A magyar találmányokkal tele van a padlás (gyakran szó szerint is, bár a biztonsági gyufánál ez még akkor se jó ötlet, ha valóban biztonsági). Azt mindenki tudja, hogy a fröccs hungarikum, Jedlik Ányos nélkül nem jöhetett volna létre, ahogy azt is, hogy a golyóstoll, amit Bíró László tervezett, tulajdonképpen magyar találmány, mert hiába létezett korábban is, nem működött, úgy meg mit ér, ugye.

De mi van a maradék 97 találmánnyal, amivel Csiffáry Gabriella könyve, az Akiktől más lett a világ kecsegtet? Száz még gombócból is sok, pedig az nem is magyar találmány, mégpedig Csiffáry épp ennyi találmányt ígér két vaskos kötetben, aminek a mottója („joggal vagyunk büszkék nagyszerű tudósainkra”) némi gyanakvást kelthet az emberben, mert hát konteós körökben régóta ismert, hogy maga Jézus is magyar volt, némi nyomozómunkával pedig akárkiről, aki letett valamit az asztalra, kiderül, hogy magyar.

Itt nem ez a helyzet: Csiffáry nemcsak történész, levéltáros is, így a tőle elvárható alapossággal tárja fel – és jegyzeteli meg – a két kötetben felsorolt száz találmány történetét (pontosabban 102 találmányról van szó, de a száz jobban hangzik, és megfelel a kerekítés szabályainak is). Ezek között viszont elég meglepők is akadnak: a fene se hitte volna, hogy a magyar feltalálóknak a flopilemeztől a tükörreflexes gépeken át a LEGO játékokban található motorokig mindenhez volt közük, és ahogy a könyv címe is állítja, ezzel más is lett a világ, mint előttük volt.

A tükörreflexes gép és a flopilemez

Dulovits Jenő nem egymaga találta fel a tükörreflexes fényképezőgépet, csak tökéletesítette, de az sem mindegy, hogyan. A Duflex, az általa fejlesztett gép Gadányi György fotótörténész szerint „elsőként alkalmazott egylencsés tükörreflexes géphez oldalhelyes képet adó tükrös kereső rendszert, beugró blendét, kereső helyzetbe visszaugró tükröt”. Sajnos, bár a találmány jelentős volt, nem lett belőle világsiker, a Duflex gyártását 1949-ben leállították. A történet kísértetiesen emlékeztet más nagy találmányokra, amikből végül vagy nem lett semmi, vagy nem az, amire számítottak a feltalálók, de attól még találmányok – legfeljebb más keresett rajtuk vagyonokat.

Erre jó példa Jánosi Marcell flopilemeze, aki az ABC-80-as gépekhez gyártott lemezeket, és feltalálta a 3 inches mikroflopit, ami ugyanannyi memóriával rendelkezett, mint a nyolcas. A kísérlet sikerrel járt, Jánosi viszont nem adott be rá nemzetközi szabadalmat, így a formátumot végül a Sony kezdte el gyártani a nyolcvanas években. Bár a kisflopival már többen is találkozhattak az olvasók közül, van valami, amit szintén Jánosi talált fel, de csak az igazán szerencsések futhattak össze vele: a LEGO-hoz gyártott kis méretű motor, amivel számos játék rendelkezett, és amit Budapesten gyártottak, összesen nagyjából 4-5 millió példányban.

Dianás cukor és Kossuth Lajos

Persze nemcsak gépekről van szó, ha világváltoztató feltalálókról beszélünk, hanem egyebekről is: ilyen Brázay Kálmán és a sósborszesz, amiről Csiffáry az első kötetben ír, és amit Kossuth Lajos szeretett a szemébe dörgölni. Ez ugyan némileg érthetetlennek tűnik, bár az biztos, hogy tömény alkoholt a szembe dörgölni valamilyen módon élénkítő hatású, de elvezetett egy újabb hungarikumhoz, a dianás cukorhoz, ami ugye nem jöhetett volna létre a sósborszesz nélkül.

A sósborszeszről a korban, a huszadik század elején nemcsak azt hitték, hogy finom, hanem azt is, hogy jót tesz az embernek. Brázay komoly üzleteket bonyolított le Indiától Amerikáig, ahol Kossuth Lajoshoz hasonlóan úgy gondolták, hogy a szernek gyógyhatása van. A sors fintora, hogy a vállalkozó legnagyobb konkurense, Erényi Béla találta ki, hogy mentollal dúsítsa a sósborszeszt, amit továbbra sem rekreációs alkoholfogyasztásra ajánlott, hanem páratlanul erős fájdalomcsillapítóként hirdetett – ezt nevezte el Dianának, és lám, így született meg a híres cukorka neve is.

A magyar Faustus és Izsák Imre

Brázay, pláne Dulovits még nem élt olyan régen, hogy a nevük teljesen a feledésbe merüljön, de a gyűjtemény első kötetében több olyan feltaláló is szerepel, akikről az olvasó valószínűleg nem hallott még. Ilyen a regényes nevű Verancsics Faustus is, aki a 17. században nagy valószínűséggel Leonardo da Vincitől teljesen függetlenül feltalálta az ejtőernyőt – ami, mint kiderült később, működött is, Csiffáry szerint 2000-ben és 2008-ban is kipróbálták, és nem volt benne hiba. Állítólag maga Verancsics is kipróbálta a találmányát Velencében, de erről nincsenek hiteles történelmi adatok, az viszont bizonyosnak tűnik, hogy az olasz városban halt meg 1617-ben. Hogy ennek volt-e köze az ejtőernyő teszteléséhez vagy sem, nem lehet tudni.

Következő hősünk Izsák Imre, a tragikusan hamar elhunyt csillagász: ő a műholdak megfigyelése alapján jött rá, hogy a Föld szabálytalan alakú. Izsák a műholdak megfigyeléséből vonta le azt a következtetést, hogy az égitest nem gömb, és nem is csak ellipszoid alakú, hanem azt is, hogy pontosan hogy néz ki – ez eddig senkinek nem jutott eszébe.

Semmelweistől Tarics Sándorig

A két kötet nem egy Ráth-Végh-féle anekdotagyűjtemény (ami szintén gazdagon lábjegyzetelt és jól kutatható, bár leginkább latinul, németül vagy franciául), hanem egy meglehetősen szikár fejezetekből álló könyv, ami további utánanézésre buzdít: a kiemelt idézetek emberi színt visznek bele, a lábjegyzetek és az adatok viszont magukért beszélnek, és persze ha valaki további információkra kíváncsi, még mindig ott az internet, csak arra illik ügyelni, hogy ne a hülyébb szegletébe tévedjünk. A könyvben tematikus válogatás szerint szerepelnek a nagy magyar feltalálók Semmelweistől Tarics Sándor földrengéskutatóig, de így legalább lehet tudományterület szerint válogatni – az biztos, hogy mindenkinek jut valami újdonság, mert a már említett bő 100 magyar találmányból az olvasó jó, ha tízet ismer, és mint Csiffáry könyvéből kiderül, azt sem elég alaposan.

(Csiffáry Gabriella: Akiktől más lett a világ 1-2 - Magyar találmányok, felfedezések és újítások. Corvina Kiadó, Budapest, 2024.)