Áprilisban bombaként robbant a magyar interneten a Corriere Della Serától átvett hír, hogy hamarosan a boltok polcain találhatjuk a Bud Spencer (polgári nevén: Carlo Pedersoli) receptje alapján készült hagymás bab konzerv változatát. A csodakonzervet a színész fia, Giuseppe Pedersoli dobta a piacra, aki hatalmas piaci lehetőséget lát a bab- és lencsekonzervekben – a családi vállalkozástól 2025-ben 10 millió eurós bevételt vár. Nem kellett sokáig várni a csodára: a bab már Magyarországon is kapható.

Giuseppe állítása szerint a konzervben az eredeti recept szerint készült paradicsomos-hagymás-szalonnás bab található, ami azért is nagy hír, mert ennek rekonstruálásával rengetegen rengeteg időt töltöttek, maga Bud Spencer viszont hiába írt három könyvet, köztük egy filozofikus szakácskönyvet is, az ikonikus egytálételt legfeljebb csak megemlítette bennük, azt nem kötötte az olvasók orrára, hogy hogyan készül.

A western jellegzetes étke

„A hagymás bab természetesen a western jellegzetes étke, egy cowboy elképzelhetetlen hagymás bab nélkül” – írja Bud Spencer második önéletrajzi könyvében, a 80 év alatt a Föld körülben, ahol azt is elárulja, hogy a bab szerepeltetése eredetileg nem az ő ötlete volt, hanem Enzo Barboni rendezőé, aki később is visszatért a babevős jelenetekhez. Barboni Az ördög jobb és bal kezéhez találta ki, hogy Bud Spencer és Terence Hill egyenek babot, de a producereket nem ez tartotta vissza a filmtől, hanem az, hogy ez már nem a klasszikus spagettiwesternek stílusában készült, hanem jóval családbarátabb módon, hullák és szex nélkül, előképének pedig nem a lövöldözős vadnyugati filmek számítottak, hanem inkább Stan és Pan csetlése és botlása.

A film történelmet írt, irtózatos sikert aratott, és Spencer szerint új műfajt is teremtett: az amerikai kritika a Különben dühbe jövök című könyve szerint a babwestern jelzőt aggatta rá. Miközben sokan attól tartottak, hogy Spencer és Hill hülyéskedése nem ér meg egy filmnél többet, a folytatás rácáfolt ezekre a várakozásokra, a második részt még többen látták, mint az elsőt, részben azért is, mert ezekre a filmekre gyerekeket is el lehetett vinni.

Bab, bab, bab

Igen ám, de ha egyszer már bevezették a babevést (pláne a babwesternt), ragaszkodni is kellett hozzá, a csattanós pofonok és az akrobatikus verekedések mellett ezek ugyanis már a Bud Spencer–Terence Hill-filmek védjegyének számítottak. Ez viszont azzal is járt, hogy a két színésznek irtózatos mennyiségű babot kellett fogyasztania: egy-egy babevős jelenetet olykor 10-15 alkalommal is el kellett ismételni, ehhez pedig Spencer inkább saját babot főzött; olyat, amilyet ő szeretett.

A konzervet Bud Spencer képe díszíti, piemonti borlotti babból, paradicsompépből, hagymából, füstölt szalonnából és fűszerekből áll. A címke tanúsága szerint van még benne fokhagyma, dextróz, fruktóz, cukor, nátrium-aszkorbát, nátrium-nitrit és nátrium-nitrát és víz is. Nem éppen a Michelin-csillagos Széll Tamás hagymásbab-újragondolása, de ettől még lehet jó, és ha elhisszük Giuseppének, hogy az apja jegyzeteire támaszkodott, amikor összeállították a receptet, ez az eredeti változat, ami mindent lebíró erőt és akaratot ad az embernek. Ez a dobozon is rajta van, úgyhogy biztos, hogy igaz.

A doboz kétségtelenül dekoratív (Olaszországban a bab mellett lencsekonzervet is árulnak, és a Corriere Della Sera szerint nemsokára sört is piacra dobnak, ami kétségtelenül stílusos húzás, mivel Bud Spencer az angol nevének első felét is a Budweisertől kölcsönözte, a másodikat pedig kedvenc színészétől, Spencer Tracy-től). No de nem is ez a lényeg: a klasszikus Globus sóletkonzervet sem a dobozáért szeretjük.

A puding próbája a babevés

A konzerv felnyitása után rögtön látszik, hogy ez bizony nem az a sápatag és túlcukrozott baked beans, amit általában lehet kapni a boltokban, igaz, nem is ez volt a cél – de az is, hogy ez bizony hiába bab, nincs egy ligában a sólettel. A borlotti bab nagyobb szemű, mint amit a sólethez használnak, a szósz pedig jóval sűrűbb, mint a paradicsomos babé, szalonnát viszont csak mutatóba kapott az étel, a címkéje szerint mindössze a töltőtömeg 1,9 százalékát teszi ki. Az egész konzerv 400 gramm, ami egy gyíkvállú újságírónak még talán elég, de valószínűtlen, hogy Bud Spencer is jóllakott volna vele – igaz, az olasz nyelvű használati utasításban az is szerepel, hogy kenyeret kell hozzá enni, méghozzá kézzel, tépve. Melegíteni serpenyőben vagy lábosban, egy csepp olajjal illik, a mikró itt szóba se jöhet.

Hatalmas várakozásokkal ültem le a kis libás lábosomban rotyogó bab mellé (sajnos megfelelő méretű fakanál nem volt itthon az illő fogyasztáshoz – tudom, nem a fakanál nagy, a pofám kicsi), végül is 2800 forintba került (a legolcsóbban Magyarországon 1800 körül lehet hozzájutni, de arra várni kellett volna), és némileg csalódtam Bud Spencer babjában. Elhiszem, mert el akarom hinni, hogy ez az eredeti recept, és elhiszem azt is, hogy kiváló minőségű piemonti babból készítik gondos kezek valahol Észak-Olaszországban, sőt, még azt is, hogy mindent lebíró erőt és akaratot ad, de valami hiányzik belőle. Eltűnt a misztikum: korábban valahol elhittem azt is, hogy Bud Spencer babja semmilyen más babhoz nem hasonlítható, hogy a Kincs, ami nincsben a közvetlenül a fészekből kiemelt főtt tojása jobb, mint bármilyen más főtt tojás, ahogyan kitartóan vágytam Charlie bifsztekjére is, mert olyat korábban filmben nem, csak a Frédi és Béniben láttam.

És hogy mit kaptam végül 2800 forint (plusz szállításért)? Egy tál babot, nem is rosszat, de nem is igazán hagymásat, nem is igazán paradicsomosat és nem is igazán fűszereset. Érezni lehet rajta, hogy bizonyos szempontból felsőbb polcra való, mint a sima sóletkonzerv, de odáig nem biztos, hogy felnyúlnék érte, sőt, a barnán rotyogó, zsírpöttyös sólet még őszintébbnek is hat, mint a fagiole alla Bud Spencer, mert az legalább nem ígér semmit, minek is ígérne, mind tudjuk, hogy milyen.

Ennek ellenére biztosan akad, aki Magyarországon is visszatérő vásárlója lesz a konzervnek: a Piedone-pizzák országában a rajongók ítélőképessége bizonyára olykor elhomályosul majd, és én sem vagyok biztos benne, hogy ha megjelenik a Bud Spencer-ízű sör, nem fogok-e még egyszer elcsábulni, bármilyen rosszul is néz ki ez így leírva. A Bud Power azzal büszkélkedik, hogy tavaly Olaszországban már több paradicsomos babot és lencsét értékesítettek, mint a világszinten is nagy játékosnak számító Heinz, és még mindig van hova emelni a tétet: ha valamit, hát a pisztáciafagyit én is szívesen megkóstolnám.