Nagy István agrárminiszter elmeorvosi vizsgálatát és gondnokság alá helyezését kezdeményezik a Zöld Gerillák
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
„A folyamatos aszálykárok és a megfelelő intézkedések hiánya súlyos következményekkel járnak a magyar mezőgazdaságra és az ország gazdaságára nézve. Az agrárminiszter cselekvésképtelensége ezen a téren közvetlenül érinti a gazdálkodók megélhetését és az élelmezésbiztonságot.
Ezért tisztelettel kérem a Tisztelt Hivatalt, hogy kötelezzék dr. Nagy Istvánt igazságügyi elmeorvosi vizsgálatra, és amennyiben az indokolt, helyezzék gondnokság alá”
– olvasható a Qubithez eljutott, a Zöld Gerilla Mozgalom nevében Kulcsár László gazdálkodó által a Mosonmagyaróvári Járási Gyámhivatalnak 2025. július 24-én megküldött hivatalos kérelemben.
A kecskés és tevés akcióival ismerté vált, gazdálkodókból, ökológusokból, környezet- és vízügyi mérnökökből álló társaság szerint ugyanis, mint ismert, a 2022-es aszály 1000 milliárd, a 2023-as 500 milliárd forintos kárt okozott, és ugyan az ideire vonatkozó adatok még nem állnak rendelkezésre, de a helyzet továbbra is kritikus, ennek ellenére „az Agrárminisztérium részéről csupán látszatintézkedések történtek”.
A Zöld Gerillák szerint Nagy István elmeállapotát illetően azért merülnek fel megalapozott és jogos kétségek, mert ugyan az elmúlt években több alkalommal is lehetősége volt megismerni az aszálykezelési megoldásokat, „ennek ellenére miniszter úr nyilatkozataiból teljesen egyértelművé vált, hogy nem érti a felvázolt problémát és a javasolt megoldásokat”.
A kérelem fel is sorolja az alkalmakat:
„A 2022-es Fenntartható Fejlődés Bizottságban tartott miniszteri meghallgatáson Balogh Péter gazdálkodó, geográfus és Koncsos László PhD, a BME egyetemi tanszékvezetője részletes felvilágosítást adtak az aszályhelyzet kezelésével kapcsolatos koncepciókról.
(...) A Zöld Gerilla Mozgalom rendszeresen megjelent az Agrárminisztérium előtt különböző állatokkal (kecske, teve), követelve a sürgős intézkedéseket. Javaslataink a következők voltak:
- A támogatási rendszer és a jogszabályi környezet igazítása.
- A vízvisszatartásra alkalmas területek kijelölése.
- Ezeken a területeken a kötelező művelési ág váltás előírása.”
Mint írják, a hiányzó intézkedések „kiegészítenék az Energiaügyi Minisztérium és a vízügyi igazgatóságok tevékenységét, és elengedhetetlenek a vízvisszatartás és az aszálykárok csökkentése szempontjából”. De az Agrárminisztérium nemhogy nem hozta meg a szükséges intézkedéseket, de az elmúlt időszakban „olyan államtitkárokat váltottak le, akik a területen megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkeztek és szakszerű munkát végeztek. Helyettük teljesen alkalmatlan személyeket helyeztek pozícióba. Ez a lépés tovább rontotta az aszály elleni védekezés hatékonyságát”.
A Zöld Gerilla Mozgalom augusztus 7-én délután 16 órától Tevekaraván 2.0 címen felvonulást szervez Budapest belvárosában. Az esemény célja, hogy immár második alkalommal hívja fel a közvélemény és a döntéshozók figyelmét a Kárpát-medence egyre súlyosbodó vízügyi problémáira és az ehhez kapcsolódó, elmaradt intézkedések súlyos következményeire.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
Orbán Viktornak címzett nyílt levélben sürgeti a hibás vízgazdálkodás teljes átalakítását a Vízválasztó Mozgalom
Az érintett szakterületek és tudományágak képviselőit tömörítő szervezet szerint a rendszerszerűvé vált vízhiány miatt azonnali és hatékony kormányzati intézkedések szükségesek.
A Szabadság térre terelt tevékkel figyelmeztetnek Magyarország elsivatagosodásának veszélyeire a Zöld Gerillák
A gazdálkodókból, ökológusokból, környezet- és vízügyi mérnökökből álló társaság szerint az egyre égetőbb vízhiány oka a nem megfelelő vízgazdálkodás, pedig létezik a tradíciók megújításán alapuló korszerű megoldás.