Mint azt hétfőn a Qubit megírta, az ombudsmani szerepben működő Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) a hét végén eltávolította honlapjáról a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó korábbi biztoshelyettes, Szalayné Sándor Erzsébet 12 év alatt született állásfoglalásait. Szalayné nem sokkal novemberi nyugdíjba vonulása előtt két olyan állásfoglalást is közzétett, amely rendszerszintű problémákra hívta fel a figyelmet: az egyik azt vizsgálta, milyen nagy mértékű szegregáció tapasztalható a magyarországi egyházi iskolákban, a másik azt, hogy miként lehetetleníti el a romák egyes településekre való beköltözését az önazonosságinak nevezett törvény.

Először arra lehetett gyanakodni, hogy a dokumentumok véletlenül, a honlap átalakítása miatt tűntek el, de nem sokkal később kiderült, hogy a Juhász Imre (az Alkotmánybíróság volt elnöke) által vezetett hivatal szándékosan távolította el Szalayné állásfoglalásait. A két említett dokumentumot a Qubit szerdán közzétette, itt olvashatók.

Miközben az AJBH azt állítja, hogy a dokumentumok „jogsértő módon készültek”, nem nehéz amellett érvelni, hogy az állásfoglalások valójában teljesen jogszerűen jelentek meg az intézmény honlapján, és nem igazán látszik, hogy a politikai természetű magyarázaton kívül mi más oka lehet annak, hogy eltávolították őket. Elképzelhető, hogy a két állásfoglalás tüske volt a hatalom szemében, mert olyan jogszerűségi problémákra hívják fel a figyelmet, amelyek felettébb kellemetlenek a kormány számára.

A hivatal kedden kiadott közleménye szerint

„a biztoshelyettesek az általuk figyelemmel kísért jogterületet érintő megállapításaikat az alapvető jogok biztosával folytatott szakmai egyeztetést követően kiadott elvi állásfoglalás formájában tehetik meg. A biztoshelyettesek elvi állásfoglalása nem tartalmazhat az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 31-32. §-ban felsorolt, az alapvető jogok biztosa számára biztosított intézkedéseket és az elvi állásfoglalásban megfogalmazott javaslatokkal kapcsolatban a címzetteknek nincs az Ajbt-ben szabályozott válaszadási kötelezettsége”.

Ez azt jelenti, hogy arra, amit Szalayné írt, a címzett állami szerveknek (az önazonossági törvény által felvetett problémák esetében a kormányhivataloknak és a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztériumnak) nem kell reagálniuk.

A közlemény így folytatódik:

„(...) megállapítható, hogy a dr. Szalayné dr. Sándor Erzsébet, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó korábbi biztoshelyettese által 2025. szeptember 26-t követően készített és biztoshelyettesi döntés és utasítás alapján 2025. november hó 3-án és 4-én közzétett egyes dokumentumokban nem teljesültek a fenti követelmények, illetve a tárgyi dokumentumok jogsértő módon készültek és kerültek kiadmányozásra a nyilvánosság számára. ”

Az AJBH azt közölte, hogy a kérdéses két dokumentumon kívül Szalayné korábbi, szeptember 26. előtt készített állásfoglalását újra elérhetővé teszi a honlapján, de ez több kérdést is felvet. Vajon miért csak ez a két állásfoglalás jogellenes? És jogellenesek-e a jövő nemzedékekért felelős biztoshelyettes, Bándi Gyula állásfoglalásai is, amelyek egy kattintással továbbra elérhetők?

Somody Bernadette, az ELTE Alkotmányjogi Tanszékének docense Az ombudsman típusú jogvédelem című, 2010-ben megjelent könyvében írt arról, hogy milyen jogállami paradoxont idéz elő az ombudsmani típusú jogvédelem.

A jogállami követelményeknek megfelelően működő államszervezet egyik alapvetése, hogy egy állami szerv kizárólag azt teheti meg, amit a jogszabályok számára előírnak, azt, és csak azt, amit a jogi normák kifejezetten lehetővé tesznek számára. Első látásra talán meghökkentő: ezzel az elvvel az ombudsman-intézmények szabályozása és gyakorlata kifejezetten ellentétes. Mind Magyarországon, mind külföldön a biztosi hivatalokra a puha, rugalmas törvényi szabályozás a jellemző, a biztosok feladatáról és hatásköreiről rendelkező jogszabályok általában tág mozgásteret biztosítanak a hivatalt éppen betöltő személy számára. A tisztséget betöltő ombudsman szabadságába tartozik, hogy megválassza szerepfelfogását, és ennek megfelelően alakítsa a szabályok alkalmazását, illetve megtöltse tartalommal tevékenységének nem vagy csak keretjelleggel szabályozott területeit. Az ombudsman személyiségének ilyen érvényesülése ugyanakkor nemcsak lehetőség. (...)„Jogállami paradoxonnak” tekinthetjük az ombudsman-intézményt tehát azért, mert létrehozásával a legalapvetőbb jogállami alkotmányos értékek, a közigazgatás törvény alá vetettségének biztosítására, az emberi jogok védelmére egy olyan szervet rendelünk, amelynek egyik jellegadó sajátossága éppen az, hogy a tisztség betöltőjének nagy (...) szabadsága van saját feladata ellátása mikéntjének értelmezésében. Sőt, az intézmény hatékonysága, funkciójának valódi betöltése nagy mértékben kifejezetten ennek a szabadságnak az – ombudsmani értelemben véve „helyes” – felhasználásán, a tisztséget betöltő személyiségén, személyes tulajdonságain, tekintélyén múlik.

Azaz a nemzetközi gyakorlattal és a jogtudományi szakirodalommal összhangban az ombudsman, és nyilván a helyettesei is, akkor tudják betölteni szerepüket, ha sok mindent megtehetnek azért, hogy megvédjék a polgárok jogait. Éppen ezt tette Szalayné is, amikor közzétett két olyan állásfoglalást, amelyek az érintettek jogait védték. Tehát a volt nemzetiségi ombudsmanhelyettes éppen azt tette, ami egy alkotmányos rendszerben a dolga: próbálta megvédeni a sérülékenyek jogait.

A múltat nem lehet eltörölni

A hivatal munkáját ismerő jogászok arra emlékeztetnek, hogy a 2012. január 1. óta hatályos törvény szellemében több tucat ilyen állásfoglalás került ki, mind a nemzetiségekért felelős biztoshelyettes, mind a jövő nemzedékekért felelős biztoshelyettes részéről. Ennek egyrészt az az alapja, amit Somody ír: a jogvédelem érdekében az ombudsmani intézményeknek minden lehetséges eszközt meg kell mozgatniuk. Ezek közé tartozik a nyilvánosság is. Nem mellesleg a hivatkozott ombudsmani törvény szerint a biztoshelyettesek feladata az is, hogy felhívják az alapvető jogok biztosa, az érintett intézmények és a nyilvánosság figyelmét a természetes személyek nagyobb csoportját érintő jogsértés veszélyére. Erős érvek szólnak amellett, hogy a nemzetiségekért felelős biztoshelyettes ezt tette. Ha pedig így van, akkor a közzététel semmiképpen nem lehet jogellenes.

Az Alapvető Jogok Biztosa és helyettesei ráadásul közvetlenül az Országgyűlésnek felelnek, hiszen munkájukkal elvileg a kormányzat tevékenységét is ellenőrzik. Az AJBH honlapján nem sikerült megtalálni a törvény szerint kötelező éves beszámolókat, de a parlament honlapján ezek elérhetők. Ha felütjük a 2023. évről szóló beszámolót, ezt találjuk benne:

„2023-ban a nemzetiségi jogterületen három közös jelentés és négy elvi állásfoglalás született, öt ügyben pedig jogalkalmazási javaslatot tartalmazó zárólevelet adott ki a biztoshelyettes, a dokumentumok összegzése, teljes szövege és a kapcsolódó szakmai háttéranyagok terjedelmi korlátok okán egy QR-kód segítségével olvashatók el részleteiben.”

A 2024-es beszámolóban ez szerepel a nemzetiségi biztoshelyettesre vonatkozó részben:

„Az elvi állásfoglalások célja, hogy a biztoshelyettes felhívja a figyelmet a hazai nemzetiségi közösségek tagjai egyéni és kollektív jogainak megőrzésével kapcsolatos teendők fontosságára, a nemzetiségi alapjogoknak, illetve az egyenlő bánásmód elvének sérelmével fenyegető helyzetre és aggályos gyakorlatra, továbbá felmutasson olyan jó gyakorlatokat, amelyek a nemzetiségi jogok sikeres érvényesítését szolgálhatják.”

Tételesen felsorolva:

Elvi állásfoglalások

1/2024. számú elvi állásfoglalás Az óvodai költségtérítéses foglalkozások, valamint az iskolai tagozatok szegregációs kockázatairól

3/2024. számú elvi állásfoglalás A gyűlöletkeltő demonstrációk jogi környezetéről és társadalmi hatásairól

4/2024. számú elvi állásfoglalás Óvodai felvételi gyakorlat eseti és általános szegregációs hatásairól, valamint a nemzetiségi óvodai nevelési programok tartalmáról

2/2024. számú elvi állásfoglalás A helyi tömegközlekedés, illetve iskolabusz hiányából fakadó, egyenlő bánásmód sérelméhez vezető visszásságokról

Az Országgyűlés mindkét jelentést elfogadta. Bár igaz, hogy ezekben a jelentésekben bőven van mit kritizálni a parlamenti jóváhagyás ellenére is, az mégiscsak abszurd, hogy a hivatal az Országgyűlés által korábban többször megerősített állásfoglalás jogintézménye – a biztoshelyettesi állásfoglalás – jogellenességére hivatkozik.

Sem jogtudományos, sem alkotmányos, sem törvényi szabályok szerint nem tekinthető tehát jogellenesnek a nemzetiségi biztoshelyettes két utolsó állásfoglalása. Túl ezen, a megválasztott biztos és a biztoshelyettesek állásfoglalásai mindig az ő jogi véleményüket tükrözik, azokat nem lehet semmissé tenni azzal, hogy eltávolítják őket a honlapról. Az új biztos vagy biztoshelyettes elfogadhat más jogi véleményt, de a múltat nem törölhetik el. Az állásfoglalásokra tehát jogszerűen lehet hivatkozni, és a bennük foglalt javaslatokra a címzetteknek válaszolniuk kell. Az állásfoglalásokban foglaltak a hatályos jog részét képezik, és az AJBH valójában az általa védeni hivatott polgárokat hozza azzal hátrányos helyzetbe, hogy az állásfoglalásokat nem teszi közzé.

Ha jogilag nem megalapozott az állásfoglalások eltávolítása, akkor miért kellett törölni őket? A biztoshelyettesek eddig is adtak ki olyan állásfoglalásokat, amelyek a jogkereső polgárok jogait és érdekeit voltak hivatottak védeni a kormányzati hatalommal szemben. Sajnos azonban az AJBH erre a feladatra már egy ideje nem igazán alkalmas; a szervezetet a Nemzeti Emberi Jogi Intézmények Globális Hálózata le is minősítette 2022-ben.

A mostani két állásfoglalás a nemzetiségekért felelős biztoshelyettes mandátumának utolsó hónapjára volt időzítve. Egyesek szerint Szalayné most tudta azt megtenni, hogy politikailag is kényes témákban, a roma gyerekek szegregációjáról és a frissen felmerült önazonossági törvényről elvi alapon, feladatának eleget téve kritikus legyen a hatalommal szemben. Az biztos, hogy a törlés jogilag megalapozatlan volt.

A szerző a TASZ jogásza.