Madarak fészkeltek a dinoszauruszok korában Alaszkában

Alaszka nemcsak most, hanem 73 millió évvel ezelőtt is madárparadicsom volt – derült ki egy friss kutatásból, amelyben több mint 50, madaraktól származó csontot és csonttöredéket azonosítottak. Mint kiderült, a madarak 25-30 millió évvel korábban, a kréta korban is fészkeltek már a sarkkörön, mint korábban hitték, a fiókáktól származó maradványok pedig már magukban is ritkaságnak számítanak.

A kutatók úgy kutattak a maradványok után, mint ha aranyat mosnának: a földet átszitálták, így kerülhettek elő a 2 milliméteresnél is kisebb fosszíliák. Ezek közül legalább egy az Ichthyornithes alosztályhoz tartozó fajhoz tartozott, amelynek tagjai leginkább egy fogakkal vadászó sirályhoz hasonlíthatott. Egy másik a Hesperornitheshez, ezek szintén fogakkal vadásztak.

Az egyik csontmaradvány
Fotó: Pat Druckenmiller

A területen a kréta korban a mai kacsákhoz hasonlító állatok is éltek, amelyek a Neornithes alosztályba tartozhattak, ugyanoda, ahová az összes ma élő madár is, ezért a kutatók úgy gondolják, hogy a 73 millió évvel ezelőtti Alaszkában a ma is megtalálható fajok közeli rokonai élhettek.

Madárparadicsom a dinoszauruszok földjén

Pat Druckenmiller paleontológus szerint a kréta korban a mai Prince Creek formáció területén az év hat hónapjában folyamatos napsütés uralkodhatott, amelyet fél év sötétség követett. A nyári időszakban a bőséges vegetáció elegendő táplálékot biztosított a madaraknak, a tél pedig nem volt olyan kemény, mint ma. A maradványokból nem derült ki, hogy a madarak a téli időszakot is itt töltötték-e, de Druckenmiller szerint nagyon valószínű, hogy legalább némelyikük költöző volt.

A 73 millió évvel ezelőtti körülmények művészi rekonstrukciója
Fotó: Gabriel Ugueto

Steve Brusatte paleontológus szerint a fosszíliákból kiderült, hogy a mostanihoz hasonló északi ökoszisztémák sokkal hosszabb múltra tekintenek vissza, mint eddig hitték. Az embrió- és fiókamaradványok már önmagukban is szenzációsnak számítanak: Lauren Wilson, a kutatás eredményeit összefoglaló tanulmány vezető szerzője szerint könnyen lehet, hogy eddig még egy ilyen lelet sem került elő.

Ha a leletekről bebizonyosodik, hogy a Neornitheshez tartoznak (több olyan vonást is mutatnak, amely csak a modern madarakra jellemző), azzal ezek lesznek a legkorábbi ismert Neornithes-fosszíliák. Druckenmiller szerint a jelenlegi rekorder 69 millió éves, ha a mikroszkopikus és néhány milliméteres csontszilánkok mellett egy teljes csontváz is előkerülne, az végképp eldöntené a kérdést.