Drónfelvételeken az összehangoltan, szinkronúszásban vadászó gyilkos bálnák
- Link másolása
- X (Twitter)
- Tumblr
A gyilkos bálnákról (vagy orkákról, illetve kardszárnyú delfinekről) eddig is tudtuk, hogy ügyes és könyörtelen vadászok. Azt azonban, hogy két gyilkos bálna hogyan működik együtt, összehangoltan a zsákmányszerzés érdekében, drónfelvételek segítségével tudhattuk meg – számol be az IFScience.
A felvételeket készítő kutatócsoport több olyan párt is rögzített, amelyek gyakorlatilag szinkronban úsztak és összhangolták tevékenységüket annak érdekében, hogy heringeket fogjanak, majd megosztották egymással a zsákmányt. A felvételeket Norvégia partjainál rögzítették még 2016-17 folyamán, de a kutatásokat taglaló nagyobb tanulmány nemrég jelent meg a Current Biology című folyóiratban.
A tanulmány a kardszárnyú delfinek térbeli koordinációját és munkamegosztását tárja fel. Összesen 26 kardszárnyú delfin mozgását rögzítették, a vadászó párokat sekély vízben sikerült tetten érni, így könnyebben volt megfigyelhető a viselkedésük.
A gyilkos bálnák farokcsapásokat mérnek a heringekre, illetve hasonló méretű halakra, így kábítva el őket. A kutatók azt figyelték meg, hogy párban dolgozva – az egyik „leüti" a halat, a másik pedig a testével akadályozza meg a hal menekülését – sikeresebbek, és inkább együtt vadásznak ezzel a módszerrel, mintsem egyedül. Megfigyelhető, hogy tökéletesen együtt kell mozogniuk és a térbeli pozíciókat is jól kell megválasztaniuk a sikeresség érdekében.
A megfigyelt párok gyakorta egy nagy és vélhetően idősebb példányból, valamint egy kisebből álltak. A kutatók azt feltételezik, hogy ezek a párok rokonok lehetnek és a közös vadászat a zsákmányszerzéssel kapcsolatos tudásátadás egyik módja lehet náluk. Többnyire a nagyobb kardszárnyú delfin csapkodott, a kisebbik pedig segítőként működött közre, és érdekes módon mind a támadó, mind a segítő viselkedés gyakoribb a hímeknél, mint a nőstényeknél.
Kapcsolódó cikkek a Qubiten:
A kardszárnyú delfinek simán nekimennek a világ legnagyobb halának, megbénítják és elfogyasztják
Több kardszárnyú delfin összehangoltan támadja meg a cetcápát, hátára fordítja, hogy ne tudjon mozogni, és rámegy a táplálkozási szempontból fontos szerveire.
Tengeri moszatokkal tisztogatják egymást a kardszárnyú delfinek
A drónok segítségével megfigyelt viselkedést a kutatók eszközhasználatnak tekintik, ami segíthet egészségesen tartani a tengeri emlősök bőrét és elmélyíteni társas kapcsolataikat.
Tengeri moszatokkal tisztogatják egymást a kardszárnyú delfinek
A drónok segítségével megfigyelt viselkedést a kutatók eszközhasználatnak tekintik, ami segíthet egészségesen tartani a tengeri emlősök bőrét és elmélyíteni társas kapcsolataikat.
Romantikázó kardszárnyú delfineket rögzítettek víz alatti kamerák
Úgy tűnik, a gyilkos bálnáknak van egy gyengédebb oldaluk is. Azt tudtuk, hogy moszatokkal tisztogatják egymást, de azt nem, hogy a nyelves csók is elterjedt köztük.