
Először sikerült egérembriókat tenyészteni az űrben
A súlytalanság és a magas sugárzás ellenére sikerrel jártak a japán kutatók a Nemzetközi Űrállomáson.
A súlytalanság és a magas sugárzás ellenére sikerrel jártak a japán kutatók a Nemzetközi Űrállomáson.
Kedden a NASA houstoni épületében áramkimaradás volt, ami miatt megszakadt a kapcsolat a küldetésirányítás és az ISS között.
Hogyan választották ki a jelölteket, és mi vár rájuk a következő másfél évben, mielőtt egyikük útnak indul a Nemzetközi Űrállomásra? Erről kérdeztük a kiképzésben részt vevő Nagy Klaudia Vivien kardiológust és Hirn Attila fizikust a Qubit podcastjának legújabb adásában.
Samantha Cristoforetti, az ISS első európai parancsnoknője nagyon szeret lebegni, már gyermekkorában is vonzotta a világűr, és arra buzdít minden lányt, hogy merjék megvalósítani az álmaikat.
Milyen sors vár a több mint 190 milliárd dolláros költségű Nemzetközi Űrállomásra? Mi lesz az első európai marsjáróval, ami orosz rakétával és leszállóegységgel idén indult volna a bolygóra? Itt a Qubit csillagászati podcastjának legfrissebb adása.
Florida partjainál Földet, vagyis tengert ért az első civileket szállító kereskedelmi űrkapszula. A kapitány és a legénység jól vannak.
Még a múlt év végén történt, hogy Josef Schmid, a NASA sebésze a kiterjesztett valóság technológiáját használva három dimenziós képként konzultált az Európai Űrügynökség asztronautájával.
Pénteken a történelemben először indul civil küldetés a Nemzetközi Űrállomásra. A SpaceX Crew Dragon Endeavour űrhajójának fedélzetén a profi amerikai parancsnok mellett ott lesz egy volt izraeli vadászpilóta, egy amerikai üzletember és a kanadai Mark Pathy is, akinek apai nagyszülei magyarok voltak. Ők fejenként 55 millió dollárt fizettek a kalandért.
Dmitríj Rogozsin, a Roszkozmosz vezérigazgatója a közösségi médiában egyértelművé tette, hogy a közös programokat mindaddig leállítják, amíg a nyugati országok vissza nem vonják azokat a gazdasági szankciókat, amelyeket a háború miatt vezettek be Oroszország ellen.
Ebben a pillanatban két orosz és négy amerikai űrhajós tartózkodik az ISS fedélzetén. Az Ukrajna lerohanása miatt bevezetett szankciók és az orosz űrügynökség vezetőjének éles válasza ellenére egyelőre úgy tűnik, folytatódik az együttműködés a NASA és a Roszkoszmosz között.
Már csak az évtized végéig halad el menetrendszerűen felettünk az égen a Nemzetközi Űrállomás. 2031-ben örök nyugalomra lel a Csendes-óceán legelhagyatottabb pontján.
Az USA 2030-tól magára hagyja a Nemzetközi Űrállomást, és magáncégek által épített, alacsony Föld körüli pályán keringő űrkikötőkben vészeli át az új generációs űrállomás megépítéséig hátralévő időt. Az idő azonban szorít: ha nem tartják az ütemtervet, az a jövőbeli Mars- és Hold-missziók sorsát is megpecsételheti.
Az amerikaiak provokációt gyanítanak, amivel szerintük a Roszkozmosz arról akarja elterelni a figyelmet, hogy néhány hete űrszeméttel borították be az ISS pályáját, ami miatt egy hónapokkal előre betervezett űrsétát kellett elhalasztani.
Az Energiakutatási Kutatóközpont Űrkutatási Laboratóriumának dózismérői a Nemzetközi Űrállomás változó sugárzási terét térképezik majd fel.
A Nemzetközi Űrállomáson alig 5 hónapja elvetett magok máris termést hoztak, az űrhajósok tacóval ünnepelték a betakarítást. A NASA a Hold- és Mars-utazások előtt minél több zöldség és gyümölcs termesztésével igyekszik kísérletezni.