztény római katona volt, aki a hite miatt mártírhalált halt, és némileg meglepő módon egyebek mellett a szekrénykészítők védőszentjeként tartják számon, de villámcsapás esetén is érdemes hozzá fohászkodni. Szent Patrik előtt ír ruhában, „Írország felől érkezve” jelent meg, viszont nem a bütüzésről vagy a kivetőpántok helyes felszereléséről oktatta ki, hanem arra szólította fel, hogy térjen vissza Írországba, rabsága színhelyére, oda, ahol a legendák szerint meg is tért.
Patrik az elrablását későbbi Confessiójában Isten büntetésének nevezte azért, mert elfordult tőle, nem tartotta meg a parancsait, és „nem hallgatott a papokra, akik üdvösségre intették”. Victoricusra már hallgatott, és ha hihetünk a történeteknek, olyan sikereket ért el a szigeten, hogy egymaga képes volt Írország szinte teljes lakosságát keresztény hitre téríteni, méghozzá egy csepp véráldozat nélkül. Akármekkora teljesítménynek is tűnik ez, a római naptárba csak 1637-ben került be Szent Patrik ünnepe, bár Írországban már korábban is március 17-én, a szent halálának vélelmezett évfordulóján ünnepelték.
Patrik és a hittérítés
Olsen szerint ezután Patrik további tanulmányokat folytatott, hogy aztán megfelelő felkészültséggel térhessen vissza Írországba. A források nem értenek egyet abban, hogy ezekre hol is került sor, de a legvalószínűbb, hogy Galliában, Auxerre-i Germanusnál töltötte a tanulóéveit, amelyek legkorábbi életrajzírója, az ír Muirchú szerint meglehetősen hosszúra, 30-40 évre nyúltak. Megfelelő előkészületek után aztán a szent úgy érezte, hogy készen áll a térítésre. Egy fecske nem csinál nyarat, tartja a mondás, és az is nagyon valószínű, hogy egy hittérítő sem ér el akkora eredményeket, mint amilyeneket Patriknak tulajdonítanak: Olsen szerint elődje, Palladius már kellően megpuhította az íreket ahhoz, hogy befogadóbbak legyenek a keresztény tanokra, csak a néphagyomány és a történelmi emlékezet az előző hittérítő eredményeit is Patrik számlájára írta.
Patrik nagy valószínűséggel 428-ban kezdte meg térítői munkáját, de akkor már belecsapott a lecsóba, és rögtön egy sor csodával próbálta meggyőzni a vonakodó íreket arról, hogy keresztények legyenek. A neki tulajdonított Confessio alapján ehhez előszedte a később a vikingeknél is nagy sikert arató ütőkártyát, a világvége fenyegetését is – az, hogy ez a taktika még bő ötszáz évvel később is működött, semmit sem vont le a sikeréből. Ennyi viszont még kevés ahhoz, hogy valakit szentté avassanak, ahhoz valamilyen csodát is kell tenni – és az egyház szerint az ír törzsfők meggyőzése még nem számít annak.
Patrik és a legendák
Szent Patrik leghíresebb csodája a kígyók kiűzése a szigetről. Az ebből a szempontból mindegy, hogy Írországban nagy valószínűséggel sosem éltek kígyók: nem túl meglepő, de nagy valószínűséggel itt is egy allegóriáról van szó, és a nagy tett nem mást jelentett, mint hogy Patrik kiűzte a gonoszt (feltehetően a druidákat) a területről, és ígéretet kapott egy angyaltól, hogy mire eljön a végítélet, Írország egésze keresztény lesz. Patrik úgy hitte, hogy ez hamarosan be is következhet, de tény, hogy részben neki és a nimbuszának köszönhetően Írországra katolikus országként szokás tekinteni.
De nincs rendes szent csodás gyógyítás nélkül, és ebből Patrik is kivette a részét: a legenda szerint egy alkalommal, amikor megpróbálta a Biblia rejtelmeibe beavatni egy kelta törzsfőt, véletlenül belevágta a botját a lábába. A másik nem mert szólni, mert azt hitte, hogy ez is a próba része, de Patrikot annyira elragadta a hév, hogy észre sem vette, hogy a bot átfúrta a törzsfő lábfejét, amikor pedig rájött a hibájára, Istenhez imádkozva meg is gyógyította a sebet.
Egy harmadik legenda szerint Szent Patrik volt az is, aki talán egyedüliként (és már jóval Dante előtt) megmutatta a civil lakosságnak a tisztítótüzet: külön engedéllyel kirándulást szervezett oda, azzal az ígérettel, hogy aki részt vesz rajta, bűnbocsánatot nyer, az alászállók közül pedig az ott látottak után mindenki meg is keresztelkedett. Erre azért volt szükség, mert Patrik hiába prédikált, nem ért el különösebb eredményt, a csoda hatására viszont nem csak a helyiek tértek meg, hanem a szent csodáinak is híre ment a szigeten.
Patrik és az alkohol
Patrik talán legnagyobb, de bizonyára legnépszerűbb csodája viszont nem más, mint a whiskey. Nem minden forrás ért egyet abban, hogy valóban az ír szent főzte az első whiskey-t, sőt a legtöbben vitatják ezt, de mint a purgatóriumról szóló történet is mutatja, nem feltétlenül kell a kákán is csomót keresni – lehet, hogy a szent nem is nyitott ajtót a tisztítótűzbe, de történetnek ez is megfelel. Az viszont biztos, hogy Szent Patrik és az alkoholfogyasztás már Írországon kívül is összefonódott egymással – a legenda szerint az ital már Patrik térítései során is kulcsfontosságú szerepet játszott. Maga Patrik egyébként Olsen szerint arra hivatkozva utasította el az erőszakos térítést és a hazugságokat, hogy ez az ő hírnevén és az egyházén is foltot ejtene, nem is beszélve arról, hogy az átvert híveket nem is igazán lehet megmenteni, de úgy tűnik, hogy emellett jól elfér a leitatós forgatókönyv is.
Egyes legendák szerint Patrik térítette meg Oisínt, a dalnokot és Cúchulainnt, a leghíresebb ír mondahőst is, méghozzá a whiskey mellett egy háromlevelű lóheréről szóló történettel, ugyanis ezzel a növénnyel szemléltette az ámuló pogányoknak a Szentháromság működését – ennél írebb ír csak akkor lehetne valaki, ha a whiskey mellé kísérőnek Guinnesst inna, ám azt az ötödik században még nem gyártották. Szent Patrik napja emiatt is összefonódott a piálással, az ír történelem viharai miatt pedig nemcsak a szigeten, hanem az egész világon szokás már koccintani, esetleg ordasul berúgni a szent ünnepnapján, március 17-én. Maga a szent a hagyomány szerint 461-ben hunyt el ezen a napon.
Ennek a történelmi oka éppen a március közepi dátumban keresendő: ilyenkor a keresztény világ általában a böjt kellős közepén tart, de Patrik érdemeire emlékezve illendő lenne lakomázni, pláne inni is. Mit tesz ilyenkor egy bölcs katolikus, pláne, ha ír? Hát iszik: ezzel feltehetően maga a szent nem értett volna egyet, hiszen igen fontosnak tartotta a böjtölést, ami egyebek mellett az ír rabságból történő szabadulásában is fontos szerepet játszott, de miután a halála évfordulóján tartják az ünnepnapját, ebbe már nem tudott beleszólni. A Patrik-legendárium – hogy, hogy nem – mindenesetre megpróbálta a szentet is egyfajta vidám alkoholistaként beállítani, mérhetetlen károkat okozva ezzel az ír országimázsnak, ám mérhetetlen hasznot hozva a turizmusnak: egy róla szóló történet szerint Patrik az egyik legnagyobb bűnnek nevezte, ha kevés italt töltenek az embernek egy fogadóban.
Ennek ellenére a Patrik-napi nagy felvonulások és berúgások globalizálódása viszonylag új jelenségnek tekinthető, ami inkább Amerikából, mint Írországból ered: a tengerentúli diaszpóra tagjai csinálták belőle azt a nagy bulit, ami egyre inkább terjed mindenhol, ahol csak vannak ír kocsmák és kelta punkzenekarok, de aki kényes a történelmi örökségre, az még mindig ráfoghatja Szent Patrikra, hogy miatta hajt fel még egy pohár whiskey-t a kocsmában – ami a legtöbb helyen amúgy is csak négy cent, így a szent emléke miatt is érdemes kikerekíteni, nehogy a kocsmáros elkövesse a legszörnyűbb bűnt, az ital megrövidítését.
