2023-ban az Európai Unió 1720 milliárd eurót költött egészségügyi kiadásokra, ami az EU GDP-jének 10 százalékát teszi ki, áll az Eurostat november közepén kiadott statisztikájában. Németországban volt a legmagasabb az aktuális egészségügyi kiadások szintje az EU-országok között, ami nem meglepő, hiszen ez a legnagyobb gazdasággal és a legnagyobb lakosságszámmal rendelkező EU-tagállam. Az viszont már beszédes, hogy a GDP-hez viszonyítva is Németországban volt a legmagasabb az egészségügyi kiadások aránya: a 2023-as egészségügyi kiadások a GDP 11,7 százalékát tették ki. A németeket követően a legmagasabb arányt Franciaország (11,5 százalék), Ausztria és Svédország (mindkettő 11,2 százalék) érte el. Ezzel szemben négy olyan EU-s ország van, ahol a folyó egészségügyi kiadások a GDP kevesebb mint 7,0 százalékát tették ki: Luxemburg, Románia (mindkettő 5,7 százalék), Magyarország (6,4 százalék) és Írország (6,6 százalék). Hozzá kell tenni ehhez azt is, hogy az idősödő népesség és az egyre fejlettebb technológiai megoldások miatt folyamatosan dráguló kezelések miatt Magyarországon ez az arány 2010-ben még 7,5 százalék volt. Azaz nem egyre jobban finanszírozzuk az egészségügyet, hanem egyre kevésbé.

Akkor sem fest jobban a kép, ha nem a nemzetgazdaság egészéhez képest vizsgáljuk a költéseket, hanem egy főre jutó összeg szempontjából. Az EU-ban az egészségügyi kiadások egy főre jutó összege a 2014-es 2668 euróról 2023-ra 3835 euróra emelkedett, ami látványos, 43,7 százalékos növekedést jelent. A tendencia minden egyes EU- tagállamban megfigyelhető volt, még Magyarországon is, csak a teljes gazdasághoz képest ez még így is csökkenő arányt jelent. Minden bizonnyal nem függetlenek az emelkedő költések attól sem, hogy az EU lakossága egyre idősödik, és ezzel együtt jár az egészségügyi rendszerek növekvő igénybevétele.

2014 és 2023 között egyébként a Magyarországnál gyorsabban fejlődő Románia regisztrálta a legnagyobb növekedést az egészségügyi kiadások összességében: az egy főre jutó átlagos kiadások 155,6 százalékkal emelkedtek. Ez az arány legalább kétszeresére nőtt az EU-s átlaghoz felzárkózó keleti tagállamokban, azaz

• Bulgáriában (148,9 százalék),

• Litvániában (+143,8 százalék),

• Lettországban (+135,8 százalék),

• Lengyelországban (+116,6 százalék),

• Csehországban (+116,2 százalék),

• Észtországban (+114,6 százalék) és

• Horvátországban (+108,9%).

A legkisebb növekedést az eleve nagyon fejlett, így az egészségügyre sokat költő Svédországban (+15,2 százalék) figyelték meg. Az alábbi adatsoron az is látszik, hogy az arányaiban keveset költő Luxemburg a magas GDP miatt összegszerűen magasan a legtöbbet költi.

Az egészségügyi költések azért fontosak, mert segíthetnek abban, hogy egy adott ország polgárai hosszabb ideig éljenek, és hosszabb ideig legyenek egészségesek.

A fenti ábrán látható, hogy az egészségügyre legkevesebbet költő Magyarország és Románia ebben a rangsorban is hátul szerepel, de a sokat költő Németország vagy Franciaország nem szerepel nagyon elöl. Azaz a kérdés nem egydimenziós: összefügg az életmóddal, a környezeti tényezőkkel is. Ráadásul az összefüggés nem is egyirányú: nemcsak a magasabb költések vezetnek jobb várható élettartamhoz, hanem a hosszabb élettartam miatt növekednek is a egészségügyi költések. Sőt, egy bizonyos költési szint felett már nem a több pénz tesz hozzá az egészséghez. Ezt Luxemburg esetében is láthatjuk, ahol arányaiban alacsonyabbak az egészségügyi kiadások, mégis magas a születéskor várható élettartam.

Az OECD szerint csak komplex megoldással lehet elérni, hogy az állampolgárok egészségesebben és hosszabb ideig éljenek. Prioritást kell élveznie a betegségmegelőzésnek, többek között az oltások révén, a mentális egészséget minden életkorban támogatni kell, és fontos az egyéni felelősség is. A tétlenség költsége az OECD szerint az egészséges életévek csökkenése és a magas egészségügyi kiadási igényekkel együtt járó gazdasági terhek.

A szervezet arra mutat rá, hogy az előrejelzési modellek szerint egy összehangolt „egészséges öregedés” forgatókönyv lassíthatná az egészségügyi kiadások GDP-ben kifejezett arányának növekedését az elkövetkező évtizedekben, és segíthetne a tartós ápolás költségeinek visszafogásában, miközben csökkentené az egészségügyben és a tartós ápolás terén dolgozók iránti keresletet.