„…a biztonság és a függetlenség nem érhető el pusztán azok óhajtásával. Ezeket csak úgy lehet megvalósítani, ha egy nemzet fenntartja saját védelmi képességeit, és átfogó intézkedéseket tesz...”

Japán Védelmi Minisztériuma

A hadsereg és a védelmi erők a második világháború után hosszú ideig nem szerepeltek kiemelkedő tényezőként Japán biztonságpolitikai stratégiájában. Az ország 1947-ben életbe lépett alkotmányának 9., alapvetően pacifista, antimilitarista, a szakirodalomban peace clause-ként vagy no war clause-ként emlegetett cikkelye még ma is nagy hatással van a japán politikára. 2012-ben azonban új időszámítás kezdődött: Abe Sinzó miniszterelnök új irányba kezdte terelni Japán biztonságpolitikai stratégiáját.

Josida-doktrína után Abe-doktrína

A napjainkban zajló változások megértéséhez elengedhetetlen Japán korábbi stratégiai szemléletének bemutatása. A második világháborút Japán a vesztes oldalon fejezte be, és ennek hatására lényeges változások következtek az országban. Az 1945. augusztus 15-i kapitulációt követően az amerikai megszállás egészen 1952. április 28-ig tartott. Ebben az időszakban fogadták el a japán alkotmányt, amelynek 9. cikkelye megtiltotta Japánnak, hogy fegyveres erőket állítson fel.

„Őszintén törekedve egy igazságon és renden alapuló nemzetközi békére, a japán nép örökre lemond a háborúról mint a nemzet szuverén jogáról, valamint az erőszakkal való fenyegetésről vagy annak alkalmazásáról mint a nemzetközi viták rendezésének eszközéről.

Az előző bekezdés céljának megvalósítása érdekében szárazföldi, tengeri és légi haderőket, valamint egyéb hadi potenciált soha nem tart fenn. Az állam hadviselési jogát nem ismeri el.”

Az ország akkori miniszterelnökéről, Josida Sigeruról elnevezett Josida-doktrína az Egyesült Államok katonai erejére épített, és arra a feltételezésre, hogy az ország szükség esetén amerikai védelemben részesül. Alapvető célja a gazdasági fejlődés és a védelmi kiadások leszorítása volt, lehetőleg a minimumra. Később az amerikaiak kérésére 1954-ben mégiscsak megalapították a Japán Önvédelmi Erőket (angolul: Japan Self-Defense Forces, JSDF). A hidegháborús fenyegetés miatt ugyanis szükség volt önálló japán haderőre is, amely képes támogatni az amerikai csapatokat egy esetleges háború kitörésekor. A GDP százalékában vett védelmi kiadások ugyanakkor 1976-tól kezdve nem léphették át az 1 százalékos küszöböt.

A JSDF kezdetben nem rendelkezett támadóképességekkel, és napjainkban is csak korlátozott mértékben van felkészülve egy esetleges offenzívára. A támadóképességet az Egyesült Államok hadserege biztosította, míg a JSDF feladatköre a területvédelemre korlátozódott. A két haderő között úgynevezett lándzsa és pajzs felosztás alakult ki: míg a JSDF a japán szigeteket védi a támadásoktól, az USA erőprojekcióra is képes az ázsiai országban található amerikai bázisokról.

A Josida-doktrína először az 1991-es öbölháború idején kérdőjeleződött meg, amikor Japán szövetségesei elvárták, hogy az ország részt vegyen a háborúban. Az akkori kormánypárt meg is próbált logisztikai egységeket küldeni a térségbe, de az ellenzék ezt megakadályozta. Japán végül pénzügyi segítséggel járult hozzá az öbölháborúhoz, de sok szövetségese kritizálta, hogy csak ilyen kevés kockázatot volt képes vállalni. Amikor a 2001-es, a New York-i World Trade Center ellen intézett támadás után az USA háborút indított a terrorizmus ellen, sok ország szolidaritást vállalt az Egyesült Államokkal, ami katonai és pénzügyi segítségben nyilvánult meg. A japán kormány ebben a helyzetben szintén pénzügyi segítséget nyújtott, de emellett már hadihajókat is küldött az Indiai-óceánra, és fokozott terrorvédelmi intézkedéseket helyezett kilátásba, hogy szavatolja a Japán területén fekvő amerikai katonai bázisok biztonságát. A katonai egységek bevetésére vonatkozó addigi filozófia alapvetően megváltozott.

A szövetségeseknek nyújtott támogatás mellett regionális változások is végbementek. Az észak-koreai atomprogram és Kína felemelkedése alapjaiban változtatta meg Japán biztonságpolitikai környezetét. A 90-es évek észak-koreai válsága rámutatott az USA-val kötött szövetség nehézségeire. Az atomfegyverek bevetésének lehetősége ugyanis az Egyesült Államokban is aggodalmat keltett, és úgy tűnt, hogy az USA nem feltétlenül kockáztatná meg, hogy miközben Tokiót védi, válaszul atomcsapás éri Los Angelest. Emellett védelmi kiadásainak növekedésével Kína is jelentős katonai potenciálra tett szert. Az ország egyre növekvő védelmi kiadásai 1999-re megelőzték Japánéit, és azóta is folyamatos növekedést mutatnak.

2013-ra Kína a térség átlagát (az USA-val együtt számolva) is megelőzte.

Egyre nő a hadügyi befektetésekre költött összeg

A Josida-doktrína alapján Japán sokáig csak védelmi képességeit fejlesztette, és elhanyagolta a támadó célokra szolgáló eszközök fejlesztését és beszerzését. Az Abe-doktrína többek között abban a tekintetben hozott újítást, hogy megjelentek a hagyományosan támadó eszközöknek számító helikopterhordozók és rakétatechnológiák, de ezek esetében is a rendszerek önvédelmi szerepét hangsúlyozták.

Emellett a területi viták is kiélesedtek Japán és Kína között. A japán fennhatóság alatt álló Szenkaku-szigetek körüli viták (a szigetcsoportra Kína és Tajvan is bejelentette igényét) már 1971 óta zajlanak. Amióta egy 2012-es incidens során egy kínai halászhajó nekiütközött a japán parti őrség egy hajójának, a katonai fenyegetés is egyre nyilvánvalóbbá vált. Kína 2022-ben kilenc ballisztikus rakétát lőtt ki Tajvan irányába, amelyek közül öt japán vizeken csapódott be. A fenyegetés új szintre lépett 2024-ben, amikor a Japán Védelmi Minisztérium állítása szerint egy kínai katonai repülőgép a Danjo-szigetektől 12 tengeri mérföldre megsértette a japán légteret.

Az egyre fenyegetőbb nemzetközi helyzetben a Josida-doktrína már nem volt képes megfelelő válaszokat adni, így 2012-től kezdve Japán újfajta biztonságpolitikai megközelítést kezdett alkalmazni: az akkori miniszterelnökről, Abe Sinzóról elnevezett Abe-doktrínát. Az Abe-doktrínának alapvetően három fő irányát lehet megjelölni. Az első a saját hadi képességek fejlesztése - a Josida-doktrínához képest ez a legjelentősebb változás. A második az Egyesült Államokkal való együttműködés, a harmadik pedig az, hogy Japánnak más szereplőkkel is fel kell vennie a kapcsolatot a térségben, és jelentősebb szerepet kell vállalnia a nemzetközi biztonság fenntartásában.

Az új képességek kifejlesztése újabb költségekkel is jár. Az 1970-es években lefektetett alapok, amelyek szerint a japán védelmi költségvetés nem haladhatja meg a GDP 1 százalékát, először 2019-ben dőlt meg, és 2027-re Japán szeretné elérni a 2 százalékot.

Ahogy az alábbi ábrán látható, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézete (IISS) előrejelzései szerint a hadügyre költött összeg az elkövetkező évtizedben reálértéken tovább nő majd.

Az új hadügyi képességek fejlesztésének jó mutatója annak vizsgálata is, hogy a védelmi minisztérium mire költi a pénzt.

A hadseregfejlesztésben a befektetések különösen fontosak, mert az árulja el, mennyi pénz jut új eszközök beszerzésére. Japán esetében 2021-ben a kiadások 18 százalékát fordították erre, de 2024-re a befektetéseknek már 24,77 százalékos részesedésük volt az összes kiadáson belül. Ez a változás elsősorban az ukrajnai háború kitörésével magyarázható; a konfliktus kezdete óta a japán biztonságpolitikai jelentésekben nagy hangsúllyal szerepel a téma. A 2022-ben megjelent új japán Nemzetbiztonsági Stratégia elítéli a háborút, amelyet Oroszország indított el, megrendítve ezzel a szabályalapú világrendet. A dokumentum emellett kilátásba helyezi, hogy Kelet-Ázsiában és keletkezhetnek hasonló konfliktusok, ezért Japánnak meg kell erősítenie védelmi képességeit.

A képességek fejlesztésének indokai és pénzügyi forrásai mellett érdemes megvizsgálni a konkrét befektetéseket is. A legtöbb fejlesztés a légierő bővítésére és fejlesztésére irányult: a Japán Légi Véderő (Japan Air Self-Defense Force, JASDF) 2011-ben kezdte el azt programot, amelynek célja a McDonnel Douglas által gyártott F-4J Phantom II taktikai vadászrepülők lecserélése volt. A két jelölt, a Lockheed Martin által gyártott ötödik generációs F-35 és a BAE Systems negyedik generációs Eurofightere közül végül az F-35-t választották. A Eurofighter megfelelt ugyan a japán légierő elvárásainak, hiszen elfogó vadászgépként az F-4J-éhez hasonló szerepre fejlesztették, de az F-35-ös fejlett lopakodó képességei nagyobb súllyal estek latba. A japán légierő 147 vadászgépe ma a legnagyobb ilyen flotta az Egyesült Államokon kívül.

A Japán Önvédelmi Haderőn (Japan Self-Defense Forces, JSDF) belül ugyanakkor a Japán Szárazföldi Véderő (Japan Ground Self-Defense Force, JGSDF) is fejlesztette saját képességeit. Ezek közé tartoznak az Okinava szigetére telepített föld-föld rakéták, amelyek célja, hogy ellenséges területen tudjanak semlegesíteni célpontokat, megelőző csapást mérve az olyan eszközökre, amelyek Japánt veszik célba.

Fontos még megemlíteni a 2018-ban létrehozott Kétéltű Gyorsreagálású Bevetési Dandár (Amphibious Rapid Deployment Brigade, ARDB) megalakulását. A Szenkaku-szigetek körüli, egyre jelentősebb kínai fenyegetés és a 2011-es tóhokui földrengés miatt szükségessé vált egy kétéltű dandár felállítása, amely 3000 emberből, 52 kétéltű járműből és két helikopterhordozóból, emellett egyéb repülőgépekből áll.

Az okinavai rakétabázis és az ARDB megalakulása azért jelentős fordulópont, mert hagyományosan támadóképességeknek számító feladatköröket tudnak elvégezni; a különböző japán dokumentumok azonban mégis inkább a védelmi képességekre helyezik a hangsúlyt, ügyelve arra, hogy ne tűnjön fel a birodalmi Japán képe.

A nemzetközi együttműködések és az USA szerepe

A Josida-doktrínában az Egyesült Államoknak megkerülhetetlen szerepe volt abban, hogy biztosítsa Japán védelmét, de az USA az Abe-doktrínában is kiemelten fontos szerepet kapott. A második Trump-adminisztráció saját szövetségeseivel szemben tett intézkedései azonban elkerülhetetlenné teszik a kérdést, hogy milyen változások mehetnek végbe az USA és Japán közötti kapcsolatokban. Donald Trump amerikai elnök 2025. február 7-i találkozása Isiba Sigeru japán miniszterelnökkel barátságos hangulatban telt: egyetértettek abban, hogy a kínai agresszió ellen közösen fel kell lépni, és el kell ítélni, Trump ugyanakkor a vámok lehetőségét is fenntartja szövetségesével szemben, amennyiben az nem csökkenti nullára kereskedelmi mérlegét az Egyesült Államokkal.

Az Abe-doktrínában ugyanakkor már megjelentek egyéb együttműködések is más országokkal (Ausztrália, India, Franciaország, Egyesült Királyság), amelyek a szakirodalom szerint nem az Egyesült Államokkal való kapcsolat kiváltására, sokkal inkább annak kiegészítésére voltak hivatottak. Azt, hogy ezek a kapcsolatok egyre fontosabbá válnak, jól szemlélteti, hogy 2014-től Japán egyre több nemzetközi hadgyakorlatban vesz részt.

Az ilyen hadgyakorlatok segítik a különböző országok haderejeit abban, hogy jobban együtt tudjanak működni, emellett információt és know how-t is cserélnek egymás között. Ezen a téren Ausztráliával a legelőrehaladottabb a kapcsolat, amely a 2007-ben aláírt, a Japán és Ausztrália biztonsági együttműködését leíró nyilatkozattal kezdődött. 2014-ben ezt egy stratégiai partnerségi megállapodás követte. 2022-ben a két ország ismét megerősítette a partneri kapcsolatot, ami a gyakorlatban információmegosztást és közös hadgyakorlatokat jelent.

Indiával hasonló kapcsolatokat ápol Japán. A két ország 2008-ban írta alá a Közös Nyilatkozat a Biztonsági Együttműködésről elnevezésű dokumentumot, amely alapvetően a kereskedelmi útvonalak védelmére és a parti őrségek kooperációjára helyezte a hangsúlyt. 2019-ben a japán pilóták közös légiharcgyakorlaton vettek részt India orosz tervezésű Szu-30-as vadászgépei ellen, ami különösen hasznos tapasztalatnak számított.

Japán Indián kívül számos más kelet-ázsiai országgal kötött bilaterális szerződést (Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Vietnám, Malajzia, Indonézia); emellett az Egyesült Királyság és Franciaország is fontos partnereknek számítanak. Franciaországgal 2011-től kezdve stratégiai partnerként működnek együtt, és a közös hadgyakorlatokon túl mutatkoztak tervek tengeralattjárók közös fejlesztésére is. Az Egyesült Királyság és Japán között 2013-tól kezdve létezik szorosabb együttműködés, és a két ország a biztonsági együttműködésre építve több közös védelmi ipari projektet is elindított. Ezek keretében integrálták a britek Meteor rakétáit a japán technológiával, és elindítottak egy közös hatodik generációs vadászgépprogramot is, amely a brit Tempest és a japán F-X projekteket váltja le, és közös ernyő alatt fejleszti tovább őket. A Globális Harci Légi Programot (angolul: Global Combat Air Programme) 2022-ben indították, és fontos hangsúlyozni, hogy Olaszország is részt vesz benne. Az együttműködés célja, hogy 2035-re kifejlesszenek egy vadászgépet, amely leválthatja az olaszok és a britek Typhoonokból és a japánok F-2-es gépekből álló flottáját. A programban a brit BAE Systems, az olasz Leonardo és a japán Mitsubishi Heavy Industries vesz részt vállalati szinten.

Haszonélvezőből fenntartó

Japán biztonságpolitikája az elmúlt évtizedekben jelentős változáson ment keresztül: az út a Josida-doktrína passzív védelmi stratégiájától az Abe-doktrína aktív, önállóbb és támadó képességeket is fejlesztő megközelítéséig vezetett. Az egyre növekvő regionális fenyegetések – különösen Kína katonai expanziója és Észak-Korea nukleáris ambíciói – miatt Japán kénytelen volt újrafogalmazni védelmi stratégiáját, ami újonnan hangsúlyozza a saját képességek fejlesztésének fontosságát, továbbá regionális és európai partnerekkel egészíti ki az Egyesült Államokkal való kapcsolatát.

A katonai költségvetés jelentős növekedése, az F-35 vadászgépek beszerzése, valamint az új rakéta- és légvédelmi rendszerek fejlesztése egyértelműen arra utal, hogy Japán modern és ütőképes önvédelmi haderő kiépítésére törekszik. A Global Combat Air Programme (GCAP) elindítása jó példázza Japánnak azt a szándékát, hogy egyszerre több külföldi partnerrel együttműködve saját képességeit is fejlessze.

Japán újrafegyverkezése, ami mögött anyagi háttér és politikai akarat is megmutatkozik, jó alkalmat biztosít az országnak, hogy ne csak haszonélvezője legyen a nemzetközi biztonságnak, hanem annak egyik fenntartójává is válhasson.

A szerző a Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságinformatikus hallgatója, korábbi cikke az orosz fegyverekről itt olvasható.