Kilenc hónap után visszatért a Földre Butch Wilmore és Suni Williams
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
Nyolc napra tervezték, kilenc hónapos űrutazás lett belőle, amely után a NASA űrhajósai, Butch Wilmore és Suni Williams végre visszaérkeztek a Földre.
SpaceX-kapszulájuk a terveknek megfelelően visszatérést hajtott végre a Föld légkörébe, majd kinyílt a négy ejtőernyője, és földet ért, egész pontosan az óceánban szállt le Florida partjainál. A híradások azt is megjegyzik, hogy egy delfincsapat kezdett el keringeni a vízben lévő jármű körül.
A NASA élő közvetítése a leszállás folyamatáról:
Egy mentőhajóba szállt át a két űrhajós, akik integetve szálltak ki az űrkapszulából, láthatóan jó állapotban. Ezzel véget ért a küldetésük, amely mindössze nyolc napig tartott volna, de drámai módon meghosszabbodott, miután az űrhajó, amellyel Butch Wilmore és Suni Williams a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) utaztak, meghibásodott.
Az űrhajósokat a leszállás után hordágyra segítették, ami bevett gyakorlat, miután ilyen hosszú időt töltöttek súlytalanságban. Egy orvosi csapat vizsgálja meg őket, majd ezt követően találkozhatnak a családjukkal.
Wilmore és Williams kedd reggel, az értük érkezett két másik űrhajóssal együtt szállt be a Crew Dragon űrhajóba, hogy 17 órás utat követően, visszaérjenek a Földre. A missziójuk 2024 júniusában kezdődött. A két asztronauta a Boeing által kifejlesztett Starliner első, legénységgel végrehajtott tesztrepülését hajtották végre. A kapszula azonban a Nemzetközi Űrállomáshoz vezető út során több műszaki problémát is elszenvedett, és túl kockázatossá vált, hogy azzal térjenek haza az űrhajósok. A Starliner szeptember elején üresen tért vissza a Földre, a NASA pedig az űrhajósok visszahozatalára a SpaceX kapszuláját választotta ki, amely szeptember végén érkezett meg a Nemzetközi Űrállomásra.
A hosszú ideig tartó űrutazások megviselik a szervezetet, az űrhajósok veszítenek a csontsűrűségükből és izmot is veszítenek. Több hónap az űrben hatással lehet a vérkeringésre és a látásukra is. Így hosszú időbe telhet, amíg a test ismét normális állapotba kerül, amíg a újra alkalmazkodik a gravitáció körülményeihez.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Két héttel hamarabb jöhetnek haza a NASA Nemzetközi Űrállomáson rekedt asztronautái
A közel 250 napja az űrállomáson tartózkodó Butch Wilmore és Suni Williams március közepén térhet végre haza. A döntés bekavarhat az Axiom Space negyedik küldetésének, amin Kapu Tibor utazik a világűrbe.
Még mindig nem dőlt el a Nemzetközi Űrállomáson rekedt űrhajósok sorsa
A NASA szerint Barry Wilmore és Suni Williams így legalább tovább élvezheti a páratlan kilátást.
NASA: volt némi feszkó, amikor elmondtuk a Boeing-nek, hogy a Starlinert legénység nélkül hozzuk vissza
Állíólag kiabálásig fajult a vita a NASA és a Boeing között a Starlinerrről, valamint arról, hogy a legénységet hogyan hozzák vissza a Földre